Felbérelt álompasi

A tervemmel kapcsolatban, már abban a pillanatban elbizonytalanodtam, amikor Soma kocsija leparkolt a házunk előtt. Mégis miért gondoltam azt, hogy ez jó ötlet lesz? Miért kértem meg, hogy játsza el a volt osztályom előtt, hogy ő a pasim és szerelmes belém? Hogy lehettem ekkora marha?
– Na, mizu kölyök jössz? – kiáltott ki az ablakon Soma, mire megindultam és beültem a befűtött kocsiba. – Fentebb tekerjem az ülés fűtést?
– Nem kell köszi – eresztettem meg egy halvány, de ideges mosolyt miközben becsatoltam magam majd Soma felé fordultam. – Én…
– Csak nem meggondoltad magad?
– Hát… abban reménykedtem, hogy esetleg nem jössz el és akkor haragudhatok rád, de közbe meg megkönnyebbültem volna, hogy nekem sem kell elmennem – magyaráztam.
– Megdumáltuk, hogy jövök nem? – fordult felém miközben kikanyarodott a főútra és elindultunk a belváros felé.
– De nem lett volna muszáj. Az is meglepett, hogy egyáltalán belementél. Még csak egy hónapja dolgozunk együtt és…
– Liza. Pontosan azért kerestél meg engem, mert nagyon jól tudtad, hogy bele fogok menni – szakított félbe. – És meglehet, hogy csak egy hónapja vagyunk munkatársak, de évek óta ismerjük egymást – emlékeztetett én pedig az ajkamba harapva bólintottam. – Nem lesz gond bébi – paskolta meg a térdemet mire elvörösödtem.
Őszintén reméltem, hogy Somának igaza lesz.

Az osztálytalálkozót az iskolánk közelében lévő pizzériában tartották és utolsók között érkeztünk. A tekintetemmel a parkolót kutattam, kerestem Peti ismerős autóját, de nem találtam. Bár az is lehet, hogy lecserélte és már rég odabent volt, de reménykedtem benne, hogy meg se hívták és feleslegesen féltem. Mert persze az nem érdekelt, hogy a régi osztálytársak mit gondolnak, de az, hogy Peti mit gondol az nagyon is fontos volt.
– Oké, akkor menjünk – sóhajtottam és elindultam a bejárat felé.
– Hohó, lassíts kölyök – csúsztatta a derekamra a kezét Soma és visszahúzott maga mellé. – Elvégre egy pár vagyunk nem? – kérdezte csendesen és a derekamat elengedve egybe fűzte az ujjainkat.
– Igaz – pislogtam megszeppenten, ő pedig a megilletődöttségemet kihasználva megpuszilta az arcomat.
– Ha soknak érzed kiálts zebrát – suttogta a fülembe mire elnevettem magam.
– Lizi – visították a nevemet és a következő pillanatban egy parfüm felhő ugrott a nyakamba. – Úristen, azt hittem nem fogsz eljönni – ujjongott boldogan.
– Szia Stella – köszöntem nevetve és viszonoztam az egykori legjobb barátnőm heves ölelését.
– Már mindenki itt van, csak te hiányoztál – karolt belém. – Na, meg… – pillantott Somára aztán vissza rám.
– A barátom – nyögtem ki és zavartan Somára néztem, akin viszont nem látszott, hogy zavarban lenne.
Kedvesen köszönt Stellának aztán kinyitotta nekünk az ajtót. Stella elkísért minket az asztalunkhoz és ezalatt Soma keze mindvégig a derekamon pihent, ami meglepően kellemes volt. Petit sehol se láttam így sokkal lelkesebben köszöntem mindenkinek, majd leültem Stella mellé, mellém pedig leült Soma és egyből a székem támlájára fektette a kezét. Ahogy körbe pillantottam megállapítottam, hogy nem csak én érkeztem a párommal, voltak, akik a gyerekeiket is elhozták. Ők egy külön asztalnál ültek, látszott rajtuk, hogy unatkoznak, de egyikük sem próbált rosszalkodni.
– Várunk még valakit vagy rendelhetünk? – kérdezte Dominik pár perc beszélgetés után.
Mint egy végszóra kinyílt a pizzária ajtaja és belépett rajta Peti. Minden szem rá szegődött, aztán mindenki felém fordult. Ekkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a kettőnk harca mégsem volt olyan titkos, mint én abban reménykedtem. Hiába teltek el évek mindenki tudta, hogy 4 évvel ezelőtt szerelmet vallottam neki. Peti végig nézett az asztaltársaságon majd amikor rámnézett gyorsan lesütöttem a szemem és megköszörültem a torkom.
– Szóval nem csak egy osztálytalálkozó – suttogta Soma a bőrömbe és egy csókot lehelt a nyakamra. – Azért vagyok itt, hogy féltékennyé tedd? – kérdezte csendesen, nekem pedig elakadt a lélegzetem, amikor finoman megszívta a bőrömet.
– Nem – leheltem. – Csak… nem akartam kellemetlenséget – suttogtam.
– Érdekes – mormolta mire a homlokomat ráncolva felé fordultam.
– Most neheztelést hallok a hangodba?
– Nem – vonta meg a vállát és kedvesen rámmosolygott.
– És mond csak Lizi, hol ismerted meg ezt a felettébb jókepű úriembert? – kérdezte az osztály pletykagépe Kira. – A legfontosabb pedig, hogy miért rejtegeted? Semmit se lehet rólatok látni a neten.
Elszakítottam Somáról a tekinetem és egyenesen farkasszemet néztem Petivel, aki úgy döntött, hogy velem szemben szeretne ülni és most a válaszomra várva engem nézett. Tovább fordultam Kira felé és majdnem felhorkantottam a pletykára éhes mosolya láttán. Már nyitottam a szám, hogy válaszoljak, de Soma megelőzött engem.
– Az én hibám. Szeretem a valóságban megélni a szerelmünket és erre tanítom őt is – magyarázta Soma.
– Hol ismerkedtetek meg?
– Együtt dolgozunk – vettem át a szót. – egymás mellett van az asztalunk is – mosolyogtam Somára.
– Ő nem tudja, de szóltam a főnöknek, hogy mellém tegye az asztalát. Tudtam, hogy csak így tudom felhívni magamra a figyelmét. Nem volt könnyű dolgom, de most itt vagyok szóval valamit jól csinálok – mosolygott Kirára aztán felém fordult és megpuszilta az arcomat. – Én vagyok a legboldogabb, hogy mellette ébredhetek.
Zavartan Somára mosolyogtam és az oldalához simultam, majd szerencsére Dominik ismét magára vonta a figyelmet. Somával közösen rendeltünk egy pizzát és az elkövetkező egy órát végigbeszélgettem Stellával és Somával és ahogy telt az idő egyre inkább feloldóttam köszönhetően Somának, aki folyamatosan hozzámért. Hol a vállamat karolta át, hol a kezemet fogta vagy megpuszilta az arcomat. Ezek a pillanatok meglepően jól estek és emlékeztetnem kellett magam arra, hogy mindez csak színjáték.
– Kimegyek a mosdóba – álltam fel, mert már cseszettül feszített a hólyagom.
Gyorsan elvégeztem a dolgom, megigazítottam a sminkem, majd kiléptem a mellékhelyiségből és a pillantásom azonnal Petire ugrott. A pultnál állt, éppen egy újabb kör whisky-t rendelt magának és most a pohár pereme felett engem figyelt. Egy pillanatra teljesen lefagytam, majd elkaptam a tekintetem és visszasiettem az asztalunkhoz. Majdnem megbotlottam és rázuhantam az asztalra, de végül sikeresen leültem Soma mellé.
– Pont jókor jöttél kincs. Kira éppen arról érdeklődött, hogy milyen volt az első randink. Elmeséled neki? – kérdezte Soma, mire elpirultam.
– Voltaképpen Soma és én sose randiztunk – kezdtem bele, mire Soma zavartan összevonta a szemöldökét. – A kettőnk kapcsolata inkább a háttérben alakult ki, észrevétlenül. Vagyis én próbáltam nem észrevenni és minden alkalmat, amikor elhívott valahová betudtam haveri találkozásnak és mindig vittem magammal pár barátot, hogy ne legyünk kettesben – nevettem el magam, mire Soma felhorkantott. – Aztán volt egy alkalom, amikor teljesen véletlenül botlottunk egymásba egy koncerten. A Magyar Banda játszott, ahová mindketten egyedül jöttünk, de végül együtt távoztunk. Számomra az volt az első igazi randink, nem volt megbeszélve, nem hívott el, de én akkor… akkor jöttem rá arra, hogy nem menekülhetek örökké a szerelem elől – suttogtam Soma szemébe nézve.
– Nekem ezt sose mondtad – csóválta meg a fejét.
– Hát most mondom – haraptam az ajkamba ő pedig hitetlenkedve felvonta a szemöldökét.
Aztán legnagyobb megdöbbenésemre a tarkómra csúsztatta a kezét és megcsókolt. Ajka puhán simult az ajkamra, borostája kellemesen csiklandozta a bőröm, ahogy újra és újra megcsókolt, mialatt én bénultan próbáltam feldolgozni, hogy megcsókolt. Ez nem volt a terv része. Nem kértem, hogy megcsókoljon, most mégis azt tette és borzongás futott végig a testemen, ahogy az ujjával az arcomat cirógatta. Mi a fene történik? Miért ilyen jó? Miért akarom eltolni, de közben szorosan magamhoz húzni? Nem kéne már abba hagynunk? Nem illetlenség ez? Vagy inkább csókoljak vissza?
– Kölyök – suttogta a számba Soma majd elhúzódott tőlem és belekortyolt az előtte lévő alkoholmentes sörbe.
Továbbra is őt fürkésztem, próbáltam válaszokat kicsikarni egyetlen egy nézéssel, de semmit sem értem el. Soma folytatta az evést, mintha tök természetes lett volna az, hogy az előbb csókolóztunk.
A kocsiban hazafelé tartva még mindig a csókunkon járt az eszem. Amikor megállt a házunk előtt még akkor is.
– Nos? Sikerült? – kérdezte.
– Tessék?
– Sikerült féltékennyé tenni?
– Kit? – bámultam Somára zavartan, aki visszanézett rám majd elnevette magát.
– Kölyök. Az csak egy csók volt. Bár kétségtelen életed legjobb csókja, de csak egy csók.
– Miért tetted? – szegeztem neki a kérdést.
– Mert veled ellentétben én figyeltem kincs – mosolyodott el szárazon. – Láttam, hogy bámult minket, mialatt te rólunk meséltél – rajzolt idézőjeleket a levegőbe. – Bár be kell valljam egy pillanatig én is elhittem, hogy ez így történt.
– Értem – suttogtam. – Nos köszönöm, hogy elkísértél és sajnálom, hogy olyan kellemetlen helyzetbe sodortalak, hogy meg kellett csókolj – hadartam majd kipattantam a kocsiból és a kapu felé siettem.
– Én tudod, hogy mit sajnálok? – jött utánam és elkapta a kezem. – Azt sajnálom, hogy kamuból a pasidnak kellett lennem, hogy féltékennyé tegyél valaki olyat, aki nem érdemel meg téged. Azt sajnálom, hogy mindez kellett ahhoz, hogy megtudjam mit éreztél a koncertkor. Azt sajnálom, hogy nem akkor csókoltalak meg először – nézett mélyen a szemembe.
Zakatoló szívvel bámultam bele a barna szempárba majd a pillantásom az ajkára esett. Soma azonnal megszüntette köztünk a távolságot, ajka az enyémre tapadt és magához szorított. Ezúttal már viszonoztam a csókját, karommal átöleltem a nyakát és elmosolyodtam. Csak fél füllel hallottam, ahogy egy autó csikorgó kerekekkel elhúzott előttünk, de nem foglalkoztam vele. A múltam távozott, a jövőm kecsegtetően várt. És a jelenem? A jelenem kétségtelen életem legjobb csókját adta.