Félúton
Akkoriban pár hétig busszal jártam Pestre. Tanyán laktunk, három-négy kilométerre a buszmegállótól. Öregecske Ladámmal mentem be a falu fehérebbik részéig, onnan már gyalogoltam. Sok volt a roma, észnél kellett lenni. Faluhelyen nem annyira könnyen nyúlnak a kocsikhoz, de ott bujkált bennem a félsz. Ha ellopják, vagy szétverik, járhatok gyalog. Emlékszem, esténként, amikor megjöttem, sokszor remegett a gyomrom, vajon mi vár rám: kocsi vagy egy hosszú séta.
Ködös, zord novemberi reggelek voltak. Rátartással indultam mindig, mert az orosz csoda nem volt egy ugrómókus. Kellett egy kis idő, míg összeszedte magát. Ha olyanja volt, pöcc-röff indított, ha nem, szuszogott pár percig. Így gyakran maradt nyugodt tíz-tizenöt percem a buszmegállóban. Na és persze a buszmenetrend is sofőrfüggő vidéken. Az ideges sofőrök az első megállókban belehúztak, később negyvennel lődörögtek, hogy tartsák a menetidőt. Érdemes volt midig időben ott lenni.
Általában nagy tömeg verődött össze. Ez volt a tisztviselőjárat, de ezt a buszt lepték el a diákok is.
Remek gimnáziuma és néhány ipari sulija is volt a kis mezővárosnak. Meg is telt mindig álmos szemű diákokkal a megálló. A munkába menő felnőttek fásultan toporogtak, az etnikai rész harsogott egymás közt, és a kamaszok is feléledtek akkorra. Minden nap kihívást jelentett számukra, tombolt bennük az élet. A srácok nagyképűen húzódtak össze: meccsekről, verdákról dumáltak. Persze csak félszívvel, mert a szemük sarkából mindig a csajszikat lesték. Azok pedig tudván, hogy közönségnek játszanak, tették magukat. Trillázva kacagtak, hátrarázták hajukat, miközben feszültek a mellek, csábosan ringtak a csípők. Magyarán: ment az örök játék. Látszott rajtuk, hogy élvezik az életet. Jólöltözöttek és ápoltak voltak, persze csak amolyan vidéki módon. Tudták, hogy bimbódzó nőiességük pótolja sutácska sminkjüket, és bíztak dezodoruk fedőrétegében. Ruhájukon is látszott, hogy faluhelyen azért nem olyan merev a divat. Egyikük lazára vette a figurát, mert teltebb volt az átlagnál, a másik bedobta a nagyvárosi díva-stílust és csili-vili cuccban hozta magát. Összeszokott társaságnak tűntek. Lehet, hogy nem egy suliba jártak, de ismerték egymást. Szomszédok, falubeliek, fiatalok; összetartoztak. Tudták, honnan jönnek és hová tartanak. Befejezik a sulit, levadásznak egy rendes srácot, gyerekük lesz és egyszer majd saját házuk. Szinte előre megírták életük könyvét.
Volt ott egy lány. Mindig egyedül állt, a lányseregtől távol. Olyan tizenöt-tizenhat éves lehetett. Kislányosan fésült, hátközépig érő csigás, fekete hajú. Ruhája nem vallott gazdag szülőkre: szolid volt, enyhén kopott, de csikorgósan tiszta. Érződött rajta a rengeteg mosás. Vékonyka, de már nőies tini. Egzotikusan barna arca a klasszikus szépségeket idézte. Mindig merevnek tűnt, nem vihogott, nem kellette magát, ahogy az a lányoknál megszokott és a fiúk felé sem pillantott soha. Álmodozva, magányosan állt. Rendes, jól nevelt kislánynak látszott, amolyan jótanuló típusnak. Gimnazista lehetett, diákos hátizsákjában kirajzolódtak a könyvek, és mindig a sulinál szállt le.
Rendellenesnek tűnt ebben a kedélyes közegben a magánya. A fiatalokon kívül a felnőttek is laza csoportot alkottak, bár általában nem beszéltek sokat. Egy biccentéssel vagy halk dünnyögéssel jelezték: látlak ugyan, de még korán van… A romák kissé elhúzódva ugratták egymást, de ők is együtt voltak.
A lány azonban szemlátomást nem tartozott sehová. Saját útja volt, melyen kevesen járnak.
Amikor megjött a busz, és a tömeg – élükön a túlzottan is élelmes romákkal – kedélyes közelharcban elfoglalta a helyeket, a lány szelíden kivárta a sorát.
Sohasem ült le.
Magány vette körül a tömeg közepén is, és az ablakon át nézte a tájat.
Hosszú évek óta nagyon sokszor láthatta… mégis csak a tájat nézte.
Cigány volt… világok közt félúton.
2001 ősze, Tatárszentgyörgy, Vörösmarty úti buszmegálló.
Urbánszki László
Köszönöm!
Örülök, hogy tetszett!
[b]Köszönöm, hogy meglátogattál![/b]
Klassz írás!
Hm!
Mint férfi azt vallom, hogy a sok lány is jó!
Nekem három is van (és két fiú)
Off én beszéltem
Minden olvasómtól elnézést kérek, nagyon csúnya hibát ejtettem. A "volt ott egy lány" után még hat volt a lányból. Kapásból erre javítottam a befejezést:
Volt ott egy lány. Mindig egyedül állt, a többiektől távol. Olyan tizenöt-tizenhat éves lehetett. Gyerekesen fésült, hátközépig érő csigás, fekete hajú. Ruhája nem vallott gazdag szülőkre: szolid volt, enyhén kopott, de csikorgósan tiszta. Érződött rajta a rengeteg mosás. Vékonyka, de már nőies tini. Egzotikusan barna arca a klasszikus szépségeket idézte. Mindig merevnek tűnt, nem vihogott, nem kellette magát, ahogy az a korosztályánál megszokott és a fiúk felé sem pillantott soha. Álmodozva, magányosan állt. Rendes, jól nevelt gyereknek látszott, amolyan jótanuló típusnak. Gimnazista lehetett, diákos hátizsákjában kirajzolódtak a könyvek, és mindig a sulinál szállt le.
Rendellenesnek tűnt ebben a kedélyes közegben a magánya. A fiatalokon kívül a felnőttek is laza csoportot alkottak, bár általában nem beszéltek sokat. Egy biccentéssel vagy halk dünnyögéssel jelezték: [i]látlak ugyan, de még korán van[/i] A romák kissé elhúzódva ugratták egymást, de ők is együtt voltak.
A lány azonban szemlátomást nem tartozott sehová. Saját útja volt, melyen kevesen járnak.
Amikor megjött a busz, és a tömeg – élükön a túlzottan is élelmes romákkal – kedélyes közelharcban elfoglalta a helyeket, a Ő szelíden kivárta a sorát.
Sohasem ült le.
Magány vette körül a tömeg közepén is, és az ablakon át nézte a tájat.
Hosszú évek óta nagyon sokszor láthatta… mégis csak a tájat nézte.
Cigány volt… világok közt félúton.
Kedves Ella!
Nagyon szépen köszönöm a segítő véleményt!
Elfogadom véleményed a helyesírásban! Nem tudom javítani, de a házi példányomban igen. Rengetegszer átfésültem, de hiába, ilyen az emberi agy, nem mindent vesz észre.
Ez, az egyik korai novellám. Már sok helyen megírtam, itt is megteszem most, hogy ezt óriási témának érzem, de én még nem vagyok elég érett ennek a megírásához. Most talán valamennyivel jobbat írhatnék, de nem fogok.
Ez egy valódi történet, nem akarom másként megírni, vagy feltupírozni. Vártam ott a buszra, láttam egy magányos emberkét, és gondoltam valamire. Megírtam.
Gyakorlatilag ez az első novellám, amit közlésre érdemesnek érzek, és mint első gyerek, mindig is kedves lesz számomra. Hát istenkém, kicsi, fonnyadt és ráncos, de az én kölköm, szeretem.
Szóval, hideg fejjel átgondolva a csattanó jó, a felvezetés elfogadható, de nem ad különösebben sokat. Kizárólag arra szolgál, hogy valamelyest megérezzük annak a pillanatnak a milyenségét.
Nem játszom meg magam, valóban őszintén köszönöm az értékelést. Ha most nem is, de elmegyek az írásaidhoz és elolvasom őket. A kis hibákat helyben megírom, a komolyabbakat privátban Ha egyáltalán vannak, természetesen:D.
Esetleg adhatnál linket hozzájuk, hogy ne kelljen keresgélni!
Itt javasoltam egy elemző klub megalapítását. Örülnék, ha benne lennél!
http://holnapmagazin.apple-sophia.hu/forum/viewthread.php?thread_id=7&pid=1658#post_1658
Elfogadom az érveidet: "a melós, diákos, hétköznapi kisemberes történetben is a "SAJÁT" szavainkkal kell elmesélni, megfogalmazni az "Ő" érzéseiket, gondolataikat, úgy kell közvetítenünk megőrizve a hangulatot, a valósághűséget"
Őszintén be kell, valljam, nekem a novellában szereplő férfi szóhasználata a természetes. Tehát a suli, meló, csajszi a megszokott, bár természetesen alkalmazom az iskola, munka, lány szavakat is. Valószínűleg az kettőnk szókincse között a különbség, hogy Te ezeket szlengesnek érzed, míg nekem nem az. Munkásközegből származom, és most is abban élek, bár van egy főiskolai diplomám. Valószínűleg ugyanazt a témát másként dolgoznánk fel, de szerintem ettől lesz gazdag az irodalom. Nézőpontok, vélemények ütköznek, szinte bemutatjuk egymásnak világunkat. Én mesélek a munkásokról, munkanélküliekről, periférián élőkről, Te pedig egy más világról.
Holnap fog kikerülni CsöviFater c. novellám a pályázatok közé, ahol egy öreg hajléktalanról írok. Szeretettel várlak, kíváncsi vagyok a véleményedre. Van rá esély, hogy néhányunk érzékenységét meg fogom sérteni, de úgy éreztem a megírásakor, hogy ezt fel kell vállalnom mert csak így éreztem hitelesnek.
Kedves Kati!
Köszönöm, hogy meglátogattál!
Örülök, hogy tetszett!
Kedves László!
Nagyon köszönöm, hogy beszélgetünk, számomra is fontos, hogy megvitassuk, ki hogyan gondolkodik például az írás stílusáról. Abban teljesen egyetértek Veled, hogy mindig a téma határozza meg a stílust. Erre példát tudnék saját írásaimból is. Ha esetleg érdekel és adsz privátban email-címet, küldök Neked "modern" stílusú, témájú írásomat.
A Félúton című írásnál, aminek egyébként a címválasztását is tökéletesnek találtam, továbbra sem győztél meg a bizonyos "mai" szavak használatáról, de természetesen nem szeretnék vitába bonyolódni. Annyit szeretnék csak hozzáfűzni, hogy szerintem a melós, diákos, hétköznapi kisemberes történetben is a "SAJÁT" szavainkkal kell elmesélni, megfogalmazni az "Ő" érzéseiket, gondolataikat, úgy kell közvetítenünk megőrizve a hangulatot, a valósághűséget. Szerintem nem lehetetlen. Az emberek hétköznapiak írásodban, de a téma nagyon komoly, ezért nem illenek oda ezek a szavak, de persze lehet, hogy csak szerintem.
Még egyszer köszönöm türelmedet, megértésedet és a hasznos gondolatokat. Biztosan többet ér egymás nem őszinte agyba-főbe dicsérésénél az ilyen beszélgetés.
Sok szeretettel Eszter
Kedves László!
Írásod sok gondolatot vet fel, érzéseket mozgat.
A cigánylány nehéz helyzetben van. Meg kell találnia önmagát. Talán egyszer…
Tetszett!
Kedves Eszter!
[b]Köszönöm szépen, hogy elolvastad az írásomat! [/b]
Ez egy olyan emlékem volt, amit örülök, hogy kiírtam magamból. Amikor történt, csak egy futó gondolat volt, de egy idő után nyomasztóvá erősödött. Az írás olyan, mint egy pszichológus. Beszélek a problémáról, megfogalmazom, meghallgatok másokat és könnyebb vele élni.
[b]Az irodalmi magyar nyelv.[/b]
Sokat vajúdtam ezen. Elfogadom, hogy a narrátor legyen semleges, beszéljen tisztán, hisz Ő egyfajta félisteni hatalom, aki mindent ért és lát. Ugyanakkor teremtsen hangulatot, tegye élővé azt, amiről mesél. Tehát valamilyen szinten támogassa stílusával a történetet. Van valószínűsége, hogy [i]hivatalosan[/i] nem szabad tennem, amit teszek, ugyanakkor annyi formabontás történik az irodalomban, amit elfogadnak (ha sikeres!), hogy én is megpróbálkozom néhány dologgal.
Ezt a történetet egy olyan valaki meséli, aki szintén itt él. Nem tudni ki lehet, de ideillik. Igyekeztem úgy beszéltetni, ahogy abban a közegben szoktak. Ez egy melós, diákos, hétköznapi kisemberes történet. Ha az itt idegenül ható, irodalmi nyelven írok, nem teremtődik meg az a fajta könnyed, összebújós, falusi hangulat, amit szerettem volna elérni. Ugyanis ez a magány azért fáj, mert faluhelyen van egy közösségi szellem, egyfajta odafigyelés, elfogadás, ami oldja a magányt. Itt mindenkinek vannak barátai, sorstársai, akivel azonosságot érez. Kivétel az, aki már elhagyta a régi világát, de még nem ért el az újba. Félúton van, mindenki számára idegenül.
A szereplők nem beszélnek, nincs lehetőségem ezzel felvezetni a hangulatot. Marad tehát a mesélő személyének [i]honosítása[/i].
Van néhány durva közegben játszódó novellám, egy a szeptemberi pályázatok között is (CsöviFater). Hasonló okok miatt ott is durva a stílus, remélem nem sértem meg vele az érzékenységed. Nem öncélú, oka van, szinte kényszerpályán mozgok, hogy élővé tegyem vele a történetet. Alattomosan terelem más irányba a hangulatot, hogy a csattanó jobban hasson. Remélem ott is meglátogatsz!
[b]Kérlek, ott is legyél kritikus! [/b]Többet jelent nekem a szépszavú dicséret helyett, az őszinte beszélgetés, ami előre visz!
Kedves László!
Kíváncsian olvastam el írásodat. Nagyon szépnek találtam, igaznak, élethűnek. Szerintem nagyon szemléletesen mutatod be a hétköznapok szokásos történését, reggel munkába igyekeznek a felnőttek, iskolába a diákok. Különösen tetszik, ahogy ebben a semmitmondó, megszokott helyzetben meglátod azt az egy embert, aki "egyedül" utazik a buszon, s néhány szóval egész életének a szomorúságát, nehézségét megvilágítod. Ebben a rövid írásban, ezen a tinédzser lányon keresztül egy egész nép keservét láttatod. Szuper!
Na, most jön a kritika!:)
Lehet, hogy én vagyok már elavult, ha igen, nyugodtan írd meg. Mániám a szép magyar nyelv használata, az igényes fogalmazás, magam is próbálok ennek megfelelni írásaimban, nyilván több-kevesebb sikerrel.
Ami kifejezetten nem tetszett, pláne egy ilyen színvonalú írásban, azok a "duma" "verda", "csajszi" szavak, de még az "ipari sulit" is inkább úgy írtam volna, hogy ipari tanuló iskola. Az a véleményem, ha a fiatalok párbeszédét fogalmazod így meg, akkor SAJNOS a valósághoz hűen valóban így beszélnének. Viszont ezt TE, az író írod ezekkel a szavakkal, szerintem ez nem helyes. Neked és bárkinek, aki ír, szerintem ápolni kellene a szép magyar beszédet, a helyes kifejezéseket, akkor is, ha ennek egyre kevesebb a foganatja. Bocsánatot kérek, Te is és nyilván mások is azért küldik be az írásaikat, mert szeretnék hallani az olvasók véleményét. Lehet, hogy csak az én szememet "csípik" ezek a szavak? Nem tudom hol a határa a hétköznapi és az irodalmi nyelvnek? Ma már ezek teljesen elfogadottak, csak nekem kellene fejlődnöm a "korral"?
Remélem nincs harag!:P
Sok szeretettel Eszter
Kedves Laci.
Elég ha a téma meg van .
Azt dédelgeted munka közben egy pár napig.
S mikor kifaragtad, már csak a finomítások vannak. De előfordul, hogy írás közben az egész kétszeresére duzzad, mert annyira elsodorja az embert a visszatért emlékezet és a gördülékeny fogalmazási vágy.Ne ijedj meg ez már az írói véna hatása.
Ne félj írni. S ha valami eszedbe jut jegyezd fel a témát, mert elfut újra a feledés homályába.Sok sikert. Szeretettel Gyöngyi.
Kedves Gyöngyi!
Köszönöm szépen biztató szavaidat!
Sajnos még aktív [i]dolgozó[/i] vagyok, kevés az időm (vagy túl sok a hobbim), de még ahhoz képest sem vagyok termelékeny. Sok történet várja a [i]papírra[/i] vetést, de még nem igazán tudom megírni. Néha igen, de általában csak fogalmazok. Jó lenne elérnem, hogy egyenletesen írjak, de ez még várat magára.
Azért igyekszem! 🙂
Kedves Laci.
Tetszett ez az írásod is. Érdeklődve olvastam. Nem csalódtam, amikor Buksi írásod olvasásánál megállapítottam, hogy te is azok közé az emberek közé tartozol, akik sohasem unatkoznak és minden útjukról egy történetet hoznak magukkal. Az meg külön szerencse, hogy le is írod nekünk. Gratulálok és várom a következőt. Szeretettel Gyöngyi.
[b] Kedves Tara! [/b]
Nehéz átlépni a korlátokat, melyek igenis vannak. Kell egy alkalom, egy együtt átélt idő (mondjuk kórház), hogy megismerjük a [i]másikat[/i]. Innen már könnyebb, mert beenged a saját világába. Jó lenne, ha az a kislány ki tudna törni a romasorsból. Ez egyébként elég gyakori. Csak azért nem szembesülünk vele, mert be tudnak olvadni. (Ha belegondoltok, nincs értelme tüntetni a romasággal.) Élheti az átlag magyar [i]jósorsot[/i]. Csak az a rossz, ebben a törtető világunkban, hogy sokszor mondvacsinált ürüggyel is belerúgunk a másikba. Hát még ha roma, huuu… akkor már könnyű a dolgunk, mondhatunk rá bármit, hisz cigány!
A buszmegállós lány ismeretlen volt, nem szólhattam hozzá, de ha megtettem volna is, sem tudom feloldani a magányát.
Ezzel az írással nem csak arról a sorsról akartam írni, hanem általában a kirekesztettségről. Nem jó bálványfának lenni a sok nemes bükk között. Ha mégis az vagy, neked keményebbnek, erősebbnek kell lenni, többet bizonyítani azoknál, akik elve könnyebb helyről indultak. Kívánom az összes bálványfának, hogy nőjenek nagyon-nagyon magasra, és ne legyen olyan vihar, ami megtörheti őket!
(Elnézést a túlzott pátoszért! Néha azért kell ez is.)
Laci!
Én megköszönöm Neked, ezt az írást. Túrkevén él egy cigány származású barátnőm a családjával. Az unokája most megy ált. 3.-ba. A barátaimmal összeraktunk neki egy komplett számítógépet, nyomtatóval, DVD íróval. Elmondtam Neki, hogy megértem, ha most még inkább játszik vele, de a lányom rátette Neki a …. féle(nem jut eszembe, híres) irodalmi világtörténelmi lexikont. Kértem, azért olvasgasson bele, mert jobban megmarad, amit szórakozásból olvas. Azt is mondtam, hogy azzal a szándékkal is kapta sokunktól a gépet, hogy lépést tudjon tartani a többiekkel, mivel jó eszű, kitűnő tanuló. Erre rám nézett, és azt hittem megszakad a szívem. Abban a pillantásban minden benne volt. Főleg, hogy már(!) pontosan tudja, hol a helye. Újságcikkeket vittem Neki, főiskolát végzett cigány fiatalokról. Nem tudom, mit gondolt. Nem a gazdag fajtából valók, rendesen dolgoznak. Nyugodtan nevezhetem intelligensnek, jól nevelt, igényes magára minden szempontból. Ahogy a barátnőm is. Kórházban feküdtünk egy kórteremben 7 éve. Azóta tart a barátságunk. Talán meg kellene ismerni Őket, mielőtt egyértelműen elítélnénk. Köztük is, és köztünk is van ilyen is, olyan is. Hogy milyen, csak akkor tudom meg, ha merek vele szóba állni. Ezért köszönöm meg az írásodat. Tanulságos, elgondolkodtató.
Szeretettel: Tara.
[b]Kedves Timóca![/b]
Köszönöm, hogy elolvastad!
Engem is azért fogott meg annak a lánynak a sorsa, mert én is kívülálló voltam. Másodmagammal voltam fizikai munkás gyereke egy kisvárosi elitista gimiben. Bizony én nem fürödtem mindennap, mert csak lavorunk volt, de a [i]hozott kultúrám[/i], sem parancsolta a napi tisztálkodást. Más kultúrából jöttem, idegen maradtam. Az, hogy irodalomból a legjobbak közé kerültem, hogy faltam a könyveket, nem pótolta a [i]kultúremberes[/i] külsőségeket. [i]Félidőben[/i], valamikor 16 év körül, már föleszméltem, alkalmazkodtam, sőt a magamévá tettem mindezt, de akkor már kívül voltam. Szerencsémre a másik fizikaimunkás-gyerek, egy hatalmas hóhányó, pesti srác kiválóan pótolta a csoportot, elvoltunk négy évig. Akkor nem éreztem ennek súlyát (hisz ott sohasem kaptam mást), de utólag már feltűnt a dolog.
Örülök annak, hogy gondolatokat tudtam ébreszteni ezzel a novellával.
Most szépeket mondok, és együtt érzek, de azért a cigányság, romaság (mindegy milyen szavakkal díszítjük) nem ilyen egyszerű dolog. Az, az igazság, hogy mindegy hányadik századot írjuk, [b]egyikünk sem akar cigány lenni a mai Magyarországon[/b]. Én sem!
Sajnálom azt a kislányt! Azóta már felnőtt ember, és remélem megtalálta az útját, és rajta sok-sok társat!
Köszönöm Ibolya, hogy meglátogattál!
Bocs, hogy ellenkezem, de véleményem szerint a megszokott sorsból kiválók, mindig kívülállók maradnak. A csoport csak akkor fogad el, ha "nem lógsz ki a sorból". Az ő szemükben nem normális a kitörni vágyó, mert úgy érzik azért akarsz "emelkedni", hogy "felűről" nézhess le rájuk. Már nem elég jó neked az ő sorsuk, felvágsz, ezért átnéznek rajtad, idegenként kezelnek.
Lehet, hogy ez nem így van, de én ezt érzem. És ez független a társadalom milyenségétől. Ha egy gazdag svájci panziós gyereke, költő szeretne lenni, nem fogják elfogadni a síelő paradicsomokban söröskrigliket emelgető, nótázó falubelijei.
Természetesen, ha követi a viselkedési szabályokat, és velük énekel, akkor kisebb a baj. De ha elhúzódik, mert el akar mélyülni egy hangulatban, akkor már ott van ő is: "világok közt félúton".
[center][b]A Holnap magazin oldalán megjelent novelláim elérhetősége
Valamelyik e-havi Tollforgató 😀
Az íj: http://holnapmagazin.apple-sophia.hu/articles.php?article_id=7354&rstart=0
A rabló: http://holnapmagazin.apple-sophia.hu/articles.php?article_id=7331&rstart=0
A vevő: http://holnapmagazin.apple-sophia.hu/articles.php?article_id=7244&c_start=0
Miért Uram?: http://holnapmagazin.apple-sophia.hu/articles.php?article_id=7160&c_start=0
CsöviFater: http://holnapmagazin.apple-sophia.hu/articles.php?article_id=7029&c_start=0
Félúton: http://holnapmagazin.apple-sophia.hu/articles.php?article_id=6930&c_start=0
Buksi: http://holnapmagazin.apple-sophia.hu/articles.php?article_id=6808&c_start=0%5B/b%5D%5B/center%5D
Kedves László! Nehéz sors ennek a lánynak a kiválás,de a gyerekeinek már sokkal könnyebb lesz. Üdv. Jega Ibolya