A medencében főtt béka esete
Azzal kezdem, hogy a menő delikátokat jégágyon fekve kell fogyasztani. Persze nem te vagy az összetört jégen, hanem az ananász, vagy a sárgadinnye, de ha bírja a gyomrod a lila olivabogyókat, csak szólsz és már hozzák is. Feltolod a szemcsit a homlokodra, mert volt, hogy nekem beleesett a fagylaltba, lemosni pedig nem illik abban a vízben, amiben ülsz. Nagyon úri dolog ez az egész. Még átnyomod kihangosítóra a telót, mert jobb úgy dumálni, hogy nem fogod, letekered a jakuzzit kicsire, hogy a buborék el ne fújja a tálat a kezedből, és ennyi macera után végre megeheted, amit kaptál.
Mondjuk, ebédelhetnénk a víz mellett ülve is, a pincérnek se kéne annyit ugrálni.
Ez viszont egy intelligens medence, rengeteg dolgot lehet benne csinálni, saját magát takarítja, színes lámpái vannak odalenn, és olyan műszerfala van, hogy beállíthatod rajta a japán himnuszt is ha akarod. Ha pedig mindenféle apró izék esetleg beesnének a vízbe, azoknak annyi, mert egyből eltünnek a pezsgésben.
Én egyszer már láttam osztrigát úszni benne, szegény, egy darabig a tengerben érezhette magát, de nem találta a kiutat és biztos az is zavarta, hogy nem volt rajta a kagylója, az ember is meztelennek érezheti magát gatya nélkül, és gondolom, ő is így lehetett.
Amikor a csaj diszkréten lekotorta a tányérjáról, a gép csak nyelt egyet, gondolom meg is köszönte, mert egy perc alatt eltűnt a kaja odalenn, ő pedig úgyis csak divatból próbálkozott vele.
Ennek nem sok köze van a főtt békához, csak a havernak próbáltam később példabeszédként elmondani, de nekem se jött össze, ahogy a csajnak se a kagyló, hiába tudta, hogy előkelő lett volna megenni.
Most csak ketten ülünk a mediben Mártonnal, és haverilag üzletelünk. Anyakönyvileg ő Márió, de mostanában, inkább jobb a Márton. Az üzletelés meg azt jelenti, hogy ő csinálja, én pedig nézem. Negyven fok van, a tevéről is leolvadna a púp, felhúztuk az árnyék tetőt, mielőtt mi is felforrnánk a vízzel együtt.
A haver egyik kezében a dobozos söre, a másikkal a mellszőrét huzigálja.
Mindig babrálnia kell valamit, amikor gondolkozik.
Az a híre, hogy nagy gépei vannak neki, kanalas, tolólapos, markolós, amit csak akarsz, ha kéznél van a telója, akármit el tud vállalni velük. Odahúztam mellé a sörös rekeszt, hogy ne kelljen a pincérnek fáradnia, és hagyom, hogy gondolkozzon.
Azt nagyon szereti.
Már majdnem olyan, mint egy maffiózó, csak a medence a különbség, meg az, hogy itthon még nem szokás lövöldözni. Lazán, a vízből megköti a boltot, én sajnos nem értem, mert mindig csak utólag látom a jövőt, de ő elrendez minden előre. Harminc köbméter sitt, konténerek, dózer, markoló és a hozzá való kézimunkások.
Talicskával, ahogy kell.
Eddig megvolt négy telefon, hallom, hogy külön intéz mindent, az üres sörösdobozt összegyűri és a szemetes felé dobja, én megyek és felszedem, mielőtt azt is a pincérrel csináltatná, közben ő egy új dobozt szisszent.
A harmadik sörre le is van rendezve a meló. Külön fognak számlázni neki, illetve nem neki, majd megmondja a neveket, kicsit furcsállom, mintha ő nem is lenne a buliban, mondom is neki, ha nem neked fizetnek, ingyen keccsölsz vaze, mintha háttal ülnél a lovon!!
Azt mondja erre, hogy ne izgasson, a lényeg, hogy a ló jó irányba menjen, az meg le van zsírozva, bízzam csak rá.
Én ugyan nem tudom, hogy milyen egy ló lezsírozva, de csak legyint rám.
Elég titokzatos, de nem kell nekem mindent érteni, mert még elvinne a rendőr ha törvényt szegnék, és amilyen hülye vagyok, nem is tudnék róla, ő meg csak belemosolyogna a sörébe.
Alapból levesz mindenkitől húsz százalékot, plusz még jönnek is eggyel, ha majd kell valami.
Csak nézem és nem értem, hogy még meg is köszönik neki.
Pláne, hogy évek óta csinálja, és még nyaralni is járnak belőle. Ezért a jakuzzis pancsiért is annyit fog fizetni, amennyiből nekem kijönne egy családi hétvége.
Én meg csöndben aggódom érte, mert ő is csak ember, másrészt együtt csajoztunk és pro prímó harmadszor, mindenki ezt csinálja. Csoda, hogy még nem ment csődbe az ország.
Azért tartozom neki annyival, hogy elmondjak egy példabeszédet, úgyis szeret gondolkozni, mert gyanakodós fajta.
– Figyelj, mondom. – Tudod, van az a béka, akit beleraknak a fazékba és lassan melegíteni kezdik. Aztán még tovább melegítik, egész addig, amíg meg nem fő egészen.
– És a béka, mit csinál közben? – kérdi. Mondom, – éppen az a poén, hogy semmit, vége lesz neki apránként, mert nem vette észre, hogy lassan meghalasztják.
– Hát, elég hülye akkor. – mondja. – Én húznék kifelé ezerrel, mielőtt lefő a bőröm. Ez most egy kamu, amit csak kitaláltál? Szerinted én egy béka vagyok neked? Mert akkor most vettél levegőt utoljára!
– Dehogyis, mondom, mert érzem, valahol félresiklik a mese, – az a lényeg benne, hogy ha sokáig ismételsz valamit, fel se fog tűnni hogy mindíg változik egy kicsit és te ott állsz, megfőzve. Mert hiába sikerül a buli ötvenszer, ha az ötvenegyediknél hívhatod anyut a beszélőre.
Nemár, hogy ennyit nem tudtál levenni! –
El is hallgatott egy ideig, gondolom, megértette a hasonlóságot, hogy bármikor váratlanul szarba léphet és láttam, keresi a megoldást.
– Apám! – mondja, akkor először is számolom a balhékat és ötven alatt megállok!
Másodszor meg, – ki a fasz fog békát enni osztrigával? – Hozatok inkább, valami normálisat! –
Szóval, az lett, hogy föladtam, azt mégse kivánhatom neki, hogy ez a poénja legyen az ötvenedik.
Nekem pedig ennyire futotta, gondolom, a meleg miatt.