KÖVIRÓZSA

KÖVIRÓZSA

Mesélő kedvében védelmezően magához intett Róza néni. A kapuja előtti kis sámlira ültetett, ahol már nem üldözött tovább a felborzolt tollú gúnár.
Odáig már nem követett. Talán a nyári hőség tartotta vissza, vagy az integető asszonytól riadt meg.
Egész nyáron egy libacsapat járta az utcánkat. Papsajtot, árokparti zöldeket lakmároztak. Olykor kecskék is legelésztek mögöttük.
Róza néni érdeklődött az új játékomról, a kútba nézésről.
Ő is szeretett ilyet játszani kislány korában. Lelkesen meséltem neki.
Azt úgy indítjuk, hogy a kút kávája fölé tartunk egy nagy tükröt, a napfény játékának megfelelően mozgatjuk és a fénycsóva mentén feltárul a víztükör alatti titokzatos világ.
Tisztán megmutatkoznak a vödör láncai közé becsavarodott faágak, akácfürtök.
A kút mélyéig is behatol a fénysáv, így láthatóvá válik a kútfenékhez karmokkal kapaszkodó vasmacska, amely az idők kezdete óta ott lapulhatott az iszapos víz mélyén egy sárral telt fazék mellett. A vasmacskáról hiába kérdeznék bárkit, nem őrizhette meg az emlékezet miképpen kerülhetett – talán egy hajóról- a kútba. Lehet, hogy valaki azzal akarta a kiemelni a vízből a fazekat, de láthatóan sikertelen kísérlet volt, mivel a fazék is és a vasmacska is ugyanarra a sorsra jutott.
Róza néni is szeretett mesélni. Néztük a felhőket, a különleges formákhoz történeteket találtunk ki.
„Nézd csak! Ott üldögél a bátyám! Látod a pipája füstjét?„
Láttam. A sámlin ültem és lenyűgöző látvány tárult elém: Károly bácsi az égen pipázott.
Szinte hallottam a hangját is. Valamikor a házuk előtt szaladtam el, ott ült és pipázott a kapu melletti padon. Felém nyújtott egy üveget:
„Hozzál nekem petróleumot. Róza húgom nem tud járni, fáj a lába”
Amikor meghoztam az üveget, azt panaszolta, hogy hetente kell egy üveg petróleum a lámpába, mert sokat olvas és a szeme nem bírja a villanyfényt.
Egyszer a nyikorgó kiskapu zsanérját akarta megolajozni Róza néni. A bátyja rámordult:
„Nehogy kárt tegyél benne! Ez a nyikorgás az egyetlen ismerős hang az életemben, amióta hazajöttem…”
Róza néni elárulta, hogy aknarepesz érte Károly fejét, azóta nem bírja a csendet, muszáj hallania a nyikorgást.
Róza néni úgy tudott mesélni, ahogy senki más. A vőlegénye története nagyon meghatott. Többször is kértem, mondja el. Az nagyon érdekes eset volt ám!
Mi lányok ,akik férjhez akartunk menni, sorba álltunk vőlegényért, de mire én odaértem, már elfogytak és így nem mentem férjhez sohasem.
Elhallgattam volna estig, de még a tejet is el kellett hoznom a tanyáról. Hosszú út várt rám, séta a sínek mentén a búzaföldek mellett, majd vissza a csillagok fényében. Lassan kellett megtennem az utat, nehogy kilötyögjön a kanna tartalma.
Tudta Róza néni hogy indulnom kell hamarosan, ezért rövidre fogta aznapi történetét.
„Hozd ide a létrát! – mutatott a tyúkól felé.
„Másszál föl a fáskamra tetejére! Igaz mese vár!
Fogta a létrát, biztonságban éreztem magam, amikor a legfelső fokról körülnéztem.
A kövirózsák harsány zöldjében pelyhes csibék szaladgáltak, csipegették a rózsák közé szórt kukoricadarát és parányi szárnyaikkal verdesve, sipogva bukdácsoltak a rózsalevelek között.
Róza néni fölnyújtott egy vesszőkosárkát, biztatott, hogy járjak körbe a tetőn és szedegessem össze a kiscsibéket. Óvatosan lépegettem a kövirózsák között, szúrták ujjaimat, amin lassan megtelt a kosárka.
Róza néni lesegített a létráról, a csibéket megszámolta és elégedetten mondta.
„Annyi kelt ki, amennyi záptojást föltettem a tetőre. Csodát tett a napfény!
Sok asszony kidobja a záptojásokat, alig győzöm összeszedni az épen maradtakat. Mindig azt remélem, talán van még bennük csoda.”

Róza néni háza körül elgazosodott a kert, a vályogfal megroggyant. A nádtetőt és az egykori tyúkólat benőtte a borostyán, burjánzik a kövirózsa .
Az akácfa alatt fehér fürtökkel borítva sárba süppedten hever egy foghíjas létra, mellette egy vesszőkosárka kibélelve zöld levelekkel, tele málnával , vagy eperrel, esetleg cseresznye vagy meggy piroslik benne, amivel telerakta egy szorgos kéz a színes kert csodáira rálelve.
Ha le is bontják a házat, a telek megéri az árát, annyi gyümölcs terem rajta. Csodát tesz itt a napfény!

Subik Paula

Szólj hozzá!