– Válassz! Melyik a kedvenced? A tél, a tavasz vagy a másik kettő? – aprócska ötévesem kíváncsiskodott a minap.
– A tavasz! – vágtam rá határozottan a választ huncut mosollyal.
– Áh, éjtem. Nekem az a másik tudod, amikor olyan nagyon meleg van. – folytatta angyali hangján.
– A nyárra gondolsz Kincsem? – finoman puhatolóztam.
– Ó, igen! A nyáj!
Várj csak! Mégsem az a kedvencem hanem inkább a tél, mejt akkor hó is van. – magyarázkodott kissé zavartan.
– Rendben. Értettem Kisasszony! De ugye megengeded nekem, hogy meséljek egy kicsit a tavasz szépségéről, hátha téged is úgy megbabonáz majd mint engem.
– Jó. – hangzott egy nagycsoportos óvodás rövid, tömör, beleegyező nyilatkozata.
Nem volt túl lelkes ugyan, ennek ellenére próbáltam meggyőzni.
Elvégre az egyik legkülönlegesebb évszakról beszélünk ami már önmagában is maga a csoda. Ahogy a természet új életre kel, érezni lehet körülöttünk varázslatos energiáit.
– Gyere csak közelebb! – csalogattam magam mellé a ablakba, ahol a napfelkelte szemet gyönyörködtető látványa bűvölt el annyira.
– Nézd! Milyen…
– Sájga! – fejezte be a mondatomat hangos kurjantással.
– Igen! – helyeseltem kuncogva.
Tengerkék gombszemében megláttam a csillogást és bár szavakkal még nem tudta kifejezni furcsa érzéseit de tekintete elárulta gondolatait.
Mintha lelke, csöppnyi lénye, eggyé vált volna a pirkadattal.
– Tetszik a kilátás? – kérdeztem suttogva, nehogy kizökkentsem a mély, hipnotikus állapotból.
– Nagyon szép! – válaszolta ő is félhangon.
Percekig csak ott álltunk némán, a csend markában, mozdulatlan.
Szinte már a szívünk is egy ritmusra dobbant.
Azt hiszem kezdte kapisgálni a lényeget.
Felocsúdva a révületből, folytattam a kis előadásomat.
-Nézd! – mutattam lefelé.
Csodaszép kertünkben a szebbnél szebb tavaszi virágok már alig várták hogy pillantásunkkal gyönyörködhessünk bennük.
Ablakunkból káprázatos panoráma nyílt éppen rájuk.
Lenyűgöző vizuális élmény így korán reggel.
– Menjünk ki! – kiáltott fel ujjongva a transzból visszatérve.
– Természetesen, nemsokára kimegyünk az udvarra. – nyugtattam szelíden, ujjaimmal arcát megsimítva.
– Megyek öltözni! – ezzel a kijelentéssel hirtelen megfordult gyorsan az ajtó irányába.
– Egy pillanat! – szóltam utána szélsebesen.
Áruld már el nekem légyszíves a negyedik évszak nevét!- gondoltam azért tisztázzuk ezt is mielőtt még a kikelet teljesen magába bolondítana minket.
– Jaj, Anya, hiszen tudom én melyikje gondolsz! – okoskodott lelkesen.
Az a másik tavasz! – érkezett a frappáns válasz tőle, kis híján fél lábbal az udvaron.