PALOMA

Fodor Gyöngyi – Paloma

Matteo a rendőrautóból figyelte a kis csapatot, akiknek az volt a feladatuk, hogy az ésjzaka folyamán rejtélyes módon felkerült falfestményeket eltávolítsák a Vatikánt körülvevő magas téglafalakról. Két hete szinte minden éjjel valaki kiderkorálja Róma nevesebb falait. Bár igazán szép alkotások, de mégsem maradhattak ott, mert a polgármester elrendelte, hogy állítsák vissza az eredeti állapotot, s a rendőrfőnök is kiadta az embereinek, hogy keressék meg a felelőst. A térfigyelő kamerák felvételei alapján a titokzatos művész mindig fekete ruhát viselt, fekete kapucni volt a fején, és arcát is egy sötét maszk takarta. Egy kisebb hátizsákot hordott magával, ami ugyancsak sötét színű volt. Gyors mozgása, vékony testalkata leginkább egy fiatal fiúra emlékeztetett. Több járőrkocsi is a nyomába eredt már, de olyan fürge volt, hogy minden alkalommal sikerült elmenekülnie.

Matteo és Pietro aznap este a zóna lokáljait ellenőrizte. Az éjszakai élet még csak most kezdődött, de összességében minden nyugodt volt. A fülledt, párás levegőben egy-egy könnyű szellő hozott némi megnyugvást.
– Legalább ma este nem tolvajokat és drogosokat hajkurászunk – jegyezte meg Pietro. – Ezekben a lokálokban sok szép lány is megfordul.
Elsőnek az El Duende spanyol étterembe kellett menniük, amely egyik legjelentősebb zenés szórakozóhelye Rómának, és hétvégeken élő zene és flamenkó táncbemutató is szórakoztatja a vendégeket. A tulajdonos, egy bizonyos Antonio ismerte már Pietrót, s amint meglátta a két egyenruhást belépni, mosolyogva köszöntötte őket, azonnal rendelt számukra két coca-colát.
– Mielőtt még azt modanák, hogy szolgálatban nem ihatnak alkoholt, hát akkor igyanak alkoholmenteset – mondta nevetve.
Matteo örömmel elfogadta, nagyon melege volt, és már szomjazott is. Miután felfrissült, körülnézett. Minden asztalnál ültek vendégek, és várták a táncbemutató kezdetét. A fények elhalványultak, a zene kezdte betölteni a levegőt. Ekkor a színpadra lépett a legszebb teremtmény, akit Matteo valaha látott. Hollófekete haja hátul kontyba fogva, egy piros és egy fehér szekfű volt beletűzve. Smaragdzöld szem, kreolos bőr, telt vörös ajkak. Piros fodros-rojtos ruhát viselt, és úgy mozgott, mintha a tánc démona szállta volna meg. Olyan volt, mint egy égő láng, amely mindent feléget maga körül, mit sem törődve a hatalmas tapsviharral.
– Látjátok ezt, rendőr urak? Micsoda show! Ő a mi Palománk – magyarázta a tulajdonos –, tisztavérő andalúz lány, nagy tehetségű flamenkótáncos. Felvettem az egész nyárra – húzta ki magát büszkén.
Matteo úgy nézte a lányt, mintha hipnotizálták volna. Soha egyetlen nő sem volt rá ilyen hatással. Magában ismételgette a Paloma nevet anélkül,hogy levette volna róla a szemét. Szívesen ott maradt volna, de Pietro már elhagyta a lokált, mennie kellett neki is.
Három nappal később a délutáni órákban azonban vissztért az El Duende étteremhez. Szabadnapja volt, nem viselt egyenruhát. Hirtelen egy farmeres-pólós lány lépett ki az ajtót, aki egy nagy szemeteszsákot küszködve cipelt. Amikor felnézett, Matteo azonnal felismerte, Paloma volt az, pedig teljesen másként nézett ki, mint amikor a színpadon táncolt. A lány rámosolygott, majd tovább rángatta a nagy fekete zsákot.
– Várj, segítek – lépett oda hozzá, és elvette tőle a nehéz terhet. Együtt indultak el a közelben lévő konténer felé. – Te vagy a flamenkótáncos, igaz?
– Igen. Te pedig az egyik rendőr vagy – válaszolta a lány szórakozottan. – Ma nincs egyenruhád?
– Ma nincs. Ma van a heti pihenőnapom.
– Szerencsés vagy. Én hétközben pincérnőként dolgozom, hétvégeken pedig színpadra állok. Imádok táncolni – monda Paloma.
– Igen, láttalak táncolni. Igazi tehetség vagy.
– A nagymamán is, és az anyám is flamenkótáncosok voltak. Mondhatni kiskorom óta táncolok én is – magyarázta a lány, s miközben beszélt, smaragdzöld szemei büszkén csillogtak.

– Azokon az estéken, amikor nem táncolsz, mit csinálsz? – kíváncsiskodott Matteo, miközben nagyot lendített a zsákon, bedobva azt a konténerbe.
– Bulizunk a tengernél a barátaimmal. Ostia közel van.
– Szívesen elkísérnélek egy ilyen buliba. Talán felfedeznéd, hogy nem minden zsaru unalmas – nevette el magát a férfi, és a lány vele együtt nevetett.
– Soha sem gondoltam erre… De tudod mit? Holnap este találkozhatunk, és be is bizonyíthatod. Persze, csak ha nem hátrálsz meg, és persze ha nem leszel szolgálatban.
– Rendben, akkor holnap este elviszlek pizzázni, utána meg sétálhatunk a holdfényben a tengerparton. Akkor holnap este 7 órakor ugyanitt találkozunk.

Másnap este Paloma egy virágmintás szoknyát viselt zöld felsővel, ami ugyanolyan színű volt, mint a szeme. Fekete haját kibontja viselte, és szappanillat áradt belőle. Gyönyörű volt. Matteo számára még szebb, mint amikor a piros táncruhát viselte. Szinte alig akarta elhinni, hogy a világ legszebb lánya vele megy szórakozni. Beültek a férfi autójába, és elhagyták Rómát, Fregene tengerparján kötöttek ki. Leparkoltak, és elindultak a közeli étterem irányába.
– Szóval, tiszt úr, mit mesélsz nekem? Valami gengszterre vagy sorozatgyilkosra vadásztál mostanság?
– Szerencsére egyikre sem. Csupán biciklitolvajok, drogosok, és egy éjszakai festőművész – felelte Matteo, mire a lány kérdőn nézett rá. – Valaki az éjszaka leple alatt képeket fest Róma falaira, ahelyett, hogy más módon kamatoztatná a tehetségét.
– Ó, igen, olvastam valamit az újságokban – jegyezte meg Paloma, majd arról kezdett el beszélni, mennyire szereti a tengert.
Vacsora után lesétáltak a parti homokra, a távolban néhány pálmafa körvonalazódott ki a sötétben, arra vették az irányt. Paloma átölelte Matteo nyakát, és elkezdte kigombolni az ingjének gombjait, majd megsimogatta a mellkasát. A férfi nem tudott ellenállni, szenvedélyesen megcsókolta, majd benyúlt a blúza alá keresve a melleit. Simogatták, csókolták egymást, eldőltek a fa alatt, és a homokon fekve szeretkeztek. Matteo azt érezte, ugyanaz a vad láng veszi körül, amely megszállja Palomát, amikor táncol.
– Elvarázsoltál – súgta két csók között, egyszerűen nem tudott betelni vele.
Ettől kezdve többször is találkoztak egymással. Találkozásaik minden alkalommal vulkanikus erejű szeretkezéssel végződött.
– Meddig maradsz Rómában? – kérdezte Matteo egyik este, mintha máris attól félne, hogy másnap esetleg elveszítheti őt.
– A nyár végéig maradok, aztán visszamegyek Spanyolországba. Képzőművészeti Akadémián tanulok – válaszolta a lány.
– Igazán? Tele vagy tehetséggel.
– És titkokkal – mormolta Paloma alig hallhatóan.

Matteo szeretett volna minden este vele lenni, de a heti műszakbeosztása ezt nem tette lehetővé, két éjszakára is beosztották szolgálatba. Több, mint tíz éve volt rendőr, és az utóbbi években Pietróval járőröztek együtt. Azon az éjszakán is vele volt. A rendőrautó lassan hajtott át az éjszakai élet nyüzsgő utcáin, ügyelve arra, hogy senki se bontsa meg a rendet. Apránként a tömeg kezdett ritkulni, míg végül már csak néhányan lézengtek, hiszen még a legkeményebb éjszakai baglyoknak is szükségük van némi alvásra. Hajnali négy óra volt, amikor a rádió recsegni kezdett. Az ügyeletes tiszt jelentkezett be.
– Egy fürgén mozgó, hátizsákos személyt jelentettek, az Isola Tiberinán futott fel a hídra, kezében egy festékspray-hez hasonló tárgy volt. Biztosan a mi emberünk. Kapjátok el!
Pietro és Matteo voltak a helyhez legközelebb. Először szirénázva száguldottak, de amint rákanyarodtak a Viale Trasteverére, lekapcsolták, nehogy elriasszák vele a feltételezett tettest. Azonban a kék fények visszatükröződését mégis észrevehette, mert macskagyorsasággal haladt a közeli keskeny utcák labirintusa felé. Aki nem ismeri a Gettót, könnyen eltéved benne.
– A francba! El fogjuk veszíteni – kiáltotta Pietro. – Kocsival itt nem tudjuk üldözni– azzal kiszállt, de a kora és a testsúlya miatt, nem bírta tartani az iramot fiatalabb kollégájával. – Menj, te sportosabb, gyorsabb vagy nálam, jobban bírod a futást. Én visszamegyek az autóhoz, és hívok erősítést.
– Rendben – mondta Matteo, és vakon futni kezdett, míg meg nem pillantotta a kapucnis alakot, aki egy ház fala mögé próbált elbújni. – Állj! Rendőrség! Feltartott kézzel gyere elő!
A kapucnis azonban ledobta a festékesdobozokkal teli hátizsákot a földre, és futásnak eredt, s mivel nem ismerte a környéket, beszaladt egy zsákutcába.
– Most elkaplak – kiáltotta a rendőr, de a menekülő villámgyors mozdulattal felugrott egy szemeteskukára, hogy arról elérje a fal tetejét és átugorjon rajta, azonban Matteo elkapta a bokáját. A szemeteskuka megingott alattuk, és a földre estek. Matteo egy gyors mozdulattal felugrott, és mielőtt még a másik is észbe kapott volna, rátérdelt, nehogy elmeneküljön.
– Azzal, hogy elfutsz, csak rontasz a helyzeteden – mondta neki. – Ha kiskorú vagy, a szüleidnek kell megtéríteni az összes kárt, amit okoztál. Vedd le a kapucnit, és tedd szabaddá az arcodat! Ne várd meg, hogy én csináljam. Rajta!
Matteónak a lélegzete is elállt attól, amit látott.
– Paloma… – hirtelen kísérteties csend telepedett rájuk, majd a távolból egy rendőrautó szirénái hallatszottak, érkezett az erősítés. – Menj! Szaporán. Én nem is láttalak. Majd azt mondom, hogy ügyesebb voltál nálam.
Paloma két kezébe fogta Matteo arcát, megcsókolta, aztán felugrott egy kukára, arról a fal tetejére, és eltűnt a fal mögött.
– Sikerült meglógnia – jegyezte meg Matteo, amikor visszaért a rendőrautóhoz. – Pedig elkaptam a bokájánál a nadrágot, de kicsúszott a kezeim közül.
– Majd legközlebb, pajtás – felelte Pietro, és beszólt a rádión, hogy a gyanusítottat nem sikerült elfogni, bevette magát a Getto labirintusába.

Matteo többször is elment az El Duende étterembe, de Paloma nem volt ott. Sem napközben, sem este. Hétvégén pedig egy másik lány táncolt helyette. Még Antonio, a főnök is azt mondta, nem tud róla semmit, egyszerűen nem jött be dolgozni. Hiába is telefonált neki, és kénytelen volt más táncost keríteni hétvégére. Azonban attól az éjszakától kezdve több falfestmény nem jelent meg a város falain, s idővel Paloma műalkotásai is lekerültek. Matteo abban reménykedett, hogy majd a lány jelentkezik, valamilyen módon felveszi a kapcsolatot vele, de nyilvánvalóan kettejk története Palomának nem volt annyira fontos, mint neki.Teltek a hetek, elérkezett a szeptember, s Matteo egyik nap a Termini pályaudvaron volt szolgálatban, és az egyik padról felvett egy spanyol nyelvű újságot. Biztosan egy turista hagyta ott, gondolta. Átlapozta,és megakadt a szeme az egyik cikken: “Éjszakánként egyedi műalkotások kezdtek megjelenni Marbella falain”. Az újságíró kifinomult utcai művészetnek nevezte azokat, olyannyira, hogy a város polgármestere úgy döntött, nem távolíttatja el azokat, mert színesebbé, érdekesebbé teszik a várost. A cikkhez tartozó fotón Matteo felismerte Paloma művészi stílusát. Remény ébredt benne.
Másnap bement a főnökéhez.
– Szeretnék egy hét szabadságra menni. Szeptember van, és ez évben még egyetlen napot sem vettem ki.
– Rendben van, de ugye tudja, hogy meg kell adnia, hogy hová megy?
–Természetesen, hadnagy úr. Spanyolországba megyek, Marbellára. Meglátogatom a barátnőmet.