FIGYELEM! NYUGALMAT MEGZAVARÓ, LELKI BÉKÉT FELKAVARÓ ÍRÁS!
CSAK ERŐS IDEGZETÜEKNEK ÉS VAGY TIZENNÉGY ÉVEN FELÜLIEKNEK!
.
.
A felkelő nap már melegséggel árasztotta el a természetet, a hajnali harmatot már az első sugarak magukba szippantották. A kis családból egyedül a testvérpár van már ébren vasárnap lévén. Egy hatéves kislány és egy hét éves kisfiú játszott Momóval, a nyolchónapos Labrador kutyakölyökkel. Hangos és gyöngyöző kacaj szállt a tündöklő napsütésben, halk, mégis erőteljes vakkantásokkal és játékos morgásokkal. Ez utóbbi Momótól származott, aki mindenáron meg akarta kaparintani azt a zöld teniszlabdát, amit a gyerekek egymásnak dobáltak szívből kifakadó kacaj kíséretében. Az anyuka természetesen éberen alszik, halva a kinti örömittas játékot. Vágyakozón bújik férjéhez, bár jól tudja ebből most nem lesz semmi sem, mert a nap már magasan jár. Pillanatok kérdése és berobbannak a gyerkőcök a szülők hálószobájába egyenesen az ágyukba vetve magukat. Momó sem fog kimaradni a sorból. Bár az anyuka eleinte ágált ellene, mégis el kell ismernie, jó ötlet volt férje részéről ez a kiskutya. Igen, lehet azért is csinálta, hogy őt rá tudja beszélni egy harmadik babára. Igen, élete párja már nyüstöli egy ideje és be kell vallja, nincs ellenére az ötlet egyáltalán. Csak hát így is nagyon nehezen jönnek ki párja keresetéből, ahol laknak azt is csak bérlik. Tulajdonképpen semmijük sincsen. Persze ez nem igaz, mert van életük, van boldogságuk és van családjuk. Ott vannak ők egymásnak. Mennyivel jobb lenne, ha tudna ő is dolgozni, nézet a nap huszonnégy órájában a csuklójára rögzített és egyetlen mozdulattal automatikusan inzulint a testébe fecskendező szerkezetre. Pár éve még azt sem tudta mi az a cukorbetegség, most meg kész orvosi lexikon van a fejében a hipoglikémiás betegségről. Tulajdonképen ezért nem akart harmadik gyermeket vállalni, mert félt. Senki sem tudja mitől lett beteg és hogyan, csak jött és kész. Egyik nap bölcsödébe vitte a gyerekeket és összeesett annak bejárata előtt. A mentőben tért magához, kómásan és iszonyatos fejfájással. Igen, a hipoglikémia, vagyis a hirtelen fellépő alacsony vércukorszint általában nem akadálya a gyermekvállalásnak, de fontos a tudatos tervezés és az igen szoros orvosi kontroll. Az orvosa bátorította, hiszen a mai világban a cukorbetegség ezen formája mellett tulajdonképen rizikó nélkül leélhető egy teljes élet. Ez tudja ő is, tudja a férje is, sőt a gyerekeiknek is meg lett tanítva mit kell tenniük, ha anya nincs magánál. Okos gyerekek nagyon. Sőt, többször el is játszották, anya most rosszul lesz és csak ti vagytok itthon. Az apuka ilyenkor poénkodva a fejére húzott egy lábost, hogy ő most nincs is itt valójában, mert ő most az építkezéseken dolgozik. A gyerekek nevetve és játékosan tanulták meg, nem szabad pánikolni. Hívni kell a mentőt, anya ujjára kell illeszteni az automata vércukor mérőt és amilyen színű jelzést mutat, olyan színű gombot kell anya karperecén megnyomni. Ha piros, akkor a pirosat. Ha sárga, akkor a sárgát és ha zöld, akkor egyiket sem. Majd a kiérkező mentős bácsinak ajtót kell nyitni és el kell mondani milyen szint nyomtak meg és hányszor. Az apa ilyenkor levette a lábost a fejéről és átvette a mentős szerepét. Még azt is leutánozta, hogy felfelé jön a lépcsőn és kopog az ajtón, majd bekiabál, mentők! Persze, ez élesben még sohasem történt meg, hála a jó istennek. Legalábbis nem úgy, hogy a gyerekek voltak csak ott egyedül. Legutóbb egy bevásárlóközpontban lett rosszul és akkor hétéves kisfia tökéletesen ellátta, úgy ahogyan azt tanították neki, és pontosan úgy, ahogyan azt otthon eljátszották már több százszor. Akkor az ott őket körülálló emberek megtapsolták a kisfiút, aki az édesanyját a szemük láttára, ott előttük mentette meg, majd mentőt is hívott vér profin kezelve a helyzetet. Igen, akkor döntött úgy, mégis megpróbálja. Férje még nem tudja, de már a kilencedik hétben van. Igen, ma fogja elmondani neki. Ma lesz a nagy nap. Ma… és az ajtó szinte berobbant a sikoltozó gyerekektől, akiket a kiskutya kergetett, akinek sikerült elkapnia a teniszlabdát. A gyermekek sikoltozva és kacagva vetődtek bele szüleik ágyába, és a kiskutya teniszlabdával a szájában ugrott utánuk, bele a kupac közepébe. Az apa erősen túl játszott bosszúsággal ugrott fel és a családi bunyó megkezdődött, amiben természetesen a Labrador kölyök is részt vett. Majd apa eljátszotta, hogy ő most a párnaszörny és megeszi a gyerekeket, akik az ágyon vannak. Az anyuka hangosan kacagott, míg a gyerekek sikoltoztak örömükben. Percek alatt az ágyon hatalmas lett a felfordulás, mikor is Momó, a vaj fehér Labrador leült és ugatni kezdett. Lassan, kimérten, célzottan. Mancsát az anyuka lábára téve, azt paskolni, ütögetni, bökdösni kezdte. A játék azonnal megállt, ám de Momó nem hagyta addig abba az ugatást, míg anya karperecét fel nem nyitották. A kisfiú már hozta is a vércukormérőt és automatikussal édes anyukája ujjára húzta. Piros jelzés, előbb ő nyúlt oda, majd anyukájára nézet és hagyta húgának megnyomni a piros gombot. Igen, Momó terápiás, vagy más néven diabétesz-segítő kutya. Már nyolchetes kora óta tart a kiképzése. Jelez, ha hipoglikémiás roham előjelét érzi. Az apa mérhetetlenül büszke volt gyerekeire is, és a család kutyájára. Az anya szemiből az öröm könnycseppjei indultak tiszavirág életű útjukra. Rendkívül büszke családjára és még annál is jobban szereti őket. Ez a negyedig eset, hogy egy rohamtól mentették meg, amióta Momó, a terápiás Labrador velük él. Igen, az anyuka már tudja, érzi jól döntött. Itt az ideje elmondani a családnak, bővülni fognak. Itt az ideje elmondania, egy kis élet követel magának helyet a világban, közvetlenül a szíve alatt. Az ijedség ellenére, a jókedv megmaradt. Akkor mélyen az apuka szemébe nézve, az anyuka kérte, kicsit figyeljenek rá, mert mondani akar valamit. Az apuka érdeklődve és rendkívül kíváncsian nézett az anyukára. Sejtve mit is akar mondani, szemeivel, szavak nélkül kérdezve, és az anyuka egy rendkívül édes kis titkot eláruló mosollyal válaszolva bólintott. Szavak nélkül válaszolva neki arról, amiről kilenc hete csak ő tud. Kis hatásszünetet tartott, majd belekezdett.
– Kis testvéretek fog érkezni a családba hét hónap múlva.
Az apa könnyezni kezdett, örömkönnyek voltak ezek. Évek óta erre vágyott és már le is mondott róla, látva felesége állapotát. A kisfiú nem nagyon tudta hová tenni a dolgot, míg a kislány fel sikított örömében.
– Anyu! Anyu! Egy hugicát akarok! Mond, hogy húgom lesz! Anya mond, hogy hugicám lesz!
.
A légvédelmi radart figyelő tiszthelyettes látja nagy a baj! Nincs idő vacillálnia, azonnal riadóztat, a légvédelem harckészültségbe helyezi magát és a vadászgépek késedelem nélkül, tűzparanccsal szállnak fel! A légószirénák megszólaltak, országszerte.
.
Mikor megszólaltak a légó szirénák, a kis család nem igazán tudta hová tenni a dolgot, hiszen béke van. Persze, igen, forrong a világ, de hát ez nem újdonság. Vagy mégis?! Nem!! Az akkor sem lehet! Ennyire nem lehetnek az emberek ostobák! Biztosan csak valami tesztelés lehet. A mellettük lévő lakásba lévő detonáció, kidöntötte a közfalakat hófehér porral beterítve mindent. Nulla látótávolság, a fülekben csak sípoló csengés mely valahogyan nem akart abbamaradni. A por lassan leülepedett. A lakóház négy emelete a hálószobájuk ajtajától egyszerűen eltűnt, megszűnt létezni. A kisfiú szorosan átölelte édes anyukáját, reszketett a félelemtől és a sokktól. A fülek csengése lassan alábbhagyott, a por lassan feloszlott, elvitte a kinti szellő. Igen, a kinti szellő, mert már nem volt fal, ami a kint és a bent elválassza. A kisfiú folyamatos sikoltozást hallott, majd rájött ő sikoltozik. Akkor megpróbálta abbahagyni, édes anyukájába fúrta fejét, úgy kapaszkodott belé, mintha az élete függene ettől. Sikoltozása zokogó sírásba csapott át, majd anya illatára gyorsan kezdett megnyugodni, zokogása sírásba, majd halálosan fáradt hüppögésbe csapott át. Körbenézett. Az erősen vérző, terápiás Labradort látta, ahogyan az ágyon rángatózik, küzd az életéért, majd megmerevedik, kinyújtja még kölyökkutya lábacskáit és vége. A földön édesapja fekszik, de nem érti mit lát, mert a feje helyén csak valami véres hajcsomó lapul a poros parkettához. Apa nem mozdul. Az nem lehet, hiszen apa nagy és erős ember. Az építkezéseken hatalmas zsákokat visz a vállán. Majd, ahogyan a hallása visszajön, pihegést hal. Kishúga ritmikus, igen gyors ütemű pihegését. kereste az ágyon, de nem volt ott. Lenézet és a fal tövében meglátta mozdulatlan kishúgát. Először nem értette mit lát, hiszen kishúga háttal a falnak dőlve pihegve kapkodta a levegőt. Nem értette, mert valami hiányzott. A hatéves kislánynak nem volt se csípője, se lábai. A robbanásban valami letépte. Sokkot kapott, így nem vérzett el, nem érez fájdalmat és nem tud magáról és a környezetéről sem. Nem hallja mikor hozzászól és nem tud válaszolni. Majd a pihegése lassulni kezd és pár másodperccel később feje élettelenül bukik előre, hosszú szőke haja eltakarva gyönyörű arcocskáját. Akkor a kisfiú pánikba eset, újra édesanyjába kapaszkodva sikoltozott. Ám de édesanyja nem válaszolt, nem mozdult. Nem tehette, mert testével védte kisfiát. Megtéve utoljára azt, mit még megtehetett anyaként!
.
Itt hagyom abba! Folytathatnám, de nem fogom! Ti! Ti ott kint a világban! Mélységesen szégyelljétek magatokat!
.
Szándékosan nem írtam se neveket, se országot, se nemzetet, se fajt se vallást! Tudjátok miért? Mert ember és ember, élet és élet közt nincs különbség Isten szemében! És ennek így kéne lennie a ti szemetekben is. Jelenleg körülbelül hatvanhárom aktív, állami részvételű fegyveres konfliktus zajlik világszerte. Világszerte körülbelül kétszázharminckilenc millió ember szorul sürgős humanitárius segítségre a fegyveres konfliktusok miatt.
.
Mégis melyik része nem volt érthető a Teremtő tanításaiból? A tízparancsolatból? Jézus Krisztus tanításaiból? A Szent Bibliából?!
.
NE ÖLJ!
.
De ide vehetném a Kereszténységet, a Judaizmust, Hinduizmust, Buddhizmust, Dzsainizmust, de még az Iszlámot is! No meg még vagy kétezer vallást!
.
Akartok valami igazán érdekeset látni?! Tessék:
„A Korán kimondja: „Aki megöl egy embert… olyan, mintha az egész emberiséget ölte volna meg” (5:32).
.
Mélységesen szégyelljétek magatokat mind akik érintettek vagytok…
.
És te! Igen te fotelharcos! Te is tehetsz valamit a te szinteden. Mond ki! Áldott legyen az Úr neve! Majd oszd meg ezt a borzalmat, hátha eljut oda is, ahol tehetnek ellene valamit. Fogd fel imádságként, könyörgésként a békéért. Hogyha eljön az időd, és számot kell adnod életedről, elmondhasd magadról, legalább ennyit megtettem.
.
.
.
Szeretném, ha vége lehetne…