Halottak napja jó néhány ezer évvel ezelőtt

Mexikóban vagyunk egy indián sátorban a Halottak Napja ünnepe előtti napon.
Odakint nagy a készülődés az ünnepre, mindent virágokkal díszítenek fel. A sátorban a sámán fogadja Gyors Nyílt, a Törzsfőnököt.

Sámán: Hallgatlak, Gyors Nyíl.
Törzsfőnök: Elégedetlenek hangjait hallani, Nagy Varázsló.
Sámán: Mindig mozgatja a lombokat a szél.
Törzsfőnök: Több ez most annál. Vissza akarják állítani a rituális evést. Azt mondják, azért lett rossz a termés, sikertelen a vadászat az idén, mert elfordultak tőlünk az istenek. Elfordultak, mert mi elfordultunk az őseinktől. Már nincsenek velünk az őseink, mert nem ettünk a húsukból.
Sámán: Az őseink velünk vannak, a szellemeik itt élnek velünk, együtt ünnepelünk velük holnap.
Hallgatnak egy kicsit.
Sámán: Mikor a nagy járvány volt, te még kisgyermek voltál. Sokan meghaltak akkoriban. Az istenek azért büntettek minket, mert az emberek húsát ettük, a foglyul ejtettekét és a halottainkat. – Megáll a beszédben. – Akkor múlt el a betegség, a pusztulás, mikor megértettük, hogy az istenek nem akarják, hogy emberhúst együnk. Ad nekünk a Nagy Anya, a természet elegendő vadat, halat, madarat, sokféle táplálékot.
Törzsfőnök: Azt mondják, az ősök ereje a mienk lehetne, nem menne veszendőbe. Az egészen öregek emlékeznek még olyan Halottak Napjára, ahol mindenki fogyasztott az áldozat húsából. Nemcsak virágot tettünk az ősök csontjaira, de az ősök is kaptak a közös ételből. Nagyobbak és erősebbek voltunk, mint ma.
A Sámán némi hallgatás után megkérdi: Gyors Nyíl mit gondol erről?
Törzsfőnök: Én helyesnek tartom apám döntését, aki megtiltotta az emberhúsevést. De, a feleségem? sóhajtott, megállt a beszédben. Mindketten tudták, hogy Sápadt Hold pont azért lett Gyors Nyíl felesége, hogy a törzsön belüli két ellentétes tábor megbéküljön egymással.
Törzsfőnök: Mindennap hallom. S nincs egyedül.
Sámán: Higyj abban, amit érzel. Apád szelleme veled van, segít abban, hogy megértsd, mi a helyes.
Törzsfőnök: Igen, érzem néha apám jelenlétét, vagyis úgy érzem néha, mintha egyetértően bólintana. De hiába érzem, hogy helyes, amit teszek, ha az emberek nem fogadják el nekem. A vadászaton, a munkában hallgatnak a szavamra. De ebben nem. Nem mind.
Sámán elgondolkodva: Értem. Segíteni fogok. Az én hibám, ha az emberek nem jól hisznek. Ha nem hiszik el nekem, hogy helyesen közvetítem az istenek akaratát.
Sámán: Megváltoztatom holnapra a szertartást.
A Törzsfőnök kérdően ránéz, de nem szólal meg.
A Sámán mintha a ki nem mondott kérdésre válaszolna: Nem tudom még, hogyan. Nem tudom még, kinek a szellemét idézem holnap meg. Talán apád apjáét, akire már csak a vének emlékeznek, de mindannyian tisztelnek.
Hallgatnak.
Sámán: Az lenne a jó, ha éreznék, ha mindenki érezné, hogy mindig velünk vannak, akiket szerettünk, még akkor is, ha meghaltak. Ha azt mondjuk, hogy ők már eltávoztak. Mindig várják, hogy hívjuk őket, és örömmel jönnek. Egy másik világ részei, de ez a másik világ szorosan együtt van a mienkkel.
Törzsfőnök: Tudok valamiben segíteni?
Sámán: Nem, most nem. Kimegyek az erdőbe, néhány növényt szedni. Kis Nádszál jöhet velem. Este beszéljünk még.
Fejbólintással elköszönnek, és a Törzsfőnök kimegy.

Szólj hozzá!