Iparkodott, szedte a lábát, amilyen gyorsan csak tudta a hólepte városon át. A főbb utakról már eltakarították a havat, de a mellékutcákban még megbújtak a koszos hórongyok a mélyedésekben. Átkelt a vasúti töltés alatt, úgy saccolta, a fele szakaszt már maga mögött hagyta. Gyalog tette meg az utat az iskolától a tánciskoláig, ez gyorsabb, mintha kerülne a buszmegálló irányába, főleg, ha arra várnia kell. A gimnáziumi felvételiről kapott tájékoztatást a szülői értekezleten, és arról a hatalmas izgalomról, ami a gyerekeket hatalmába kerítette az elmúlt napokban. Hamarabb el kellett jönnie, de minden lényegeset hallott, és jól tudta, lánya jó helyen folytatja majd tanulmányait.
Befordult a fehér kerítés szegélyezte épület mellé, szerencsére a kaput nyitva találta. Az udvarról már jól látta a hallt, ahol a szülők várakoztak. Megnyugodott, a gyerekek még órán voltak, idejében érkezett. Leverte csizmájáról a havat, köszönt a portásnak, és csatlakozott a várakozó szülők csoportjához. Az ismerős arcok között egy idegen asszonyt vett észre, ő vitte a szót. Finom nő volt, elegáns királykék kötött ruhája jól illett ovális arcában ragyogó kék szeméhez, melyet vállig érő, egyenes mézszőke haj keretezett. Lágy mozdulatai elegánssá, ünnepélyessé tették. A tánciskolai felvételi vizsgáról folyt a beszélgetés, amit előre hoztak két hónappal. Az idegen nő a fiáról beszélt, ő csatlakozott előző héten a lánya balett csoportjához.
Elkezdtek szállingózni a kontyos kislányok. Az egyiknek odabiccentett, és megkérte, szóljon a lányának az öltözőben, hogy anyja megérkezett, majd visszafordult a társalgókhoz. Az ismeretlen nő a vizsgáról magyarázott, a táncművészet szépségéről, buktatóiról, a rengeteg lemondásról és küzdelemről, amit kíván. Jól fontolják meg, balett táncosnak adják e a lányukat. Neki fia van, így könnyebb a helyzete. De a lányok esete egészen más. Ő megélte, higgyék el neki, tudja miről beszél. Számtalan nehéz döntést kellett meghoznia karrierje során, azok közül ez az első, hogy művészi pályát választanak e a gyermeküknek. Csupán egy valakiből lesz prima balerina, a többiek a karban az ismeretlenség homályába fognak süllyedni. Ha sikerülne a karrier, a következő döntés a családalapítás, a gyermekvállalás. Az előadásokra készülni kell, hangsúlyozta, egész nap, azután után következik az előadás, melyre időben kell érkezni, és késő éjszaka előtt nem térhet haza. Ha fiatalon vállal gyermeket, lemond az előbbre jutásról, ha későn, akkor talán már vissza sem talál újra a reflektorfénybe, főleg abban az esetben, ha netán több gyermeket vállal egymás után. Ha sikerül ismét színpadra állni, az előadások végett le kell mondania arról, hogy odaér gyermekéért az iskolába, az előadások péntektől vasárnapig zajlanak, a közös családi kirándulások és együttlétek idején. Ő a táncot választotta. E miatt későn szült, harminchat is elmúlt már. Számára nem volt visszaút a világot jelentő deszkákra, így most szakmát kénytelen tanulni, újra kezdeni mindent, munkát keres. Szünetet tartott, peregtek szeme előtt az előadások, a pompás kosztümök, hosszasan tűnődött döntéseinek helyességén. A többi szülő, két anyuka és egy apuka, komoly arccal egymásra néztek, sóhajtottak. A mondat még sokáig ott lebegett a levegőben, mint az operaház Ybl Miklós által tervezett három tonnás csillárja, mind a négyszáznyolcvannégy izzójával, képzeletükben bevilágítva, reménytelivé téve a boldog jövő színpadát, de ha elpattanna csak egyetlen egy tartó kötél, lezuhanna, sötétbe borítva mindent.
Az egyik anyuka törte meg a csendet, mondván, ő mindössze egy-két évet lát előre, és ez éppen elég számára. Végszóra érkeztek meg a gyerekek, már átöltözve, útra készen. Búcsúzóul még hozzátette az egykori balerina, ő nem szándékozik senkit eltántorítani, csupán a tényeket sorolta, majd eltűnt a folyosón, elvitte a magával a nehéz perceket, ott hagyva a boldog jövő ígéretét.