Éjszaka: Hatodik történet

Kisfiam minden egyes délutánt kihasználta, hogy ne kelljen aludnia.
Mindig lefeküdtem mellé. Hol mesét mondtam, hol verset mondtam neki, de nagyon sok idő telt míg elaludt.
Egyik délután új ötlettel álltam elő.
– Hunyd le a szemed! Képzeld hogy éjszaka van. Mit látsz?
– Semmit.
Ügyes. Képzeld el mit láthatsz éjszaka?
– Sötét van.
– Igen.
– Mit látsz még?
– Csillagokat.
– Én is látok. Te hányat?
– Hármat.
– Én látom a holdat is.
– Én is – mondta kisfiam.
– Sok csillagot is látok – folytattam.
– Mennyit?
– Számolom – számolni kezdte.
– Csendben számolj. Éjszaka van.
Elhallgattam. Csend. Nem szólt. Elaludt. Én is. Feleségem köszönt be:
– Jó éjszakát sokáig aludtatok.