Éjszaka: Harmadik történet

Egész nap húzom az igát, munka után hazamegyek, fárasztó nap után, kikapcsolom a mobiltelefont, nem szeretném, ha hívnának. Síri csend van az egész házban, az igazak álmát akarom aludni, de nem megy. Forgok az ágyban, az agyam nem hagy pihenni. Végig gondolom a mai napot, biztosan rendben van minden. A holnapot megtervezem gondolatban.
Holdtölte van, kinézek az ablakon, hatalmas a hold. Olyan nagynak látom, mint a napot. Sugarai aranyban mártva fényesednek, rohannak a Föld felé.
Nincs kivel megbeszélni, hiányoznak a gyerekeim. Amíg itthon voltak nem tudtunk aludni, bámultuk a holdat. Meséket szőttem a vén holdról, és a pirkadatról. Szájtátva figyeltek. Aztán elaludtak, édes álmot álmodtak. Hiszen erre valók az éjszakák. Pihenésre, csodaszép álmokra.
Milyen hangos volt ez a ház, régen. Gyerekeink futkostak nem akartak lefeküdni, könyörögtek, még egy mesét olvassak fel. Az idő rohan, a gyerekeknek más igényük volt.
A mese elmaradt, jöttek a nagy beszélgetések. Aztán a külföldi Egyetem, és a Skype-on való beszélgetések, hosszú órákig. Minden este beszámoló, tanácsot kértek, megmutatták az új ruhát, amit aznap vettek. A tanulmányokról ritkán esett szó, tudtam, hogy rendben van. Nem kérdeztem ők amit akartak elmondtak. A többit bizonyára megbeszélték, egymás között mint szerető testvérek. Ádám és Éva az ikrek!
Aztán egy este nem hívtak, próbálkoztam elérni őket, nem tudtam kétségbeesve kimerülten sírva fakadtam. Miért nem hívnak? Gondolataim hiába akartam pozitív irányba terelni, nem sikerült. Az idő lassan haladt, félóránként néztem az órát, a számítógép elsötétedett, kikapcsoltam, éjfél után már nem hívnak. Nyugtalanul hánykolódtam, majd bevettem egy altatót.
Nem akarok rosszra gondolni, minden rendben van mondogattam magamban. Gondolkodtam, miről is beszélgettünk tegnap este? Semmi olyanra nem emlékszem, ami a mai estével kapcsolatos. Nem jutott eszembe semmi. Kimerültem, potyogtak a könnyeim. Végig gondoltam az elmúlt három évet, hiányukat nagyon nehezen viseltem. Nem akartam kedvüket szegni, mikor befejeztük a beszélgetéseket, egy sor sírás, egy sor arcmosás. Mert az anyák éjjel sírnak. Mennyire igaz, nappal tartani kell magát az embernek, ám ha eljön, az éjszaka minden fájdalmat kisírhatunk, megkönnyebbülünk. Pedig az éjszaka arra való, hogy pihenjük ki aznapi fáradalmakat. Majd új erővel kezdjük a következő napot.
Hajnalban ébren aludtam, hallottam, hogy kattan a zár az ajtóban, úr Isten, betörtek, vagy ki jön be a házba? Lélegzetem visszatartva, takaróm a fejemre húztam, vártam a betörőt. Anyám nem lehet, ő nem jön korán.
Talán álmodok, vagy mi történt? Egy hatalmas huppanás, aztán még egy. A csomagok, hátizsákok szerte széjjel, ruhában, cipőben ágyamra telepedtek gyerekeim. Nem tudtam eldönteni, álmot látok, vagy valóság, hogy itt vannak mellettem, simogatták arcom. Olyan szorosan öleltem őket, hogy elfehéredett a kezem.
– Hogy kerültök haza? Mi történt? Baj van?
– Egész éjszaka repültünk, hogy haza érjünk időben, azon törtük fejünket, hogy tegyük felejthetetlenné anyák napját.
Egy éjszaka, és itt vagyunk. Mire jók az éjszakák? Amit nem tudsz nappal megtenni, tedd meg éjszaka.
– Drága anyukánk ma van anyák napja, Isten éltessen sokáig.

“Éjszaka: Harmadik történet” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!