Ilyen szép a világ: Nyolcadik történet

Szépen kilombosodtak a fák, a zöld pázsit tele volt sárga pitypang virággal, hófehér pipitérrel. Délutánonként már a Nap is bőségesen küldte lefelé meleg sugarait. Az egyik ilyen meleg délutánon az almafa árnyékában üldögéltem a hintaágyon és olvasgattam.
Nem nagyon tudtam figyelni a könyv tartalmára, mert az udvarló madarak éneke elvonta a figyelmemet. Egymást hívogatták a cinegék, énekükbe belekontráztak a fülemülék. Ráadásul a galambok is kedvet kaptak az udvarláshoz. A szomszéd házának kéményén turbékolva kerülgették egymást. Még Filemon cicám is lustán heverészett az árnyékban. Békés, már-már idilli volt minden, mégis úgy éreztem, hiányzik valami ebből a szép délutánból. Kedves madaraim, a fecskék hiányoztak. Már nagyon vártam őket. Udvari épületünknél még üresen árválkodtak a fészkeik. A fészkek alá szegezett deszkalapokat  már vagy két hete letakarítottam. Fecskefészkekhez nem nyúltam, azt majd ők rendbe rakják, ha hazatértek. 
Hiába nézegettem a kék eget, nem láttam alatta fecskéket repülni. Talán majd holnap megjönnek, hosszú az út hazafelé. De, bizony sem másnap, sem harmadnap nem jöttek.
A napsütéses, madárcsicsergős tavaszt, egy hidegfront, egyik óráról a másikra eltüntette. Reggelre mínuszok röpködtek, deres, ropogós lett lábam alatt a pázsit.
Az alig elvirágzott fákon a fagyos reggel alaposan megritkította a leendő termést. Fázósan néztem körül a kertben, még a madarak is csendben voltak. 
A nagy csendben, egyszer csak csivitelést hallottam.
Végre, végre megérkeztek!
Nagy volt az örömöm, és izgatottan keresni kezdtem a hang forrását. Könnyen megtaláltam, mert nem hagyta abba a csivitelést.
Valószínű, ő is ugyan úgy örült mint én. A villanydróton üldögélt az én kedves madárkám. Egyedül volt, a társai valahol elmaradhattak. 
Másnap már három madárka üldögélt a villanydróton, egy hét múlva pedig már nyolcan voltak. Majdnem mindannyian hazatértek! Még várom a hiányzókat is, de már egyre kevesebb az esély, hogy megjönnek. 
Reggel mikor megyek kiengedni a tyúkokat, olyan hangos csivitelés fogad, hogy majdnem megsüketülök. Igaz, a kakasok sem restek, ők is kieresztik rendesen a hangjukat. Kakas kukorékolás, fecske csivitelés, ez alapozza meg nekem már kora reggel a jó hangulatot.
A szép tavaszi idő is visszatért, tegnap már újra kint üldögéltem az almafa alatt. Szándékosan nem vittem ki  a könyvemet, mert tudtam, úgysem tudnék az olvasásra figyelni. Jól tettem, mert a madárkáim újra koncertet rendeztek a kerteben. 
Lehet a koronavírus miatt kijárási korlátozás, meg a vele járó összes nyűg, udvarunkban a fecskék hazatértével minden a helyére került, – és ez így van jól.

“Ilyen szép a világ: Nyolcadik történet” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Ez a történet tényleg jó érzéssel tölti el az embert: lehet hogy világunk kizökkent régi kerékvágásból, mégis van, amibe újra és újra belefogódzhatunk, aminek örülhetünk. (f)

Szólj hozzá!