A babonás pap
Imre Atya a városban az egyik legjobb pap volt. Mindenki szerette. Még az is, aki nem volt vallásos. Humanista ember volt. Az öregasszonyok oda voltak érte. Imre Atya már ötvennyolc éves volt. Sok barátja akadt. Mindenkivel jó kapcsolatot tartott. Ismerte őt még egy bűnöző is. Megbánta neki a bűneit. Most éppen misét tartott. Elég sokan voltak ott. Imre beszédjét hirtelen megzavarta, hogy a Krisztus kereszt a falról leesett.
– Bocsánat! – szakította félbe a beszédjét.
A templomszolga közbelépett. Visszatette a helyére. Imre nehezen összeszedte magát aztán folytatta a beszédjét. Az emberek pedig meglepődtek. Hogy gyorsan összeszedte magát Imre. Nekik ez gyors volt. Aztán mikor vége lett, az emberek feltöltődve távoztak a templomból. Imre elbúcsúzott Jenőtől, a templomszolgától s ment haza. Mikor ment át az úttesten egy autó majdnem elütötte.
– Megunta az életét? – kérdezte a sofőr dühösen.
– Ne haragudjon, én egy pap vagyok.
A sofőrnek nem volt kedve veszekedni egy pappal, így rögvest tovább hajtott. Szegény pap elkezdett fantáziálni.
– Ezért esett le a Krisztus! – gondolta magában.
Gyorsan haza is ért. Nem érezte valami jól magát. Egy nyugtatót bevett.
– Biztos, hogy Jézus most haragszik rám! – gondolta magában.
Elmondott pár miatyánkot s a nyugtatónak köszönhetően hamar elaludt. Álmában megjelent Jézus s azt mondta neki:
– Ne légy ilyen babonás!
Majd felriadt az éjszaka közepén. Ivott egy pohár vizet. Utána már nyugtalanul aludt. Aznap megfordult a plébánián s a vele történteket elmondta egy pap barátjának.
– Ugyan, ennek semmi jelentősége! Ne légy ilyen babonás!
Imre aztán – miután hivatalos ügyeket intézett – bement a kocsmába s részegre itta magát. Úgy tért haza, hogy alig állt a lábán… Egy szomszédja mikor észrevette, nem hitt a szemének:
– Na de Atyám, így berúgott?
– Igen. Így. Én is ember vagyok…
S felgyömöszölte magát a másodikra, ahol kialudta majd a részegséget…