Mesét szeretnék mondani a szomszéd kislánynak Aminának, természetesen messengeren. A szülők kértek meg, egy kicsit foglalkozzam a kislánnyal. Ugyanis ők otthonról dolgoznak.
– Mit szeretnél hallani, miről meséljek neked? – kérdeztem Aminát.
– Arról, hogy minden nagyon szép és minden nagyon jó!
Megrémültem, no most fel van adva a lecke. Törtem a fejem, vajon mi is lehet az, ami szép és jó. Hiszen, ha kinézek az ablakon nem látok embereket, ha mégis akkor kesztyűben, arcvédőben. Szomorú látvány. No de ezt Amina nem tudhatja, gondoltam.
– Kedvesem, hogy hívják a babádat?
– Aminának, mint engem, és tudod, hogy ő meseországban él?
– Igen, szeretném, ha mi is oda költöznénk!
– De én nem ismerem meseországot, mond el, hogy milyen, aztán eldöntjük, hogy költözünk-e vagy sem.
– Hát, az olyan, hogy nagyon sok erdő és rét van, az erdő közepén áll egy kis házikó, ott lakik nagyanyó. Ő mindig szeretettel vár minket. Udvarában őzike mamája, aki eltörte a lábát és nagymama gyógyítja, kicsi gidát etetgeti, cumiztatja. A ház mesebeli. Paprikafüzér az eresz alatt. Olyan, mint egy nyaklánc, csak egy kicsit nagyobb. Mellette fecskefészek, épp eteti a fecskemama gyerekeit. Boldogan csiripelnek. Bogáncs, a kutya, kedvesen csóválja a farkát. Úgy üdvözöl minket.
Lépjünk be a házba! A konyhában fő a finom ebéd és kalács sül. Látod a konyhatündért? Mert én látom, úgy hívják, hogy nagymama. Dúdolva főz, és süti nekünk a kalácsot. Érzed a kalács illatát? Na és a húsleves? Milyen szépen forr. Cirmos cica a széken lustálkodik, nem szereti, ha zavarják. Most ne is szólj hozzá, ne simizd meg!
Menjünk be a szobába! Ilyet még úgysem láttál. Ha kihúzod a sublót fiókját, tündérlányok hegedülnek, táncolnak. Hallod a muzsikaszót? Gyönyörűen játszanak. A szoba minden szegletében manócskák dolgoznak szorgosan. Segítenek nagymamának a takarításban. Hallod az éneküket? Én hallom, azt éneklik, hogy milyen jó itt lenni. Kedves, nyugodt ház. Szeretet sugárzik belőle.
Ebéd után kimegyünk a rétre, annyi virágot szedhetsz, amennyit szeretnél, virágkoszorút köthetsz, és annak adod, akinek akarod.
– Rendben menjünk ki a rétre, csokrozzunk pár virág koszorút.
Miután összefontuk a virágkoszorúkat, megkérdeztem, hogy kinek adjuk?
Amina gondolkodás nélkül előbb nagymamát említette, aztán a legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, a többit vigyük ki a temetőbe, ahol a sok embert eltemették, akik koronavírusban haltak meg.
Ennyi szépség, ennyi bölcsesség, ennyi báj egy kislányban. Nem titkolom, elsírtam magam. Amina ijedten nézet rám, és azt mondta:
– Hát te nem érted? Ilyen szép a világ!
Gyorsan elbúcsúztam Aminától, édesanyja ebédhez szólította. A kislány még visszaszólt:
– Akkor jössz velem meseországba?
– Mit szeretnél hallani, miről meséljek neked? – kérdeztem Aminát.
– Arról, hogy minden nagyon szép és minden nagyon jó!
Megrémültem, no most fel van adva a lecke. Törtem a fejem, vajon mi is lehet az, ami szép és jó. Hiszen, ha kinézek az ablakon nem látok embereket, ha mégis akkor kesztyűben, arcvédőben. Szomorú látvány. No de ezt Amina nem tudhatja, gondoltam.
– Kedvesem, hogy hívják a babádat?
– Aminának, mint engem, és tudod, hogy ő meseországban él?
– Igen, szeretném, ha mi is oda költöznénk!
– De én nem ismerem meseországot, mond el, hogy milyen, aztán eldöntjük, hogy költözünk-e vagy sem.
– Hát, az olyan, hogy nagyon sok erdő és rét van, az erdő közepén áll egy kis házikó, ott lakik nagyanyó. Ő mindig szeretettel vár minket. Udvarában őzike mamája, aki eltörte a lábát és nagymama gyógyítja, kicsi gidát etetgeti, cumiztatja. A ház mesebeli. Paprikafüzér az eresz alatt. Olyan, mint egy nyaklánc, csak egy kicsit nagyobb. Mellette fecskefészek, épp eteti a fecskemama gyerekeit. Boldogan csiripelnek. Bogáncs, a kutya, kedvesen csóválja a farkát. Úgy üdvözöl minket.
Lépjünk be a házba! A konyhában fő a finom ebéd és kalács sül. Látod a konyhatündért? Mert én látom, úgy hívják, hogy nagymama. Dúdolva főz, és süti nekünk a kalácsot. Érzed a kalács illatát? Na és a húsleves? Milyen szépen forr. Cirmos cica a széken lustálkodik, nem szereti, ha zavarják. Most ne is szólj hozzá, ne simizd meg!
Menjünk be a szobába! Ilyet még úgysem láttál. Ha kihúzod a sublót fiókját, tündérlányok hegedülnek, táncolnak. Hallod a muzsikaszót? Gyönyörűen játszanak. A szoba minden szegletében manócskák dolgoznak szorgosan. Segítenek nagymamának a takarításban. Hallod az éneküket? Én hallom, azt éneklik, hogy milyen jó itt lenni. Kedves, nyugodt ház. Szeretet sugárzik belőle.
Ebéd után kimegyünk a rétre, annyi virágot szedhetsz, amennyit szeretnél, virágkoszorút köthetsz, és annak adod, akinek akarod.
– Rendben menjünk ki a rétre, csokrozzunk pár virág koszorút.
Miután összefontuk a virágkoszorúkat, megkérdeztem, hogy kinek adjuk?
Amina gondolkodás nélkül előbb nagymamát említette, aztán a legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, a többit vigyük ki a temetőbe, ahol a sok embert eltemették, akik koronavírusban haltak meg.
Ennyi szépség, ennyi bölcsesség, ennyi báj egy kislányban. Nem titkolom, elsírtam magam. Amina ijedten nézet rám, és azt mondta:
– Hát te nem érted? Ilyen szép a világ!
Gyorsan elbúcsúztam Aminától, édesanyja ebédhez szólította. A kislány még visszaszólt:
– Akkor jössz velem meseországba?
Kedves hozzászólók! Rita,pepa24,Kata,és Éva!
Nagyon köszönöm, hogy megtiszteltetek hozzászólásotokkal. Remélem, ezentúl többet találkozunk itt a Holnapban.
Szeretettel ölellek benneteket. Rózsa
Szeretettel gratulálok pályázati eredményedhez! Éva
Drága Rózsám!
Szeretettel gratulálok 1. helyezett novelládhoz. Ölellek szeretettel (f)Kata
Szeretettel gratulálok a nyereményhez.
Rita(f)
Kedves Rózsa
igaza van Ritának. Ehhez én csak annyit tehetek hozzá, hogy a gyerekek picinek tűnő ereje sokszor túlnő a felnőttekén, és az ő egyetlen apró megnyilvánulások is rendkívüli támasz és segítség. (f)
Igen, a gyerekek sokszor többet tudnak, mint gondolnánk.
Szeretettel: Rita