Az utolsó vodka

Összes megtekintés: 143 

Carlos Morento egyedül üldögélt fényűző lakosztályában, előtte kis márványasztalka, rajta egy literes vodkás üveg, meg egy hengeres pohár. Sötét volt kint, az erkély széles üvegajtaja félre húzva, így legalább járt a levegő, és nem volt olyan fülledt meleg, kintről behallatszott a tenger moraja és a sirályok rikácsolása. A természet ismerős hangjai általában megnyugtatták, de most ez sem segített. Az üveg már félig üres volt. Carlosszal a fali tükörből egy részeg, megkeseredett, öregember nézett farkasszemet. Az életén töprengett, már egész fiatalon tudta hogy mit akar, és a sok szenvedés csak erőt adott, hogy véghez is vigye.
– Büszkének kéne lennem és boldognak, amiatt amit elértem – mondta a vodkás üvegnek félhangosan akadó nyelvvel – de ha őszinte akarok lenni magamhoz, csak némi elégedettséget és nagy ürességet érzek.
Persze gazdag vagyok, mivel egy életen át keményen, éjt nappallá téve dolgoztam, és jó üzletember vagyok. A semmiből, egy nyomornegyedből indultam, és most tessék, egy hatalmas cég tulajdonosa vagyok. Már nagyon fiatalon elkezdtem dolgozni, mellette tanultam, amíg mások szórakoztak, és élvezték az életet. Sok évnyi áldozat, és lemondás. Aztán keményen harcoltam a konkurenciával, idővel eltapostam és leigáztam az összes ellenfelemet. Kesernyésen elmosolyodott. Ma már rengeteg pénzem van, elértem amit akartam, és tényleg majdnem mindent megtehetek amit akarok. Igen, de mire megyek vele? Mit akarok megtenni? Áldozatokat hoztam, nem mérlegeltem. Hittem abban, hogy ezt így kell csinálni. Most ötvenhét éves vagyok, és épp egy üveg vodkával beszélgetek. Elég szánalmas. Ha meghalok kié lesz majd a cég? Rokonaim már nem élnek, nincs se feleségem se gyerekeim. Nem szakítottam rá időt, barátnők úgyis mindig akadtak, elvakítottak a fények meg az üres csillogás. Igazi értékek nincsenek az életemben. Eszébe jutott a hét elején az orvosi lelet, egyértelmű a diagnózis, rák. Nem sokan fognak sírni utána. A legjobb szándék vezette, de elszúrta…
A gondolatok csapongva, villámgyorsan kergetőztek az agyában. Igazából csak kérdések vannak. Most azon kezdett gondolkozni, mik azok a dolgok amiket a pénzén nem tud megvenni. Egyre több dolog jutott eszébe: fiatalság, szerelem, egészség, elvesztegetett szabadidő. Helyek, ahova mindig tervezte, de soha nem utazott el. Olyan dolgok amik érdekelték, de soha nem szakított rá időt az életéből. Nem állt meg gondolkozni egy pillanatra sem, mindig csak a rögeszmés cél lebegett a szeme előtt, amit mindenáron el akart érni, gazdagnak lenni, ;vinni valamire; bármi áron. Megszerezte a gyöngyöt a tenger mélyéről de útközben ő is összetörte. Micsoda csalódás!
– Akkor meg mire jó ez a sok pénz? – kérdezte magától. Kitörölheti vele. A felismerés annyira fájt belül, nem bírta elviselni. Ennek véget kell vetni döntötte el.
Felállt megfogta a vodkásüveget és lassan kitántorgott az erkélyre. A sötétben lenézett az erkélyről. Alatta hat méter mélység, aztán a sziklás tengerpart. Gyomra felkavarodott.
– Muszáj megtenni! – gondolta. Nem olyan nehéz, meg tudod csinálni – bíztatta magát!
Ha az éjszakai pecások, akik mindig itt horgásznak a közelben Bonitora és Makrélára, most pont Carlos luxusházát nézték volna, csak annyit látnak hogy a ház és a terasz sötét sziluettjéből valami kiválik, és belezuhan az alant elterülő mélységbe, majd a hullámok összecsapnak felette.

*

Az erkélyen feküdt, a felkelő nap éles fénye szúrta a szemét. Carlos lassan magához tért. Koponyáját mintha ezer kalapáccsal ütötték volna: ja kérem, ez a másnaposság, aki este nagy legény az reggel is legyen az. Négykézlábra állt, megvonaglott, majd ösztönösen a vodkás üveg után nyúlt. Vaksin tapogatózott, de nem találta. Igen, homályosan emlékezett rá, hogy az este bedobta a tengerbe.
– Muszáj megtenni – jutott eszébe, tegnapi elhatározása és elmosolyodott.
Teleszívta tüdejét a sós tengeri széllel. Megkönnyebbült, már sokkal jobban érezte magát. Megérett a változásra! Már tudta mit fog tenni. Sose késő újrakezdeni! Úgy fog élni, ahogy mindig kellett volna hogy éljen, őszintén, szívből, hallgatva a vágyaira, és a megérzéseire. Nem voltak kételyei, mert legbelül tudta, hogy amit nagyon akar, azt el fogja érni!

“Az utolsó vodka” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Márton!
    Carlos legalább még időben rádöbbent, hogy a pénz nem minden. Sokan szerintem erre talán soha nem jönnek rá. Az viszont kész szerencse, hogy határozott, mert így tud változtatni. A csattanója is tetszett, én is azt hittem, hogy ugrott, de örülök, hogy ennél okosabb megoldást választott.
    Szeretettel gratulálok!
    Kata (f)

  2. Kedves Márton!

    Nagyon tetszett, és hozzáteszem a csattanód is ütött. Engem sikerült átverni, pedig azt nem könnyű. :). Az írásod is gördülékeny, izgalmas bolt, semmi felesleges szöveg. Gratulálok!

    Szeretettel olvastalak: (f)

    Kata

Szólj hozzá!