„Az elmúlt napokban sokszor emlékeztem a régi szép időkre” – hallottam a minap egy jó barátomtól. A válasz kissé hosszú, épp mint reménybeli életünk:
Akkor emlékezz például a fájdalomra! Mert az lehet jó is. Azt jelenti, kibújtál fénytelen barlangodból, és felfedezheted végre, milyen is a világ. Mert az űr legtávolabbi zugából nézve a Föld nem nagyobb egy parányi porszemnél, nem beszélve a rajta élőkről. Egyedül hagytak a lehangoló éji sötétben? Hunyd le a szemed, és emlékezz minden jóra, és csak arra! Lehet, hogy még sokáig előítélettel viseltetsz az éjszaka iránt, mert álmaid általad negatívnak vélt lényeket, helyzeteket juttatnak az eszedbe, de emlékezz csak rá, hogy ott élnek veled a fénylő csillagok, a kacska hold, a denevérek, a szentjánosbogarak, a gombák, a macskák és persze a varázslat is, mint csábító, a boldog élethez szükséges adomány. A hazugság is persze, az elfogultságok, a titkok és az erős vágy, a szenvedély is, amelytől olykor szinte elájul az ember. Ám a fájdalom lehetővé teszi számodra, h felkelj és újra meg újra megpróbáld legyűrni a képmutatást, az önzést. Lehet, hogy még gyenge vagy hozzá, lehet, hogy rossz az időzítés, vagy még nincs meg a sikerhez szükséges kellő energia. Addig is rátalálhatsz végre, mi és ki akarja azt feltölteni mindenáron, még úgyis, ha avval kimerülnek saját aksijai.
Emlékezz, mindennek legalább két oldala van! A csillogó feled sem tökéletes, nem mindig csinos a kép a tükrödben. Ám szeresd a néha nyomasztó éjszakát is, anélkül nem tudnál álmodni sem, nem tudnál pihenni sem, kikapcsolódni és szeretni sem. Még csak találkozni sem tudnál a kedveseddel egy csillagfényes éjjelen. És mit érne a világ enélkül? Én sem vagyok sem angyal, sem valaki más. Mégis millió hang sikolt a lelkemben.
Hogy hogyan éled az életed, csakis rád tartozik, de emlékezz, a szívünket és a testünket egyszeri, vissza nem térítendő ajándékként kaptuk. Ha éppen sok a bánat, a gyötrelem, azt ne fojtsd el! Mert együtt jár velük az öröm, a szédítő bódulat, amit már átéltél.
Emlékezz arra, hogy nem vagy 1edül, és ugyanaz az érzés visszatér, mely egyszer már az égbe repített, igaz abból a járműből, mely újra elvihet oda, csupán egyetlen létezik, ám jelenleg épp felújításra vár! Amikor játszol az élettel, és másokéval, emlékezz: senki nem mondta, hogy igazságos lesz.
Emlékezz arra, hogy ki vagy, és én ki vagyok! Emlékezz rám holnap, ha odébb rúgsz egy kavicsot az utcán, gondolj rám kicsit ma, ha kérhetem! Bármit is teszel, mindig képzeld magad a kő helyébe, amibe belerúgtál, tán fáj neki! Mérd fel, mi lehet a következménye annak, amit ma és holnap teszel és tenni fogsz.
Időnként emlékezz elhanyagolt párod visszafogott nevetésére, várakozó tekintetére, mérsékelt, olykor tolakodó hangjára és azokra a napokra, amikor boldog volt, és te nem különben vele! Képzeld el, amint a napsugarak körülölelik fázós testét, hogy begyógyítsák minden sebét. Örülj az örömének, amikor veled lehet, és ne engedd el a kezét. Lásd őt újra olyannak, amilyennek szeretted és szeretnéd. Mert sem hatalmad, sem erőd, sem életed nem csupán a sajátod. Ne gondold, hogy az éj, csak azért, mert nem látunk át rajta, kiváltságos jogokkal ruház fel; ne hidd, hogy több vagy másoknál. Győzd le gyarlóságod, hisz minden fáraónak van egy Mózese, minden ördögnek egy angyala, és a Vezúv kitörése még mindig fenyegetőbb, mint a szerelem kihalása. Amikor a szerelemmel találkozol, emlékezz, az mindig szent vendégség. Ahogyan a másikat látod, úgy fog ő is látni téged, és úgy fogod látni saját magadat is. Ahogyan bánsz vele, úgy fogsz magaddal is bánni. Emlékezz, mert benne fogod megtalálni vagy elveszíteni önmagad. Ha találkát kér, azt nem azért teszi, mert unatkozik…
Egészíts ki, mint régen. Emlékezz arra, hogy azelőtt, amikor én aludtam, te ébren voltál, amikor én sírtam, te nevettél! Segíts most is: feleleveníteni, amit elfelejtettem, és felejteni azt, amire még emlékszem!
Emlékezz, az a legnemesebb kapcsolat, amelyben az egymás iránti szeretet bőven meghaladja az egymással szembeni elvárásainkat és érdekeinket!
Emlékezz, ha a múlt értéktelen, kidobnivaló, akkor a jövő is megy vele a kukába!
Emlékezz rá… randevúztál velem! Ha van még benned valami belőlem, vedd ki pennádat a kígyó mérgéből, majd mártsd be a lenyugvó nap tüzébe, és írd meg vele azt a pillanatot, írd meg, miképp és miért akarsz elhagyni, hogy lovagolnál el, beleolvadva az alkonyodó égaljába, ifjan, jóképűen és végtelenül szabadon, hogy ne is láthassalak többé. Viszont meg nem tilthatod, hogy a bolygó, bármilyen parányi is az, ne kövesse az életet adó Napot.
Emlékezz a tegnapra, hogy holnap ne kelljen semmit megbánnod! Életkor, szerep, tapasztalat, mindez nem számít sokat, mikor az érzelem, a láz lobogni kezd a szívben.
Emlékezz a tavaszi lomtalanításra, mely nemcsak arról szól, hogy megszabadulj értéktelennek vélt tárgyaidtól, hanem arról is, hogy ráébredj, ki is vagy valójában, és mások milyennek látnak! Ilyenkor esélyed van újraértelmezni önmagadat, és másokat, újrateremteni a kisugárzásod irányát és vitalitását, hogy megváltoztasd az elvárásaidat bizonyos emberek iránt, mert sosincs túl késő visszatérni oda, aki voltál, és megcélozni azt, aki lenni szeretnél.
Végezetül, ne engedd, hogy az emlékek tartsanak a hatalmukban! Legyen épp fordítva: te tartsd a markodban őket, és ne akkor emlékezz, ha rád tör a múlt, a bánat, hanem akkor, ha te akarod valamiért felidézni! Lépj tovább! Lépj ki végre a sötét barlangodból, hogy elérjen a fénysugár! Kezdd újra a régi életed! Már ha nem bántad azt meg…
Egyelőre imádkozz és emlékezz, miből is lettél, és mivé leszel majd a legvégén, hiszen nem a halál a legrosszabb, ami történhet az emberrel! Mert nem lehet visszaemlékezni egy egész életre egyetlen éjszaka alatt, mely foglyul ejt, mélységében az idő magára hagy, ahol az érzések, vágyak ösztönt szülnek. Azonban a virág is becsukja szirmát, mikor meleg est borul rá, ám reggel újra virul… szebben, mint valaha.
Akkor emlékezz például a fájdalomra! Mert az lehet jó is. Azt jelenti, kibújtál fénytelen barlangodból, és felfedezheted végre, milyen is a világ. Mert az űr legtávolabbi zugából nézve a Föld nem nagyobb egy parányi porszemnél, nem beszélve a rajta élőkről. Egyedül hagytak a lehangoló éji sötétben? Hunyd le a szemed, és emlékezz minden jóra, és csak arra! Lehet, hogy még sokáig előítélettel viseltetsz az éjszaka iránt, mert álmaid általad negatívnak vélt lényeket, helyzeteket juttatnak az eszedbe, de emlékezz csak rá, hogy ott élnek veled a fénylő csillagok, a kacska hold, a denevérek, a szentjánosbogarak, a gombák, a macskák és persze a varázslat is, mint csábító, a boldog élethez szükséges adomány. A hazugság is persze, az elfogultságok, a titkok és az erős vágy, a szenvedély is, amelytől olykor szinte elájul az ember. Ám a fájdalom lehetővé teszi számodra, h felkelj és újra meg újra megpróbáld legyűrni a képmutatást, az önzést. Lehet, hogy még gyenge vagy hozzá, lehet, hogy rossz az időzítés, vagy még nincs meg a sikerhez szükséges kellő energia. Addig is rátalálhatsz végre, mi és ki akarja azt feltölteni mindenáron, még úgyis, ha avval kimerülnek saját aksijai.
Emlékezz, mindennek legalább két oldala van! A csillogó feled sem tökéletes, nem mindig csinos a kép a tükrödben. Ám szeresd a néha nyomasztó éjszakát is, anélkül nem tudnál álmodni sem, nem tudnál pihenni sem, kikapcsolódni és szeretni sem. Még csak találkozni sem tudnál a kedveseddel egy csillagfényes éjjelen. És mit érne a világ enélkül? Én sem vagyok sem angyal, sem valaki más. Mégis millió hang sikolt a lelkemben.
Hogy hogyan éled az életed, csakis rád tartozik, de emlékezz, a szívünket és a testünket egyszeri, vissza nem térítendő ajándékként kaptuk. Ha éppen sok a bánat, a gyötrelem, azt ne fojtsd el! Mert együtt jár velük az öröm, a szédítő bódulat, amit már átéltél.
Emlékezz arra, hogy nem vagy 1edül, és ugyanaz az érzés visszatér, mely egyszer már az égbe repített, igaz abból a járműből, mely újra elvihet oda, csupán egyetlen létezik, ám jelenleg épp felújításra vár! Amikor játszol az élettel, és másokéval, emlékezz: senki nem mondta, hogy igazságos lesz.
Emlékezz arra, hogy ki vagy, és én ki vagyok! Emlékezz rám holnap, ha odébb rúgsz egy kavicsot az utcán, gondolj rám kicsit ma, ha kérhetem! Bármit is teszel, mindig képzeld magad a kő helyébe, amibe belerúgtál, tán fáj neki! Mérd fel, mi lehet a következménye annak, amit ma és holnap teszel és tenni fogsz.
Időnként emlékezz elhanyagolt párod visszafogott nevetésére, várakozó tekintetére, mérsékelt, olykor tolakodó hangjára és azokra a napokra, amikor boldog volt, és te nem különben vele! Képzeld el, amint a napsugarak körülölelik fázós testét, hogy begyógyítsák minden sebét. Örülj az örömének, amikor veled lehet, és ne engedd el a kezét. Lásd őt újra olyannak, amilyennek szeretted és szeretnéd. Mert sem hatalmad, sem erőd, sem életed nem csupán a sajátod. Ne gondold, hogy az éj, csak azért, mert nem látunk át rajta, kiváltságos jogokkal ruház fel; ne hidd, hogy több vagy másoknál. Győzd le gyarlóságod, hisz minden fáraónak van egy Mózese, minden ördögnek egy angyala, és a Vezúv kitörése még mindig fenyegetőbb, mint a szerelem kihalása. Amikor a szerelemmel találkozol, emlékezz, az mindig szent vendégség. Ahogyan a másikat látod, úgy fog ő is látni téged, és úgy fogod látni saját magadat is. Ahogyan bánsz vele, úgy fogsz magaddal is bánni. Emlékezz, mert benne fogod megtalálni vagy elveszíteni önmagad. Ha találkát kér, azt nem azért teszi, mert unatkozik…
Egészíts ki, mint régen. Emlékezz arra, hogy azelőtt, amikor én aludtam, te ébren voltál, amikor én sírtam, te nevettél! Segíts most is: feleleveníteni, amit elfelejtettem, és felejteni azt, amire még emlékszem!
Emlékezz, az a legnemesebb kapcsolat, amelyben az egymás iránti szeretet bőven meghaladja az egymással szembeni elvárásainkat és érdekeinket!
Emlékezz, ha a múlt értéktelen, kidobnivaló, akkor a jövő is megy vele a kukába!
Emlékezz rá… randevúztál velem! Ha van még benned valami belőlem, vedd ki pennádat a kígyó mérgéből, majd mártsd be a lenyugvó nap tüzébe, és írd meg vele azt a pillanatot, írd meg, miképp és miért akarsz elhagyni, hogy lovagolnál el, beleolvadva az alkonyodó égaljába, ifjan, jóképűen és végtelenül szabadon, hogy ne is láthassalak többé. Viszont meg nem tilthatod, hogy a bolygó, bármilyen parányi is az, ne kövesse az életet adó Napot.
Emlékezz a tegnapra, hogy holnap ne kelljen semmit megbánnod! Életkor, szerep, tapasztalat, mindez nem számít sokat, mikor az érzelem, a láz lobogni kezd a szívben.
Emlékezz a tavaszi lomtalanításra, mely nemcsak arról szól, hogy megszabadulj értéktelennek vélt tárgyaidtól, hanem arról is, hogy ráébredj, ki is vagy valójában, és mások milyennek látnak! Ilyenkor esélyed van újraértelmezni önmagadat, és másokat, újrateremteni a kisugárzásod irányát és vitalitását, hogy megváltoztasd az elvárásaidat bizonyos emberek iránt, mert sosincs túl késő visszatérni oda, aki voltál, és megcélozni azt, aki lenni szeretnél.
Végezetül, ne engedd, hogy az emlékek tartsanak a hatalmukban! Legyen épp fordítva: te tartsd a markodban őket, és ne akkor emlékezz, ha rád tör a múlt, a bánat, hanem akkor, ha te akarod valamiért felidézni! Lépj tovább! Lépj ki végre a sötét barlangodból, hogy elérjen a fénysugár! Kezdd újra a régi életed! Már ha nem bántad azt meg…
Egyelőre imádkozz és emlékezz, miből is lettél, és mivé leszel majd a legvégén, hiszen nem a halál a legrosszabb, ami történhet az emberrel! Mert nem lehet visszaemlékezni egy egész életre egyetlen éjszaka alatt, mely foglyul ejt, mélységében az idő magára hagy, ahol az érzések, vágyak ösztönt szülnek. Azonban a virág is becsukja szirmát, mikor meleg est borul rá, ám reggel újra virul… szebben, mint valaha.