Reggel

Összes megtekintés: 895 


Alig fél éve történt. Egy szokásos nap még szokásosabb reggelére ébredt. A rutinokat nem zavarta meg semmi. A kávéfőző nyugodtan köpködte koffeines fekete folyadékját a kis termo tárolóba, a serpenyőben megadta magát a tojásfehérje a hőnek, a meleg víz pedig szokás szerint túl forró volt.
– Milyen napod lesz? – a feleség éppen rendezgette a gyerekeket. Sapka, sál, kesztyű. A hideget nehéz legyőzni megfelelő fegyverzet nélkül.
– Fogalmam sincsen drágám. Remélem nem fognak baszogatni amiatt a le nem adott terv miatt…
– Ne beszélj így a gyerekek előtt! – az asszony nagyon jól tudta, hogy a helyzet kalapácsa kegyetlen intenzitással püföli pépesre szegény urának amúgy is gyenge pszichés tűrőképességét. – Nem lesz semmi gond! Meg kell érteniük, hogy beteg voltál! Azért csak emberek ezek is!- a gyerekek közben nevetve rohangáltak körbe a lakásba. Jelegüket tekintve sima gyerekek voltak. Egy szép fiút és egy kevésbé szép, de nagyon okos másikat reprodukált magva által magából. Nagyon szerette őket. Talán az egyetlen dolog volt, ami még ennek a fantáziátlan cégnek a markában tartotta rabszolgának a nagy iroda gépezetben. A pénz nagy úr!
– Legyen igazad drága! Vigyázz az úton. Ésszel vezessetek!
– Még megállunk egy kicsit a boltba, mert vennem kell valami mobil reggelit a gyerekeknek- kuncogott. Értelmes és érzéki nő volt. Arca folyamatos érzések harctere volt. Nevetése életet lehelt a halottba, sírása az utcai verekedésekben márvány kemény férfiszíveket is pépesre puhította, hangja zeneszerzők vágyálma volt, teste a szimmetriára érzékeny szem kedvenc pihenőhelye. Minden mozdulata életet és erőt sugárzott. Ez a kőbástya biztonság volt, ami annyira magához láncolta az első randin. – De csodálatos tünemény voltál akkor is te lány! – futott végig az agyán a röpke gondolat, majd leguggolt és megpuszilta a gyermekeit. Asszonyát erősen megölelte és hosszasan csókolózni kezdett vele.
– Nem örökre megyek el! Hé már! – a férfi erre a mondatra furcsán kezdte érezni magát. Egész életében folyamatos megérzések hálójában fetrengett magatehetetlen rabként, mint a légy a pók selymes csapdájában. Soha nem tudta megkülönböztetni mi az, amire lehet hallgatni és mi az, amit el kell hessegetnie a maga mellett a semmibe, vissza oda, ahonnan születtek. Ezek a gondolatok gyakran kísértették őt.
– Tudom…. De most valahogy… Érted..
– A megérzéseidet hagyd a munkahelyedre. Itthon ezeknek nem veszed hasznát. – nevetett és mint jó pásztor a nyájat összeszedte a kölköket, majd kiment a bejárati ajtón. Mielőtt becsukta volna egy kedves puszit libbentet hímje felé és erősen a keretnek húzta az öt ponton záródó, nehéz tölgyfa szerkezetet. A kattanás olyan hangosnak tűnt, mint amikor egy halál csöndes temetésen eltüsszenti magát valaki. Felsértette a halló járatok receptorait.
– Elmentek- mormolta maga elé és utoljára hatalmasat hörpintett a kávéjából. Összeszedte a cuccát és komótosan átbaktatott a garázsba. Kocsija ugyan abban a rendellenes géphelyzetben várta őt, mint ahogy tegnap este ott hagyta. Kedves munkaeszköz volt. Öreg, de megbízható. Nem sportos, ám mégsem lomha. Bedobálta a motyót a hátsó ülésre és beült. A tükörben még egy utolsót igazított felső ruházatán, majd elfordította a kulcsot. Felpörögtek a lóerők. A kattogó dízelmotor nyugtatólag hatott idegeire. – Csak ez a megérzés ne lenne! Az a furcsa hátul kaparászó aprócska elektron csomag. Nem érdekel! Minden fasza! Na ki a király?- kérdezte ismét a tükörbe nézve- Naná! Természetesen én vagyok a király! ahhh… Jézus fia vagy öregem!- mosolyogta bele a semmibe. A visszatükröződő felület megjegyzések nélkül tűrte az öngerjesztés. Az autó kihajtott a garázsból, ráfordult az útra és lassan célja felé vette az irányt.
A kisbolt a lakópark egy eldugott részére települt. Sokan és sok féle népek leltek otthonra erre. Egy gyors fémszerkezet, egy kis burkolat és közte némi hőszigetelés. Nem lett elbonyolítva a kivitelezés. A funkcionalitás modern kori minta rendszere volt. Gyors, olcsó és mindenre jó, amire használni akarják. Az asszonynak nem volt nehéz parkolót találnia. Ilyenkor reggel nem volt jellemző a nagy hajtás. A gyerekeket beterelgette maga mellett a sorok közé és tematikusan bele kezdett a gyors élelmiszerek vásárlásába. A srácok szeretik ezeket a kajákat. Valahol a WC papír környékén járhatott, amikor érdekes kiabálásra lett figyelmes. Lassan oda tolta a kocsiját a polcok végéhez és kihajolt, hogy jobban szemügyre vegye a szituációt. Már pedig durva szituáció volt! Egy rossz külsejű ember hadonászott valamit a kasszánál. Alig telt el néhány másodperc, mire eljutott az agyának erre a feladatra szakosodott részébe a félelem és a helyzetfelismerés. Ösztönösen körbe nézett. Mind két srác ekkor viharzottak el mellette és kiléptek a polcokat keresztező folyosóra. Kacagásukkal összefonódó kiabálásuk megzavarta a tolvajt. A hirtelen történéseket kellően felmérni képtelen, különböző kémia anyagok hatása alatt álló férfi, automatikus tüzet nyitott a hangok felé. Az anya összerándult. Miután kinyitotta a szemét, már csak a földre rogyó gyerekek testének puffanása zavarta meg a meglepődés utáni csendet. Szemei vérbe fordultak. Könnyinek utat eresztve, haragját fékek nélkül a lejtőn elindítva, anya oroszlánként a tolvaj felé rohant.
– Dögölj meg te mocsok… te rohad szemét..te állat! – a férfi ismét nem tudta felmérni a veszély igazi nagyságát, ezért újra gondolkozás nélkül tüzelt. Meglepően jól célzott. A nő hátra vetett fejjel és hatalmas lyukkal a homlokán esett hanyatt, nem messze gyermekei mellett. A vér és egyéb szervek pépes darabjai mindent betakartak. A tettes felmérve a dolgok ilyen irányba elmozdulásából származó egyetlen lehetőséget, lelkizés nélkül könyörtelen rátüzelt kétszer – háromszor a kassza pultja mögött visítozó pénztárosra, majd átnyúlt felette, kivet egy marék papírpénzt és kirohant. Nem maradt utána senki élő, aki elmesélhette volna rémtettét. Semmi élő, csak egy kamera és annak adathordozója.
Az iroda nem a feltétlen izgalmak helyszíne. A berendezést a minimalista egyszerűséggel lehetett a legjobban jellemezni. Az élek kemények és szögletesek voltak. A színek a fehér és fekete valamely tartományában helyezkedtek el. Itt is minden a funkció oltárán lett feláldozva, sárba tiporva olyan nagy Isteneket, mint az elegancia és emberi lépték. A komputerének klaviatúráján játszotta profi zongoristaként a lehetőségek és matematikai számítások harmonikus szimfóniáját. A végletekig tárgyi és számokban kifejezhető lény volt. Vallása egyenletek kitevőinek hatványozott értékei voltak. Istenei szilíciumba ágyazott nyomtatott áramkörök számítási teljesítményében mutatkoztak meg csodaként. A világ anyag. A létezés anyagok folyamatában megfelelően összeállított sorrendjének logikus következményei. Oltár a kémia, biológia racionalitás, logika, tárgyilagosság. egy zseninek nem jutott más életút. A nap e része is ugyan olyan monoton akár a többi nap előtt és talán utána. Egy komoly projekt végső simításait végezte elméletben. A megrendelő olyan programot kért hadászati célra, ami az ellenséges mozgásokat nagy valószínűséggel előre kalkulálja, figyelembe véve a domborzati tényezőket, az emberi döntés hozás általános pszichológiáját, az időjárást és még sok egyéb tényezőt. Unta. Amikor felvázolták neki két éve ezt az ötletet már akkor tudta, mennyire nem az ő szintjére van ez az egész projekt kiosztva. Miután haza ment két nap alatt elkészítette az egészet. Valami folyamatosan a jó úton tartotta a kreatív teremtő elméjét, mint egész létezése alatt bármikor eddig. Túl gyakran voltak a véletlennek. Már gyanúsan véletleneknek tűntek számára is. Lementette magának egy adathordozóra és jegelte. Őt időre fizetik. A pénz meg kellett, most hogy a gyerekek már annyira megnőttek és egyre több anyagi matematikában eddig nem ismert számtani kérdéseket vetettek fel mind kettőjük számára. Ha valami történne velük azt nem élné túl! Merengését egy ritmikus ajtó kopogás zavarta meg.
– Tessék. Szabad. – rossz előérzet. A nyolc óra alatt az is ritka, ha egyszer dél környékén valaki egyáltalán benéz hozzá, hogy elcsalja étkezni, de ilyen kora reggeli személyes megkeresés szokatlan viselkedési forma a mikrokörnyezettől.
– Szia. Beszélni akar veled egy rendőr. Kint vár- kicsit nézett még rá és válaszok nélkül becsukta maga mögött az ajtót. Már megint rossz helyen parkoltam? Majd kiderül. – gondolta és kibattyogott a kis előszobába az irodája elé. Iroda előszoba. Egy lehetséges előléptetés esetén pont jó lesz a titkárnőnek, vagy ominózus vendégek fogadására. Rossz esetben itt tartja a nyugdíjas búcsúztatóját. 6 négyzetméteren, az embertelenségig lecsupaszított berendezések között.
– Jó napot. Miben segíthetek? – a rendőr nem volt nyugodt. Sugárzott belőle az izgatottság és olyan munkaköri tevékenységeihez nem illően, birka szemekkel nézett rá.
– Sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy a családja rablótámadás áldozata lett. Megkérhetem, hogy jöjjön velem a holttesteket azonosítani?- néma csend. Az első pillanatban még nem fogta fel mi történt. Állt bambán és emésztgette a felé áramló információ nehéz tartalmát. Az idegpályákon a vegyi anyagok gyors mozgásba kezdtek. Receptorokon keresztül képeket generáltak, hangokat és illatokat. A vér szagát érezte mindenütt. Gyermekeit kifacsart testhelyzetben a földön fekve látta. Asszonya homlokán hatalmas lyuk tátongott. A felismerés pörölyként sújtott le rá. Lábai feladták a harcot, ahogy a szervezete sem bírta a vizualizáció okozta sokkot. Elájult és összeesett.
A kórház alkalmazottai kedvesek voltak vele. Magatehetetlenül feküdt már hónapok óta. Egyetlen orvos sem tudta értelmes magyarázattal alátámasztani mi is történt valójában. Az elmondottak sokkra utaltak, de annak nem szabadott volna kómához vezetnie, főleg nem hónapokig tartóhoz. Ami még meglepőbb volt, az a magas agyi aktivitás, amit kimutattak a különböző vizsgálatok során. Nagyon esemény dús álma lehet- állapította meg a vezető orvos kutató- jó lenne egyszer megtudni, hogy merre járt ez idő alatt. Érdekes kérdéseket vethet fel az esete. Igen érdekeseket.

“Reggel” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Kedves Győző!

    Hangulatos, egyedi stílussal indítod ezt kemény, megrázó történetet. Egyetértek Kenivel, de azért észrevettem néhány hibát, amire érdemes odafigyelni:
    – Jó napot. Miben segíthetek? – a rendőr nem volt nyugodt.
    ……………………………………..- a rendőr arca feszült volt.
    Kint vár- kicsit nézett még rá és válaszok nélkül becsukta maga mögött az ajtót. Már megint rossz helyen parkoltam? Majd kiderül. – gondolta és kibattyogott a kis előszobába az irodája elé.
    …………-szólt elgondolkodva, majd csendesen becsukta maga mögött az ajtót.
    – Megint rossz helyen parkoltam? Majd kiderül – gondolta, és kibattyogott….

    Üdv: Kati

  2. Kedves Győző!
    Miközben olvastam, újra és újra énnekem is az volt az eszemben, hogy én biztosan nem volnék képes egy történetet így ilyen profin megírni. Én az egyszerűséget képviselem, de Te a nagyszerűek közé tartozol. Még akkor is, hogyha ez a történet a mai világban nem ritka esemény. Az, hogy valakiket lelőjenek valahol, az ma már mindenhol elképzelhető. Szomorú, de így van!
    Sajnálatos, hogy ilyen események szolgálhatnak ihletül egy-egy történet megírásához. Jó lenne, ha nem így lenne!
    :):):)

  3. Szia Keni! Elpironkodunk és köszönjük a szavakat. Lesz még folytatása és értelme is- elvégre azért írnak a népek ilyeneket- csak idő kell hogy megfelelő minőségben kelljen életre. Tényleg nagyon elpironkodunk:) Továbbra is próbálkozunk és ha jön akkor utat engedünk neki. A "kicsi brutalitás" nem vessző paripám, vagy fétisem, de jelen elképzelt események alakulásában szerepe van, azért lett ennyire kiemelve. Ahogy felénk mondják lesz itt minden később, mint a búcsúban:) Kis kötetszerű összeszedett rövidke írás sorozatnak szánom. Azért nem vágok rögtön a lecsóba, hogy éberen tartsam a figyelmeteket. Tiszteleted fogadom köszönöm és fogadd tőlem is. Szóval Tittelettel Hargitai Győző a kicsikovakell

  4. [u]Kedves Kicsikovakell ![/u]

    Ahogy Te írsz, úgy itt nem ír senki. Számomra szinte nélkülözhetetlen színfoltja vagy ennek a Magazinnak.
    Ha létezik írói fantáziát megmozgató teremtő erő, az benned biztosan megtalálható a hatványok sokadik fokán.
    Én undorodom az ilyen véres teorrorisztikus, horrorisztikus történetektől, de be kell látnom, hogy sajnos ezek is az életünk velünkélő tartozékai.
    Engem az írásod nyűgöz le egyfolytában, és a tartalom sokszor számomra a Te esetetben szinte mellékessé válik. Stílusod utánozhatatlanul egyediségével.
    Hány szálon vagy képes futtatni a történetedet, amely szálak szoros szinbiózísban, szoros köteléket alkotnak ábrázoló és kitörő, lázas írásra késztetésedben.

    Már írásod elején vártam mikor jelenik meg egyik központi témád, a rotyogó kávé, pöfögése és szálló illata, melyet mindig kiérzek írásaidból….
    Nem tehetek róla, de örömmel tölt el, ha olvashatlak, mert csodáiddal mindig lenyűgözöl. Hogy tehetség e ez nálad, vagy ez már egy felfokozott zsenialitás, abból gondolom, hogy a magasságok és a mélységek széles tárházát képes vagy felsorakoztatni írásaidban – mögéd, támaszul…
    Te nem két végén égeted a kanócot, hanem kirobbanásokban szórod szét köztünk ezernyi tűzgömbjeidet – homlokod mögül…
    Olyan vagy, mint egy fényes tüzijáték, ahol azt sem tudjuk épp hova kapjuk a fejünket, szemünket.

    Te már a galakszisok íróinak előhírnöke vagy XXI. század Vizöntő korszakának a közepén járhatsz, ami még csak kb,1000 év múlva lesz csak időszerű.
    Én Téged akkor, ott is szeretnélek olvasni, ha csak nem lépsz még tovább.

    Egyébként jártam- vendégként a Honlapodon, ahol sok év összegyűjtött anyaga megtalálható óriási mennyiségben, és csak imitt amott tudtam beleolvasni, máris létező gazdag öröklét világodba, ami az útókornak biztosan itt marad.

    Fényéveknyi Tiszteletemmet – fogadd el – Tőlem ! 😐
    keni-től
    .

Szólj hozzá!