A döglött fecske
Jenő reggel hatkor az ágyban heverészett. Kialudta magát. Az ablakpárkányán egyszer csak egy fecskére lesz figyelmes. A fecske magokat csipegetett. Jenő mulatságosnak találta a dolgot. Még nevetett is magában. Anyja Márta a másik szobában rejtvényt fejtett. Jenő aztán egyszer azt látja, hogy a fecske lezuhan a mélybe. Nagyon megsajnálta. De hát mi lelhette? Aztán felkelt s reggelizni kezdett Mártával. Anyjának el sem mondta a dolgot.
– Jó lenne, ha hoznál egy liter tejet! – mondta az anyja neki.
– Oké. Más nem kell?
– Nem. – mondta Márta ridegen.
Így hát felöltözött. A fecskét nem tudta kiverni a fejéből. Így átment a ház túlsó oldalára. Látta amint kis testével a földön fekszik. Odament hozzá. Látta azt is, hogy már döglött. Úgy gondolta, nehogy itt valaki még nagyobb kárt tegyen benne, ezért fogta s vitte a házsor végén lévő kukába. Óvatosan elhelyezte benne. Egy öregember észrevette s nevetett.
– Nahát! Micsoda nemes lélek!
De Jenő nem foglalkozott vele. Ment a boltba a tejért. Mikor belépett, Ágota máris megörült.
– Szia! Hogy van az anyád? – kérdezte.
– Jól.
– És te?
– Én is.
– Az a lényeg.
Megvásárolta a tejet s indult haza. Anyja nekilátott palacsintát főzni. Jenő búsan ment a szobájába. Ám hirtelen nem hisz a szemének: Egy másik fecske szállt az ablakpárkányra.
– Ez nem igaz! – mondta magában. Biztos a fecske anyja lehet.
Szárnyaival aztán csapkodott. Dühös lehetett. Majd Jenő az ablakhoz ment. De addigra elszállt a fecske.
– Szegény! Biztos kereste a gyermekét!
És ez valóban így lehetett.
– Csak tudná, hogy gyereke már biztos helyen van. – mondta magában Jenő.
S olvasni kezdett egy meséskönyvet.