Friss, páradús a levegő, mikor felébredek. Kitekintek az ablakomon. A nyúlánk hársfák már zöldellnek. Igazi felüdülés a látványuk. Kitárom az ablakot, kikönyökölök a párkányra. Érzem az orgonák illatát is! Ez valami fenséges! Habár még nem lehetek kinn a természetben, a vadon beköltözik hozzám: egy katica mászik a nejlonfüggönyön. Megcsodálom gyönyörű színeit, a pirosat és a feketét, és elgondolkozom azon, a Jóisten hogyan alkothatott ilyen különleges teremtményt. Ekkor elmélázom magamon. Az emberen. Érzünk, láthatunk, hallhatunk, szagolhatunk, tapinthatunk. Hálásak lehetünk ezekért a sokszor aprónak tűnő képességekért. Hogy egészségesek vagyunk. Hogy még erősen kalapál a szívünk, lélegzünk, létezünk. A nehéznek tűnő perceinkben, ha nem is imádkozunk Istenhez, mert sokunk nem hisz a Teremtőben, legyünk hálásak az apró csodákért a mindennapjainkban! Egy egészen új világnézetet kapunk ajándékba a sorstól általa. Madárdalra leszek figyelmes.
Tollam leteszem, maszkom fölveszem, és a már-már megszokott, új rend szerint kimerészkedem az utcára, elbandukolok egészen a boltig. Már megtehetem, hiszen elmúlt dél. Kinn hunyorog a Nap, nedves a fű a frissen esett záportól. Végre a növények sem szomjaznak! Hangtalanul lépdelek a betonon, és boldog vagyok, hiszen a természet tavaszi megújulásának örülhetek. Milyen rendhagyó ez a hóbortos 2020! Alig merünk kimozdulni, az élet körforgása mégsem áll meg! Hihetetlen, hogy lassan véget ér a kikelet, és átadja helyét a nyárnak! Miután megveszem a napi kenyeret, utam egyből hazafelé vezet. Maszkom leveszem, tollam a kezembe fogom és leülök a kedvenc karosszékembe, hogy megörökítsem ennek a látszólag csekély jelentőségű útnak az élményeit.
Hálás vagyok a mai napomért, hogy ezt is megélhettem. Hogy egészségesnek mondhatom magamat. Hála mantrámat mondogatom, mikor érzem, hogy kellemes megnyugvás jár át. Ilyen szép a világ! A hála szemüvegén keresztül tényleg minden csodának tűnik!
“Ilyen szép a világ: Harmadik történet” bejegyzéshez 6 hozzászólás
Szólj hozzá!
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
Drága Rita! (l)
Köszönöm a gratulációt, a figyelmességedet, nagyon jólesik! :] Szép, pihentető hétvégét kívánok neked!
Szeretettel:
Elizabet (f)
Szeretettel gratulálok a nyereményedhez!
Rita(f)
Kedves Éva, Kitti és Rita! (l)
Köszönöm, hogy olvastátok a kis írásomat! Hálás vagyok, hogy hozzászólásaitokkal emeltétek a mű értékét! :] Szép, kellemes nyarat kívánok nektek!
Szeretettel:
Elizabet (f)
"A hála szemüvegén keresztül tényleg minden csodának tűnik!"
Igen.
Szeretettel: Rita
Igen, maga az élet is egy csodája a világnak. (f)
Kedves Tollforgató! Igen, az egyszerű napi tevékenységeinkből is látható, hogy minden akkor kerek, ha ezek benne vannak a hétköznapjainkban. Kellemes írásodhoz gratulálok! Éva