A véletlen olyan okozat, aminek nem ismerjük a kiváltó okát, s hiába gondoljuk végig ezerszer is az eseményeket, mégsem jutunk eredményre. Kislányként hiába kérdezősködtem Apánál, vagy Anya nővérénél, aki a keresztanyám. Csak zavaros, kitérő feleleteket kaptam. Ma sem tudom, mi okozta édesanyám korai halálát.
Apa maximálisan gondoskodott az ellátásomról, amely számára egyenlő volt a jó anyagi körülmények megteremtésével. Drága ruhák, különórák, étteremi ebédek, a hűtőszekrényben szalámi és sonka. Tizenkét éves nagylány vagyok, mondogatta, foglaljam el magam. Havi zsebpénzem megegyezett anyai nagymamám, Mamika nyugdíjával. Amikor már szinte alig beszélgettünk Apával, szombat reggelente beültetett a kocsijába és hétvégére levitt falura Mamikához, és vasárnap este értem jött.
Az én csodálatos Mamikám baromfikat és malacokat tartott, kertet művelt és egyszerű, de nagyon finom ételeket főzött, nem mellesleg állandóan maga mellett tartott és elmagyarázta, mit miért kell megcselekedni, mikor minek van itt az ideje.
– Tudod, kislányom, amit megtanulsz, az lesz a tiéd. És ez igaz a hétköznapi teendőkre is, és a tudományokra is. Látod, vénségemre is dolgozgatok, hogy kiegészíthessem a nyugdíjamat a némi pénzecskével és nekem sem kell fizetnem azokért, amiket megtermelek. Minden eladható, csak két dolog nem! A becsület és az érzelem! Azok nem áruk! Az egyenes gerinc és a tisztességes emberi magatartás az egészséges élet titka!
Másodéves voltam a Janus Pannonius Gimnázium francia szakán, amikor Apa feleségül vette a nálam alig tíz évvel idősebb barátnőjét. A hétvégéket továbbra is a Mamikánál töltöttem, akinek egyre többet kellett segítenem. A zsebpénzemből megvettem neki mindazt, amire úgy gondoltam, hogy szüksége lehet.
Apa felesége az iker féltestvéreim születését követően egyre nehezebben viselte az otthoni jelenlétemet, és négyszemközt számtalan megjegyzést tett arra, hogy ellátásom mennyire megterheli a családi költségvetést.
Miután Pécs testvérvárosa Grenoble, harmadik gimnáziumi évünk után jelentkezhettünk francia cserediák akcióba. Természetesen jeleztem a részvételemet, amit utólag közöltem Apával.
– Rendben van, kislányom! Szállást és ellátást biztosítok a francia barátnődnek, de a többi költséget a saját zsebpénzedből kell állnod!
Így ismertem meg Claire Carreau-t, akivel kettesben bebarangoltunk megyénk nevezetességeit és attól kezdve folyamatosan tartottuk egymással a kapcsolatot.
Claire, az életvidám, nevetős lány, aki a könnyed, laza stílusa ellenére, magyar nyelvtudás nélkül is pontosan érzékelte Apa felesége és a köztem lévő feszültséget, ezért feltette nekem a nagy kérdést: akarok-e vele együtt a Grenoble Alpes Egyetemre járni? Örömmel vele tartanék, válaszoltam, ám nem valószínű, hogy Apa finanszírozná a tanulmányaimat.
Egy hét múlva kézhez kaptam Claire e-mailben küldött levelét, melyhez mellékletként csatolta az egyetemi karokról és a felvételi eljárásról szóló ismertetéseket. Kiderült, hogy tandíjmentes lehetek, és teljes ellátás mellett ingyen lakhatok nagybátyja panziójában, ha hétvégeken péntek estétől vasárnap estig nála dolgozom.
Október elején szeretett Mamikám örökre elaludt. Keresztanyám minden követ megmozgatott a hagyatéki eljárás mielőbbi lezárása és az örökölt ingatlan eladása érdekében. A háztartás felszámolása során madzaggal átkötött kartondobozt találtunk, rajta a nevemmel. Keresztanyám kibontotta és hozzám vágta a kopott, méregzöld, vastag berlíner kendőt: ez a tiéd!
Ma, december 22-én, a harmadik sikeres kollokviumom után hazaérek. Meghökkenek Monsieur Carreau karácsonyi ajándékán: asztalomon gazdagon díszített karácsonyfa áll. Fényfüzérén vidáman villognak az égők. Alatta borítékban az ajándéka: százeurós bankjegy és két jegy az újévi koncertre. Mellette a postám. A banki számlakivonat szerint érintetlen a nagyanyai 10.250 Eurós örökségem. A másik Apa küldeménye: fénykép az új családjáról, hátulján a szokásos ünnepi jókívánsággal.
Megborzongok. Nem hiányzom senkinek. Magamra terítem Mamikám nagy zöld berlíner kendőjét. A hátsó csücskét lehúzza valami. Szinte hallom Mamika hangját: nézd meg kislányom! Vastag noteszt találok benne, a kézzel, írott receptjeivel. Futok vele a panzió konyhájába, remélve, hogy megkapom a középkorú, mosolygós séf engedélyét a panzió személyzete részére tervezett magyaros karácsonyi vacsora elkészítéséhez. Monsieur Laroche azonban szabályosan kizavar a konyhájából.
Lakrészembe visszatérve könnyeimmel áztatom Mamika zöld kendőjét. Hangos kopogtatásra eszmélek. A konyhafőnök keres, kezében a jegyzetfüzetével. Beszéljük meg az ünnepi vacsora fogásait, segít kikalkulálni a hozzávalókat, másnap beszerzi azokat a panzió költségére és segít nekem a főzésben is, legalább megismeri a magyar ételek elkészítési módját, azzal a feltétellel, ha elmesélem neki, hogyan zajlik nálunk a szenteste és elénekelek neki egy karácsonyi éneket.
Eleget teszek a kérésének. Csillogó szemmel mesélek a gyerekkori karácsonyokról. Amikor elkezdem énekelni a „Mennyből az angyalt”, mintha Mamika megsimogatná a hajamat: büszke vagyok rád, kislányom!
Túlragyogva a díszes karácsonyfa fényét, felizzik a hátamat melengető berlíner kendő zöld színe.