Pillanat: Tizenhatodik történet: Az volt az a pillanat…

Összes megtekintés: 68 

Elérkezett a pillanat. Feltettem a nagy kérdést. Visszafojtott lélegzettel vártam a válaszát. Úgy éreztem, szinte megállt az idő. A gondolataim viszont őrült sebességgel cikáztak. Próbáltam leolvasni az arcáról, mit válaszol majd. Aztán feladtam, mert egyre feszültebb lettem, és mintha ezt megérezte volna, lusta félmosolyra húzta a száját, de nem szólalt meg. Mélyen a szemébe néztem, hátha ott előbb meglátom, mire számíthatok. Az a csodás tekintet, amit úgy szerettem, cinkosan és derűsen villant egyet. De csak egy pillanat volt az egész. Lehet, meg sem történt, csak én képzeltem.

Egész délelőtt erre készültem. Mérlegeltem, lehetek-e olyan merész, hogy én kérdezem őt, nem várom meg, ahogy illik, az ő kezdeményezését. Mikor aztán elhatározásra jutottam, büszke voltam magamra a bátorságomért. Néhány perccel azelőtt még úgy éreztem, minden jól halad. A tervezés pontos, az időzítés ideális, éppen a megfelelő pillanatban dobtam be a kérdést. Nem korán, és nem későn. Ott voltunk kettesben, távol a zsivajtól, a lábunknál a fűben, még néhány kutyatej is sárgállott. Mégis elbizonytalanodtam. Már éppen kezdtem magam kínosan érezni, amikor végre mégis szélesebb lett a mosolya, majd rögtön azután elkomolyodott, és úgy szólalt meg, határozottan, tömören:

– Nem!
– Nem?

Az volt az a pillanat, amikor azt kívántam, bárcsak nyílna meg alattam a föld, hogy elsüllyedhessek. Már gyülekeztek a könnyek a szememben, és ott volt a gombóc a torkomban. De akkor folytatta:

– Nem! Nem bújunk el. Inkább itt és most!

Már cuppant is a nyálas puszi az arcomon, és fülig ért a szám, amikor egy szál sárga virágot nyomott a kezembe ráadásként. Az volt az a nagy pillanat kicsi szívem számára, amikor az óvoda udvarán, felvállaltan a Katica Csoport szerelmespárja lettünk, ő meg én.

Az azóta eltelt harminc év bölcsességet, türelmet és higgadtságot hozhatott volna. De nem nekem. Hasonló szituációban voltam, mint az óvodában, csak most már felnőtt fejjel, egy másik jóképű sráccal szemben. Végül is, akkor régen jól sült el a dolog. Mindenesetre, ismét elérkezett a pillanat, amikor én tettem fel egy nagy kérdést. Újra visszafojtott lélegzettel vártam a választ. Az idő megint megállt, a gondolataim őrült táncot jártak. Úgy tűnt, megfagyott a pillanat, pedig inkább forrónak kellett volna lennie. Egyre feszültebb voltam, mit is gondoltam, miért nem fogtam be a számat. Izgatottan fürkésztem azt a csodás szempárt, amelyben úgy szerettem elveszni. De ezúttal nem tudtam kiolvasni, ami következett. Lassan szállingózott tova a remény, hogy jól alakul majd minden, amikor végre válaszolt:

– Nem!
– Nem?

Az volt az a pillanat, amikor azt kívántam, bárcsak meg sem kérdeztem volna. A csalódás bekúszott a bőröm alá, és fázósan fontam magam köré a karom. Szerelmes szívem nem erre számított. Olyan jól elterveztem mindent. A visszautasítás miatt már lefelé görbült a szám, amikor folytatta:

– Nem! Nem moziba megyünk, mert te jobban szereted a színházat. Ezért itt van két jegy, arra az előadásra, amelyet már régóta szerettél volna megnézni.

Csodálkozva ;o;-t formáló számat egy finom, édes csók tapasztotta be. Éreztem, az volt az a pillanat, amelyre mindig emlékszem majd. De nem azért, mert a koronavírus miatti vészhelyzet elmúltával ismét kezdett helyre rázódni az élet, végre újra nyitottak a mozik és színházak. Hanem, mert az volt A pillanat, amikor először gondoltam arra, ő lesz a férjem, vagy senki. Talán még azt is elhatároztam, türelmesen megvárom majd, ő tegye fel azt a bizonyos nagy kérdést. Néhány hónap múlva kiderülhetett, tartottam-e magam az elhatározáshoz. De az a pillanat, már egy másik történet.

Budapest, 2020. március 18.

“Pillanat: Tizenhatodik történet: Az volt az a pillanat…” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nem volt korrekt így lezárni. Hiszen ez nem sorozat. Ejnye, ejnye!

    Aranyos kis történet volt, érdeklődéssel olvastam. Tényleg jó lett volna tudni, hogy lett-e házasság belőle vagy nem.

    Szeretettel: Rita

  2. Kedves Alkotótárs!

    Romantikus, érzékletes sorok egy ember életének két korszakából. Kíváncsi vagyok a folytatásra! 🙂
    Gratulálok!

    Üdvözlettel :Csaba

Szólj hozzá!