Sirató

Összes megtekintés: 982 


Miután az anyja testétől elvált, lágyan elterült a kényelmes, védett zugban. Csodálatosan meleg volt. A nap, izzóan ontotta sugarait, és a környék szinte remegett a hőségtől. A fénypászmák áthatoltak testén, és vibráló, lüktető ritmussal megindult benne az élet. Kéjesen nyújtózkodott, s mint egy amőba kiterjesztette minden porcikáját a nagy heverőn, hogy minél nagyobb felületen érje őt az éltető napfény. Néha trópusi viharok, zivatarok zúgtak át otthona felett, de ezek különösebben nem zavarták. Csak akkor háborgott mérgesen, mikor feltámadt a szél, és testének érzékeny felületét tépdeste. Ilyenkor dúlt-fúlt haragjában, és jaj volt annak, aki a közelébe merészkedett. Telt-múlt az idő, és ő egyre csak növekedett a kitartó, csendes esők jóvoltából. Elfoglalta a közvetlen közelében lévő helyeket is, és kacéran gondolta: felnőttem!
Aztán megjelent az ember! Kezdetben mosolyogva figyelte a primitív élőlények tevékenységét, küzdelmét az életért, majd lágyan körülölelte őket, enni adott nekik, megtisztította verejtékes testüket. Jól megvoltak együtt, nem bántották a másikat. Az idő azonban rohant, és a kezdetben gyámoltalan ember egyre bátrabbá és szemtelenebbé vált. Már nemcsak elfogadta az önként adott élelmet, hanem követelte is. Ha sikertelen volt a követelőzése, még arra is vetemedett, hogy furcsa szerszámaival bántalmazza testét. Ilyenkor persze, gyakran az ember húzta a rövidebbet, és néhányan elpusztultak. Nagy volt a bánat közöttük, és rövidebb ideig békén hagyták. Örült a nyugalomnak, s a testében vibráló életet tovább melengette.
Felnőttként lélegzetelállítóan gyönyörűvé vált. Aki csak ránézett, elámult a látványtól. Sokan életük végéig szerelmes csodálattal vették körül. Néha, kacéran megmutatta izgató külsejét, és magában mosolyogva nyugtázta, a megbűvöltek álmélkodó hódolatát. Aztán az idő múlásával kezdődtek az öregedés jelei kiütközni rajta. Gyakrabban vált szeszélyessé, és mindinkább nyugtalanította az emberek jelenléte. Igaz, az emberek is önteltté váltak és azt hitték, hogy ők birtokolják e csodálatos isteni teremtményt. Szorosan köré települtek, s arra kényszerítették, hogy mind összébb és összébb húzza magát az otthonában. Már csak néha villantotta fel gyönyörű arcát, ha csendes nyári reggelen a felkelő nap rámosolygott. Ő is érezte, hogy közeledik az idő, mikor eltávozik ebből a világból.
A tovarohanó nappalok, éjszakák egyre közelebb hozták a véget. Az emberek leigázták, és – fittyet hányva az ő szükségleteire – egyre jobban kizsigerelték. Aztán eljött a vég. A gőgős emberek, nem átallották testét szoros béklyóba verni, sőt még lassan ölő mérgeket is juttattak szervezetébe. Csendesen kezdődött a halál. Nem panaszkodott, tudomásul vette, hogy az ideje lejárt, és az elmúlás szaporán közeleg felé.
Az agónia hosszabb ideje tartott már, amikor néhányan az emberek közül is felfigyeltek ennek jeleire. Rémülten emelték fel hangjukat, de az elbizakodott, önhitt társaik nem hallgattak rájuk. Ma már egyre többen vannak, akik csatlakoznak a siratókhoz.

Én is siratom e gyönyörű teremtményt. Hallasd a hangodat te is! Sirassuk együtt a BALATONT!

“Sirató” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Timóca!
    Köszönöm kedves szavaid. Sajnos a valóság az, amit próbáltam megfogalmazni, talán egy kicsit titokzatosan. Azért reménykedem, hogy a társadlom észre tér, és nem engedi, hogy "tengerkénk" az Aral tó sorsára jusson.
    Szeretettel: Csaba

  2. Kedves Keni!
    Köszönöm kedves hozzászólásodat. Valóban siratom örök szerelmemet a Balatont, mert sajna nem látok még ma sem olyan átfogó tervet, ami a tó érdekét és nem egyes befektetők érdekét szolgálná. Legjobb az lenne, ha hagynák a tavat és nem akarnák "megmenteni", mert ez minden esetben csak a kárára volt a tónak. Erről még hosszan tudnék értekezni.
    Üdvözlettel: RRCS

  3. [i]Kedves R.R Csaba ![/i]

    A legszeben megfogalmazott írásokat, amiket valóban hozott tehetséggel és hozzátett igényességgel írsz, én is mindig szívesen olvasom és várom az újabbakat.
    Nekem ez is tetszett – főleg az elején, míg gondolataimban, a titokzatosság izgalmas kérdése foglalkoztatott.
    Aztán a vége felé már én is borúsabbá váltam, mert Balatonunkat, '[b]tengerünket[/b]' – én is mindig százféleképpen csodáltam.
    Hogy veszély vár rá – nem lehet kétséges, mert sem hozzáértés, sem felelősség,
    nem terhel érte sem hívatalból, sem – tiszteletből már szinte senkit.!!!
    Ahol a közösségi erő nem fog össze, az nem marad tartós, és szét fog esni…
    Nagyon gratulálok, hogy "[u]kedvesedhez-szerelmedhez[/u]" ilyen mélyen, meghatóan tudtál szólni.

    :(:(:(:( sírok Veled ! és mérges vagyok :@:@:@:@

    Tisztelettel !
    – keni –

  4. Kedves Leo!
    köszönöm észrevételedet. Valóban nem egy nagy döbbenet az írás, csak gondoltam akkor, mikor írtam, hogy felhívom a figyelmet gyönyörű tavunkra, amit sajna egyre inkább tönkre tesznek az átgondolatlan intézkedések.
    Köszönöm, hogy olvastál.
    Üdvözlettel: RRCS

  5. Kedves Zsuzsa!
    Köszönöm, hogy ídőt szántál írásomnak. Sajnos egyre gyakrabban kell felemelni a szavunkat a természetkárosítás ellen, mert a mai globalizált világban csak a pénz az úr és annak megszerzése a cél. Nem véletlen, hogy a Kyotói Egyezményt egyedül az USA nem írta alá, mert a gazdasága a fogyasztásra épül. Most vannak nagy bajban, mert a munkanélküliség miatt a vásárló erő csökken és a fogyasztói társadalomnak ez a rákfenéje. Bocs, hogy elkalandoztam az írástól, de ez is hozzájárult ennek megszületéséhez.
    Szretettel üdvözöllek: Csaba

  6. Kedves Csaba!
    Először nem tudtam, mi lehet az a titokzatos valami, ami az emberek "birtokában" először csodálatosnak tűnt, majd később annyira megszokták, hogy már nem törődtek vele, sőt bántották, mérgezték. Elég baj az, hogy az emberiség – mint ahogy írtam is egy versemben – elveszi könnyedén amit a Föld juttat neki, és nem figyel rá eléggé, hogy még sokáig adhasson neki… Ilyen a Balaton is, és még sorolhatnánk tovább.
    Érdemes volt tollat ragadni e helyütt is a Balaton ügyében!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):):)

Szólj hozzá!