Hol vannak a rendes férfiak

Pista éppen csak hazatért az éjszakai műszakból, máris észrevette a munkát. Mikor este elment dolgozni, nem volt egyetlen mosatlan tányér, kanál, villa, de még csak egy vizespohár se. Most a mosogató félig tele a csetressel! Öt perc az életéből és máris rend volt. A család kutyája is könyörgő szemekkel nézett rá. Ő nem tehet semmiről se, nem ő kérte, hogy ebben az örültek házában éljen.
– Persze, hogy leviszlek Kócos.
Mosolyodott rá Pisti amiért hálás farokcsóválás volt a jutalma. De ha már lemegy leviszi a szemetet is. Mikor végeztek, levette zokniját, alsógatyára vetkőzve ment volna aludni. Valami roppant a lába alatt. Hamar partvis, lapát. Így ment el egy laza óra, mire ágyba került. Két és fél órát aludt, mikor üvöltözésre, ajtócsapkodásra ébredt. Élete párja agyát öntötte megint el az ideg. Pista felkelt, úgy is el kell mennie a patikába, majd a bankba is.
– Te meg miért nem alszol?! Meny vissza aludni, mert nem akarom hallgatni a szöveged!
Ripakodott rá felesége. Pista nyelt egyet, mint mostanában minden nap.
– Úgyis dolog van, már nem tudok visszafeküdni.
– Aztán nekem ne sírjál, hogy fáradt vagy!
Nem, Pista nem szokott sírni emiatt, csupán megemlíti, hogy aludnia kell, mert az éjjel nehéz lesz.
– Majd alszom este, indulás előtt.
– Na persze! Mert mindent nekem kell egyedül csinálnom! Takarítani ki fog? Én is három műszakban dolgozom ám! Meg tizenkét órázok a kurva pénzért!
Azt elfelejti mondani, ő vállalja be a nagy többségét és abból a pénzből Pisti nem lát egy fillért se. Sőt! Bármilyen pénzből se lát semmit se! A sajátjából se. Kifizeti a számlákat és már el is ment a fizetése. Nem válaszolt. Jobb is. Nem akar egy újabb balhét.
– Sohasem beszélgetsz velem!
Igazi mesterhúzás! Ez ellen lehetetlen védekezni! Mert igen nehéz beszélgetni valakivel, aki vagy tévézik, vagy a telefonját nyomkodja. Minkét esetben fekve a kanapén. Ha egyiket sem, akkor meg üvölt, mint a fába szorult féreg! Szó szót követett és elérkezett hősünk a tűrés határához.
– Talán, ha nem hisztériáztál volna, akkor tudtam volna aludni!
A bomba felrobbant. Újabb perpatvar kezdve, igaz egyoldalút. Klára darálta az évtizedes sérelmeit, egy része sohasem történt meg, míg megint a másik részéről ő maga tehet. Hiszen Pista csak csendet és nyugalmat szeretett volna. Engedelmes férjként tette, amit kértek tőle, tette, ami egy apának a kötelessége. Csakhogy a gyerekek már kirepültek. És neki már nagyon elege van ebből az életből. Örökölt egy kis kertecskét és Klára szinte azonnal el akarta adni, pénzé tenni. Pista közös életükben talán negyedszer csapot oda az asztalra.
– Nem! Ahhoz neked semmi közöd sem lesz! Ha akarsz, kijössz velem, amúgy sem ártana neked egy kis mozgás, mert a kanapé már lassan kezd elkopni.
Na ezt az utolsó mondatott nem kellett volna kimondania, de már késő. Klára felrobbant! Viszont most elszámolta magát, mert Pista így válaszolt, halkan, szinte suttogva.
– Elfáradtam benned. Elég volt! Mostantól nem vagy a feleségem. Elhagylak.
– Nonononono! Majd, ha lesz válási papírod! Addig kussolsz!
Pista azon gondolkodott, mikor is csúszott el a házasságában a dolog? Hol rontotta el? Nem iszik, nem dohányzik, nem járkál el. Csak a családért élt. Aztán rájött. A tisztelet! Az első alkalommal, amikor nem adták meg neki a tiszteletet. Igen, valójában ő a hibás. Akkor kellett volna megálljt parancsolni!
– Nekem nincs szükségem semmilyen papírra! Sem pedig arra, hogy bárki is megmondja nekem mikor vagyok szabad. Elég volt! Klára! Szeretlek, de sok vagy nekem!
– Mit fognak szólni az emberek?!
Fogta könyörgőre Klára, mikor látta Pista nem viccel.
– Kit érdekel mások véleménye?! Engem ugyan nem!
Ekkor látta Klárát utoljára feleségeként. Kiköltözött a kertjébe Kócossal és ott éldegélt. Két évvel később egy igen csúnyán helybenhagyott szegény lányt talált az árokparton vérbe fagyva. Elvitte magával haza, mert az nem akart, félt kórházba menni. Három nappal később már úgy mozgott körülötte, mintha nem lenne semmi baja. Pedig az arca, szinte a felismerhetetlenségig fel volt dagadva. Egy hónappal később már szinte alig látszottak verésének a nyomai. Telt az idő, ott érte őket az ősz. Akkor látta csak, mennyire csinos, takaros menyecske is Katalin. Már az elején külön szobát adott neki a kis házikóban, a kertben, ahol élt. Nem volt köztük se egyesség, se semmi kötelék. Egyszerűen csak éltek. Novemberben egy férfi érkezett, el akarta vinni a lányt. Mikor meglátta Katalin szemében a rettegést, elhajtotta azt. Az verekedést kezdett és Pista megmutatta neki, milyen az, amikor olyannal kezd ki, aki nem gyengébb, nem nő, és vissza is tud ütni. Többet nem jött el. Viszont a tavasz igen. Pista és Katalin igen szorgos munkájának is köszönhetően, a kis ház és a kis kert életre kelt. Először tapasztalhatta meg Pista életében, milyen is az, amikor nem egyedül kell csinálnia mindent. Így jött el a május, majd a július is. Mikor is Kata elé állt és kertelés nélkül kimondta, amit gondol.
– Családot akarok. Gyerekeket szeretnék, hármat.
Pista tudta jól, eljön ez a pillanat, mikor Katalin el fog menni. Hiszen ő már tulajdonképpen vénember, aki túl az ötvenen, megette már a kenyere javát. És ez a lány meg még nincs húsz éves se.
– Értem. Ha el akarsz menni, bármikor elmehetsz. Én nem tartalak vissza. Ismerem a leendő párod?
– Igen.
– Jó ember? Jól fog bánni veled?
– A legjobb ember, akivel csak életemben találkoztam. Biztos vagyok benne, szeretni fog.
– Nos lányom, egy pár tanácsot adnék neked. Ha betartod, akkor boldog leszel. Persze, csak ha érdekel.
– Igen, érdekel.
– Tiszteld az uradat! Ahogyan azt magaddal tennéd. Ám de várd is el tőle a tiszteletet! És az első alkalommal, mikor azt meg nem kapod, azonnal állj ki magadért! Abban a szent minutumban! Szeresd őt jobban, ahogyan magadat szereted. Ám de várd is el tőle ugyanezt! Vedd észre a munkát, és ne várd meg míg azt másnak kelljen elvégezni. Tőle is várd el ugyanezt! Ha leesik, vedd fel! Ha eltörik, dobd ki! Ha elfogy, pótold! Ha koszos valami, pucold meg. Soha ne várj addig, hogy szólni kelljen érte! Soha ne feküdj le aludni úgy, hogy nincs béke köztetek! Minden reggel járd be az otthonotok minden szegletét, megköszönve a sorsnak, amid van. Minden este legyen eltakarítva, felmosva, összesöpörve, elmosogatva és elpakolva magatok után. Ha gyermek lesz, akkor nekik is tanítsd meg a munka szeretetét. És most jön a legfontosabb! Ezt nagyon vésd az eszedbe! Minden, amit adsz neki, várd is el magadnak! Minden, amit kapsz tőle, ne legyen kérdés, hogy jár neki is! Hangos szót ne tűrd meg az otthonodban! Becsüld meg a békét! Ha így teszel, boldog életed lesz lányom.
– Úgy lesz! Ígérem betartom.
– Helyes. Mikor jön érted a jövendőbelid? A leendő urad.
– Nem jön az biza, mert már itt van!
– Itt! Ugyan hol? Nem láttam senkit se jönni.
– Persze hogy nem! Mert az én uram itt áll előttem. Éppen vele beszélek.
.
.
.
Vége…