Éjszaka osont ki a tópartra. Lassan, óvatosan lépett, hogy a többieket fel ne ébressze. Nagyon nem szerette volna, ha most valaki meghallaná és utána jönne. Szeretett egyedül üldögélni és nézni a tó kékségét, amit még az éjszaka sötétsége sem tompított. Csönd volt. Az égi lámpás bevilágította a látóhatárt, s a tó sima tükrén sárgás sávot húzott, mintha ketté akarta volna szelni a víz felszínét. Nem tudott aludni, mint annyiszor mostanában. Gyötörték az emlékek. Felnézett a holdra. Mikor még együtt sétáltak a tenger homokos partján sokszor beszélgettek arról, hogy ha majd egyszer távol kerülnek egymástól és nem találkozhatnak többé, akkor majd esténként felnéznek a holdra és tudni fogják, hogy éppen akkor, gondolatban együtt vannak. Már régen történt. Nagyon régen. Most is felnézett a sötét égben fényesen ragyogó korongra. Arra gondolt, hogy ha most ő is ott lehetne vele, közel a csillagokhoz és ehhez a fényes bolygóhoz, akkor végre megint boldog lehetne úgy, mint rég. Nagyon hiányzott neki kedvese. Hűvös szél kezdett fújni kissé felborzolva a tó tükrét. Kicsiny hullámok kergetőztek, s futottak egymás után csilingelve megtörve az éjszaka csöndjét. Fázott. Karját összefonta mellkasa előtt. Talán holnap sikerülni fog. Eljön érte és újra kedvese kezét fogva, összebújva, csillagokon lépkedve, a szél vitorlásán ringatózva, pihenve boldogok lehetnek. Így érezte, ahogy a holdat nézte. Szeretett a tóparton ülni és nézni a tó kékségét, amit az éjszaka sötétsége sem tompított. Csönd volt. Az égi lámpás bevilágította a látóhatárt…
Talán holnap
Éjszaka osont ki a tópartra. Lassan, óvatosan lépett, hogy a többieket fel ne ébressze. Nagyon nem szerette volna, ha most valaki meghallaná és utána jönne. Szeretett egyedül üldögélni és nézni a tó kékségét, amit még az éjszaka sötétsége sem tompított. Csönd volt. Az égi lámpás bevilágította a látóhatárt, s a tó sima tükrén sárgás sávot húzott, mintha ketté akarta volna szelni a víz felszínét. Nem tudott aludni, mint annyiszor mostanában. Gyötörték az emlékek. Felnézett a holdra. Mikor még együtt sétáltak a tenger homokos partján sokszor beszélgettek arról, hogy ha majd egyszer távol kerülnek egymástól és nem találkozhatnak többé, akkor majd esténként felnéznek a holdra és tudni fogják, hogy éppen akkor, gondolatban együtt vannak. Már régen történt. Nagyon régen. Most is felnézett a sötét égben fényesen ragyogó korongra. Arra gondolt, hogy ha most ő is ott lehetne vele, közel a csillagokhoz és ehhez a fényes bolygóhoz, akkor végre megint boldog lehetne úgy, mint rég. Nagyon hiányzott neki kedvese. Hűvös szél kezdett fújni kissé felborzolva a tó tükrét. Kicsiny hullámok kergetőztek, s futottak egymás után csilingelve megtörve az éjszaka csöndjét. Fázott. Karját összefonta mellkasa előtt. Talán holnap sikerülni fog. Eljön érte és újra kedvese kezét fogva, összebújva, csillagokon lépkedve, a szél vitorlásán ringatózva, pihenve boldogok lehetnek. Így érezte, ahogy a holdat nézte. Szeretett a tóparton ülni és nézni a tó kékségét, amit az éjszaka sötétsége sem tompított. Csönd volt. Az égi lámpás bevilágította a látóhatárt…
javítás: bocsánat: "senki sem küldött felém"
Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásaitokat ! Én szeretem, ha kemény kritikát is kapok, bár nem sokat kaptam még sem jót sem rosszat. Nagyom boldog vagyok, hogy bele "csöppenhettem" egy olyan világba, ahol megmutathatom gondolataimat és még nagyobb öröm számomra, hogy még érdeklődésre is találhattam. Sajnos nem nagy az önbizalmam, ezért bátortalanul küldtem, s küldöm most is írásaimat, de bennetek megtaláltam saját önbizalmamat is. Kicsit bonyolultam gondolkozom néha, de remélem megértetek engem !
Kedves Jana ! Teljesen igazat adok neked, én is úgy érzem, hogy egy kicsit kevés, de valahogy az írás végére "kifogytam". Eddig tartott a lelki állapot, talán ennyi kellett, hogy megnyugodjak. Sokszor azért fogok tollat, mert belül egy kicsit fáj valami, hogy úgy mondjam nekem az ihletem az, ha valami bánatom, esetleg örömöm van. Ha ez elfogy akkor megállok.
Kedves Keni ! Neked csak annyit tudok írni, mert nem tudok szóhoz jutni, hiszen ennyire szép gondolatokat még semmi sem küldött felém, hogy nagyon köszönöm és én is fejet hajtok előtted. Köszönöm az örömöt, amit szereztél ma nekem !
Gabi
Kedves Gabriella !
Én megnyugtatlak, hogy kevéssel is lehet "tökéleteset" és sokatmondót is alkotni.
Téged az alkotás öröme vezetett és képzeletedbe beleszőttél egy olyan szép képi HANGULATOT, amely nekem elég volt arra, hogy teljesen elvarázsolj vele.
Tudod, ha keveset, kicsit írunk, akkor az lesz a kritika tárgya, ha meg mindent leírunk és megmagyarázunk, akkor az lesz a kifogás ellenünk.
A mértéket megtalálni szinte lehetetlen, mert ahányan vagyunk, annyiféle mércével araszolgatunk…
Én sokszor nem is már csak az írást nézem, hanem az írót, aki tollat ragad a kezébe, belekezd valamibe, amit még ő sem tud meddig jut vele és mi lesz a vége. Ez maga az a l k o t á s számomra. !
És aki alkotásra adja oda magát, azt én tisztelem magáért az alkotásért – legyen az bármilyen.
A tehetség nem marad benn senkiben. Mondom a tehetség.
Ez előtt pedig mindig fejet hajtok.
Így most előtted is…
keni