A takarító

Karanszki Professzor még éjfél után is a kutatóközpontban rendezgeti a jegyzeteit. Reggel előadást kell tartania az egyetemet, haza kellene már mennie. Mikor is egy fülhallgatós eddig számára láthatatlan ember szólította meg.
– Kérem vigyázzon! Nem szeretném, ha elcsúszna a frissen felmosott padlón.
– Oh! Elnézést. Nem vettem észre önt. – magyarázkodott az öreg.
– Ezen nem is csodálkozom, hiszen a takarító személyzetre senki sem figyel.
– Maga ilyenkor itt? – kérdezte kissé gyanakodva a prof.
– Természetesen ilyenkor. – Ránt egyet a vállán a harmincas éveiben járó, kisportolt atléta testalkatú, ám de nem nagydarab melós piros baseball sapkában. Este tíztől reggel hatig van takarítás.
– Oh, persze-persze. elnézést kérek, nem akartam feltartani.
– Semmi gond kérem. Ön legalább szóba állt velem. sokan undorodva fordulnak el a látványomra is.
– Miért? A munka az munka. Én például kvantumfizikával foglalkozom, mégsem érzem derogálónak önnel beszélgetni.
– Az emberek nem mind egyformák. Pedig takarító létemre tudok olyan kérdést feltenni bármelyiknek, amire köpni nyelni se tudnának. Megengedi, hogy az asztala alatt is felmossak kérem,
– Oh, elnézést. Természetesen, kávét?
– Köszönöm, elfogadom.
– Cukor, tej?
– Csak egy kiskanál cukrot kérek bele, semmi mást.
– Én is így szeretem.
– Tudom, már harmadik éve majd minden éjszakás műszakomban itt találom önt.
A prof. kitöltött két emberes adagnyi kávét és átnyújtott egy gőzölgő csészét, miközben belekortyolt a sajátjába.
– Kíváncsivá tett. Fel tudna tenni nekem is egy kérdést, amivel zavarba hozná a kollégáimat?
– Elnézést kérek, nem akartam ledegradálni a munkáját.
– Nem-nem, nem tette kérem. Jó lett így a kávéja?
– Igen jó, köszönöm. Tényleg nem akartam senkit se megbántani, én itt csupán takarítok.
– Hallotta azt a történetet, hogy mikor az atombombát feltalálták, akkor a tudósok megakadtak a robbantás időzítésén és egy egyszerű kávéhordó fiú segített megoldani egy dolgot, ami tizenhét tudóson kifogott?
– Az Oppenheimer féle sztoriról? Igen, hallottam. Ez is bizonyítja az emberiség legerősebb fegyvere a kávé.
– Ez nagyon igaz. – Nevette el magát a prof. – Tehát csak nyugodtan kérdezzen. Lehet ön fogja inspirálni a következő Nobel díjas áttörést.
– Rendben, legyen, a kávénak meg kell adni az időt és a tiszteletet is. Úgyis most lesz szünetem. Viszont, hogy érdekes legyen, tegyünk bele egy csavart.
– Mire gondol?
– Ön maradjon kutató és felfedező professzor és én egy földönkívüli, aki csupán haza szeretne menni. A takarító olyan snassz és nem életszerű és igy igazán komoly kérdéseket is fel tudnék tenni önnek.
– Ez tetszik, várom a kérdését.
– Felkészült?
– Igen fel.
– A három test probléma és a fénysebesség kapcsolata. Einstein szerint semmi sem gyorsabb a fénynél, ám de ha a három test problémával foglalkozva egyik pillanatról a másikra kivesszük a harmadik testet, akkor a gravitációs reakció gyorsabb, mint maga a fény. Ez pedig csak egyet jelenthet. A tér idő a gravitációs szövettel közvetlen kapcsolatban van, vagyis a gravitáció nem egy jelenség, nem egy következmény, hanem anyag! Amiből többnek kell jelen lennie az univerzumban, mint az általunk ismert anyagnak. Anyagnak, ami általunk nem mérhető, nem érzékelhető, nem manipulálható. Az meg csupán egy van jelenleg, a sötét anyag!
– Oh! Ez nagyon erős kezdés! Nos, gondoljuk át. Izgalmas és kreatív gondolatmenet! A fizika jelenlegi állása szerint azonban a gravitáció és a fénysebesség kapcsolata kicsit másképp működik, mint ahogy leírta.
– Elfelejti, én nem ismerhetem a fizika jelenlegi állapotát, mert én csillagközi hajótörött vagyok.
– Oh, persze-persze. Nos! Albert Einstein általános relativitáselmélete óta tudjuk, hogy a gravitáció nem terjed azonnal. Ha hirtelen eltüntetnénk az egyik testet, a másik test nem azonnal reagálna. A változás híre pontosan fénysebességgel a gravitációs hullámok formájában terjedne tova a téridőben. Tegyük fel, ha a Nap most eltűnne, a föld még nyolc percig pontosan az eddigi pályáján keringene. A gravitáció a mai fizika szerint valóban nem egy hagyományos értelemben vett anyag. A gravitáció maga a téridő szövete, pontosabban annak a tömeg által okozott görbülete. Viszont önnek abban teljesen igaza van, hogy a téridő és a gravitáció közvetlen kapcsolatban állnak – lényegében ugyanarról a dologról beszélünk.
– Ez bizonyítsa!
– A sötét anyag szerepe létező rejtély. Valóban létezik egy láthatatlan anyag, amelyből sokkal több van, mint a normál anyagból. Ezt a sötét anyagot pont a gravitációs hatása a galaxisok forgási sebessége miatt fedeztük fel. Ám de ez nem egyenlő a téridővel! A sötét anyag nem maga a téridő szövete, hanem egy olyan, egyelőre ismeretlen anyagfajta, amely a normál anyaghoz hasonlóan görbíti a téridőt.
– Rendben, én viszont tudom bizonyítani az állításom!
– Reméltem ezt mondja. Halljuk hát!
– Az univerzum jelenleg is a fénysebesség három és félszeresével tágul. Vagyis, ha a fénysebességű gravitáció megszűnik, és az fénysebességgel szűnik meg, akkor valójában az eredő sebessége mínusz két és félszer negatívba gyorsul. Ezt hívjuk kvantum térnek, ami a hipertér és a valóság közt tölti ki a mikrotereket.
– A fizikában a tér tágulási sebessége valóban egy különleges jelenség, de a sebességek kivonása és a negatív sebesség fogalma a modern kozmológiában más elvek szerint működik.
– Ebben téved az emberiség.
– Valóban? A tér maga tágul! Az univerzum tágulása nem azt jelenti, hogy a galaxisok fizikai tárgyakként rohannak át a téren. A térközök növekednek. Maga a tér szövete nyúlik meg a galaxisok között. A Hubble-törvény szerint. a távolodási sebesség a távolsággal arányos. A tőlünk kellően távoli pontok valóban a fénysebesség többszörösével távolodnak tőlünk. Az Einstein-i relativitáselmélet csak azt tiltja meg, hogy az anyag vagy az információ a téren keresztül gyorsabban haladjon a fénynél. Magára a tér nyúlására ez a korlát nem vonatkozik.
– Az elméleted hibás. Sőt Einstein elmélete is hibás, ha a három test probléma szemszögéből nézzük. Az ok egyszerű, a tömeg megszűnik létezni a kvantum térben és így a képlet okafogyottá válik. Ez akkor következik be, ha a fénysebességet átlépi bármi is, amiből következik a téridő kontinuum módosulása.
– Rendkívül érdekes hozzáállás!
– Persze, mert nem földi fejjel és szemszögből nézem a kérdést.
– Nos. Ez egy rendkívül radikális és bátor megközelítés! Ön lényegében a modern fizika két legnagyobb elméletének – az Einsteini általános relativitáselméletnek és a kvantummechanikának – az ellentmondására tapint rá, amit a fizikusok a mai napig nem tudtak teljesen feloldani. Ha abból az elvi feltételezésből indulunk ki, hogy a tömeg képes megszűnni a kvantumtérben a fénysebesség átlépésekor, akkor az Ön logikája mentén valóban összeomlik az einsteini képlet.
– Látom kezd ráérezni.
– Nézzük meg pontról pontra, hogy hol találkozik az Ön gondolatmenete a modern fizika legnagyobb megoldatlan rejtélyével, a kvantumgravitációval. A tömeg „eltűnése” és a szingularitás az, ahol Einstein elmélete tényleg megbukik. Önnek igaza van abban, hogy vannak pontok, ahol Einstein egyenletei csődöt mondanak. Ilyenek a fekete lyukak középpontjai, a szingularitások. A végtelen sűrűség! Einstein képletei szerint itt a téridő görbülete végtelenné válik, a tömeg pedig egy kiterjedés nélküli pontba sűrűsödik. Ez a fizikusok szerint is azt jelenti, hogy az elmélet ott már nem érvényes, és a kvantumhatások átveszik az irányítást.
– Pontosan! Folytassa kérem az érvelést.
– Mi történik a fénysebesség átlépésekor? A kontinuum módosulása. A relativitáselmélet szerint, ha egy tömeggel rendelkező test elérné a fénysebességet, a tömege végtelenné válna, az idő pedig megállna számára. Az átlépés a kvantumtérbe. Ha az Ön elméletét követjük – miszerint a téridő kontinuum ezen a ponton úgy módosul, hogy a tömeg „fázisváltáson” megy keresztül és megszűnik hagyományos tömegként létezni –, akkor az einsteini tiltás, hogy semmi sem lépheti át a fénysebességet valóban okafogyottá válik, hiszen a korlátozó tényező, ami maga a tömeg, eltűnt a rendszerből. A három testprobléma rendszerbe áll, mint katalizátor! A káosz és a szingularitások rendszerei stabillá válnak! A három test problémában tiszta newtoni vagy einsteini mechanikával nézve léteznek olyan elméleti pályák, ahol a testek olyan szerencsétlenül ütköznek vagy közelítik meg egymást, hogy végtelen rövid idő alatt végtelen nagy sebességre tesznek szert. Ezeket non-collision singularity-nek nevezik. Relativisztikus hatás jön létre! Ha egy ilyen kaotikus rendszerben a sebesség megközelíti a fénysebességet, a testek tömege és a téridő görbülete drasztikusan torzul, ami a klasszikus három test számításokat teljesen felborítja. Az Ön által felvázolt modell – ahol a téridő extrém módosulása kikapcsolja a tömeget a kvantumtérben – nagyon hasonlít ahhoz, amit a fizikusok a féreglyukak vagy a téridő-hajtóművek Alcubierre-metrika elméleti kutatásakor vizsgálnak.
– Nem, azt hiszem a professzor úr valamit félreértett. A tömeg nélküliséget úgy érts, anyag nem vész el, csak átalakul. A szingularitás úgy ahogyan az emberiség ismeri, nem létezik! Minden egyensúlyban van és arra törekszik. Ez az Univerzum működésének a kulcsa. Az ősrobbanás tulajdonképpen nem más, mint a szingularitás negatív kivetülése. És máris a multiverzumban vagyunk. Itt a szingularitás, az összeomlás tekintetében, egy új dimenziót nyitva nem más mint maga az ősrobbanás! A mi univerzumunk is így keletkezett és ezért tágul folyamatosan.
– Ez a látásmód egy rendkívül elegáns, és zárt logikai rendszert alkot. Különösen izgalmas, ahogyan értelmezi ön az energiamegmaradás törvényét, az anyag nem vész el, csak átalakul, és a termodinamikai egyensúlyra törekvést teszi meg az univerzum abszolút mozgatórugójának. Az Ön által felvázolt modell – miszerint a szingularitás valójában egy átjáró, egy összeomlás negatív kivetülése, ami maga az ősrobbanás egy másik dimenzióba – kísértetiesen hasonlít a modern elméleti fizika néhány legmerészebb, élvonalbeli hipotéziséhez. Nézzük meg, hogyan kapcsolódik az Ön logikája a kozmológia legújabb elméleteivel.
– Alig várom már professzor úr a bizonyítást!
– Az Ősrobbanás mint fehér lyuk, maga a negatív kivetülés! Kifelé irányuló szingularitás. A fizikában létezik a fehér lyukak elméleti koncepciója. Míg a fekete lyukba csak befelé folyik az anyag és az idő, a fehér lyuk egy olyan régió, ahonnan az anyag és a fény csak kifelé áramolhat. Időbeli tükörképe is van! Sokan pontosan úgy írják le a fehér lyukat, mint a fekete lyuk szingularitásának időbeli vagy geometriai tükörképét, annak negatív kivetülését. Az ön logikája alapján a mi ősrobbanásunk egy másik univerzumban történt fekete lyuk összeomlás túloldala is lehet.
– Látom kezdi érteni.
– A kozmikus szelekció nem más, mint a multiverzumok által fekete lyuk szülte univerzumok. Lee Smolin fizikus alkotta meg a kozmikus természetes szelekció elméletét. Ez pontosan azt mondja ki, amit ön. Minden egyes fekete lyuk összeomlása a szingularitás pontján egy új univerzumba, új dimenzióba torkollik egy saját ősrobbanáson keresztül. Folyamatos a tágulás! Ez a modell magyarázatot adhat arra is, miért tágul a mi világunk. A „szülő” univerzumból, az összeomlás során átáramló energia és a téridő-potenciál hajtja a mi téridőnk folyamatos növekedését. A szingularitásmentes egyensúly. A végtelenek eltörlése. Önnek abban teljesen igaza van, hogy a fizikusok többsége is utálja a klasszikus szingularitás fogalmát. A végtelen sűrűségű pontok matematikai hibát, az egyenletek összeomlását jelentenék. A fázisátmenet, a kvantumgravitációs elméletek olyanok mint a hurok-kvantumgravitáció, ami szerint a szingularitás helyett az anyag egy kritikus sűrűségnél „visszapattan”, Cosmic Bounce vagy ahogy ön fogalmazott, fázist vált, átalakul, és fenntartja a kozmikus egyensúlyt. Ön egy olyan kozmológiai körforgást írt le, ahol a pusztulás és az összeomlás maga a teremtés! Az ősrobbanás és mindez egyensúlyban tartja a multiverzumot.
A professzor annyira belelendült, hogy észre sem vette a takarító vészjósló mosolyát.
– Próbállak titeket rávezetni az összefonódás törvényeire, mert csak így van esélyem hazajutni. A téridő, egy az én szempontomból, negatív kivetülése a túloldalon történt szingularitásnak, amit egy kozmikus három test probléma és a téridő kvantumszintű reakciója okozott. A létező világok nagy többsége az általatok nem ismert sötét anyagra épül, mert a szingularitási együttható el mozdulása jelenleg is tart.
– Igen, ez magyarázat lenne rá! Ám de a fizikának vannak törvényei!
– Azok mind értelmüket vesztik, mert minden univerzumnak saját fizikai valósága, törvénye van! A téridő nem állandó! És a fény sebessége változó. Az összefonódás törvénye az, ami meghatározza ez egyensúlyt!
– Az ön által említett alapelv – miszerint a fénysebesség változó, és az egyensúlyt egy egyetemes összefonódási törvény tartja fenn a világok között – egy olyan globális nézőpont, ami kívül esik a mi tudományunk jelenlegi keretein.
– Még! Még kívül esik. Megpróbálom elmagyarázni önnek professzor úr.
– Oh, természetesen. Várom a teóriáját.
– A kvantum összefonódást már felfedezte az emberiség, igaz?
– Igen, a kvantum-összefonódást már felfedeztük, kísérletileg bizonyítottuk, és a gyakorlatban is használjuk. Azonnali kapcsolat! Ha két részecske összefonódik, az állapotuk egymástól elválaszthatatlan lesz. Ha az egyik tulajdonságát, például a spint megmérjük, a másik részecske állapota a másodperc törtrésze nélkül, azonnal meghatározódik. Mindez távolságfüggetlen! Ez a hatás működik akkor is, ha a két részecske egymástól néhány centiméterre, és akkor is, ha fényévekre van egymástól. Albert Einstein ezt a jelenséget nevezi a híres idézetében kísérteties távolhatásnak.
– Kapaszkodjon meg! Nincs olyan, hogy kvantum összefonódás! Csak a kvantum részecske van. A kettő, az egy és ugyanaz. Mindig is ugyanaz volt! Nem az atomok vannak távol egymástól, hanem a tudat, ami valójában energia, az meg rezgés, ami meg az anyag körül van! Érti?
– Ha jól értem a logikáját, Ön teljesen eltörli a térbeli elkülönülést és nincs két különböző részecske amely valamilyen láthatatlan szálon keresztül kommunikálna egymással, hanem egyetlen entitás létezik egyszerre több helyen, és a fizikai távolság csupán egy illúzió. Ebben a modellben a teret nem a fizikai távolságok, hanem a tudat és a rezgések strukturálják. Értem a gondolatmenetét. Ön szerint a klasszikus fizika ott hibázik, hogy az anyagot és a megfigyelőt (a tudatot) különálló dologként kezeli, miközben a tudat maga a környező energia és rezgés, ami meghatározza az anyag állapotát. Ha ezt a modellt vesszük alapul, akkor az emberiség által mért kísérteties távolhatás valójában nem a fénysebesség átlépése, hanem az egyetlen létező részecske belső egyensúlyának azonnali megnyilvánulása. Hogyan írható le ebből a nézőpontból a korábban említett szingularitási együttható elmozdulása? Ha nincs valós térbeli távolság, hogyan mozdul el ez az együttható a sötét anyaghoz képest?
– Látom nem érti. Megpróbálom elmagyarázni. Képzeljen el egy kártyalapot, ami a spin sebességével forog az ön szemszögéből. Nos, itt a csavar! Ha ránéz, a spin forgása megáll, de megint csak az ön szemszögéből! Valójában a kártyalap nem forog, ám de két oldala van! A tér forog körülötte, méghozzá olyan sebességgel, amit a gravitációs idősík határoz meg. Ahogy ránéz, azzal energiát vesz ki a rendszerből és ön áll meg! Miért nem omlik össze rögtön?! Mert a tömeg az előbb elmagyarázott módon negatív értékre vált. Ez a dimenzió tér hajtómű alapelmélete is.
– Az Ön által felvázolt működési elv tiszta logikai szerkezete a következő pontokra épül! A relatív spin, a részecske belső forgása valójában a környező tér forgása a fix kártyalap körül?! Energiaelvonás a megfigyeléssel?! A tudatos mérés vagy ránézés energiát von el a rendszerből, ami lefékezi vagy rögzíti a megfigyelő viszonyítási pontját. Negatív tömegmintázat jön létre! Az összeomlást a tömeg pillanatnyi negatív értékre váltása akadályozza meg, ami kiegyenlíti a gravitációs idősík energiakülönbségét.
– Pontosan ez történik.
– Ez a logikai felépítés – ahol a teret mozgatjuk az objektum körül, miközben az objektum tömege negatívvá válik vagy megszűnik – elvben megegyezik a térugrás, vagy tértorzításos hajtóművek matematikai alapötletével. Nem a jármű halad át a téren, hanem a téridő metrikája változik meg körülötte. Mivel, ez a leírás egy olyan fizikai valóságot és geometriát feltételez, amely eltér a mi rögzített, einsteini koordináta-rendszereinktől, a mi egyenleteinkkel ez a fázisváltás nem modellezhető.
– A tér forgási sebességét mindig a szingularitás összeomlásának hányadosának negatív hatványa fejezi ki a téridő kontinuum és a fekete anyag degradált értékének a fénysebességhez való eltérésének szorzatával. És itt igaz Einstein képlete, míg a tömeg nem veszti el a rotációját. Ez degravitációs mérhető értéket állít elő.
– A földi tudomány és a technológiai szint még nem tart ott, hogy ezt a bonyolult egyenletrendszert és a degravitációs értékeket a gyakorlatban alkalmazni tudja. Amíg a rendszerben a tömeg megőrzi a rotációját, addig az einsteini relativitás érvényes marad, mert a tömeg forgása, spinje horgonyozza le az anyagot a mi dimenziónkban. Amint ez a rotáció megszűnik, a tömeg negatív fázisba vált, és az einsteini korlátok feloldódnak. Ez a leírás egy olyan komplex, matematikai alapú kozmológiai modell, amely a teljesen egyedi fizikai valóság szabályait tükrözi. Mi egyszerűen még nem tartunk itt!
– Még nem. Az azt jelenti még maradnom kell sokáig. Na jó, lejárt a szünetem. Még két szintet ki kell takarítanom. Köszönöm a kávét.
Aznap reggel a professzor nem ment az egyetemre előadást tartani, sőt. Három hétig el se hagyta a kutatóintézete falait. Majd mikor már aggódni kezdtek érte, megalkotta az egyenletet! Azt az egyenletet, ami lórúgás szerű hajtóerőt adott az emberiség fejlődésének és ami garantálta nem csak a Nobel díjat, de a nagy fizikusok közé kerülést is. Olyanok közé, mint maga Einstein. Megértett valamit, amire sohasem jött volna rá, ha azzal a takarítóval nem játszik gondolatjátékot akkor éjszaka. Az Anti gravitáció, a fénysebességnél gyorsabb utazás és a tér hajlítás, a dimenzió ugrás nem állom többé! A prof. elment a személyzetishez, hogy megkeresse a takarítót, akivel aznap éjszaka együtt kávézott és aki rávilágított kozmikus igazságokra. Ahol is nem az várta, amire számított.
– Sajnálom professzor úr, az, akit keres, három héttel ezelőtt műszak után felmondott. Nem tudjuk elérni és azt sem tudjuk most éppen hol van, mert aznap a lakásából is kiköltözött. Egyszerűen köddé vált, pedig el akartuk küldeni neki a fizetését.
Karanszki professzor úr soha többé nem találkozott a fiatalemberrel, a takarítóval. Megkapta a Nobel díját és a NASA öt év múlva elkezdte építeni az első emberi csillagközi cirkálót, ami tudott fénysebesség felett is repülni.
.
Az állás interjún egy a harmincas éveiben járó, kisportolt atléta testalkatú, ám de nem nagydarab melós, piros baseball sapkában lévő energikus tag, tökéletes bizonyítványokkal jelentkezett egy igen magas követelményeket követelő állásra.
– Lenyűgöző! Tehát ön, Mérnökinformatikus és Mekatrónikai mérnök is egyszerre?! Még hozzá tizenkét év szakmai tapasztalattal a NASA berkeiben?! Ez egyszerűen hihetetlen! Pedig olyan fiatalnak tűnik ehhez a képesítéshez.
– Ez csupán genetika, ne tévessze meg. Természetesen mindent le tud ellenőrizni.
– Hadd kérdezzem meg, miért jött el a NASA-tól, a már tizenkét éve betöltött pozíciójából?
– Tudja, a pénz nem minden. És engem is motivált Karanszki professzor úr felfedezése, a csillagok meghódítása.
.
.
.
Vége…