DRÁGA KÖNYVEK

1.
– Szervusz szomszédasszony! Szép időnk van! Mi jót csinálsz?
– Hát nem látod? Gyomlálok. Csak a derekam, meg a lábam nem bírja már. Hiába: hatvan fele, haza fele…
– A te bajod! Minek ültettél annyi gazt!
– He-he! Hogy te ma milyen vicces vagy! De biztos nem ezért jöttél! Na, mondjad!
– Mielőtt rátérnék a lényegre, hadd kérdezzek valamit: hogy a fenében tudsz ekkora műkörmökkel gazolni? Nem félsz, hogy letörnek?
– Nem a csudákat! De nem szedethetem le minden hétvégén a kerti munkák miatt, hiszen hogyan jelennék meg hétfőn az irodában?
– Persze, persze!… De mi csillog minden második körmödön?
– Gyémánt. Persze, csak csipetnyiek, nem nagy ügy…
– De miért nincs minden ujjadon? Most ez a felemás dolog a divat?
– A francokat! De még így is több, mint fél millába került ez a pár darab! Csak idő kérdése, és mindegyiken lesz. De miért is jöttél?
– Nézd, nem köntörfalazok: megjelent az első könyvem, szeretném megmutatni, s ha netán érdekelne, vehetnél egyet…
– Hát, gratulálok szomszéd úr! Éreztem, hogy fogsz te még meglepetést okozni! Aztán mennyiért vesztegeted?
– Ezerötszáz forint.
– Hát, nem is tudom…
– Mit nem tudsz? Kérdezz! Aztán majd eldöntöd, akarod-e, vagy sem.
– Mit írtál?
– Egy szerelmes regényt. Két, gyermekotthonban nevelkedett fiatal egymásra találásáról, kilátástalan életkezdésükről, nyomorukról, sok-sok csalódásukról, és a társadalom meg nem értéséről szól. Persze, boldog befejezéssel. Nos, kéred?
– Most, sajnos nincs rá pénzem. Talán, ha minden körmöm rendben lesz. Három-négy hónap, de inkább fél év múlva. Talán…
– Rendben, majd valamikor visszanézek… Talán…
– Szervusz!

2.
– Pálinkás szép jó napot szomszéd úr! És persze, jó munkát!
– Az akad. Tudod, megyünk az anyósomhoz, csillogni kell a verdának!
– Most vetted?
– Aha.
– És mennyiben fájt?
– Kevés híján húsz millába.
– Nem semmi! Gondolom, megy, mint állat!
– Ja. Dombnak felfelé nyolcvannal nyomattam. De gondolom, nem a terepjárómra vagy kíváncsi, elő a farbával!
– Tudod, írtam egy könyvet…
– Igen, hallottam róla. Gratula!
– Kösz. Kérsz egyet?
– Nem is tudom… Azt hiszem, nem.
– Nem is kérded, miről szól… lehet, hogy rácuffannál…
– Á! Nincs időm olvasni. Ha jó az idő, akkor megyek a haverokkal a homokbányába ralizni, szar időben pedig számítógépen többedmagammal lövöldözöm a köcsög űrlényeket.
– Aha, értem. Akkor jó lövöldözést, és még jobb terep-autókázást! Szervusz!
– Csá!

3.
Figyelj, Jocó! Látom, a vegyes boltodban árusítasz újságokat, képeslapokat, meg egyéb nyalánkságokat…
– Aha. És miben tudnék segíteni?
– Itt az első könyvem. Mindössze 200 példányban nyomattattam ki, de abba is majd bele rokkantam. Tartozom fűnek-fának, szeretném mielőbb eladni-eladatni. Tudnál nekem segíteni?
– Pontosan hogyan gondolnád?
– Mondjuk, itt hagynék 20 kötetet, kitennéd a többihez, és a 15% jutalék a tied. Nekem most az a legfontosabb, hogy gyorsan elkeljenek, s így legyen zsozsóm a verses-kötetem kiadására.
– Értelek, de ez nem megy!
– Miért? Nincs elég helyed a könyveimnek? Tegyél ki csak egyet-kettőt, a többit meg dobd be a raktárba, aztán, ahogy fogy, úgy pótolod. Na?
– Nem tehetem. Tudod, én szerződésben állok a Hír-Cooppal, csak az ő könyveit, és lapjait árulhatom.
– Értelek. Ellenőrzéstől tartasz?
– Aha.
– Itt, ebben a poros, kis faluban? A kutya sem jár erre!
– Nana! Soha sem lehet tudni!
– Rendben! Meggyőztél! Ne fessük az ördögöt a falra! Akkor legalább te vegyél egyet! Másfél rongy, és sokat segítenél rajtam, megköszönném. Nos?
– Á, nem lehet! A napokban kell befizetnem a NAV-nak közel tíz milla adót, nincs most rá keretem. Majd, valamikor… Úgyis jössz hozzám hetente többször is, majd megdumáljuk, okszi?
– Nézd: ha csupán az adód tíz milla, akkor mennyi lehet a bevételed, illetve a hasznod? Ha ebből a sok-tízmilliókból nem telik ezerötszáz forint egy könyvre, akkor felejtsd el, hogy szóltam! És bocs, hogy zavartalak!
– Szia!

4.
– Ez már nem semmi Robi! Mikor csináltattad az úszómedencédet?
– Még a múlt hónapban, és ma fogom beüzemelni.
– Normális vagy? A hét leghidegebb napján, amikor még16 fokra sem melegszik a levegő?
– Nem nagy ügy, hiszen a víz melegíthető…
– Ja, az, más! De a szél akkor is szél marad, már most majd feldönt! Délutánra meg viharosabb lökésekkel számolhatsz!
– Az sem ellenfél! Majd fölé teszem a fóliát. Illetve, a motor majd ráfeszíti, a fene sem fog keccsölni!
– Meg sem merem kérdezni, mennyiben van.
– Nem is mondanám meg! De nagyon sokban. De mi járatban erre?
– Tudod, írtam egy könyvet, és olyan jó lenne, ha legalább az ismerőseim, bevállalnának egyet-egyet.
– Szorri! Rám ne számíts! Örülök, ha egy év alatt kinyögöm az építkezés árát… De ugye, most nem vagy pipa rám?
– Én? Már miért lennék? Jó lubickolást!
– Szia!

5.
– Ezer éve nem láttalak Imi! Pedig csak száz méterre lakunk egymástól. Amúgy mizújs?
– Tönkrement a cégem, mindenkit lapátra tettek. Szerencsére adtak végkielégítést, abból elmegyek az asszonnyal egy kicsit világot látni.
– Merész legény vagy! Aztán, mit csinálsz, ha haza jöttök?
– Már elintéztem a munkanélküli segélyt. Nem sok, de több mint, a semmi…
– Aztán, hova mentek?
– Spanyolba.
– Nocsak, nocsak. Bikaviadalra?
– Igen, eltaláltad. Mielőtt az EU betiltaná.
– Milyen az idő arra fele?
– Esős. Megnéztem a neten, mert holnap már repülünk is.
– Egy jó könyvet nem akartok magatokkal vinni?
– Nekünk alig vannak könyveink, azokat meg már többször is kiolvastam.
– Próbáld ki az enyémet! Még érződik a nyomdagépek illata, olyan friss! Ti amúgy is szeretitek a romantikus lány-regényeket… Meg, ha amúgy is esik az eső… Nos?
– Rendes vagy, hogy ajánlod, de majd, ha visszajöttünk. Ha még marad pénzünk. Akkor, talán…
– Ó, annyira nem fontos! Jó utazást, aztán érezzétek magatokat jól!
– Köszi szépen, Átadom az asszonynak is. És gratulálok a könyvedhez!

Azt mondják, manapság szinte mindenkinek van már autója. Városi terepjárója meg az autó tulajdonosok 6-8 %-ának.
Úgy hírlik, minden 6.-7. családi házhoz tartozik egy úszó-medence.
A statisztikák szerint a magyarok 40 %-a külföldön tölti el szabadságát.
A női magazinok állítják, minden negyedik-ötödik nőnek van mű-körme. Vagy volt. Ezek tehát már mind-mind megfizethetőek.
Az emberek otthonában sokszor csak a könyv hiánycikk. Nem csoda, hiszen a maguk 1000-2500 forintos áraikkal megfizethetetlenek.

Még a milliomosoknak is…

“DRÁGA KÖNYVEK” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Tibor! A valóságot írtad le.Döbbenetes egyébként megélni és látom, neked is volt benne részed. Az olvasóközönség ritkán verbuválódik össze jómódú emberekből. És akkor most tényleg finoman fogalmaztam. Remek írás, tényszerű.

  2. Kedves Tibor!

    Érdeklődéssel olvastam az írásodat. Sajnos épp azoknak nincs pénzük a könyvre, akik tehetősek. Azt hiszik, hogy boldogok. Ebben az elanyagiasult világban a lélek gondozása, az elme pallérozása nem fontos. Gratulálok ehhez a kis korképhez.

    Üdvözlettel: Margó

Szólj hozzá!