Aki szelet vet

Az irigység, a legrosszabb tulajdonság. Az irigy ember sok mindenre képes, olyanra is, amit más ember soha nem tenne meg. Állandóan az forog a fejében, hogyan tudná megakadályozni az irigyelt személyt tetteiben, sikereiben. Úgy hírlik ezek az emberek buták és szorgalmasak. A legveszélyesebbek. Arra gondolnak, milyen sokat dolgoznak és mégsem ők a favoritok!
Történt, hogy a munkahelyen kinevezéseket, adtak át elismerésül. Barbara nem kapott, Eszter a kolléganő viszont igen. Hatalmas cégnél dolgoztak. Legutóbb olyan feladatot kaptak, hogy saját ötleteik alapján hirdessenek egy bevásárlóközpontot, az összes boltjával együtt.
Sokat túlóráztak mindketten, a legjobb tudásuk szerint dolgoztak. Barbara igen kíváncsi volt Eszter terveire. Megbeszélte a szomszéd szobában ülő barátnőjével, hogy hívja ki beszélgetni Esztert, amíg belenéz a munkájába. A kis ideig tartó beszélgetés alatt nagyon keveset tudott meg az anyagból. Annyit látott, hogy teljesen más, és sokkal jobb, mint az övé. Pár dolgot gyorsan lejegyzetelt, aztán fiókjába tette.
– Ma maradok túlórázni, mert holnap le kell adni az anyagot – szólt Barbara.
– Nekem sajnos el kell menni, dolgom van, majd holnap találkozunk – mondta Eszter, aztán elpakolt asztaláról és sietősen hazament. Kisfia lebetegedett.
Az asztalfiókot nem zárta be. Barbara figyelte, alig várta, hogy Eszter elmenjen. Odalépett hát a fiókhoz és kivette az egész tervet és a sajátját, bedobta a fiókba.
Majd, mint aki jól végezte dolgát, összekészítette Eszter terveit, és a saját nevét írta rá. Tehát a csere megtörtént, jöhet a holnap reggeli megbeszélés, ahol le kellett adni a terveket. Eszter sehol, Barbara idegesen nézte az órát,
– Eszter hol van? Nem jön? Kezdjük el az értekezletet?
– Igen – mondta az igazgató -, kezdjük.
Rövid megbeszélés után mindenki beadta munkáját, természetesen Barbara is.
– Az értekezletnek vége, az értékelés egy hét múlva – szólt a főnök. Majd elfelejtem. Barbara, maga kérdezte, hogy Eszter jön-e? Ő már tegnap leadta. A saját példányát a fiókban hagyta.
Barbarát kiverte a víz, falfehér lett az arca, alig tudott megszólalni.
– Kérem igazgató úr, én visszakérhetném a munkám? Van benne néhány javítani való!
– Sajnos nem, volt ideje rá, hogy kijavítsa. De annyit szeretnék mondani kedves Barbara, biztos ismeri a mondást: „Aki szelet vet, vihart arat!” Egy hét múlva találkozunk, és mindent megbeszélünk.
Gyorsan eltelt egy hét, Barbara a megbeszélés előtt beadta felmondását, amit azonnali hatállyal elfogadtak.

“Aki szelet vet” bejegyzéshez 18 hozzászólás

  1. Kedves Rózsa
    örök tanulság ez a mondanivaló. A történet pedig remek vigasz mindenkinek, aki mások irigységétől szenved. Köszönet a jó írásért. (f)

  2. Kedves Rózsa,

    Az irigység csúnya dolog, de sajnos jelen van az életünkben.
    Sok szeretettel gratulálok.
    Magdi

  3. Kedves Rózsa! Nagyon jó ez a történet. Némely emberek nem bírják elviselni, ha nem ők a legokosabbak, legszebbek, stb. Az ilyenek irigyek. Jól megjárta, úgy kell neki! Gratulálok! Éva

  4. Szia Kankalin!
    Örömmel láttalak nálam.!
    Szeretettel Rózsa(l)(f)

  5. Szia Rózsa! 🙂

    Az irigység csúnya dolog, ráadásul időpocsékolás, mert úgyis kiderül az igazság. Az irigy ember nem érzi jól magát bőrében, ez előbb-utóbb felszínre kerül, a lopásról nem is beszélve.
    Kíváncsi voltam, miként zárul történeted.
    Örülök, hogy minden jóra fordult. 🙂 (f) (l)

    Szeretettel: Kankalin

  6. Szia Levendula!
    Köszönöm, hogy nálam jártál.
    Szeretettel Rózsa(f)(l)

  7. Kedves Kata!
    Örömmel láttalak nálam. Miért ez a fordulat? "Mert megérdemli"
    Szeretettel Rózsa:)(f)

  8. Kedves Rózsa!

    Nagyon tetszett a történet. Gratulálok!(f)

  9. Kedves Rózsa!

    Jó kis fordulattal zártad, gratulálok! 🙂

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

  10. Drága Marika!
    Örömmel láttalak nálam
    Szeretettel Rózsa(f)

  11. Kedves Rózsa! Örülök, hogy szerencsésen végződött.
    Sajnos van, mikor a tehetségesebb mellől a szerencse
    is elpártol.
    Tetszett írásod.
    Mária(l):)

  12. Szia Kata!
    Az írigység nem csak azt viseli meg akit irígyelnek, hanem azt is aki irígy. A sokenergiát amit belefektet, jobb lenne hasznos dologba fektetné, akkor nem lenne mit irígyelni.
    Ölellek Rózsa(f)(l)

  13. Szia Rózsám!

    Barbara más tollával akart ékeskedni, most nem sikerült neki. Úgy gondolom, az ilyen ember újra megfogja próbálni. Ahogy mondani szokták" a vér nem válik vízzé". Gratulálok történetedhez, ölellek szeretettel(f)Kata

  14. Szerencsésen végződött, bár fordulhattak volna másként is a dolgok. 🙂 Tetszett a történet.(f)

  15. Szia Rita!
    z irígység és a harag rossz tanácsadó. Böcs volt a főnök! Remélem Barbara tanult belőle.
    Szeretettel láttalak. Rózsa(f)

  16. Kedves Rózsa!

    Tetszéssel olvastam az írásod. Bizony az irigység nagyon ronda és ártalmas dolog. Ez megy nap, mint nap a politikában is. Vannak, akik nem képesek elfogadni és elviselni, ha a másik okosabb, bölcsebb, sikeresebb, mint ők. Szánalmas dolog és szégyenletes is, ráadásul mindig kilóg a lóláb.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!