Minden tavasz, csalódást hozott, amikor láttam a szomszédaink, és a környék házainak eresze, erkélye alatt sorban, szépen gyülekező fecskefészkeket. Csak a mi házunk maradt fecskecsivogástól mentes. Nagyon bántott minket, mert akadt egy két ház, az erkélye fölé, az eresze alá papírcsíkokat rögzítettek spárgán, hogy a lobogásuk elriassza az odaköltözni szándékozó, kis tollasokat. Kelet-Nyugati fekvésű a házunk, ideális a délelőtti napsütés utáni árnyékosabb napszakkal a hőség elkerülésére. De a madarak ezt sem vették figyelembe, mert elkerültek minket. Egy hétvégén, párom meglepő ötlettel állt elő. Falun élő emberektől hallotta, s hamar meg is akarta valósítani. Mikor elmondta, hogy mit is javasoltak neki, hatalmasat nevettem, és azt mondtam, valószínűleg a bolondját járatják vele. Reggeli után, előkészítettem a főzni valókat, s míg feltettem főni az ebédet, ő vásárolni indult. Úgy egy óra múlva, miután a szatyrokból minden dolog a helyére került, kerti ruhába öltözött, s kivitte a fűnyírót. Pár nap eltelt, s reggel felébredve arra lettem figyelmes, hogy madarak repülnek az ablakunk fölé. Kissé elidőznek, majd elrepülnek, s ez ismétlődik folyamatosan. Óvatosan kilopóztam a hálószobából, köntösbe bújtam, kimentem a ház előtti járdára, s felnéztem. A hálószoba ablaka felett, egy fészek körívének az alja kezdett kibontakozni. A két villás farkú fecske a fejem fölött körözött, s én a velem együtt az udvarra szaladt kutyákkal visszasiettem a házba, hogy ne zavarjuk az építkezőket. Mire visszaértem, a férjem már ébren volt, s én örömmel meséltem neki, mit láttam odalentről. Azt mondta, miközben a madarak röptét lestük mindketten, hogy ő is felfigyelt a szokatlan mozgásra, míg lent voltam, és sejtette, mi történik odakint. Nem is volt meglepődve, de örült ő is nagyon. Reggeli után, együtt is megnéztük, s a szemem akkor kerekedett ki igazán, amikor magasra téve, hogy a kutyák ne érjék el, egy kis tálban vizet, s egy másikban nedves agyagot mutatott. Elszégyelltem magam, s be kellett látnom, hogy a népi praktikák igenis, léteznek, és működnek. Megkövettem a férjem, s alig vártam, hogy megteljen a fészek élettel. Igyekeztünk minél kevesebbet zavarni lassan beköltözni készülő kis lakóinkat. Este, miután elnyugodtak, vittük ki a szemetet, ürítettük ki a levelesládát. A kutyákat hamar megszokták, nem zavarta őket, hogy jönnek-mennek. Egyik hétvégi reggelen, még épphogy elhagyta a nap a horizontot, hangos csivitelésre ébredtünk. Határozottan veszekedésnek hangzott, mindketten egyszerre mondták a magukét.
– Hallod? – kérdeztem párom felé fordulva – Már a konyhaszekrény színén vitatkoznak.
Jót nevettünk, ők meg mintha elszégyellték volna magukat, halkabban osztogatták egymást tovább. Egyszer aztán a bevásárlásból hazatérve három apró, sárga tátika száj jelent meg a fészek szélén, élelemre várva. Míg a zárral bíbelődtünk, hogy mielőbb bejussunk a házba, az egyik fecske visszatért bizonyára jó falatokkal, s idegesen repkedett körülöttünk. Egy idő múlva ez is megváltozott. Már nyugodtan elrepültek mellettünk, volt úgy, hogy majdnem súrolta a szárnya a hajam. Hogy ne piszkítsák össze a teraszt, a férjem egy tálcát szerelt a fészek alá, s konyhai papír kéztörlőt duplán ráhajtogatva könnyűvé tette a cseréjét. Ez volt a szerencse, mert egy nap csak két apró tátott szájat láttunk, s a két nagy fecske idegesen repkedett a fészek körül. A férjem felnézett a tálcára, s az egyik apróság ott mocorgott. Szerencsére a puha kéztörlőpapír, felfogta az esést, így csak attól kellett félnünk, nehogy a mocorgás következtében mégis a földre kerüljön. Tudtuk, hogy kézzel nem érinthetjük, mert nem fogadja vissza az anyjuk, de hogy juttassuk vissza? Párom végül felvette a védőkesztyűjét, amivel a kerti munkákat végzi, a fűnyíró fűgyűjtőjéből kivett egy félmaréknyi, félig megszáradt füvet, s azzal együtt óvatosan megfogva az apró testet visszatette a fészekbe.
Másnap reggel már újból három kis buksi versenyzett, az életet jelentő falatkákért. Mi pedig végtelenül örültünk. Teljes volt a létszám újból.
Tara Scott
Kedves Tara!
Jó érzés volt olvasni az írásod.Régen minden tavaszon berepkedtek a fecskék a teraszunkra és körülnéztek, valamiért nem találták megfelelőnek a helyet. Mára már a teljes terasz fedél alatt van, jó helyük lenne,és egy tóparton lakunk. Ám mára már fecskét sem látok. Szeretettel Jega Ibolya
Kedves Zsuzsa! Köszönöm, hogy olvastad írásom. Mindig tanul az ember, még sosem hallottam, hogy a verebek elfoglalják a fecskék fészkét. Ma tanultam valamit.
Remélem, nálunk nem lesz ilyen! Nálunk a padlásra költöznek be.;)
Szeretettel üdv: Tara.
Kedves Tara!
Nagyon tetszik a történeted. Nekem is van egy fecskékről szóló, amit be is küldtem egy pályázatra.
Most azonban elgndolkodtam egy kicsit. Mármint azon, hogy mi, férjemmel annak idején csupasz kézünkkel érintettük a kis fecskefiókát (már tollas volt), amikor visszatettük a fészekbe, mert a földre pottyant. Én vettem észre a virágoskertben. Nem tudom, hogy megmaradt-e az a fecskefióka a fészekben, vagy sem? Csak remélem, hogy igen.
Azóta, hogy egyik évben a verebek beköltöztek a régi fecskefészekbe, már nincs többé fecskevendégünk a ház falán, de mindennap hallom őket csivitelni (ficseregni) a villanydrótokon, és ez is örömmel tölt el.
Örülök férjed találékonyságának, és hogy a fecskék megtisztelték a házatok táját a jelenlétükkel.
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
:):):)
Kérlek Benneteket, ne haragudjatok, hogy a sok kedves szóra még egyben válaszolok. Lassan túl jutok a gyulladáson így, hogy rájöttem mi okozza. Ne fogjátok elhinni! Kicseréltem a nagypárnám egy új, vastagabbra, műanyagszálas töltelékkel, ami nem alakul az emberhez. Hihetetlen. Egy este megéreztem, hogy a hátam nem fekszik ki rajta. Visszacseréltem, és múlik a fájdalom. Bocs, nem untatni akarlak Benneteket. Tanulságképpen írtam le. Így többet leszek, és tovább maradok.
Köszönöm, hogy olvastátok írásomat. Hétfőn jövök olvasni is. Szeretető üdvözlettel: Tara.
Kedves Tara.
Olyan élvezettel olvastam kedves történetedet. Nekem is van fent ezzel kapcsolatban egy írásom. Úgylátszik, hogy mi teljes rokonlelkek vagyunk, mert annyi hasonló történet és érzés van minegyikünk írásaiban, hogy tényleg érdekes.
Ha ennyire szereted az állatoka, akkor ajánlom elolvasásra a Sisi. című folytatásos kisregényem . Biztos elszórakozol rajta ott is vannak fecskék. Megtörtént történetek.
Sok sikert és még sok ilyen kedves írást kívánok Szeretettel Gyöngyi.
Kedves Tara!
Nagyon aranyos történet. 25 évvel ezelőtt házunk eresze alá is épített egy fecskepár. Épp májusban vakoltattuk a falat kívülről, sajnáltuk leverni a fészket, még ma is ott áll, de sajnos már 5 éve üresen. Jókedvűen ébredtem csivitelésükre, ősszel pedig a szívem fájt értük, vajon tavasszal ismét visszaköltöznek?
Szüleim kerítésén álló postaládát egyik évben egy cinege pár bérelte ki fészeknek. Kértük a postást, ne tegyen bele levelet, újságot. Sikerült lefényképeznem a kis tátogó fiókákat, csak nem eléggé éles a kép.
Gratulálok az íráshoz, és az állatbarát hozzáálláshoz!
Sok szeretettel: Titanil
Kedves Tara!
Mikor lakótelepen laktunk, az ötödik emeleten az erkélyen minden évben voltak fecskéink. Mindig lenyűgöz a mararak építészeti tudománya. Ők sárból építették a fészket, nem is kellett segítenünk az építkezésnél. Nagyon szemléletesen írod le, ahogy a kis csőrök megjelennek a fészek szélénél azt hiszem ennivaló bőven akad nekik mostanában, fecskék ennék ezt a sok szúnyogot!:)
Sok szeretettel Eszter
Kedves Tara!
Nagyon élvezetesen, humorosan írtad meg a történetet, mosolyogva olvastam.
Egy ismerősünk mesélte, akinek vidéken épült a háza, hogy már a félkész házra odafészkeltek a fecskék. A távolsági buszon utazva az egyik falubeli kérdezgette tőle, hogy hogyan áll az építkezéssel. Ő örömmel újságolta, hogy jól, nagyon jól, már "lakói" is vannak. Csak a falubéli irígy pillantásából kapcsolt, hogy ő arra gondolt, hogy már kiadta valakiknek az elkészült házat. 🙂
Judit
Kedves Tara!
Nagy mohósággal, átérzéssel olvastam izgalmas írásodat.
Nagyon tetszett. A végkifejlet pedig megnyugtatóan sikerült. Valamikor gyermekkoromban a mi új házunkon is voltak egymás mellett fecskefészkek és nagyon örültünk neki.
Szeretettel: Viola