Álomláz

Mire feleszméltem Budapest egyik központi épületében jártam, az újonnan épített komplexum kaotikusan mégis káprázatos könnyedséggel elegyítette a bevásárlóközpontot az irodákat és még az egyetemet is. Egész lénye volt inkább egy modernkori, lélegző kapitalista templom, mint egy felhúzott lélektelen épület.
Bódult volt az agyam, mostanában ez van, nem ittam, nem drogoztam mégis valami egyre másra változik és úgy kóvájgok ide oda a világban mint egy félresikerült élőhalott a temető magányos csendjében. Körbepislogtam. Ez a rengeteg ember is egyfajta magányba taszította az egyént. Irónikus nem? A legnagyobb tömegben a legelhagyatottabb az ember, ahogy az az élő mozgó, szinte már egybefüggő test ide oda lökkölődik a mozgólépcsőkön, vagy a bűzölgő gyorsétterem kígyózó soraiban, mint a vájúnál a kiéheztetett disznók, egymást taposva, lélektelenül és végtelen magányban vergődnek, mégsem a sár vagy a moslék teszi őket mocskossá.
A tömeg, mint egyfajta ragacsos fogalom egy olyan szótárból, mint már ezrek leittak Kólával és összekentek sajtburgerrel. Most e fogalom megtestesülve csordogált az üzletek soraiban és kúszott be minden intim szféránk legintimebb részeibe. Mégsem éreztem már undort, vagy megvetést, egyszerűen csak megterhelő volt minden lélegzetvétel, minden mozdulat mégis, mint egy felhúzott játékbábú, csak mentem és tettem, amit egy hétköznapi életben tennie kell az embernek.
Felemeltem gondolataimból a tekintetem, hogy a fizikai valóságot is lássam magam körül, ahogy fordítom a fejem, késik a kép, mintha csak álom lenne az egész. Azt mondják, ha álmodsz nézd meg a kezeidet és nem fogod látni őket, azonnal felébredsz. Magam elé emeltem csontos tenyerem, mozgattam az ujjaim, megigazítottam a fehérarany gyűrűm, de a kezem láttam, és nem ébredtem fel egy jobb világban. Nehéz pillákkal pislogtam még néhányat, aztán az álomsúly ellenére is könnyed léptekkel indultam el. A márvány folyosón hangosan szóltak magassarkúm sikolyai, fejemben mégis csak zaj és egy könnyed dallam, baljós lélegzetvétellel szólt a Bad Karma.

Ólom szagot éreztem a levegőben, édeskéset és üvöltéseket hallottam az épület bal szárnyából. Fegyverropogás. Megálltam és a korlátra tettem a kezem, óvatosan lenéztem a folyosó közepén kialakított mély teraszon a mozgólépcsők irányába. Megpillantottam ahogy egy vértől tocsogó öltönyös testet lökköd a mozgólépcső, mire felért volna az idegen férfi, már nem élt. Ráérősen a hatalmas ablakhoz sétáltam a folyosó végén, a cipőm kopogásai ritmust adtak a halálsikolyok kavargó elegyének. Mire az ablakhoz értem láttam, az épületet teljesen körbevettél ezek az ámokfutók az esély a menekülésre bizonyára a nullához közelít. Lépteket hallottam, ezért bámulásomat felfüggesztve lassan leindultam a hátsó lépcsőn. Nem féltem, nem voltam szomorú nem éreztem semmit csak nyomást és unalmat. A körömcipőm meg csak rikácsolt. A begöndörített hajam minden lépésnél meg-meglibbent, nehéz szempilláimat húzta valami végtelen súly, vörösre festett ajkam meg se rezzent. A lépcsőkről leérve szétlőtt üzletek és halott emberek sokasága várt ezen a szinten. Vér és iszonyat. Az üvegszilánkok recsegtek és visítottak a talpam alatt. A tömeg most egy rothadó testre hasonlított, aminek zsírpárnáin véres lyukat ütöttek a valóság fájdalmas repeszei.
Most meg fogok halni.
Golyók süvítettek el a fejem mellett, emberek zuhantak össze tömött zsákként a tér különböző pontjait. Szinte hallottam reszkető, utolsó lélegzeteiket.
Olyan fáradt vagyok.
Elnéztem jobbra és megpillantottam egy merénylőt, épp felfele sietett, a többit a társaira hagyta. Szememmel követtem merre járhat pedig a faltól legfeljebb oda képzelhettem teste sziluettjét. Úgy néz ki szeret első lenni, és maga mögött hagyni mindent és mindenkit, legyőzni és uralkodni mások felett. Talán kedveltük volna egymást.. na meg nem mintha később reklamálhatnának azok akik felett uralkodni vágyik ugyanis a másvilágra küldött közülük mindenkit. Felpillantottam a korlát mögé ahol az imént álltam és egy női test zuhant ki onnan holtan, feje szétloccsant már a lövéstől, így a zuhanás nem rondított már sokat szép kis arcocskáján.
A másik irányba indultam, tapicskolós hangja volt minden lépésemnek a tengernyi vértől és már a levegőben is érezni lehetett a temérdek kiontott vér és kiloccsantott agyvelőszagot.
Olyan fárasztó.
Megálltam a tér közepén. Eredetileg egy szobrot terveztek ide, de csak egy alig kidomborodó szépen metszett szem került ide, a márványpadlóra, ami most vészjóslóan pillantott a szoknyám alja helyett a szemembe. Leginkább egy fáraónak lehetett ilyen tekintélyt parancsoló, mindentlátó isteni szeme, és ahogy természetfelettien illik is, ez az egy pont volt száraz a folyosón, a többit vörösre mázolta a halál.
Nincs menekvés.
Nehezen emeltem fel szemem a tekintetről, a sikolyok és a fegyverek még mindig zúgtak, mégis olyan csend volt a fejemben mint még soha. Bár több tíz- száz ember feküdt holtan és sokakat most ebben a pillanatban lőnek agyon mégis úgy érzem egyedül vagyok.
Kimerült vagyok.
A bóklászó tekintetem egy bútorüzleten állapodott meg. Itt van tőlem karnyújtásnyira, besétálok rajta. Törött üvegek és halottak mindenütt. Az ágynak dőlve fekszenek néma testek, a szekrényből patakokban folyik a vér és egy két íróasztal még remeg a távolban.
Nem bírom tovább.
Lépteim a szőnyegezett padlón csak tompa koppanások voltak, míg nem elértem az üzlet ékességéhez. Egy többmillió forintos baldahinos, mahagóni erezésű luxus ágy, amit a kancellárnak szántak, büszkén emelkedik a padlóból kibukkanó díszes emelvényen.
Vége
Ólom súlyú lábamról lerúgom a cipőm, a sarkai összekoccannak a padlón, néma puffanás. Kigombolom szépen szabott, karcsú blézerem, meglazítom szoknyámat, mi átöleli törékeny testem, és lassan fellépek az emelvény egyik fokára.
Tudom hogy meg fogok halni.
Egyre közelebb hallom a halált a fülemben záporoznak a golyók és a sikolyok mellőlem szólnak.
Fellépek a következő fokra, aztán a másikra. Hideg ujjaimmal felemelem az értékes leplet és bebújok a takaró alá, magamra húzom azt, fejem lehajtom az értékes párnára, engedem, hogy sötét fürtjeim szétterüljenek rajta.
Megnyugszom.
Behunyom a szemem.
Szép álmokat!