Új évre ébredtem
–Mondja, maga mindig itt várakozik?
– Semmi köze hozzá!- szisszent fel a lány.
–Igaza van, csak már napok óta figyelem magát.
–Szemtelen!
–Óh, dehogy, csak tudja a magányos lányok veszélyben is lehetnek.
– Miért?
–Mert rájuk csaphatnak a kerítők.
–Kik?
– Azok a férfiak, aki, a jobb élet reményében elcsábítják.
–No, engem nem olyan fából faragtak!
– Az jó. Tudja, milyen nap van?
– Tudom, nem kell rá senkinek sem emlékeztetnie!
–Szóval tudja?
– Van még valami mondani valója!?- kérdezett rá a lány a férfira.
– Nincs.
–Azt megköszönöm.
A férfi felállt a padról és elment, nem nézett vissza. A lány nem mozdult. A hó szitálni kezdett. A lány fekete haján csillagszerűen megült, és a nyakába is befurakodtak a hópelyhek. A padon rajzolni kezdett az ujjával. Évszámot, köröket és vonalakat hagyott a hó nyomába. Nézte és felsóhajtott. Egy újabb kör után felállt, és elindult a parkon át. Csend volt, még egy rezzenés sem hallatszott. A lombját vesztett fák ágát kezdte befedni a hó. Megrázta a fejét, és a kabátja csuklyáját magára rántotta. Kiért a főutcára. Egy kirakat előtt megállt. Csillogó karácsonyi fények néztek rá. Kacskaringós betűkkel piros táblán hivalkodott három szó „Boldog Új Évet”. Kettő pezsgőspohár fölé színes szalagok lógtak. Ránézett az órájára, és nagyobb tempóval elindult. Az első lépések után megcsúszott a lába.
– No, ne!- kiáltott fel.
Visszanyerte az egyensúlyát, és óvatosabban lépett kettőt, hármat. Most nem érezte, hogy csúszós lenne a járda, de hó, ami egyre sűrűbben esett, szinte már mindent eltakart előle. A térről hangos zene szólt. A forraltbor és a narancs illata átjárta a levegőt. Egy idősebb néni gesztenyét sütögetett. Ahogy közelebb ért hozzá a lány, rá kérdezett.
– Adhatok egy zacskóval?
–Igen- válaszolta a lány és a pénztárcáért nyúlt.
– Hagyja! Magának adom, melegítse meg szívét.
–Tessék? – kérdezett rá a lány.
– Ma sem érkezett meg?
– Ki?
–Akire hetek óta vár.
–Miből gondolja?
– Figyeltem magát, tudja ott lakom azzal a paddal szembe, ahol ülni szokott.
– A kis fehér házban?
–Igen.
–Én meg azt hittem, hogy ott felejtették, és azért nem bontották el.
– Én nem engedtem, de abban igaz van, hogy már lassan betölti a száz évet. Nemzedékek nőttek fel benne. Én vagyok az utolsó gazdája, gondolom, ha eltávozok ebből az éltből, akkor le fogják bontani.
–Kár érte.
–Magam is azt vallom, de tudja…
–Igen, az időnk véges.
– Egyet jól jegyezzen meg. Az éltünk forrásvize ,mindig friss, érdemes megmerítenünk benne kulacsunkat.
– Azt akarja mondani, hogy ne veszítsük el a reményünket?
– A hitünket- nevette el magát a néni.
A lány toporgott, a csizmája alatt ropogott a hó, kezében a meleg zacskóból áradt a gesztenye illata.
–Indulnom kell, köszön a jó tanácsát- mosolygott a lány a nénire.
–Holnap új évre ébredünk! – kiáltott utána a néni.
–Tessék?
– Jól hallotta, új évre ébredünk.
A lány felemelte a kezét, intett a néninek és elment. A színház előtt leverte magáról a havat. Bement a folyosóra. Az emberek kettesével, hármasával várakoztak. A lány beállt egy kis zugba és enni kezdte gesztenyét. Még égette a kezét, de édes volt. Mire elfogyott az ügyelő hangját hallotta, és megszólalt az első csengő. Hirtelen kivágódott az ajtó, az a férfi lépett be, akivel a padon társalgott. A lány visszafordult a fal felé, nehogy a férfi felismerje. Megszólalt a második csengő. Ránézett a jegyére. Baloldal 14. sor 8. szék. Felszalad a lépcsőn és a kezelőnek nyújtotta jegyét.
– Jó szórakozást!
–Köszönöm.
–Szabad?- kérdezte a sorban már bent ülőket.
Felálltak, valaki megjegyezte.
– Korábban kellene jönni! Nem gondolja?
– Bocsánat, szerintem nem késtem el.
– Legközelebb figyelje az óráját!
A lány nem szólt vissza, leült a helyére.
–Hallotta? Az úr egy kissé udvariatlan volt- fordul hozzá a mellette ülő férfi.
– Tessék?- Maga?
– Amint látja,vigyázok magára!- súgta a férfi.
A lány elképedve nézett vissza férfira, aztán rákérdezett.
– Követett?
– Nem, csak az év utolsó óráit én is vidáman szeretem tölteni.
– Pont itt a színházban és pont mellettem?- suttogta a lány
– Ilyen az élt.
Felment a függöny. Az első jelenet nevetésre késztette a lányt. A férfi megint hozzá hajolt.
–Gyönyörű kacaja van.
A lány elpirult. A férfi magában felnevetett. – Felejteni jött?- kérdezte félhangosan, de úgy hogy a lány mégse hallja meg. A szünetben rákérdezett.
–Velem tartana?
–Miért?
– Ünnepelni.
–Mit?
–Azt, hogy vidámnak látom.Ne kéresse magát! Az év utolsó napján bármit megengedhet magának.
– Ez csak egy frázis! Ez a nap is olyan, mint a többi.
–Gondolja? Jöjjön!
A lány nem akart mozdulni a székről.
– Már mindenki kiment. Várnak bennünket.
– Kik?
–A színészek. Velünk fognak koccintani.
– De még nincs is éjfél!
– Az most nem számít. Jöjjön!
A színház aulájában két pincér hordta körbe a poharakat. A közönség körbeállta a művészeket , a gong után összecsendültek a poharak. Konfettik és szalagok repültek a levegőbe.
– Boldog Új Évet!- hallatszott minden felől.
A férfi odahajolt a lányhoz.
–Egy puszit adhatok a homlokára?
A lány biccentet és elmosolyogta magát. A következő gongnál a pincérek összeszedték a poharakat, csendes sustorgás alatt újra megtelt a nézőtér. A második felvonást fergeteges taps követte. Vidáman léptek ki az utcára. Kint egyre hangosabban szóltak a sípok . A nagy toronyóra elütötte 12-őt.
A lány a fiú oldalán figyelte a tűzijátékot.
– Gyönyörűek- jegyezte meg.
– Pompásak- nevetett fel férfi. – Elkísérhetem?
– Hova?- kérdezett rá a lány.
–A padhoz, ahol várakozni szokott. Vagy nem oda tér vissza?
–Azt hiszem, el kell, hogy engedjem a régi emlékeimet.
– Fájók?
– Már nem, csak beégtek a lelkembe.
–Kár.
–Miért?
–Mert reggel újesztendőre ébred.
–Igaza lehet- nézett rá a lány, és a fülébe csengett a gesztenyeárus néni mondata.
„ Életünk forrásvize mindig friss, érdemes megmerítenünk benne a kulacsunkat.”
2025. december 16.
Kedves Karola!
Köszönöm, hogy megosztotta velem, velünk ezeket a megrendítően mély belső érzéseket. Fájóan szép, ugyanakkor én érzek benne valami határozott felemelő erőt. Milyen különös kifejezése a szeretetnek a távozótól a biztatás.
Mindannyiunknak megvannak az „emlékezéspadjai”. Lehetnek valósak vagy képletesek. Lényegtelen. Jelek, kapaszkodók, melyek egész életünket végigkísérik. Talán ettől vagyunk stabilabbak ebben a kesze-kusza világban másoknál.
Barátsággal: Carlo
Kedves Karola!
Szomorúan szép történetedhez igaz szívvel gratulálok.
Szeretettel olellek: Erzsi
Kedves Katalin és Mab Tee!
Köszönöm a véleményeteket. A befejező mondatot egy Szentmisén hallottam. Megragadott ,és régóta ott volt a gondolataim közt. A téma megkívánta, hogy most használjam fel.Úgy érzem , hogy a tanításnak igazsága van. „Életünk forrásvize mindig friss, érdemes megmerítenünk benne a kulacsunkat.” Boldog Új Évet kívánok.Karola.
Kedves Karola!
Szép, hangulatos történet hoztál nekünk. A téli város, a gesztenye illata és a színház ünnepi fényei igazán különleges atmoszférát teremtenek. A gesztenyés néni bölcsessége és a lány lassú feloldódása finoman, csendesen bontakozik ki, a zárómondat pedig gyönyörűen kerekíti le a történetet. Gratulálok! 🙂
Kedves Karola, szép történetedet szeretettel olvastam.
Gratulálok: Kata
Kedves Carlo!
Igen a Béke-liget és az ott lévő pad .57 évvel ezelőtt még nem voltam tisztában azzal, hogy ez a helyszín mit jelententhet a számomra. Akkor csupán ott egy barát vallomását hallgattam, és én hagytam, hogy a szülei betegsége miat, más kezét fogja meg. Én a tanulást választottam. Ő elköszönt és elment. Én maradtam és lassan ráeszméltem, hogy miről is beszélt. Igaza volt , az első szerelem érzését őszintén fel akart tárni előttem. Mire rájöttem már késő volt. Utánna sokszor ültem a padon és vártam, hogy megjelenik. De nem jött. 2 év múlva ,én kerestem meg, s Ő ugyanott ott várt. Akkor már tudtam, hogy mi köt a padhoz és egy baráthoz,aki már régen magához választott, Az anyám tiltása ellenére 2 év múlva tisztán láttuk, hogy közösen sok mindent meg tudunk oldani.Az első találkozás után 6 évre kötöttünk házaságot. Küzdelmes, sok munkával teli életünk volt, de szerelem mindig átsegített bennünket a nehézségeken. Arról az első naptól fogva tudott, hogy irogatok , és amikor nagyon beteg lett az volt kívánsága.” Most jött el az az idő, hogy gondolatidat ne csak a papírra vesd. Én fentről is segíteni foglak.Gyógyír lesz mindkettönk számára, csak te lent leszel én meg odafent.” Igaza volt.
Lent és fent
Az élet megy tovább, ahogy kértél./Ma csendesen, fájdalmasan vánszorog az idő./Február közepén, fehér virágok a sírhantodon./ Méhek nektárt gyűjtenek./Olyan minden, mint a kikelet./ Lassan , fény szökik az égre./Itt vagy velem./ Igen, itt vagy velem. /Ma a gyermekeiddel gyújtottuk meg a síridon a gyertyát./Holnaptól magam teszem./Megígérted, mindig itt leszel velem./S én megígértem, hogy várlak idelent./Csend van. /Szobádban szenteltgyertya ég. /Fénye messzire visz, elérhetetlen a távollét. /Éjszaka szólsz./ Mama! Mama!/ S rohanok, mint régen./ Az ágyadon ott egy fénykép./
Átölelem./ Velem vagy, nem vagyok egyedül./A lélegzeted a szívemben érzem legbelül./Szeretlek!/ Üzenem a Holddal, ami a ház felett suhan el. /
/S nincs semmi, ami elválaszthat itt a lelkemben legbelül./ Micsoda lét?/Te már ismered. /Benned minden, lassan feldereng. /Nem tudom, csak érzem, hogy nem hagysz egyedül./Velem lélegzel, és velem vagy mindenütt. /A Nap, ragyogó sugarával ébresztesz. /Olyan, mint egy aranyló korong, ami millió sugarát szórja szerte széjjel. /Tündököl, mint a hegy gyomrába zárt drágakő./ Csendben és nesztelen megfogod a kezem, idelent./Szeretlek!/
Hallom az utolsó szavad. /Szeretlek!/ Mondom és látom a szemedben , hogy már ott az alkonyat./Messzire nézel, már nem vagy velem. /Tested még itt van, de a lelked már odafent./Angyalok fátyolba fonják minden gondolatod./Sodorják csendben ,és selyemfűzért alkotnak belőle , odafent. /Hogy hol és mi a nagy titok? /Míg lent vagyok, a földön fel sem foghatom./Te mát tudod és mosolyogsz. /Igen , ez rád vall. /Olyan voltál mindig, mint egy vidám mókás Manó. /
Nevetve szórtad szét a szeretetet. /Nevetve mondtad, hogy a tied lehetek. /Nevetve mondtad, hogy ma vége lesz./ Szíveden érzem ma is a kezem./Olyan volt minden, mint az Isteni kegyelem./Egy dobbanás, egy lüktetés. /Egy mosoly, egy szenvedély./Egy csók, és az utolsó érintés. /Mindent megértettem én. /Elmentél!/Ma a csillagokból üzensz, hogy velem vagy, idelent./ Szemedben szikrázott felém a szerelem./Mindent megértettem én. / Csoda, volt az, amit veled élhettem . /Ami most jön az egyedül élhetjük át,te odafent, s én idelent./Számomra mindez nem más, mint a kegyelem./Egy igazi tiszta szerelem./ Kértél, hogy ennek, soha vége ne legyen ./Se lent , se odafent.
2019. II. 25.
A pad ma is meg van, de nagyon régen nem ültem rá, csak ha arra járok , akkor ránézek . Minden felsejlik bennem , mert beleégett a lelkemben az elvállás ,és az egymásra találás pillanata.
Boldog Új Évet kívánok. Karola.
Kedves Karola!
A pad. Hát itt is, most is. Miféle rejtélyes kapcsolat fűzi az írónőt közösségi hétköznapok eme kultikusnak nevezhető tárgyához? Mert a pad valóban a közösségi tér kikerülhetetlen eleme. Bárkié lehet, mindenki használhatja. Különleges, ikonikus tárgy. Aki ráül, szemlélődik. Aki használja, azt gondolatok kerítik hatalmukba. Jók vagy rosszak, de mégiscsak gondolatok. Sokszor, mint itt is vagy „A fa túloldalán” című írásában a magányosság szorító gondolatai uralkodnak. Aztán jön valamiféle varázslat – egy társ, persze csak lehetőségként. Mert egy padot általában nem lehet kisajátítani. Túl nagy ahhoz.
Karola! Mi azzal a tudattal kezdhettük az életünket, hogy az élet kihívásaival párban tudunk helytállni. Egyedül kevés sikerrel kecsegtetett akkoriban az élet. Ezt elsősorban a fizikális létfenntartásra értettük, de valójában a tartós együttéléssel a lelki támasz is kialakul. És rájöttünk, hogy ez is nélkülözhetetlen eleme az életnek. Legalábbis a kiegyensúlyozott életnek. Bennünket ennek megismerésére, felismerésére fiatalkorunk körülményei „kényszerítettek”. Ma ez az alapvető létfenntartási kényszer nem áll fenn. Lehet élni egyedül. De… talán mégsem lehet teljes életet élni. Ezért van annyi sok magányos, bolyongó ember. Ezért ül gyakran csak egy ember a padon. Ezek szerint a „kényszer” nem mindig teremt rosszat.
Miután ekkora filozofikus eszmefuttatásra „kényszerített” az írása, az írásai, számomra fontos dolgot mondhattak el. Ez az Ön gondolatait és e gondolatokat formába öntő írásait dicsérete. Nehogy abbahagyja! Az írás gyógyír mindkettőnk számára. Alkotva is, olvasva is.
Boldog új évet kívánok: Carlo
Jó le