Gyöngyi mindig is imádta a reptereket. Gyakorlatilag apja minden vasárnap elvitte őt a Ferihegyi repülőtérre, hogy együtt nézzék meg a sokszor hatalmas, égimeszelő repkedő monstrumokat miként szállnak le, és fel.
Már kislányként rendkívül talpraesett és tudatos volt, és többször kijelentette, hogy ő is pilóta szeretne majd egyszer lenni.
Sajnos tizennyolcadik születésnapja előtt alig egy héttel beütött a tragédia. Apja váratlan infarktusban, ahol hatvanéves korában meghalt, és anyjával ketten maradtak egymásnak. Alig pár éven belül pedig imádnivaló nagymamája is örökre itt hagyta, pedig fantasztikus nyári vakációkat töltött a családi házban, ahol a nagymamája igyekezett a konyhaművészeteken kívül az élet szeretetére, és tiszteletére nevelni csöppnyi unokáját.
Úgy érezhette, hogy élete így közeledvén a harmadik X-hez valójában már ritkán lehetne csak bonyolultabb.
Fantasztikus Adonisz és sportostestű pasija nemrég hagyta ott egy személyi asszisztensért, és bár Gyöngyi rendkívül elnéző volt exével a férfi – mint később kiderült –, gyakorlatilag csalta őt fűvel-fával, miközben mindig kifogásokkal és bocsánatkérésekkel kombinált, hiszen jól tudhatta Gyöngyit vajra lehet kenni, ha őszinteséget tapasztal.
De, amikor késő estig dolgozott a munkahelyén, és holtfáradtan hazaesett különös hangokat hallott közös hálószobájuk irányából. Az ajtó még így is szűk résnyire volt nyitva hagyva. Kíváncsiságában önkéntelenül is bekukucskált, és akkor pillantotta meg a két tökéletesen ritmusra mozgó meztelen testet, és a kéjsóvár hangokat. Azonnal leesett neki a tanktusz, és helyette inkább anyja panellakásához hajtott kocsijával, mondván majd a héten valamikor elhozza az összes holmiját.
– De hát kislányom! Ez azért mégsem járja! Igenis tessék tisztázni a történteket, és ha Ádám tényleg egy hitvány alak minél előbb szakíts vele! – kötötte anyja a karót az ebhez.
– Köszi, anyu! De már felnőtt vagyok! Szeretném én lerendezni! – váltott komolykodó hangnemet Gyöngyi, és alig várta, hogy bezuhanhasson régi gyerekszobai heverőjére és aludhasson legalább pár órácskát.
Másnap aztán kerek perec kijelentette, hogy szakított a pasijával, és meg is fenyegette a szépfiút, hogy amennyiben nem hajlandó távozni lakásáról tud olyan embereket, akik kellő anyagi juttatásokért cserébe bizony bármire képesek. Így történt, hogy a macsó, sportos jóképű pasi lekopott Gyöngyi életéből, és ő még képes volt megsiratni közel négy és fél éves párkapcsolatukat.
Munkahelyén kollegái máris pletykálkodni kezdtek, és ez bizony a felsőbb vezetőség fülébe is eljutott, akik úgy döntöttek, hogy Gyöngyit – tetszik, vagy sem –, persze átmeneti jelleggel kényszerszabadságra küldik, és ha megbírkozott a lelki terhekkel, és a szakítása tényével sok szeretettel várják vissza.
Gyöngyi ráállt a dologra, és most itt üldögélt kényelmesen az egyik beszállókapu előtt, hogy végül felszálljon egy óceánparti szigetre tartó csarterjáratra.
Alig vette észre azt a majdnem két méter magas, kisfiús arcú, mackós férfit, aki állandó, tartós verejtékezés mellett éppen a bőröndjeivel, és csomagjaival bíbelődött, és megpróbált becsekkolni. Gyöngyi most segítőkészen odalépett hozzá.
– Ha nem haragszik inkább majd segítek! – azzal máris megragadta az egyik vaskos, súlyos bőröndöt, és máris rápakolta az egész holmit a keskeny, feketeszínű futószalagra.
– Jaj, nagyon szép köszönöm! Nem is tudja, hogy milyen sokat segített! – hálálkodott a férfi. Volt valami különös szomorúság a tekintetében, melytől a legtöbb nőben szinte azonnal feltámad az anyai óvó-védő ösztön, és ezúttal – nagyon úgy tűnhetett –, hogy Gyöngyi sem kivétel.
– Szívesen máskor is! Megkérdezhetem, hogy merrefelé utazik? – érdeklődött közvetlenül, hátha sikerül elterelni gondolatait.
– Hú! Jó kérdés! Egy pillanat türelmet! – a férfi kicsit szerencsétlenül máris keresgélni kezdett az egyik zsebében, mire megtalálta enyhén meggyűrt beszállókártyáját.
– Ide az van írva, hogy Seychelle-szigetek. Ha jól olvasom.
– Ó, nocsak! – lepődött meg jólesőn Gyöngyi. – Akkor hát máris nyert egy utazótársat magának, ugyanis én is arrafelé megyek!
– Hát ez nagyszerű! Elnézését még be sem mutatkoztam! – szabadkozott. – Dr. Héra Róbert. – nyújtott kezet.
– Kulin Gyöngyi! Igazán örülök a találkozásnak Róbert. Nem zavarná, ha mindjárt tegeződnénk?!
– Ugyan dehogy!
– Lekötelezel! Miért pont ezeket a szigeteket választottad?!
– Hú, hát ez egy nehéz kérdés… – esett szinte azonnal gondolkodóba. – Azt hiszem mindig is szerettem a tengerparti romantikus naplementék, valójában most kicsit a valóságtól szeretnék elmenekülni. Tudod sok minden történt a mostani hullámvasútszerű életemben, és úgy érzem időt, és türelmet szükséges adnom önmagam számára.
Volt valami a férfi megnyerő, kellemes hangjában, mely Gyöngyit arra késztette, hogy ő is őszintén beszéljen kicsit a magánéletéről. De még hátra volt az, hogy felmenjenek a gépre.
– Mit szólnál, ha ezt a nagyon kellemes társalgást a gépen folytathatnánk. Ki tudja? Talán még egymás melletti férőhelyeket is adhatnak.
Gyöngyi nem tévedett. Abban a pillanatban, hogy elindultak komótos lépésekben a repülőgép belsejébe máris megnézték helyszámukat és kiderült, hogy egymás mellé kaptak helyet, mintha csak fiatal, turbékolni vágyó házasok lennének.
– Ezt a mázlit! Szerintem ez nagyon jó előjel! – jelentette ki bizakodva, mikor meglátta, hogy a férfi és éppen mellette készül helyet foglalni.
Máris felállt, és segített a kissé ügyetlen férfinek a helyére pakolnia a poggyászát.
– Ó, nagyon szépen köszönöm! Tényleg… jobbkor nem is jöhetett volna a segítség! – közölte sok tüdejében megrekedt levegőt egyszuszra kifújva tüdejéből.
– Csak egészen nyugodtan! Kényelmesen! Elvégre nem hajt bennünket a tatár, nem igaz?! – Gyöngyi a férfi társaságában, mintha megváltozott volna. Sokkalta lazább, fesztelenebb, és persze minden tekintetben jobb kedvű lett, és rengeteget nevetett, amire már jó régóta nem volt példa. Ez őt magát is nagyon meglepte.
Az utazás több mint nyolc órát vett igénybe, ám a paradicsomi gyöngyszemsziget az óceán kellős közepén kárpótolta a legtöbb vakációzni vágyót szinte mindenért. Amikor a gép leszállt a sziget repterén Gyöngyi a világért sem ismerte volna be senkinek, hogy egy picit bepánikolt, ami miatt azonnal bele kellett kapaszkodnia valakibe. Úgy esett, hogy ez az illető maga Róbert volt.
– Jaj, bocsáss meg, hogy belédkapaszkodtam! Tudod… néha előfordul, hogy szorult helyzetekben rámtör a pánik. Mégegyszer bocs… – szólt oda és halfehér arcán jócskán látszott, mintha valódi vészhelyzetet élt volna át, röpke tízenöt perc leforgása alatt.
– Semmi probléma! Remélem nincs komolyabb baj?! – kérdezett előzékenyen vissza Róbert, miközben megint szerencsétlenkedni kezdett, hogy csomagjaikat levegye a pogyásztérből. Gyöngyi azonnal segítségre sietett.
Amint végül kiszálltak a gépből, egy idegenvezető várta őket, aki angol akcentussal máris egy közepes méretű mikrobusz felé vezette a turistacsoport népes táborát, és kezdődhetett is a nagy kaland.
Miközben négykeréken behatoltak a dús, őserdőnek kinéző sziget belsejébe több vízeséssel és tavakkal is találkoztak, és majdnem vízesés mellett álomszép vízesést is megfigyelhettek a szemfülesek.
Az idegenvezető a szokásos szöveget nyomatta egész úton – főként a sziget történelmével kapcsolatosan, és kalózokról is csempészekről beszélt csakhogy beszámolójával még jobban felcsigázza a turisták elkalandózó figyelmét. Végül aztán megérkeztek a szállodához, ahol néhány helyi ember gitárral és zenével kedveskedett a turistáknak, akik holtfáradtságukban alig várták, hogy végre elfoglalhassák szállásaikat, és pihenhessenek egy jót. Gyöngyi perfekt angoltudásának köszönhető, hogy alig fél órán belül már ők is felmehettek szállodai szobájukba, melyből Pazar kilátás nyílt a nyílt óceánra. Mintha szobájukból képesek lettek volna megérinteni a nagy állóvizet.
Gyöngyi a folyosó közepén kapott szobát, míg Róbert kicsivel mellette, de ugyanazon a folyosón, aminek Gyöngyi nagyon örült, mert semmi kedve sem volt vadidegen emberekkel együtt lenni, most hogy ezzel a különleges férfival szépen összejött, és aki – minden tekintetben –, a lehető legjobb hatással van rá. Tüstént letussolt a fürdőszobában, majd könnyed, szellős, nyárias fuhába bújt, és miótán beindította a légkondicionálás gyanánt a plafonra felszerelt háromágú tárcsát végigheveredett a nagyméretű ágyon, és arra gondolt pihen egy kicsit.
Alig vette észre, hogy késő délutánra jár az idő, és a legtöbb turista él-hal a befizetett sévdasztalos menükért. Gondolt egyet és bekopogtatott Róbert szobájába.
– Szia! Bocs, hogy zavarlak! Nincs kedved vacsizni egyet velem?! – kérdezte.
– Már ennyi az idő?! – lepődött meg karórájára nézve a férfi. – Mi aztán jócskán bealudtunk!
– Kit érdekel! szabadságon vagyunk! Ennyi jár! Én farkaséhes vagyok! Lehet, hogy fagyit is kapunk!
A férfi kulccsal gondosan bezárta szállodai szobáját, mert nála a biztonság elős helyen szerepelt, míg Gyöngyi úgy volt vele, hogy a valóban értékes cuccait egy biztonságos helyre tette, ahol a kutya se találná meg.
A tágasnak mondható étkezőhelyiség főként a helyi uszadékfa stílust ötvözte egy csipet gyarmatosításkorabeli spanyol hódítói stílussal. Itt is volt néhány háromágú kevergető propeller légkondicionáló gyanánt. A svédasztal rendkívül igényesen és művészi esztétikával lett megálmodva. Főtt homárt és garnélarákot, ráját, polipot, cápauszonylevest is felszolgáltak tetszés szerint főként az ínyencségek kedvelőinek.
– Talán jó volna megkóstolni néhány egzotikus kaját, nem gondolod?! – kérdezte a férfit, miközben kedvesen szőrös karjába karolt.
Róbert kellemetlenül nagyokat böffentett, és heves émelygés jött rá a tenger gyümölcseinek említéskor.
– Jól érzed magad, Róbert?! – mérte végig a verejtékben tocsogó, elcsigázott árbárzatú embert a nő.
– Persze, soha jobban!
Végigmentek az ételek között, és Róbert elhatározta hogy alaposan átsütött húsokat és édesburgonyát fog fogyasztani. Vett is a tányérjára néhány ismerős ennivalót, majd megvárta, míg Gyöngyi is kiszolgálja magát. egy csendes, meghitt kuckót igyekeztek maguknak keresni, távol a lelkes hangyabolyként folyamatosan nyüzsgő turistatömegtől.
Róbert előzékenyen kihúzta Gyöngyi előtt a széket, ami már plusz pont volt a nő szemében, hiszen eddigi macsó pasijaitól ezt sosem tapasztalhatta, aztán eszegetni kezdtek. Desszert gyannát friss, jégbe hűtött gyömölcsöket szolgáltak fel a pincérek.
– Most nagyon szívesen megennék egy extra nagyadag csokis fagyikelyhet jó sok tejszínhabbal. – ábrándozott Gyöngyi, amint végzett tányérján lévő ennivalókkal.
– Az tényleg finom lehet! Talán a városban esetleg lehet jégkrémet kapni.
– Minden bizonnyal! Mit szólnál, ha lemennék a tengerpartra megnézni a naplementét?!
– Nincs ellenvetésem!
Fogták magukat és miután megvacsoráztak lementek mindketten a hófehér homokos partra, ahol este lévén alig-alig lézengett egy-két ember. Az első homokbuckára kuporodtak le, és úgy bámulták a fenséges, szemkápráztató égi tüneményét, mintha ez volna az utolsó, amit életükben valaha is láthatnak.
– Képtelen vagyok betelni a fantasztikus látvánnyal! – sóhajtozott Gyöngyi. – Azt hiszem mindig is egy nagy, romantikus lélek voltam egész életemben.
– Szerintem is fantasztikus és lenyűgöző. – Róbert ekkor vette ki zsebéből a piciny eljegyzési karikagyűrűt, melyet exének szánt, ám a frigy elmaradt.
– Szerintem ne hamarkod el a döntést! Kár lenne egy ennyire becses érzelmi értékű ékszerért! – vélekedett Gyöngyi, amint megpillantotta a kis kockalakú, tetszetős kis dobozkát.
– Igazad lehet… ez az utolsó emlékem mielőtt végleg szakítottunk… – vallotta be nagy sóhajok között.
– Biztosan nagyon nehéz lehet most neked… De nézd a jó oldalát. Egy hihetetlenül gyönyörű szigeten vagyunk! Élvezzünk ki minden pillanatot. – Gyöngyi senkivel se foglalkozva levette fürdőruháját és pucér meztelen, akár egy csintalan, eleven gyerek visítozva rohant neki a naplementés, nyugodt, megszelídített óceánnak, és azonnal nagyot csobbant.
– Gyere be! Isteni a víz! – kiáltotta a part felé, ahol Róbert egyik ámulatból a másikba esett.
,,Lehetséges volna, hogy az ember ennyire váratlanul, és könnyedén megtalálhatja a saját lelki társát?!” – tette fel magának a kérdést. Végül ő is meztelenre vetkőzött, és követte a gyönyörű, fantasztikusan sugárzó nő példáját és megrohamozta az óceán nyugodt habjait.
