Pillanat: Tizenötödik történet: Bulgáriai nyár

1984 nyara volt. Az iskolám nyaralást szervezett Bulgáriába. Nagyon szerettem volna elmenni, de azt is tudtam, ez elég nagy kiadás lenne a szüleimnek. Persze eddig is minden kívánságunkat teljesítették, ami ésszerű határok közt mozgott. Ezt mégis féltem előadni.

Mikor hétvégére hazamentem, félve említettem meg anyámnak.

– Anyu, most van egy lehetőség. Bulgáriába lehet menni nyaralni.
– Te pedig szeretnél elmenni. – nyugtázta anyám.
– Igen, nagyon. Még sosem voltam külföldön, sem a tengernél.
– Mennyibe kerül?
Mikor megmondtam az árat, láttam az arcán, hogy kicsit soknak találja. Azon nyomban le is mondtam magamban az egész útról.
– Megbeszélem apáddal, de szerintem rendben lesz a dolog.
– Tessék? – kérdeztem meglepve, hogy nem elutasító választ kaptam.
– Elmehetsz.
Lassan eleredtek a könnyeim. Anyám átölelt és letörölte azokat az arcomról.
– Most miért sírsz? – kérdezte.
– Nem hittem, hogy tényleg elengedtek. – feleltem még mindig szipogva.
Természetesen apám is beleegyezett, így elindulhattam életem legszebb nyaralására.
Végre elérkezett a várva várt nap. Apám elvitt autóval a 60 km-re lévő nagyvárosba, ahonnan a vonat indult. 10 napig leszünk oda, bár oda és vissza is több óra az utazás. Jól felszerelkeztünk szendvicsekkel, hogy ne éhezzünk a vonaton sem. Románián keresztül mentünk, ahol szinte megrohanták az ottaniak a büfékocsit. Az olyan állomásokon, ahol többet álltunk, tömegesen szálltak fel vásárolni. Ijesztő volt látni, ahogy sokan a már mozgó vonatról ugráltak lefelé.
Hosszú utazás után érkeztünk meg Burgaszba. Onnan még másfél óra volt az út a kempingünkbe autóbusszal. Még szerencse, hogy az egyik kísérő nevelőtanárnőnk eredetileg orosz szakos volt. Mindennek utána tudott érdeklődni.

Mindenki hulla fáradt volt, mikor megérkeztünk a végcélunkhoz. Kétszemélyes bungalókba lettünk elszállásolva. Kipakolás után az egyik helyi étterembe mentünk vacsorázni. Itt diszkókat is tartottak.
Étkezés után mindenki fáradtan vonult vissza hálóhelyére. Az nap nem is néztünk széjjel, csak beestünk az ágyba.

Másnap felfedeztük a kempinget. A bungalókhoz külön fürdőszoba is tartozott. Kis előtérből nyílt a hálószoba két ággyal. Alig 5 percnyi séta után megpillantottuk a csodás fekete tengert. A kempinghez tartozott a már említett éttermen kívül még egy és egy ajándékbolt is.

Barátnőmmel már az első reggelinél felfedeztük az étteremnél az egyik pincérfiút. Hullámos szőke haja és gyönyörű kék szeme volt. Kíváncsiak voltunk mi lehet a neve. Csak 16 évesek voltunk, bátorságunk nem volt, hogy megkérdezzük. Bár akkor még kötelező volt az orosz nyelv az iskolában, nem sok ragadt ránk. Ám egyszer szerencsénk volt. Az egyik főnök bekiabált a konyhára, hogy „Viktor!”. A mi szőke szép fiúnk jelent meg. Innen tudtuk meg, mi a neve. Ott létünk alatt általában ez a pincér fiú szolgált ki minket.

Egyszer pont Viktorról beszélgettünk a barátnőmmel, mikor az oda jött az asztalunkhoz. A barátnőm intett a szemével, hogy hallgassak, mert ott van. Én nagy bátran mondtam neki, hogy nyugodtan beszélhetünk előtte is, hiszen úgy sem tud magyarul. Folytattam is, hogy mennyire jól néz ki, milyen gyönyörű a szeme, stb. Ránk sem nézett, csak rezzenéstelen arccal folytatta a kiszolgálást. Meg is jegyeztem a barátnőm előtt.
– Látod, mondtam én, hogy nem ért semmit. Ilyen rezzenéstelen arccal nem bírná ki senki.
Azért mikor ment el, megköszöntem neki magyarul. Erre ő aranyosan rám mosolygott, és ezt felelte gyönyörű magyar kiejtéssel:
– Nagyon szívesen, máskor is.
Ahogy elment az asztaltól, kirobbant belőle a nevetés. Mi felpattantunk és gyorsan elmentünk. Életem egyik legkínosabb pillanata volt!

“Pillanat: Tizenötödik történet: Bulgáriai nyár” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Babu!

    Igen, úgy fogtuk fel. Ám abban a szituációban nagyon kellemetlen volt. nem gondoltam, hogy érti amit mondok. A többiekkel oroszul beszélt. Mármint a személyzet többi tagjával.
    Köszönöm kedves szavaidat. Szeretettel: Katka

  2. Nagyon kedves alkotás!
    Derűsen fogtátok fel mindent ami történt,abban a korban[16]év.
    Jo kis befejezőt adtál írásodnak!:D
    Gratulálok szeretettel……Babu(f)

  3. Erre szokták mondani, hogy kicsi a világ. Bárhol össze lehet futni magyarokkal.

    Aranyos kis történet volt.

    szeretettel: Rita

  4. Látod, nem árt az óvatosság. 😀 Minden helyzetben. (f)

  5. Kedves Alkotótárs!

    Nagyon jót nevettem a végén! Elképzeltem, ahogy a két fiatal lány a füle hegyéig vörösödik. 🙂
    Azért abban biztos vagyok, hogy Viktornak imponáltak a dícsérő szavak.
    Gratulálok!

    Üdvözlettel :Csaba

Szólj hozzá!