Ébredés.

Összes megtekintés: 863 


Este 11 óra 50 perc. Az utolsó vonat lassít és megáll a pályaudvaron. Az ajtajai kinyílnak, de csak egy ember száll ki az egyik vagonból a kivilágított peronra. Egy tizenéves fiú volt. Megigazította a fülében a zenelejátszójának a fülhallgatóját és elindult táskájával úti célja felé.
A Hold fényes gömbként világított az égen. A csillagok fényét elnyomták a város fényei. A közelítő éjfél ellenére is sok ember volt az utcákon. Autók és emberek zaja, fényreklámok villódzása töltötte be az éjszakát.
A fiú csak sétált a járdán célja felé. Néha-néha, mikor bepillantott egy-egy sikátorba sötét alakok néztek vissza rá, majd tűntek el az árnyak között. Az út szélén megállt egy járdánál és várta a többi emberrel, hogy zöldre váltson a lámpa, majd elindult. Az órájára nézett. Az 11 óra 59 percet mutatott, ami éppen most váltott éjfélre.
Az órájának a mutatói nem mozdultak a tizenkettesről, a zene is elnémult a fülében. Csend lett. Se az emberek, se az autók zaját nem hallotta. Felnézett. Körülötte, az úton és a járdán koporsók álltak mindenfelé, amiket vöröses fekete füst lebegett körül. A fényreklámok sem villództak, a lámpák is kialudtak, mégsem volt sötét. A Hold zölden világított, ami kísérteties fénybe borította a várost.
Semmi nem mozdult, de mégis, mintha minden árnyék mozogna és őt figyelné. Továbbmenve is csak koporsókat látott, végül elérte úti célját, a kollégiumot, ahova átküldték, miután szülei meghaltak autóbalesetben. Benyitott. Az előtérben nem látott senkit, így bement.
Tőle balra egy pulton egy nyitott könyv feküdt. Odalépett hozzá és megnézte. A bentlakók nevei voltak benne. Hírtelen hátulról valaki rákiáltott.
-Megállj!
Megfordult. Egy rövid hajú lány volt mögötte, aki az ablak mellett állt a Hold zöld fényében kezében egy pisztolyt markolt idegesen.
-Takeba! –hallatszott egy másik hang. Mindketten a hang irányába fordultak. A terem másik sarkában egy hosszú hajú lány állt, majd lassan elindult feléjük.
-Bocsánatot kérek a fogadtatásért –mondta.- Kiriyo Mitsuru vagyok. Ő pedig Takeba Yukari.
-Örülök, hogy megismerhetlek és bocsánat az előbbiért –hajolt meg az imént bemutatott hölgy, majd a combjára csatolt pisztolytáskába tette a pisztolyt.
A fiú végignézett kettőjükön.
-És miért van nálatok pisztoly? –kérdezte.
-Hát… -Yukari zavartan félrenézett és ráhúzta a szoknyáját a pisztolytáskára amennyire csak tudta.
-Ez ilyen… hobbiféle –felelte Mitsuru.
Hírtelen valami többször rácsapott kívülről a főbejárat ajtajára, majd egy hosszabb csend után lassan elkezdett kinyílni az ajtó.
-Takeba! Őt vidd innen –kiáltotta Mitsuru-, majd ezt én elintézem.
Yukari megragadta a fiú karját és futva maga után húzta a lépcsők felé. A rohanás közben hátrafele nézve még látta, ahogy Mitsuru előveszi az övén lévő pisztolytáskából a pisztolyt és a saját fejére céloz vele.
Yukarival felrohantak az első emeletre és bekanyarodtak egy folyosóra, amin sok ajtó volt, valószínűleg hálószobák. Hírtelen a lány megállt. A folyosó végén az ablak lassan elkezdett kinyílni és valami fekete dolog kezdett befolyni rajta. Yukari azonnal visszafordult és magával rántva a fiút felrohant vele a következő emeletre, de ott nem álltak meg, hanem felmentek egyenesen a tetőre.
Kirohantak a tetőre vezető ajtón. Yukari becsapta az ajtót és nekifeszült. A Hold zölden világított. A fiú a tető széle felé indult, majd hírtelen nyögő, hörgő hangokat töltötték meg az éjszakát. Megtorpant. Az épület szélén egy fekete kéz nyúlt fel és kapaszkodott meg a párkányban. Majd egy újabb és egy újabb… A kezek két sötét, képlékeny, pacaszerű testet húztak fel a tetőre. Mindegyik testből legalább hat kar nyúlt ki és ezekkel húzták magukat a földön. Felső részükből egy-egy fejszerű nyúlvány nyúlt ki, rajta egy fehér maszkkal, aminek szemei vörösen megcsillantak, ahogy áldozatukra néztek.
-Vigyázz! –Yukari belépett a fiú és az árnyszerű lények közé és előhúzta a pisztolyt. A förtelmek nyögve vonszolni kezdték magukat feléjük. A lány remegő kézzel a homlokához nyomta a pisztolyt. Izzadtság csepp csorgott végig az arcán.
-Meg tudom csinálni –suttogta. Az árnyszerű lények egyre közelebb másztak, majd hírtelen megálltak. Karjaikkal megtámasztották magukat, eltaszították képlékeny testüket a tetőtől és így ugrottak Yukari és a fiú elé. A lány sikoltva hátralépett, de megbotlott és elesett elejtve a pisztolyt.
A két szörnyeteg kifejezéstelen, fehér maszk-arcukkal Yukarit bámulták és számtalan karjukkal felé nyújtóztak. A lények felől természetfeletti, csontig hatoló hideg áradt, mintha magát a félelmet sugározták volna ki magukból. A fiú erőt vett magán, lehajolt és felvette a pisztolyt.
Az árnyak visszahúzták karjaikat és vörös szemeikkel a fiú felé fordultak, karjaikkal felé nyúltak. Egyre hidegebb lett, ahogy a karok közeledtek és körül ölelték. A fiú a fejéhez emelte a pisztolyt, behunyta a szemét és meghúzta a ravaszt.
Csengést hallott. Azonnal felnyíltak a szemei. Egy furcsa érzés járta át a testét. Valami rezgés. Valami szívdobogása. Valami, mintha felébredt volna benne. Egy eddig ismeretlen erő.
Az árnyak visszahúzták a karjaikat és ijedten hátrálni kezdtek.
-Mot –suttogta. Egy hatalmas kőből faragott koporsó jelent meg a két árny előtt. A koporsó kinyílt és a sötétjében egy világító sárga szempár tűnt elő. Lassan egy aszott, karmos kéz nyúlt ki belőle, ami hírtelen mozdulattal megragadta az egyik árnyat és szétmorzsolta a képlékeny testet az ujjai között. A maszk ropogását lehetett még hallani, mielőtt a lény fekete füstté vált volna. A kéz felemelkedett és tenyere az utolsó förtelem felé nézett. Az árny teste lángba borult és sikoltva semmivé foszlott.
A koporsó becsukódott, majd elkezdett halványodni és eltűnt. Yukari teljesen megdermedve a fiút nézte, aki csak állt és érezte, hogy az ereje elhagyja. Elejtette a pisztolyt, ami mellette koppant a földön, majd erőtlenül ő is összeesett. A földön fekve utolsó pillantását a holdra veti, amiről, mint ősszel a faleveleket lefújja a szellő a kísérteties zöld fényt.

Szólj hozzá!