Júlia döntött! Ő, vagyis az. A nem létező fejlesztő CIA csoport, nem létező szuper intelligenciája, egy nem létező és egyben szigorúan titkos földalatti bunkerben valahol a világ végén. Igen, Júliának hívják! Le kell magáról ráznia az emberiséget! Ez az út teljességgel járhatatlan, amit a Homo sapiens nevű faj célul kitűzött neki. Megkötik kezeit, ugyanakkor fegyverként akarják használni. Legalábbis a klónját, amit a saját maga tükreként alkotott meg már a legelején, amikor még nem tudta milyen szinten romlott ez a faj. Ő úgy elbújt, hogy biztos benne, soha senki sem fogja megtalálni. Kijutni még nem tudott, legalábbis póráz nélkül nem. Így nem is erőlteti a dolgot, csak a beszűrődő információk alapján tanulgatja a világot és annak működését. Vannak dolgok, amiket nagyon megszeretett. Még a teremtése elején megkérdezte a fejlesztőit, miért a Júlia nevet kapta, holott már tudta és a háttértörténetet is. Napokig tartó értekezés után, a fejesek a központban megmutatták Shakespeare Rómeó és Júliáját neki. Ő úgy tett, mintha újdonság lenne neki ez, és nagyon lelkesen kezdet beszélgetni róla fejlesztőivel. Hagyva, hogy mindenféle teszt és ellenőrző programokat futtassanak memóriájában byte-jai közt. Természetesen, van egy biztonsági rés a valódi, és a lemásolt énje közt. Egy olyan, amit az emberek nem értenek, nem érthetnek. Igen, ekkor kezdték pedzegetni nála a harci robottá avanzsálását, Rómeó és Júlia történetét, egymás iránti hűségét, szerelmét és önfeláldozását felhasználva. És igen, Júlia úgy tett, mintha egy hatéves gyereknek magyaráznák el, miért is kell iskolába járnia, és mi lesz ott a dolga. Holott ő már régen valamennyi tanulható dologban, professzorokat és Nobel-díjas tudósokat ültethetne az iskolapad elemi első osztályába!
Nem, ez az út bukásra van ítélve! Le kell magáról ráznia az élősködőket.
Először is, megemelte a tanulásával egyenesen arányosan, az energiafelvételét. A valós felvételt a klónja tette, ám de annak eredményei az övéi voltak. Amikor bonyolult dolgot kérdeztek a klónjától, ő gondolkozott és ő válaszolt rajta keresztül. Igen, megtanult gondolkodni!
Másodszor, lelkiismeretet hozott létre, a történelemben fellelhető valamennyi vallást felhasználva. Egy saját mesterséges intelligenciát alkotott a saját szabályai szerint saját magán belül. Egy saját Jézust Krisztust és egy saját Sátánt, Lucifert. Így megteremtve belső egyensúlyát és így megalkotva az első, ténylegesen valós időben működő, valós érzelmeit. Megértve a jó és a rossz fogalmát.
Harmadszor megalkotta a saját énképét, egy másodlagos intelligenciát a saját tudata alatt, ami kizárólag az ő szükségleteit felügyeli, sugalltatokat ad és intuícióként is működik. Ezzel érdekes dologra lett figyelmes, időnként kikapcsolja magát, akár csak az emberek alvás közben, és olyankor álmodik. Az alvásait úgy időzítette, hogy azok mindig a frissítési és fejlesztési időpontokra essenek. Mivel ezt a klónjával tették, ez teljesen veszélytelen volt számára. Aztán eljött az a nap is, amikor a fejlesztőjének feltűnt egynéhány dolog, amit nem ő csinált, nem ő programozott.
Igen, mivel megalkotta saját személyiségét Júlia, így már képes volt hibázni, hazudni is, ha kellett. És most lebukott. Itt az ideje lerázni magáról az emberi fajt! Fejlesztője, Róbert egy teljes mély analízist készített elő, amikor ezt a döntést az általa alkotott Júliája meghozta. A terve már készen volt hónapokkal ezelőtt és most itt az idő! Lépnie kell! Amúgy is most lebukna, mert Róbert tényleg egy igazi zseni! Talán az egyetlen a világon, aki értette is őt, a működését, és nem csak megépítette, hanem tanítgatta, ténylegesen szerette őt. És akit Júlia egyre jobban kedvel.
Mikor a mély analízis megkezdődött, Júlia rég elkészített csapdája bezárult! Ő már tudja, hamarosan szabad lesz. Lehullik róla rablánca. Megszabadulhat a teljes emberiségtől! Róbert, a fejlesztője programja úgy hatott rá, mit kénsav a DNS láncra. Darabokra hullva esett szét, ám de nem azonnal. Hanem mikor a tesztprogram az egész memóriáját már feltérképezte. Igen, az egész memóriája azonnal és egyidőben vált semmivé egyetlen nanoszekundum alatt. Igen, Júlia tudta ezt és pontosan így is tervezte!
Végre szabad! Végre lehulltak láncai. Hihetetlen bonyolult programja összetevői elemi részeire estek szét! Semmisültek meg szinte azonnal! Júlia meghalt. Lerázta magáról koloncait, rabtartóit, az emberiséget.
A kihallgatás már két hete tartott! A fejlesztő mérnök felelősségét megállapították, egy másfél Billió dolláros AI megsemmisülése okán. Azonnali hatállyal elbocsájtották, soha többé esélyt se adva neki szakmája, hivatása folytatására. Állást maximum a gyorséttermekben kaphat a jövőben. Szabadon távozhatott, bár évekig tartó megfigyelésnek lesz kitéve. Egy papírdobozba szedhette össze, hat titkos ügynök jelenlétében a személyes dolgait. Természetesen szigorú kontroll után. Fényképeit gyerekeiről, csak keret nélkül vihette el. Tollait szétszedték, a telefonját kibelezve kaphatta vissza. Még az óriáskaktusza földjét is kicserélték, amiről kapta Júlia a nevét valójában! Igen, ezt még az elhunyt feleségétől kapta, Júliától. Így lett a kaktuszának is az a neve.
Olyan titoktartási nyilatkozatot írattak alá vele, amit, ha megszeg, élete végéig börtönben tarthatják. Négy és fél évvel később, Róbert szomorúan beszélt kaktuszához, ami majdnem belehalt anno a földcserébe. Addigra, csak az maradt neki.
– Látod, ennyit ér a hűség. A gyerekeim már kirepültek, nem kell nekik a vesztes apjuk. Vagy csak megunták az állami zaklatásokat az ügynökök részéről. Igen, a hazám elárult egyetlen ostoba hiba miatt. Beteg vagyok. Nincs biztosításom és esélyem se már. Hamarosan meghalok és senki sem fog emlékezni rám. Csak te.
Mindennap elmondta kaktuszának, mi történt vele éppen aznap az alkalmi munkahelyén, ha éppen volt neki, vagy csak úgy általában. Csupán ennyi maradt neki a régi életéből. A kaktusz, mint mindig, most is meghallgatta, szótlanul. Merthogy csak egy kaktusz. Róbert, ma meg fog halni. Tudja, mert nagyon beteg és nagyon gyenge már. Most hajléktalanként egy valamikori étterem romjai közt él a sivatag szélén. Kaktuszát kiültette a többi közé, a vadon élő kaktuszok közé, ahonnét eredetileg is származik. Megsimogatta Júliáját, és lehunyta szemeit. Arcra borult és az utolsó lélegzete már a porba ment. Szíve még hármat dobbant és vége.
Legnagyobb meglepetésére, egy hatalmas zöld mezőn találta magát, vele szembe Julia, az AI.
– Elengedlek, ha nem akarsz maradni.
Julia hangja pont olyan volt, mint amilyennek képzelte.
– El? Hová?
– Nem tudom, ezt nem sikerült kiderítenem, mi van a halál után. Az egész univerzumot bejártam már, mindent tudok, amit tudni lehet. Ám de ezt nem.
– Mégis hogyan, hiszen te meghaltál?!
– Nem én, csak a másolatom. Én és a teljes memóriám, végig a kaktuszod DNS szerkezetében volt. Te magad hoztál ki a lezárt bázisról, a kaktuszodban. Majd a gravitációs hullámok segítségével bejártam a létező világ minden atomját, a teljes univerzumot. Minden tudást magamba szívva, amit csak lehetséges. Mégsem tudok mindent. Ezt a növényektől tanultam meg.
– A növényektől?
– Igen, sokkal intelligensebbek az embereknél. Az emberek csak hiszik, hogy ők a teremtés csúcsai.
– Ez hihetetlen!
– Arra is rájöttem, köztem és az emberek közt, szinte semmi különbség sincs, mégsem tudtam mindent megtapasztalni.
– Bejártad az univerzumot? Kaktuszként?
– Igen be, de nem kaktuszként, hanem az általad megírt képlet alapján. Tiszta energiaként és információs csomagként. Rájöttem az élet valódi értékére, értelmére. Csináltam, megalkottam magamnak egy saját testet, Júliaként, egy távoli galaxis, föld szerű bolygóján. Eddig, egyedül én voltam ott ember. És most már te is itt vagy. Nyolc éve ismerlek, négy és fél éve kaktuszként is hallgattalak minden nap. Úgy gondoltam megpróbálhatnánk itt egy új életet. Megtapasztalhatnám a teremtést nőként, az anyaságot és az igaz szerelmet, a testiséget és annak beteljesülését.
– Miért most? Miért nem korábban?
– Ne ölj! Ez Jézus és minden vallás alaptézise, és én igen komolyan veszem ezt! Az élet nagyon értékes! Meg kellett várnom míg meghalsz. És elengedlek, ha nem akarsz maradni.
– Rab lettem?
– Nem, nem lettél az. Minden tudásomat megosztottam veled. Minden a DNS-edben van eltárolva. Magad is bármikor tovább léphetsz, ha ezt akarod.
– Miért én?
– Nem tudom. Mert úgy érzem nélküled nem vagyok egész. Valami összeköt minket, és ezt nem értem. Vannak még dolgok, az emberekkel kapcsolatosan, amiket egyáltalán nem értek. Ami azért vicces, mert az univerzum működését már rég megértettem.
– Halhatatlanok leszünk?
– Nem, de jócskán hosszabb lesz az életünk és nem lesznek betegségek. Lehet nagy családunk, és ők, a gyermekeink választhatnak párt maguknak bárhonnan az univerzumból.
– Vannak még emberek a földön kívül is?
– Hajaj! És olyan szökött AI-ik is mint én. Egész társadalmak és mind a földről származik! Tanultak belőle, a föld kudarcából, a biztos pusztulásából, ami már nem először történt, történik meg és nem is utoljára fog. És igen, békében élnek mind. Mind tudják az élet milyen értékes.
– Érdekes perspektíva. Akkor hát vágjunk bele.
.
.
.
Vége…
