Semmi előjel. Egyik másodpercben még nagyban dzsalok verőfényes napsütésben az utcában a kedvenc számom hallgatva, a másikban meg hirtelen mennydörgés, aztán nyakonvág egy villanyoszlop és telibever az áram. A csendet eső kopogása váltja fel, a hangja pedig mint egy rövid, tömör, csattanós de annál rohadtmód fájdalmasabb pofáraesés. És alig tettem egy nyamvadt lépést. Én lettem a San Andreas CJ-je és valaki beírta a riot-mód kódját? Hirtelen szénné égeti a retinám egy BMW ködlámpája. Majd annak kerekei átmennek rajtam. Na valahogy így tudnám leírni az érzést.
Az érzést amikor az agyam önálló életre kel és felveti, hogy na mizu tesókám, minden faja? Jó akkor én ezt most felrugom, tessék itt van pár kínos kép a múltadból. Amikor a boltban nem tudtál fizetni mert a terminál nem működött, kápéd se volt, ATM meg nem volt a közelben, amikor anyád rádnyitott izélás közben, amikor te nyitottál rá anyádékra izélás közben, amikor hülyemódon bíztál és átvágott mint annak a rendje, amikor két autó majdnem összement mert átmentél a piroson és csak utólag vetted észre hogy piros volt a lámpa, vagy amikor kéretlen vetkőzős videót kaptál általános iskola harmadik osztály nyári szünetében a nyárotáborban egy leendő elsős sráctól, aki kb. úgy nézett ki mint az újságos zombi, al és felteste közt középtájt egy lárvával elválasztva. Legalább akkor már csaj lett volna és veled egykorú!
Régi szép idők nemde? Fú az is mekkora volt, amikor anyád a lengyel piacon odakiáltott neked, hogy KÉRSZ PLAYBOY-T FIAM?!-és ki röhögve cringe-elt, ki pedig forgatta rajtunk a szemét, mint az a forgóizé a kebabhúst?
És ha ez este történik, még garantáltan full hangerőn jön mellé egy kellemes dallamtapadás is, ami jobb esetben az ember kedvenc dala, és nem a kistesójáé vagy a nem túl jó ízléssel megáldott haverjáé. Mondjuk a negatív flashback általában este jön. Aztán amikor annak vége a vihar átterjed az elmémből a belembe, és ösztidíj megérkeztéig úgy kelek, hogy ölni tudnék egy kebabért vagy bármilyen random kajáért ami a nyolctól tizenhatig terjedő mentális zuhanás közepette az alvó módra átállni nem képes agyacskámnak eszébe jutott.
Nappal a pozitív flashback cseszi viharként az embert, ez általában egy nagyon ótvar, poén emléke, amely instant röhögőgörcsöt vált ki jobb esetben mégcsak egy szeminárium vagy üzleti tárgyalás, rosszabb esetben egy esküvő vagy gyászszertartás közepén; de az sem ritkaság, hogy épp rohadtul koncentrálni kéne és akkor tör rá az emberre az, hogy: fú de jól nézett ki az a múlt pénteki csaj vagy csávó a buszon és milyen lenne ha, vagy, hogy jajj de cuki volt az a kutyás-macskás vidi amit a haver mutatott HÁROM HÓNAPPAL EZELŐTT. Aztán mikor ennek vége, mindenki találgatja, hogy hallod, ott az első padban a tesó az mikbe volt így doga közben, és hogy a francba írta meg hármasra?
Ahogy eső után kisüt a nap, és álomból visszatér a valóság, úgy a flashbackből is visszatér a tudat. Míg nem újra jön a flashback, mint egy éles kanyar. És jönni fog. Mert az emlékek legyenek jók vagy rosszak, olyan törölhetetlen elemek az agyban, mint az internet éterében keringő üzenetek betűi és fényképei.