Patától Püspökiig – A hatujjú ember szurdoka.
Foszlik a sötétség, fáradtan bújnak el a csillagok, a Hold egy utolsót nevetve felragyog.
Eddig ő vigyázta a nyugtató alvást, és bagolynak, rókának az éji vadászatot.
Így aztán nincs mese, lassan veszi sátorfáját, és felkerekedik, estére érkezik újra.
Hajnal van, harmat kedvesen mossa el az álmot, ébreszti azt is, ki még lustálkodna.
A nap is kapaszkodik fel az égre, fekete rigó és csalogány már lelkesen fütyülve, részve énekel.
Fekete kancám Csurgó patakjából issza a forrás friss vizét, töltődik fel élettel.
Feje hátrafordul, ahogy érkezem, idvezelve aprót biccent kecses fejével.
Fák ágain áttörő napsugarak kíséretében sólymom érkezik, kapcsolódik lényemmel.
Indulunk most, Patát magunk mögött hagyjuk, a Várhegy és a Havas távolról búcsút intenek.
Paskom, gyárkémény, a völgyben csorgó csörgedezik, iránt igyekszik pataknak, nem siet.
Kék ég alatt kísérőink vetések, távolban mezők és erdővel borított, zöldellő hegyek.
Már előttünk Hapuka terül el, felszíni bányája már régóta zárva, nem üzemeltetett.
Kovaföld telep volt valamikor, bányászok kötélen lógva szelték a földet, hírmondónak még csille is akad.
Tőle balra egy vadregényes kis szurdok, mire ráborulnak a hegy csodás fái, út visz Püspökinek és a Zám patak.
Palóc föld még ez is, csak Nógrád megyében sorolva, szorgalmas, istenfélő kis bányász falu.
Palóc föld, óriási, gyönyörű falvak, kis palóc házak ablakán díszes zsalu.
Bánya kisvasút legendás gőzmozdonya, a Kisgőzös már nincs ott, múzeumban áll.
Ha valaki messzebb akar utazni, van nagyvasút is, igaz, háború után nem maradt, csak egy sínpár.
Szent Kereszt Felmagasztalása és Szent Jakab templom tornyának harangjai, isten jelen van, hirdetik.
Dolgos borászok pincéjükben, erdészek lábas erdőben, pásztorok a réten, köszönve az úrnak keresztet vetik.
Lovam füléhez hajtom fejem: Táltos, fordulj, menjünk! Sólyom szemembe néz: Indulok, gyertek! – és előre repül.
Be a szurdokba, aztán emelkedik fölé, majd távolról súgja: Itt vár rád, gyere!
A Zám csörgedezik, őzek épp kortyolnak, tölgyek alatt egy ősz, közelebb érve, ahogy int, hatujjú ember ül.
Csúszok le a lóról, az mellém hever, ahogy tölgyeken ül meg a sólymom, és lelkem – így alszom el.
2026.09.23.
Felföldi Lajos
(Ez a jó verzió)