Vénuszdomb 2/1. rész.

– Mindenki azt hitte, hogy Neumann volt ott az agytröszt –jelentette ki bitang ábrázattal. Magamban jóízűen mosolyogtam.
Abban a pillanatban haszontalanul megmerevedett az idő, és én teljességgel átéreztem, miért is szeretek megjelenni ezzel az érzelmi alkimistával bárhol az univerzumban. Mert roppant mód szórakoztató, tébolyult, és egyben tanulságos is a vele való társasági élet. Tigrisszemeiben olyanokká lettek a felpuffadt hajszálerek, mint az Amazonas metszetrajza észak – déli irányban. Folyton be volt tépve.
Nem nagyon akadtak tiszta napjai már vagy tizenöt éve. Tiszta percei, sőt tiszta órái is voltak, tavaly év elején pedig felállította saját maga kéthetes kis világrekordját. Nem is tudom, a felesége hogy bírta. Az embereknek néha éghetetlen kevlárból készült kötélidegek kellenek az egymás elviseléséhez. Nekem ugyan mindegy volt, kivált, mert az én bőrömhöz is tökéletesen simult az őrület nap, mint nap. Múltunk cseppfolyóssá vált, jövőnk pedig elidegeníthetetlenül nyerített előttünk valahol a félhomályban.
Így hát a vakolatlan jelent zabáltuk.
Olyanokká lettünk, mint Ernie és Bert a szezám utcából.
Számunkra úgy tűnt, hogy a világban tespedő sok-sok rosszindulat és butaság most már végleg megfékezhetetlenné vált. Mi ketten pedig továbbra is tehetetlenül bámészkodtunk a közepén, és megrökönyödve vettük észre, hogy az elmúlt évek alatt csak pár centit mozdult előre igazságérzetünk öblös kielégítése. Bosszúból időnként úgy viselkedtünk, mint egy Kamikaze repülő, mely a cél előtt döbben rá, hogy mekkora balek. Vajon lesz-e még időnk visszafordítani a gépeinket? Kapunk-e még egy esélyt?
Előfordult, hogy még én is ledöbbentem azon, hogy mekkora a valóságtól való elszakadás iránti vaskos késztetése.
Hogy ellensúlyozza masszív jellemrombolását, a szememre vetette, hogy én meg úgy iszom a vodkát, mint serdülő macska a tejet. Azt válaszoltam, hogy az nem számít, mert én orosz vagyok, ő viszont koránt sem holland vagy Jamaicai. Mindazonáltal soha nem jelentettek akadályt az ilyen apró jellemkülönbségek kapcsolatunkban, és évekig masszív támadásokat intéztünk szervezetünk tűrőképessége ellen. Aztán persze az idő váratlanul felbukkant és mocskos módon telezabálta magát velünk, s így szépen lassan mi is a középszerűség seszínű mocsarának bűzét kezdtük elérezni nap, mint nap a torkunkban. Megnősültünk
Míg ő egy szolid szőke segítségével próbálta meggyőzni magát arról, hogy létezik szerelem, én már a kezdettől nem hittem benne. Később őt is felőrölte az idő hirtelen összeszűkülése. Otthon persze látszólag rendben volt minden, de az a kettősség, ami bennünk támadt, alkalmanként transzba esett bennszülöttekké változtatott minket.
Ahogy teltek a hetek – hónapok a futószalag mellé állított robotképzőben, egyre inkább elhatalmasodott rajtunk a szorongás. Megszeppenve dadogtunk, mert az addigra már jócskán felpuffadt egónk háromnegyedét le kellett vágni egy baromi nagy Machete-vel, és odadobni a feleségünknek meg a gyereknek, akik azóta is jó ízűen falatozgatnak belőle. Azt hiszem, ez mindkettőnket váratlanul ért.
– Hát nem tudom…én úgy olvastam, hogy Neumann találta ki az egész számítógép konstrukciót – feleltem.
– Lószart!- vágta rá- Neumann csak szerencsés volt. Az apja jó körökből származott, Pécsről költöztek fel. Aztán franciára meg németre tanították, mert már akkor ki akarták tolni németbe’- sorolta, én meg újfent rádöbbentem, hogy mekkora lexikális tudása van. A bellassulva vigyorgó csíkszemű apukákról senki sem szokta feltételezni, hogy túl okosak. Meg azt sem, hogy apukák. Ő viszont állandóan olvasott. Ez volt a heppje. Mivel folyamatos eufóriában tespedett, és akut beszédkényszere volt, mindenben összeesküvést sejtett, agya pedig folyton össze akarta fogni a számba jöhető lehetőségek összességét. Szinte minden témában otthon volt. Sport, művészetek, zene vagy politika…neki mindegy volt. Állandóan olvasott és közben forgott az agya.
– Végül valóban bekerült Einsteinhez Berlinbe- folytatta- egészen a háborúig itt dolgozott. Emlékszel: kvantummechanika, meg halmazelmélet…és még Pókerezett is. Az milyen?. Az alapján állította fel a játékelméletet, az úgynevezett „minimax” elvet. Na, mindegy. A lényeg, hogy volt ott egy fazon…az is magyar volt. De ez már később volt, mer’ közben kitört a háború, érted…
– Nohát, akkoriban mindenki emigrált – vágtam rá kelletlenül, és szopogatni kezdtem a jeget a poharamból. Hideg volt és lelketlen.
– Ja, igen…igen ezen is épp a minap gondolkoztam. Márhogy’ mi van ezzel az emigrálással? Kik emigráltak, úgy értem kik tehették meg, mi kellett hozzá? Kapcsolatok? Pénz? Akkoriban nem volt internet, hogy odaszólunk New Yorkba, hogy foglaljanak már le egy szobát, mert holnap emigrálunk…vagy voltak kint rokonaik?
– El tudom képzelni.
– Mert ha igen, akkor csupán a sorsszerűség határozta meg a világ további sorsát. Gondolj bele, mi van, ha még sem hamisítja meg azokat a számításokat.
– Valami nyüzöge száj nélküli UFO lennék a Vénuszon.
– Az biztos, és úgy kommunikálnánk, mint a delfinek.
– Most már mindegy.
– Tökéletes mindegy. De mi lett volna, ha..? Na szóval,- egy pillanatnyi szünetet tartva felemelte a feles poharat, és bekebelezte az áttetsző folyadékot belőle – ott volt ez a fazon, ez a Kemény János, John Kemeny, ha..? Na, ő volt az igazi játékos. Ő találta ki a BASIC nyelvet, meg az egész hóbelebancot, Neumann csak segédkezett, meg az atomprogramon izzadt. Ez már New York, 1940. Anyám nagyjából akkor ismerhette meg a szbornajáról ide importált apámat Pesten. Ez a tag meg Los Alamosban feltalálta a számítógépet, miközben másik néhány magyar egy szobában mellette az atombombát. Jó kis teher
Megszorongatta az előtte tornyosuló Kaznyeckajás üveg nyakát, miközben másik kezével követte beszámolójának ívét. Mielőtt egy újabb egységnyi vodka vakmerően megállapodott volna a szájpadlásán, tovább lelkesedett:
– Még az e-mailt is ez a Kemény találta ki. Sőt az internetet is. Képzeld el: Miközben Neumannt kinevezik az Atomenergia Bizottság tagjává, ez a Kemény alattomosan, tudod olyan hátulról jövősen, csak úgy mellékesen megalkotja az első számítógépes rendszert, amin üzeneteket küldözget a Datmouth-i tanítványainak. Óriási áttörés készül az informatikában. És akkor jön ez a Neumann, és mindent elbaszarint.-
Imádott csúnyán beszélni, amikor be volt állva. Egyéb esetekben a hétköznapi életben nem használt ocsmány szavakat, de ilyenkor szinte feldobódott a káromkodástól. Néztem, ahogy újra előveszi a kis motyóját – egy műanyag szemüvegtokba bújtatott jamaicai turista felszerelés – és ma már ki tudja, hányadik alkalommal letép a rollpapírjából egy jókora vaskos darabot. Aztán a szokásos sorrend: csiga, dohány, szatíva, dohány. Annyiszor láttam már ezt a mozdulatsort az elmúlt tizenöt évben, hogy fejből lerajzolom forgatókönyvnek. A szuperszónikus ihletrakéta perceken belül véresre vakarja a valóságot. Rögvest újabb vibráló mondanivalója támadt:
– Pedig az unokáink unokáinak unokái akár már űrsiklóval suhannának a vulkánok felett. Képzeld csak el: A felszínen minden narancssárga és fényes. Mivel nincs lemeztektonika, folyton meleg van. A nap is túl közel. Közelebb, mint ahogy régen megszoktuk, de már nem nagyon zavar senkit. A felszín alól feltörő mérges gázokat az ember energiává alakítja a Teller féle axiomatizálási elmélet alapján, és erre építi fel a Vénuszon az újkori életet. A meleget nem igazán sikerült még mérsékelni, ezért folyamatosan 48 fok van. Az emberek testhez álló intelligens hűtőruhát viselnek. Tökéletesen alkalmazkodtak a bolygó klímájához. Nincs szájuk, csak hatalmas szemeik meg nagy fülük. Gondolatátvitellel kommunikálnak. A légköri nyomást sikerült minimalizálni, de nincs belső mágneses tér. A légkör ezen felül rendkívül sűrű. A második otthonunkká avanzsált Esthajnalcsillag vulkáni síkságaiból két földrész emelkedik ki: északon, az Ishtar Terra, ami a babilóniai szerelemistenről, délen pedig az Aphrodite Terra, ami meg ugye egy görög istennőnek a neve volt. A telepesek élnek és virulnak. Tejfelesszájú transzportokat indítanak a Titánra, ahonnan földgázzal teli konvojokban térnek vissza a földre. A túlnépesedés megoldva. Aki nem fér el a földön, megy a Vénuszra. Az egyetlen megoldatlan probléma a félévente lezúduló kénsavas eső. Ez a fejletlenebb területeken nagyon károkat okoz, de jó hír, hogy tudósaink jó eredményeket értek el bőrszövet átalakítás terén a génmanipulációval. Hamarosan bőrünk is edzett lesz a kénsavval szemben, nem csak épületeink. Amikor erős a napszél, Kráterváros szélére megyünk piknikezni.
– Azt hiszem, túl lőttél a célon!– elégedetlenkedtem és közben szépen lassan bekúszott az agyamba annak a nu jazz dalnak a basszuslüktetése. Ezek az osztrákok, azért nem voltak olyan rossz arcok. Persze, ha a Vénuszon volnánk…
– Ez már fantazmagória.
– Nem, nem dehogy.- szabadkozott hevesen – Így van. Vagyis így volna. Ha Neumann nem kavar bele a Kemény számításaiba.
– Nekem ez már zavaros. Nem azt mondtad, hogy ő a számítógépet tervezte?
– Igen, igen, de mondom, hogy együtt dolgoztak az amerikai kormánynak Los Alamosban az atomprogramban. Ott volt az első atombomba összerakásánál. Időközben a nácik is kísérleteztek, de valami banális félreértés miatt nem jött nekik össze. A németek oldalán egy Heisenberg nevű fazon vezette a kutatást. Majdnem össze is jött neki, de nem igazán hitt benne, hogy sikerül. Talán ezért. Hinned kell abban, amit képviselsz.
– Akkor mégiscsak mázlink van, nemde?
– Ahogy vesszük. Természetesen, mint minden ez is csak nézőpont kérdése. Ott volt Neumann, aki rájött, hogy Kemény megoldást talált a Vénusz légkörének megváltoztatására. Véletlenül jött rá természetesen, és még csak nem is tudott róla. Neumann viszont jobban átlátta a terveket, és belepiszkolt. Hogy miért?
– Talán irigységből.
– Nem lenne meglepő, ismerve a népszokásainkat.. De nem igazán. Lehet, hogy az is benne volt, de Neumann inkább más megfontolásból tette. Addigra már annyira besokallt a munkájától, hogy félig – meddig megőrült. Tudatosult benne, hogy a program, amin dolgoznak mekkora károkat tud okozni, ha működésbe lép. Elbizonytalanodott. Már egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a jó oldalon áll, akármekkora is volt a Long Islandi nyaralója a tengerparton. Amikor rájött, hogy a John Kemeny által készült képlettel a jövő mennyire megváltoztatható, akkor elgondolkozott. Arra gondolt, hogy az atommal az emberiség elpusztíthatja önmagát, ám ha a képlet működik, bizonyos csoportoknak szerencsés esetben úgyis megadatik, hogy áttelepüljenek a Vénuszra, és új életet kezdjenek, Egy új civilizációt. De Neumann már nem hitt. Nem hitt az ember túlélésében, a végtelen akaraterőben, amely évezredeken át izzította az emberi fajt. Úgy volt vele, hogy akkor inkább a teljes pusztulás. Már nem hitt az semmiben, csak a halálban.
– Egész nap a halállal játszadozott.
– Éveken át.
Hosszan az arcomba fújta a füstöt, amit a következő rakéta elülső begyújtó egysége okozott, miközben nyakának minden izma komótosan felvette a zene ütemét. A félhomályba vörös neonhullámok nyomakodtak, mi meg egyre jobban belesüppedtünk a lázálmokkal körülmetélt éjszakába…

Folyt köv…

Írta: Tépő Donát