Kicsi a világ


2035. Álmos nyári délután.
Egy eldugott székely falucskában, Biri néne a háza előtti padon üldögélt és hangosan méltatlankodott.
– Sehol senki. A fene! Pedig be jó lenne ennyi év után végre beszélgetni valakivel!
Mit ad Isten? Váratlanul az utcasarkon feltűnt egy ember. Biri néne erre úgy reagált, mint egy hajótörött, mikor a horizonton közeledő hajót észlel. Azonnal felugrott a padról és pufók kezeivel erősen hadonászni kezdett.
Az ember erre megtorpant, mint egy kutya, ha másik kutyát lát. Majd derült ábrázattal elindult Biri néne fele. – Mondja komaasszony, ismerjük mü egymást? – Kérdezte kedélyesen.
– Az mindjárt kiderül, csak előbb üljön kend ide mellém – tüsténkedett az asszony.– Mondja, ugyan bizony honnét vetemedett erre?
– Én csak onnét a szélső faluból, s egy embert keresek – válaszolja a koma.
– Segíthetek, ha megmondja, kit keres.
– Én Tamás Jóskát, üsmeri? Bé jártam érte az egész falut, mégse találom.
– Jóskát? Hát persze, hogy üsmerem. Jó barátságba vótak az urammal, amíg meg nem hótt.
– Isten nyugosztalja, hogy hítták szegényt? – szólt az ember részvéttel.
– Hát Tamás Jóskának! – vágta rá Biri néne.
– De én az urát kérdeztem – magyarázta az ember.
– Azt hát! Tamás Jóska a második uram vót, de ő es meghótt. Az elsőt Iszákos Lajosnak hítták.
– Iszákos Lajos? Őt én es üsmertem. Hát méges csak komák volnánk. Én Péter Anti vagyok. Iszák Lajos apja s az én apám komák vótak.
– Nem tudtam, hogy a komaság öröklődik – lepődött meg Biri néne.
– Na komaasszony, szép egy özvegyasszony! – húzódott közelebb Péter Anti.
– Az én, s egy cseppet vén – válaszolt Biri néne.
– Talán udvarolhatnék magának?
– Nem bánom udvaroljon, ha ráér.
– Az se baj, ha meglássák, hisz özvegyasszony, s én magam is özvegyember.
– Magának es meghótt a felesége?
– Meg az, a múlt esztendőbe.
– Aztán hogy hítták?
– Ördögh Juliskának.
– De szép neve vót! Ejszen haza kévánkozott.
– Nem akart ő az istennek se! Eleget kiabált, hogy hagyják békén, de ráragadt valami influenzia, még az orvosok se tudták leszedni róla.
– Fancsali Károlyt ismerte-e? Ő es influenziától hótt meg.
– Ismertem hát! Egyszer, amikor itt jártam, künn ült a kapuba s olyan jól elbeszélgettünk.
– Ide s tova már három éve, hogy meghótt. Rögtön a felesége után.
– Szegény.
– S maguknál történt-e valami mostanában? – érdeklődött Biri néne.
– Amióta egyedül vagyok semmi – lógatta az orrát Péter Anti. – Mióta az asszony meghótt, egy árva lélekkel sem beszéltem. Ezért es gondoltam, ideje meglátogatnom a komámat.
– Jó, hogy rászánta magát, mert nekem es erőst hiányzott a beszélgetés. Kicsi a világ lássa-e? Alig, hogy kiteszi a lábát otthonról, rögtön üsmerősbe botlik.
– Csakugyan – vakargatja fejét Péter Anti elgondolkodva. – Hanem az még es furcsa, hogy csak ketten vagyunk benne.

Megjegyzés: Székely tájszólással íródott.

Írta: Kondra Katalin

“Kicsi a világ” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Kati !
    Rövid kis írásodból érződik, hogy székelynek születtél. A bájos kis beszélgetésben benne van a finom székely humor, amely megemeli a kis novella értékét. Bár valóban csökken a székelyek száma szülőföldjükön, mégis azt tudom vigaszul felhozni, hogy nagyon sok székely ember külföldre ment, a világ minden részére.Így az a meghitt székely hangulat, amely a családokat jellemezte,beárassza lassan az egész Világot. Talán a jó Isten akarta így, hogy jóra forduljon a Világ !
    Gratulálok a műhöz ! Szeretettel: C s a b a

  2. Kedves Katalin!
    Nagyon tetszett, de az elején igen csak figyelnem kellett, hogy megértsem a tájszólást, aztán bele jöttem.
    Szeretettel gratulálok: Viola

  3. Kedves olvasóim!

    Ismerem a székely tájszólást és a székely embereket, mert magam is székelynek születtem.
    A történet alapja valós. Nemrég fültanúja voltam két idős ember beszélgetésének, akiknek minden közös ismerőse meghalt. A történet nem a világ pusztulásáról szól, hanem a székely nép jövendő sorsát sejteti. Annak kicsi a világ, aki nem látta még a világot.
    Fogyatkozik a magyarság, köztük a székely nép is, és a magyarnyelv, meg a székely tájszólás is. Úgy próbálom megőrizni utódaimnak, hogy beleszövöm a történeteimbe.
    Hogy a végén csak ketten maradnak? Ott, a saját környezetükben igen, mert a többiek elköltöznek, meghalnak, beolvadnak Európába és azt sem fogják tudni, honnan származnak. Ez sajnos reális jövőkép.

    Üdvözlettel és köszönettel: Kondra Katalin

  4. Kedves Kata!

    Nagyon ügyesen, jellemzően írtad meg, ahogy a falusi emberek mindjárt azt firtatják, amikor találkoznak, hogy kik a közös ismerőseik. Az is telitalálat, hogy az időseknél az ismerősök számbavétele, sokszor a halálesetek számbavétele. Azt ugyan nem tudjuk meg, hogy miért vannak ilyen kevesen az eldugott falvakban, de én optimista olvasó vagyok, szerintem azért, mert a fiatalabbak a városokban laknak.
    Az viszont remek, hogy még tájszólással beszélnek, mert amióta a tévét nézi mindenki, már eltűnőben van a tájszólás.
    Tetszett a novella, bár egész idő alatt vártam a megfejtést, hogy hová lett a többi ember.
    Gratulálok!
    Judit

  5. Kedves Kati!

    Ez még igazán nem jutott eszembe, hogy az emberiség kihalását éppen két székely ember éli túl, de minden megtörténhet, csak fantázia kérdése. Nagyon kedves kis történet, a székely vicceket is nagyon szeretem. A székely tájszólást nagyra értékelem, egy kicsit Tamási Áron Ábel trilógiáját juttatja az ember eszébe.
    Köszönöm, hogy jókedvet hoztál a hétvégére!:D

    Sok szeretettel Eszter

  6. Kedves Katalin!

    Nagyon hangulatú és humoros beszélgetést olvashattunk történetedben. Lehet, hogy a Biblia írásai,intései beigazolódnak 2035-re, és csak egy-két ember marad életben. A székely tájszólással írt történeted nekem nagyon tetszett. Nem volna baj, hogy többen is, többször is írnának hasonlót, ……régi íróink nyomdokaiba lépve!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    🙂

Szólj hozzá!