Lánykérés. 2/1. rész.

Összes megtekintés: 532 


Késő délutánra járt az idő. Füllesztően meleg nap végén jártak, az idő most kezdett elviselhetővé válni. Kicsi lányát elvitte édesapjához, most 4 napot nála tölt. Az autóban ülve elindította a lejátszóban lévő cd-t, lágy zenével. Mosolyogva gondolt arra, hogy hamarosan Dénes karjaiban lehet, és végre nem kell úgy sietnie sem tőle. Most az éjszakákat is együtt tölthetik…
Szinte elrepült az a 25 perc, míg leparkolt a fekete kisautó Dénes háza előtt. A férfi az udvaron szöszögött, minden bizonnyal várta már őt. Szemében mosoly csillant, s amint magához húzta a nőt, karjának izmai megfeszültek. Anikó szerette, hogy olyan erős… jó volt érezni Dénes férfias erejét.
– Minden rendben ment? –kérdezte Dénes a lányt.
– Persze! Már az oda úton is végig azt ecsetelgette, mit mesél majd el az apjának, mit kér vacsorára, és mit akar vele csinálni az ottlét napjai alatt. Nagylány már, nem sírdogál… tudja, hogy ez az állapot már megmásíthatatlan. Okos csajszi! S nagyon rám hangolt lelkileg…
– Ne ácsorogjunk itt…
– Jó.
A házba belépve már otthonosan mozgott. Ismerte minden szegletét. Az elmúlt 2 év során sokat járt itt. Létének nyomait már őrizte a ház, hiszen hol egy üvegvirágot, hol egy kis szobrot, hol egyéb tárgyat hozott ajándékba…s helyezte el. Fényképét keretbe Dénes tette, ott állt a hálószobában, az éjjeliszekrényen.
Dénes üdítőt hozott, töltött. Majd jégkrémet vett elő. Szerették együtt megenni a dobozból. Elő is került a két kiskanál. Beszélgettek a napi történésekről, miközben elfogyasztották a desszertet. Dénes a szemetesbe dobta a kiürült műanyag dobozt, miközben Anikó elmosta a két kiskanalat. Majd a férfi ölébe húzta a nőt.
– Kérdezni szeretnék valamit. Lehet?
– Persze! – válaszolt széles mosollyal, csillogó szemekkel kedvese.
– Két éve vagyunk együtt. Mit gondolsz, hozzám jönnél feleségül?
Csend lett. Feszült csend. A nő arca elkomorult, felállt a férfi öléből, és idegesen matatni kezdett a konyhapulton. A férfi arcán meglepődés nyomai: nem gondolta, hogy gondolkodni kell a válaszon.
Anikó újra felé fordult, és zavartan, kissé nehezen tagolva mondandóját így szólt:
– Nézd, én… én… sok minden van mögöttem, jól tudod. Ahogyan azt is, hogy örömmel lennék hétköznapjaid része. Költözzünk össze… költözzünk össze, de nem tudok… én még most, nem tudok hozzád menni feleségül! Ahhoz előbb… – elhallgatott. Újra feszült csend lett, hosszú másodpercekig.
– Ahhoz előbb…??? – próbálta a folytatásra bírni a férfi.

Lassan érkezett válasz. Láthatóan gondolkodott a nő. Összeráncolt homloka, arca feszültségről árulkodott. Nagyot sóhajtott, mielőtt folytatni kezdte.

– Előzőleg elkövettem egy nagy hibát. Nem követhetem el ugyanazt újra! S míg nem vagyok ezer százalék biztos a dolgokban… nem vághatok bele! – szemében tompult a fény. Nem az öröm csillogott benne, mint általában, hanem valami megmagyarázhatatlan jajkiáltás, amit a férfi nem értett.

Anikó a telefon után nyúlt. Tárcsázott.
– Szia Piri! Ha elmennék hozzád, főznél nekem egy kávét? -kis szünet- Köszi, indulok!
S letette a telefont. Felvette a konyhaasztalról a kulcsait, ránézett a férfira, de nem szólt, csak elindult kifelé.
Dénes értetlenül nézett a padlóra. Két könyöke a térdén pihent, két kézfeje idegesen túrta a haját. Nem értette… azt hitte, szinte teljesen biztos volt benne, hogy Anikó ezt várja tőle. S soha ő még nőnek e kérdést nem tette fel. Ezt Anikó is tudja. Megkereste ő is a mobilját, és odahívta Janit.
Néhány perccel később Jani érkezett, egy karton sörrel. Felbontottak egyet-egyet.
– Szarul festesz öregem! –szólt Jani.
– Hogy a fenébe ne! Most kértem meg a kezét, és nem értem… azt hittem, majd ki fog ugrani a bőréből örömében! Már rég a lepedőt kéne gyűrjük örömittasan. S még normális magyarázatot sem adott, csak felhívta a barátnőjét, és itt hagyott… Hát lehet ezt érteni? Lehet ezt érteni!?
– Figyelj! Gondoljuk végig! Anikó érzékeny lelkű nő! Nem lehet, hogy valamivel megbántottad mostanában? Hogy kiejtettél a szádon valamit, akár a közös életetek kapcsán, ami elriasztja?
– Nem, dehogy is! Biztosan nem! Annyira érzem minden rezdülését! Ezért nem is értem ezt most… nem értem… – szeme sarkában az elkeseredés egy apró könnycseppje jelent meg, pedig nem volt az a könnyen elérzékenyülő férfi. Szívében, lelkében most nagy vihar dúlt. Elkeseredés, düh, értetlenség, szomorúság, reményvesztettség.
– Megoldjuk!!! Megoldjuk Dénes, ne aggódj! Ki fogjuk bogozni!!!! Érted? – Jani, a barát szinte kiabált, miközben próbált agyában ő is a miértekre választ találni, mindhiába.

Eközben Anikó kisautója leparkolt Piri kocsi behajtóján. Piri a teraszon ült, ahogy meghallotta az autót, felpattant, és elindult barátnője felé.
– Szeva csaj! Mi baj van? Dénessel kéne lenned, nem?
– Szia! De igen… jajj, Piri! Megkérte a kezem!
– Aha. Értem. És ezt most csak így mondod!?
– Te sem érted?
– Hát bocsi, de így hirtelen…
– Menjünk beljebb!
– Ja, persze! Gyere! A terasz jó, vagy konyha?
– Jó lesz a terasz.
– Kérsz valamit?
– Legszívesebben innék valami ütőset, de nem tervezem nálad aludni.
Ezen elmosolyodtak. Piri elindult a konyhába, bedobott a mikróba két kávét, előkotort egy adag kekszfélét, tányérba öntötte, és sietett barátnőjéhez. Letette a műanyag asztalkára a tányért, és a két csészét.
– Na, ki vele! Mi bajod lett? –kérdezte Piri.
– Tudod, annak idején, mikor Viktorhoz hozzámentem. Mindenki tudta, csak én nem akartam látni, hogy ez nem szerelem. Meg is lett az eredménye. Nem mehetek szerelem nélkül, bizonyosság nélkül férjhez!
– De hát most szerelmes vagy! Le sem tagadhatod!!! Akkor hol itt a baj?
– Még mindig nem érted!? Igen, én tudom, mit érzek. Azt is tudom, hogy valószínűleg ő is érez, nem is keveset! De Piri, most is, megkérte a kezem, de nem mondta, hogy szeret! Még sose mondta, hogy szeret!!! – s ahogyan ezt kimondta, patakokban elindultak a könnyei, mellkasa rázkódni kezdett, s szeretett volna messzire bújni mindenki elől.
Piri belépett a szobába, elővett egy nagy adag papírzsepit, és a lány kezébe nyomta.
– Köszi!
– Nincs mit!
Piri ekkor átölelte barátnőjét. Világossá lett, mitől fél. Már értette. Értette minden félelmét.
– Figyelj, szerintem szeret! –szólalt meg újra Piri.
– Igen, én is így gondolom. S nem is kérném, hogy elcsépelt szóként minden nap ezerszer mondja el; de sosem mondta még ki ezt! S így hogyan mondhatnék igent? Hogyan?

Eközben a két férfi nem jutott sokkal előbbre. Annyit azért kifundáltak, hogy ha valaki itt az okot tudhatja: Piri. Ő lesz a megoldás kulcsa, csak ki kell szedni belőle, ami bizony nem is biztos, hogy egyszerű feladat lesz! Piri bizalmas, régi barátnője Anikónak, és ha Anikó megkéri rá, hát nem adja ki a titkait. Annyi szent!
Piri telefonszámát se Dénes, se Jani nem tudta. Sőt, felhívni sem igen lehetne most, hisz Anikó minden bizonnyal nála van.
Internet! Ez lesz a megoldás! Az egyik közösségi felületen Anikó ismerősei között gyerekjáték a Pirit megtalálni, és ott lehet neki üzit írni.
Így a két férfi bekapcsolta a számítógépet, beléptek a felületre, megkeresték Piri lapját, és elkezdték kitalálni az üzenet szövegét. Megírták, hogy nem értik, miért történt ez, és kérik, valahogyan segítsen. Indoknak beleírták, barátnője boldogságát tartva a szeme előtt legyen szíves válaszolni.

Anikó lassan elindult Piritől, megnyugodva, de szomorúan. A saját házába ment. S egyedül feküdt le aludni.
Amikor elment, Pirit valami a géphez vezette. Bekapcsolta, megnézte az emailjeit, ahol meglátta az értesítést a közösségi felületről, hogy üzenetet kapott. Belépett a felületre, és elolvasta Dénes sorait. Percekig gondolkodott, hogyan válaszoljon.
A válasz így szólt:

„ Kedves Dénes!

Megértem értetlenségedet! Első nekifutásra én sem értettem, Anikó miért nem borult boldogan a karjaidba, amikor a nagy kérdést feltetted neki. Aztán világossá vált számomra. Ám nem kaptam Tőle felhatalmazást, hogy akár Veled, akár mással megoszthassam mindazt, ami benne zajlik, amit nekem elmondott. S nem is tartanám egyértelműen jó ötletnek, hogy elmondjam kerek-perec, mire vár, mit szeretne; hiszen a megoldást a kezedbe adnám, de a valódi boldogságot mégsem hoznám el Anikónak vele. Megpróbálok segíteni, támpontot adni, de Neked kell rájönni arra, mi hiányzik; mit nem tettél még meg, amit meg kellett volna már!
Abból indulj ki, mit tart legfőbb oknak, amiért nem sikerült első házassága.
Ne haragudj, de akárhogyan gondolkodom, nem tudok ettől jobban, többet segíteni!
Gondolkozz, Dénes! Gondolkozz!!!
Mindkettőtök érdekében remélem, hogy hamar megvilágosodik számodra a megoldás!
Gyújtok egy gyertyát értetek!

Üdvözlettel:

Piri”

Folyt köv…

Írta: Lendvay Erika

“Lánykérés. 2/1. rész.” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Erika!
    Itt is két barátnő beszéli meg a problémákat, mint ahogy a "Terasz" c. írásodban. Valőszínűleg Neked is van szívbéli barátnőd, akivel kölcsönösen megbeszélitek az intim szférátok titkait.
    Szerintem jó ez az írás, majd ha a második részt is elolvastam, ott megírom a véleményemet!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    :):):)

  2. Kedves Erika!

    Izgalmas és érdekfeszítő az írásod. Kíváncsi vagyok a következő részre. Azonban segítő szándékkal felhívnám figyelmeded egészen aprócska fogalmazási, szóismétlő hibákra. Ezeket figyelembe véve tökéletesítheted azt a tudást, melynek egyébként is a birtokában vagy. Számtalan hasonló történetet olvastam már a nagyoktól az amatőrökig, magam is írogatok, ennek tükrében bíztatlak: csak így tovább!

Szólj hozzá!