Indulás a legelső külföldi szereplésre


1963 december

Húgom ekkor már két hónapja Szarajevóban dolgozott, s közben elintézte az én szerződtetésemet is. Leveleztünk egymással – telefon még nem volt de pénzünk sem lett volna rá -, megegyeztünk, hogy a hónap végén ő vonattal jön a jugoszláv-magyar határhoz, ahol én őt már a túloldalon várom az ő itthon hagyott kék Mercedesében.
Ahogy következett az indulás ideje, úgy szaporodtak az akadályok, problémák – ahogy az lenni szokott.

A kocsit üzemképes állapotba kellett hozni, de csak kitolni tudtuk a garázsból, a hideg beálltával elfagytak a csövek benne, pénz nem volt fagyállóra. Megcsináltatni, de azonnal!
A közelben lévő gépállomásra fordultunk segítségért. Hajlandónak mutatkoztak. Jött egy traktor és elvontatták többek ”gyönyörűségére”. Le nem írható idegesség zajlott le bennem, hisz a számok betanulása, kosztümök elkészítése, zenei anyag összeállítása, hangszerelés, minden az utolsó pillanatig tart és akkor még a kocsi is. Indulásra minden elkészült. Irány a határ!

Máig sem felejtettem el: fagyos, hideg téli nap volt, sok hóval. A húgom kék Mercedesével mentünk a határig, a férjem vezetett, mivel nekem nem volt jogosítványom. A határon búcsúzás, majd átültem a kocsi volánjához, innen ugyanis nekem kellett valamiképpen átjuttatnom a kocsit odaátra. Leírhatatlan mutatványba kezdtem. A feladat látszólag egyszerűnek tűnt: átvezetni a magyar sorompón, megállni a jugoszláv sorompónál, aztán túljutni rajta. Csakhogy én nem tudtam vezetni, amit magyaráztak, azt is elfelejtettem. Segítségem nem volt, viszont annál nagyobb létszámú nézőközönség leste a „fellépésemet”.

Rémisztő dolgokat produkáltam, de végül a szegény autót nagy bakugrásokkal átirányítottam a határon. A fogadtatás nem maradt el, akik ott voltak, döbbenettel nézték, hogy a sorompó épen marad-e, de szerencsére időben felhúzták. Ott félre álltam, útlevélnézés, és többszöri kísérletre sem értettük meg egymást. Ők nem tudtak magyarul, én pedig szerbül nem, így kénytelen voltam kézzel-lábbal elmagyarázni, hogy a húgom jön értem, Szarajevóból utazik ide, őt várom. Már sötét este volt, ki kell bírni az éjszakát. Nehezítette a helyzetemet, hogy a dermesztő hidegben, – fagyálló híján – óránként járatnom kellett a motort. Reggelre teljesen belefáradtam az izgalomba, elaludni sem mertem, de a remény nem hagyott el: jönnie kell a húgomnak…

És tényleg jött. Már jócskán kivilágosodott, amikor a nagy hómezőn ő közeledett. Mint kiderült, a vonat nem hozta el a határig, csak a hét-nyolc kilométerre lévő falucskáig, s húgom onnan gyalogosan tette meg az utat, hogy találkozzunk.
Mindketten kimerülve a fáradtságtól elfoglaltuk helyünket a kocsiban és elindultunk Belgrád felé az első közös fellépésre.

Itt be is fejezhetném, de pár mondat még ide kívánkozik: Nem voltunk sokáig Jugoszláviában, háromnegyed év. Belgrád, Zágráb, Bled, Ljubljana, itt egy olasz impresszárió meglátott bennünket és szerződést kínál Triesztbe. Elfogadtuk. Vízum-kérés és munka-engedély intézése alatt a tenger-partra,Piránba szólt a szerződésünk, ahol háromszor prolongáltak egy-egy hónapot. Csodálatos nyaralásunk volt, meghívtuk a családot is. Férjem, kisfiam és Anyánk is ott voltak velünk.
Azután irány Olaszország, életünk újabb állomása felé.

“Indulás a legelső külföldi szereplésre” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Judit!
    Köszönöm a "visszafelé" olvasásodat és azt, hogy észrevetted a fejlődésemet. Való igaz, itt a Magazinunkban sokat tanulok. HOSSZAN írtam az előbb, de eltűnt közben, most kevesebb lesz. Sok anyagom van fenn, érdekesebbek is, pl. Falkavezér a kutyák fogságában, vagy az oroszlánidomár hugomról írt cikk, már a pontos címét sem tudom így, hirtelen. A Keresőben biztos megtalálható.
    Szeretettel gondolok Rád: Viola

  2. Kedves Viola!
    Mivel én "visszafelé" olvaslak, így látom, hogy nagyon sokat fejlődött a prózád. Ez az írásod még kicsit bátortalan, igyekszel hamar túl lenni rajta és nem bontod ki annyira a történetet, mint a későbbi prózáidban. Azért meg van már az a sajátos hangulat benne, amiért én szeretem a történeteidet.
    Judit

  3. Kedves Hozzászólók!
    Köszönöm a véleményeteket. Igazatok van mindenben, szeretnék jobban és többet tudni és igyekszem is. Sajnos, kiütközik az, hogy nincs hozzá iskolám. Azért fejlődök én, csak lassan.
    Szeretettel. Viola

  4. Keves Viola!
    Érdekes volt olvasni az életed egy darabkájáról szóló írást. A stíluson azonban valóban lehetne egy kicsit javítani. Talán, ha nem tényszerűen, hanem egy kis mesét szőve az alaptörténet köré tárnád elénk a tröténetet, akkor lebilincselőbb volna.
    Egyébként tetszett a story.
    Szerettel üdvözöl: RRCS

  5. Kedves Keni!
    Köszönöm, hogy el olvastad. Meg lep a fiatalkori tájékozottságod és emlékezésed az akkori nehéz időkre. Bizony, nagy kegy volt, ha valaki kapott útlevelet. Később, amikor Spanyolországba szóló szerződésünk volt, itthonról csak úgy tudtunk menni, hogy kiutazni Bécsbe, ott kérni vizumot és úgy jutottunk célhoz, talán elsőkként piros útlevéllel.
    Azért pedig már ne szomorkodj, hogy nem voltál ezen a pályán. Te tudod, hogy kegyetlen nehéz, embert próbáló munka van a felszínes csillogás mögött, aminek a családi kapcsolat is áldozata lesz!
    Szeretettel: Viola

  6. Kedves Viola !

    Azt amit ezen utibeszámolóból leírtál érdekes és figyelmetvonzó volt számomra.
    Én akkor voltam csak másodikos gimis.
    Nem volt könnyű világ akkoriban, és nehéz volt a helyzetük a művészeknek is és csak kevesen kaphattak ilyen kiváltságot és engedélyt. 'Jugoszláviába -Titóékhoz'.
    Irígykedve olvasom e sorokat , és Te tudod azt is hogy miért, mert nekem orök fájdalom volt és már marad, hogy nem lehettem azzá – ami talán boldoggá tudott volna tenni. De az Úr útjai kiszámíthatatlanok, – nekem itt volt a helyem elrendezve…
    Szertettel !
    keni

  7. Kedves CSUCSU, ZSUZSANNA, és PEGAZUS!
    Köszönöm, hogy el olvastátok és ha még tetszett is, annak nagyon örülök. Sokáig gondolkoztam, merjem-e beküldeni Józsinak, hisz a mai fiatalokat nem biztos, hogy érdeklik a régmúlt történetek. Engem a leírása is megterhelt, nem tudtam aludni az éjszaka. Azért mégis igyekezni fogok az érdekesebbeket beküldeni.
    Szeretettel gondolok Rátok: Viola

  8. Kedves Viola!
    Mint ítad nekem már levélben, hogy ez humoros írás lesz. Az is, de tele izgalommal, feszültséggel. Nekem nagyon tetszett az írásod. Gratulálok!
    Üdvözlettel: – Pegazus

  9. Kedves Viola!
    Rögös úton indultál el az első fellépésedére, ahogy olvasom. De minden jó, ha jó a vége, ahogy szokták mondani.
    Biztosan sokat tudnál mesélni a részletekről és a sok-sok fellépésről. De könyveidben azokról biztosan részletesen írsz.
    Ha olyan anyagi körülmények közé kerülök, mint talán már írtam is, megrendelem ezeket a köteteket.
    Most egyelőre nagyon takarékra kell magunkat állítani.
    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):):)

Szólj hozzá!