Egy délután

Összes megtekintés: 705 


Egy délután ismerősömhöz indultam Budára.
Verőfényes, szép nap volt, ezért elhatároztam, leszállok a buszról és gyalog folytatom utamat. Elhagyva a forgalom zaját bekanyarodtam az első kis utcába.
Mintha egy más világba csöppentem volna… a robogó autók zaját felfogták a járdák melletti öreg fák. Ahogy a szél átsuhant a lombok között, játékosan megzizzentett egy-egy levelet. Meg-megállva nézelődtem, gyönyörködve a modern, villaszerű új épületek között megbújó szép régi házakban. Mivel látogatásom nem volt időhöz kötve, nem siettem, egyik kis utcából a másikba fordultam.
Különös hangulat fogott el. Békés, nyugodt nosztalgia, ugyanakkor furcsa érzés tört rám, ahogy lépkedtem önkéntelenül keresve a sima utat. Hirtelen rádöbbentem miért fogott el a „deja vu” érzés, holott soha nem jártam erre.
Az utca nem aszfaltozott, a járda nincs színes, modern kövekkel lerakva, hanem az évek során elkoptatott, töredezett kocka és hol kiálló, hol lapos „macskakővel” borított. A kövek közt kapaszkodva – a homokos, kavicsos talajt kedvelő sokszínű, szép kis virágok /portulák/ virítottak.
Nosztalgikus-romantikus hangulatomból a XX. század egyik csodájának berregése riasztott. „Hol vagy?” „Eltévedtél?” Már nagyon várlak!”
– „Nem, dehogy! Mindjárt ott vagyok.!”
Teázás közben elmeséltem merre jártam és milyen hatással volt rám a séta. Ismerősöm őszinte csodálkozással mondta:
– Nahát! Mivel én rendszerint kocsival járok, nem szoktam ismeretlen utcákban barangolni. De most hogy kíváncsivá tettél, meg fogom nézni azokat a „macskaköves” utcákat.

Miközben a buszra vártam elgondolkodtam… A mindennapok rohanásában észrevétlenül megyünk el múltunk, történelmünk még megmaradt szépségei mellett, egy pillanatot sem áldozva, hogy rácsodálkozzunk, emlékét szívünkbe zárjuk, továbbadva gyermekeinknek, unokáinknak az átélt élményeket.

Budapest, 2009.

“Egy délután” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Klára!
    Jó olvasni ezekről a pillanatképekről, életképekről. Hozzám is nagyon közel állnak. Kevesen vannak már azok az emberek, akik nosztalgiázni tudnak, és van idejük nap mint nap rácsodálkozni a környezetük szépségeire. Mert először észre kell venni! A nagy rohanásban szinte nincs időnk erre.

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  2. Nagyon tetszett a történet. Rövid és egyszerű, de nagy igazságot hordoz! Felnőttként gyakran kapom azon magam, hogy úgy múlik el egy-egy évszak, hogy észre sem vettem, pedig gyermekként a változás minden apró részlete lekötött, minden elbűvölt, és most már arra sincs időm, hogy mindezt észrevegyem.

    Nagyon tetszett!

  3. [i]Kedves S. [b]Klára [/b]![/i]

    Nagyon szépen írtad le, és festőien ezt a pillantképet.
    Vele – bennem is felidéztél, régi portulácskás – macskaköves Óbudai emlékképeket.
    Rövid, de kedves és igazi régi hangulatot adó, kedves írást olvastam Tőled
    [i]Köszönettel és Szeretettel ![/i] :(:):p
    – keni –
    i

Szólj hozzá!