Éjszaka: Kilencedik történet

ÉJSZAKA

Az éjszaka, egy sejtelmes, sötét, titokzatosságot sugárzó szó, és nem csak szónak olyan különleges – néha ijesztő, máskor laza takaró – hanem a valóságban is.
Rengeteg élményt, meglepetést bujtat, amelyre a nappal nem tud mindig fényt deríteni.
Izgató tud lenni, de egyben nyugodalmat kínál a fáradt testnek-léleknek, amik ebben az időszakban lelnek békességre, és nyerik el méltó jutalmukat: a pihenést, és regenerálódást.
A napi gondokat, fárasztó munkát, kimerítő sportot, vagy épp üdítő szórakozást maga mögött
hagyva jön el, száll ránk, beborít, mint egy csillagokkal beszórt, hatalmas, fekete védőlepel.
Ilyenkor álom lepi meg az embert, belopakodik bágyadt pilláink mögé, és érdekes képeket alkotva
pörögnek az események, mint egy érdekfeszítő film. Ezek az álmok, hol a napi történések tükör-
képeiként jelennek meg, hol a múltba kalauzolják az embert – felidézve benne a szép, máskor a kevésbé kellemes: sokszor rémítő, vagy fájdalmas emlékeket. Olyan is van, mikor gyermekként látjuk viszont magunkat, a rég látott: szülőket, és testvéreket, vagy épp fiatalságunk éveit hozza vissza. Máskor, már eltávozott szeretteink társaságába vezet, ez a ritka, emberi képesség, és mi csak tobzódunk a sokszor lehetetlen, képtelen, de mindig lebilincselő látomások között. Minden ember álmodik – többször is egy éjszaka, de nem mindenki tud visszaemlékezni rá. Ez attól függ, az álom melyik fázisában ébredünk.
Sokszor felmerül bennem, vajon az állatok is álmodnak? Érdekes lenne tudni, de ilyen jellegű kutatásokról nincs tudomásom. Talán, elég is a tudománynak a mi különleges működésű agyunk tevékenységének felderítése, kutatása. Sok értékesíthető információval szolgál az élet több területén.
Az élet, a nappalok – állandó harc, küzdelem, a túlélésért, a boldogulásért, ezt a folyamatot szakítja meg – jótékonyan, mintegy segítő angyalként – az éjszaka.
Az álmok, sokszor furcsák, nyugtalanítóak, de mindenképp figyelemre méltóak, és szükségesek. Néha, ismeretlen tájakon bolyongunk, ahol még sohasem jártunk, olyan emberekkel körülvéve, akiket sosem ismertünk. Állatbőrbe bújunk, vagy épp komor kősziklaként álljuk a frissen csörgedező hegyi patak útját. Felhőket lovagolunk meg, és esőcsepp formájában oltjuk kis virágok, és a termő, anyaföld szomját.
Lenge szellőként simogatjuk a gyönyörű természetet, és még millió érdekes alakban jelenünk meg.
Ez, egy különleges fantázia-világ, ahol minden megtörténhet. Lehetünk: hősök, gyilkosok, nagy művészek, másabb neműek, mint az életben, vagy bármi egyéb: állat, virág, vagy egy szerény csipkebokor.
A lehetőségek tárháza kifogyhatatlan. Nem is tudom másképp jellemezni, megfogalmazni: az éjszaka, egy jótündér, mely szárnyaira véve, megtanít röpülni, s ez által országokat, és óceánokat ívelhetünk át röpke percek alatt. Megajándékoz bennünket az újjászületés, a mássá válás csodájával. Fantasztikus.
Rossz álomból ébredve, viszont áldjuk, és örülünk annak, hogy véget ért.
Éjszaka, álmunkban sokszor a nappal átélt benyomások élednek meg, furcsa hangjukkal, képeikkel néha félelmet ébresztenek bennünk, máskor örömérzetet okoznak.
Mikor, már majdnem minden, és mindenki nyugovóra tér: Az öreg lámpa óriássá növeszti az elsuhanó árnyékot, és felerősödik a diszkréten kopogó lábbelik gyanús zaja. A szélben hajladozó fák ágai kísértetiessé válnak képzeletedben, beléd csimpaszkodnak, megragadnak, karmaikkal beléd vájnak, vagy épp simogatják szeretetre éhes bőröd.
Van, hogy elfutnál előlük, a csillagok és a méla hold bűvkörébe, melyek misztikus fényükkel mesebelivé varázsolják a kihalt tájat. Sötétedéskor, a virágok bódító illata is szorosan bezárul a szirmok védelmet nyújtó gyűrűjébe. A színes lepkék, a kis, szorgos bogarak, és fáradt madárkák, mind nyugovóra térnek. Elhal pár kóbor eb panaszos üvöltése. Kulcs csikordul az ócska zárban, és a nehéz kapu, kopott sarokvasa beleolvad az elmosódott képbe, maga mögé zárva a kinti világot.
Lassan elül a legtöbb utcai zaj, csak pár éjjeli kuvik ad életjelet – megkezdve ragadozó, élelem-szerző portyáját. A lakásban, mint ha szú percegne, az elöregedett, vén bútorok fa- vázában, és a sezlon poros, elcsigázott rúgói között. Az ódon kakukkos óra pontosan üti a soron következő időt, de közben el-elszunyókál. A kandalló parazsa sem ontja már jóleső melegét – elcsendesül minden. Mégis ez a parányi rezdülés, hangfoszlány óriássá erősödik a némaságban, balsejtelmet rezonálva a még ébren levőkben. Neszez az éjszaka, a csend sosem alszik.
Kik azok, akik még ilyenkor is ébren vannak? Sok szakma, hivatás alkalmazottai, dolgozói értünk tevékenykednek, éjjel (is) végezve fontos, halaszthatatlan munkájukat. Például: a rend őrei, és az áldozatos munkát végző mentők, egyes laboratóriumok elhivatott kutatói. A kórházak lelkiismeretes, fáradtságot nem ismerő dolgozói.
A szórakozást, kikapcsolódást biztosító vendéglátóhelyek, és sok gyár szintén három műszakban végzi a termelést. A hajnali, friss pékáru illata is mind az éjjel dolgozók szorgos, munkáját dicséri.
Sok új élet születik éjszaka, és a halál sem tétlen – legtöbb áldozatát ekkor szedi. A sötétség leple alatt minden megújul, felfrissül, és megerősödve megy tovább az élet a maga medrében.
Éjszaka nélkül, a nappalok sem lehetnének vonzóak, örömtelik, élhetők, hisz ez a napszak biztosítja: testünk és lelkünk számára a pihenést, a megfelelő energiát, és az újrakezdés lehetőségét.
Szeretem az éjszakát, igazi jó barátom.

“Éjszaka: Kilencedik történet” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!