A nóta vége

Besötétedett kin az égbolt. A nagyszoba egyik oldalát betöltő ablaksoron és az erkélyajtón beszűrődő fények sem tudták megnyugtatni Évát, akinek egész napi fejfájása kínzó migrénné erősödött.
Nagy nehezen sikerült elvégeznie a házimunkát, és erőszakkal saját magát rávette arra, hogy lepihenjen a nagyszobában hátha el tud aludni, és megszűnik a kín.
Keve a legalsó skála alatti mélységben volt. Mióta ide költözött a házba még csak olyan ismerőse sem maradt, aki észrevette volna, hogy ő van. Hát még azt, hogy mi is az, ami nyomasztja.
Megpróbált magán segíteni és kényelmesen elnyúlt az ágyon, magára terítette a takarót.
Ki akarta kapcsolni minden gondolatát. A szoba jobboldali fala felől erős hangok zavarták. Mindenféle Magyar nótákat énekeltek odaát a szomszédban. A jókedvük annyira magas fokon volt, hogy az asztalon dobolták az ütemet is. Mindannyiszor nekiütődött a falnak az asztal úgy vezette a hangot, amit duplájára erősített fel.
Éva megpróbálta kikapcsolni ezt a bosszantó lármát. Forgolódott, magára húzta a takarót.
Egyre idegesebbé vált és még jobban fájt a feje.
– Át menjek? Szóljak, hogy egy kicsit halkabban? – kérdezte magától – Á, ez nem jó. Az csak feszültséget szül, most költöztem ide. Nem jó így bemutatkoznom. Ők nem tehetnek róla, hogy ma nekem nincsen jó napom. A dajdanáré egyre erősödött.
Évának beugrott egy mentő ötlete. Ezekben a házakban kin van az elektromos szekrény kapcsolója. Nem töprengett. Felugrott az ágyról, mezítláb kilépett a folyosóra, és lekapcsolta az automatát. Hamar visszabújt a helyére és hallgatódzott.
– Na, végre egy kis csend.
Hangfoszlányokat hallott. Tanakodhattak a sötét miatt, majd egyszer csak felhangzott az újabb nóta.
– Sötét van nem látok gyere, babám gyújtsál világot – a humort mindig elfogadta. Elnevette magát kínjában. S nemsokára sikerült elaludnia.

Kiskunlacháza. 2010. 04. 12.

Tátos Gyöngyi