A fazekas király

Összes megtekintés: 132 

Mese nemcsak gyerekeknek

Egyszer volt, hol nem volt, egy régesrégi kis országban történt, amit most elmesélek. Békésen húzódott meg a csöpp kis ország hatalmas birodalmak között, és egy király uralkodott az ország népén. Mikor a király meghalt, mindig a fia követte a trónon az uralkodásban, így volt ez időtlen idők óta. Amíg a király élt, addig a fiú foglalkozhatott valami mással, választhatott magának olyan mesterséget, amilyet csak akart. Így történt egyszer, hogy a felnövekvő királyfi a fazekas mesterséget tanulta ki, és olyan ügyes fazekas vált belőle, hogy messze földre híre ment a portékájának. Jöttek is az egész országból az emberek, hogy készítsen nekik fazekat, és meg voltak elégedve azzal, amilyen fazekat készített nekik.
Mikor az apja, az öreg király meghalt, a fiúnak fel kellett volna hagynia a fazekasmesterséggel, és átvennie az uralkodás feladatát. De ő úgy látta, hogy abban nincs sok tennivaló, az országban béke volt, az emberek dolgoztak, és ami ügyes-bajos elintéznivaló akadt, azt elvégezték a miniszterek. A királyfi az apja temetése után tanácskozásra ült össze a miniszterekkel. Megállapodott velük, hogy mindenki folytatja tovább a maga feladatát, odaültetnek a trónra valakit, akiről azt mondják, ha vendég jön, hogy az a király. Az a helyettes király ehet-ihat a vendéggel, amennyit akar, és más dolga nemigen lesz, a döntéseket meghozzák majd a háttérben. Ami pedig az igazi királyt illeti, ő folytatja a fazekasmesterségét éppúgy, mint addig.
Így is lett. Egy jó darabig működött jól minden, ahogy elképzelték. A csodálatos fazekak ugyanolyan kelendőek maradtak, mint addig, és a kis ország ugyanolyan csendesen, békésen éldegélt, mint korábban. De aztán, ahogy teltek-múltak az évek, megöregedtek a fazekas is, meg a helyettes király is. Az idő múlásával egyre kevesebben lettek, akik még emlékeztek arra, hogy valójában a fazekas a király. A régi miniszterek közül sokan meghaltak, és újaknak sokkal gyengébbek kerültek a helyükbe. A helyettes király élvezte a jólétet, de nem értett semmihez, így nem csoda, hogy az országban rosszabbra fordult minden. Az emberek elégedetlensége nőttön-nőtt, és mintha nem lettek volna elegendőek a belső bajok, kitört a háború. A csöpp ország körüli két nagy ország egymásnak esett, és hol ez, hol az foglalta el az ország területét. Az emberek megszenvedték nagyon ezt az időszakot, mert a falvakon átvonuló hadseregek nem kímélték őket, ha az életük meg is maradt, a katonák elvittek minden mozdíthatót és minden ehetőt. Mire néhány év elteltével a két nagy szomszédos birodalom megkötötte a maga békéjét, a kis ország teljesen kifosztva, tönkremenve vegetált közöttük.
A két szomszéd megegyezett, hogy visszaállítják a régi királyt. Igen ám, de ki legyen az? A helyettes király, aki a háborús években elbújt és meghúzta magát, most előállt, hogy ő a király. A fazekaskirályra viszont a körülötte összegyűlt kis csapat esküdött fel.
-Ő az igazi király – mondták a szomszédok képviseletében érkezett generálisnak, és egy idős ember, aki maga miniszter volt az előző király idején, elmesélte a történetet neki, hogy hogyan lett az országuknak két királya. Egy igazi, a fazekaskirály és egy helyettes-király.
Mivel mind a két ember ragaszkodott ahhoz, hogy ő az igazi király, a generális egy próbát állított eléjük. Egy fazekat kellett elkészíteniük. Akié a szebb lesz, a jobb lesz, az lesz a király.
Ritkán szeret egy nép idegen generálisokat, de ez a próba tetszett az embereknek. Ha választani lehetett volna, ők maguk is így döntenek. Mert tudták, hogy az igazi király a fazekaskirály, akitől nemcsak gyönyörű fazekakat, de jó tanácsot is gyakran kaptak.
A helyettes király nem várta be az ítélkezést sem, olyan faramucira sikerült az edény, amit nagy nehezen elkészített. Elment a királyi palotából, és senki sem tudta, mi lett vele. A fazekaskirály pedig ezúttal nem tiltakozott a királyság ellen. Megtanította az idő, a nehéz háborús évek, hogy a királyság is mesterség, és ugyanolyan fontos, hogy jól csinálja, aki végzi, mint a fazekakat készítő.
A fiának ugyanúgy mesterséget kellett tanulnia, mint egykor önmagának. A király bízott benne, hogy a fiú megérti: nem mindegy, hogy mi van az edényben, de az sem, hogy mennyire jó az edény. És a királynak az emberekhez kell ugyanígy érteni.

“A fazekas király” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!