A szeme fogta meg, az első pillanatban. A szép barna, szelíd őzikeszemek. Tetszett az is, hogy nem viselt sminket. Húsz deka felvágottat kért, s míg elvette és a lány kezébe számolta a pénzt, az végig mosolygott rá. Kissé kellemetlenül feszengett festékes munkásoveralljában, s gyorsan elköszönve igyekezett az ajtón kifelé. Másnap a lány szólította meg, míg szeletelte a felvágottat.
– A környéken dolgoznak? – mosolygott közben kedvesen, míg rápillantott.
– Igen. Az iskola felújításán. Könnyebb ilyenkor, a szünet idején – fizetett a reggeliért.
Egyre többet beszélgettek. Aztán jött az első randevú, később a bemutatkozás mindkettőjük szüleinek. Egy év múlva, összeházasodtak. Albérletbe akartak menni, végül, hogy takarékoskodni tudjanak, Kriszta szüleihez költöztek a szoba-konyha, fürdőszobás melléképületbe. Kifizették a rájuk eső rezsit, összehúzták magukat, s amit csak tudtak félretettek. Csak ritkán engedtek meg maguknak egy-egy mozit. Ruhát, cipőt, csak ha már nagyon muszáj volt. Gyuri hétvégéken lakásfestéseket vállalt, s mivel precízen, szépen dolgozott egyre több helyre hívták. Futótűzként terjedt a híre. Így hétvégén keveset volt otthon. Kriszta pocakja növekedni kezdett, jelezve, hogy kis lakót rejt. Bár megértette, hogy férje értük dolgozik, hiányzott neki sokszor főleg hétvégén. Gyuri szülei gyakran ott töltötték a vasárnapot, olyankor együtt volt a család legalább estefelé. Hamarosan vállalkozó lett, mert már nem győzte a felszaporodott munkát. Egyik kollégáját maga mellé véve, reggeltől estig dolgoztak. Jöttek a vidéki hívások, hirdetnie sem kellett magát. Napközben sokszor eszébe jutott Kriszta, és nagyon bántotta, hogy épp a legnehezebb időkben nem lehetett mellette, de új lakásba akarta vinni a kis családot. Szerencsére Petike éjszaka érkezett, így végig felesége mellett lehetett. Hogy ne essen ki a munkából, a két nagymama állandó ügyeletben volt Kriszta, és a kicsi mellett. Petike első születésnapját, a külvárosban vásárolt családi házban ünnepelték. Hogy megkönnyítse Kriszta mindennapjait, hamarosan mindenféle háztartási gépet beteremtett a házba. Még mosogatógépet is beszerelt, hogy minél többet tudjon a kicsivel foglalkozni. Az asszony szépen ellátta a háztartást, főzött mire hazaért, s a kisfiú is szépen fejlődött. Ő pedig boldogan mászkálta körbe a létrán mások szobáit festőhengerrel, vagy tapétával. Ahogy kérték. Már több alkalmazottja volt, így több házat tudott vállalni, sőt. Felújítást is vállaltak, és ez még több megrendelést eredményezett. A nagyszülők természetesen egymásnak adták a kilincset, s Kriszta egy nap, amikor együtt volt a család bejelentette, hogy tanulni akar. Az első meglepetésből felocsúdva természetesen biztatták. Szinte egyszerre mondták, hogy a gyerekre ne legyen gondja, természetes, hogy segítenek. Gyuri meglepte egy autóval, hogy ne legyen időhöz kötve. Igaz, hogy hat éves volt, de régi autószerelő barátjával átnézette, csak az után fizette ki, hogy az biztonságosnak ítélte meg. A szülők elismeréssel néztek Gyurira, míg Kriszta ment egy kört az utcájukban. Aztán az első iskolásnapok egyikén kisminkelve, lakkozott körmökkel tért haza. Az anyja már hazament, amikor Gyuri megérkezett a munkából. Mikor kérdőre vonta, hogy miért késett több mint egy órát, nevetve azt válaszolta, hogy az egyik lány hazavitte. Ő festette ki. Mire Gyuri elhúzta a száját, s az asszony engesztelőn bújt hozzá.
– Tudod, ott mindenki így jár.
Aztán új ruhák, cipők kellettek, mondván kinézik maguk közül. A vizsgaidőszakban már csak akkor volt főtt étel, ha valamelyik nagymama főzött. De minden ment tovább, hiszen Kriszta tanult. Amikor Petike óvodás lett, Kriszta egy cégnél helyezkedett el. Munka mellett tanult tovább. Egyik vasárnap az ebédnél, két színházjegyet tett le az asztalra. Párja kérdő tekintetére csak ennyit mondott könnyedén:
– A többiek is ott lesznek – célzott a munkatársaira.
Furcsán érezte magát rendesen felöltözve. Nem volt hozzászokva. Az asszony bemutatta mindenkinek. Az utolsó férfi, valami hangzatos nevű, megkérdezte mivel foglalkozik?
-„Szobafestő vagyok” akarta mondani, de csak az első két betűig jutott, mikor felesége a szavába vágott:
– Vállalkozó. Gyuri, vállalkozó. – s megrovóan pillantott rá.
Attól az estétől, valami megváltozott. Kriszta egyre többször túlórázott, s ha hazaért a könyveibe bújt. Ha Peti elaludt, s ő magához akarta ölelni, egyre többször tolta el magától azzal, hogy még tanulnia kell.
S most itt áll a komor, sötét folyosón a tárgyalóterem mellett. Kriszta a padon ül, a hangzatos nevű mellett. Másik oldalon a fia bújik az anyjához. Az ő láthatásáért pereskedik. Amióta felesége elköltözött, alig láthatta a gyereket. Folyton valami kifogással fogadja, ha felhívja. A gyerekre nézett, s Peti elfordította a fejét. Mintha ő lenne a hibás. Persze őmiatta vannak most itt, miatta kellett idejönniük!
Állt még pár percig, a gyerek, időnként ránézett, de amint a tekintetük találkozott, újra elfordította a fejét.
Amikor hirtelen elé lépett, és leguggolt a gyerek őszinte érdeklődéssel nézett rá nagy szemeivel. Ő megfogta a két kis kezet, és vigyázva, hogy a hangját megtartsa, a fia szemébe nézett.
– Kisfiam! Soha ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek! – puszilta meg gyorsan az arcát, majd felállt, s elindult a folyosón a kijárat felé.
Írta: Tara Scott
Profi!
Kedves Tara.
Mélyen megérintett ez a novellád.
Szeretem olvasni az életből vett írásaidat. Nem egy ilyen bontásról van tudomásom. Sajnos vannak olyan emberek akik annyira befolyásolhatóak, hogy elfelejtik honnan jöttek, vagy egyáltalán hogyan is juthattak el oda ahová akartak.
Csodálatos az élet szomorú és boldog. Attól függ, hogy ki hogyan éli és vezeti saját útját, és ki kivel, hogyan találkozik.
Az a baj, hogy mikor még nem ismerjük egymást azelőtt döntjük el, hogy szerelmesek vagyunk és szeretünk. Pedig még nem hagytunk időt arra, hogy megismerve tudjuk, hogy mit is szeretünk a másikban.
Sok sikert szeretettel Gyöngyi.
Kedves Eszter!
Megköszönöm a véleményed, mert én is úgy gondolom, ha nem veszünk tudomást a problémákról, attól még léteznek. Én amúgy sem szeretem a magánéletben sem szőnyeg alá söpörni a szemetet. Inkább a megoldás keresés híve vagyok bármilyen gondban. Nem a környezetemből vettem a történetet, de hallottam több hasonlóról. Ma nem úgy van, mint a mi időnkben, hogy érettségi után vagy dolgozni kezdett az ember, vagy tovább tanult. Most 30 évesen, vagy épen felette is tanulhatsz. Csak nem szabad elfelejteni, kinek a kontójára. Mert valakinek addig helyt kell állnia helyette is.
Szeretettel: Tara.
Kedves Tara!
Az a véleményem, hogy a probléma akkor is létezik, ha nem beszélünk róla. Tehát minden, az életünkben történő akár kellemes, akár kellemetlen dologról szerintem érdemes beszélni, írni. Ez – sajnos – a valóság, amiről írsz, akár megtörtént, akár nem, teljesen életszerű, valósághű, elképzelhető.
Mikor kimondjuk az anyakönyvvezető előtt, hogy IGEN, akkor elindulunk közösen egy úton. Ez a fiatalasszony nagyon gyorsan, önző módon mellékutcát keresett. Meg lehetne írni a folytatását is, mert fog még választ kapni arra, amit csinált és talán még visszasírná Gyurit.
Ismertem olyan asszonyt, aki jó dolgában nem tudott mit kezdeni, szeretőt tartott, aztán fel is rúgta miatta a házasságát, de nagyon megbánta, mert szomorúan alakult az élete a másik férfi oldalán, illetve nem is az oldalán, mert hamarosan elhagyta egy másik nő miatt.
Férfi és nő kapcsolatáról, házasságról lehetne akárhány regényt is írni, s ha éppen nem "boldogan éltek, míg meg nem haltak", akkor oda kell figyelni, hátha lehet belőle tanulni valamit.
Sok szeretettel Eszter
Kedves Obsitos!
Ez egy irodalmi portál. Különböző témákról írunk, de gondolom, amikor regisztráltál, nem csak tündérmesékre számítottál. Hogy az olvasóknak ere van-e szüksége?-Kérded. Egy másik portálon nem egészen 3 nap alatt 64-en olvasták, és 41 hozzászólásom van alatta. Ebből úgy gondolom, igen. Kell. Mert senki nem kérdezte meg miért erről írtam, különböző szemszögből vizsgálták a történetet. Egy fiatal azt írta nekem, hogy erre az eshetőségre nem is gondolt, és vigyázni fog, ne kövessen el ilyen hibát. Ha természet kedvelő Vagy, akárcsak én, és mosolyogni akarsz inkább, javaslom a "Kutyakomédia" c. régebbi írásomat!
Szeretettel: Tara.
Kedves Ibolya!
Igazából nehéz eldönteni, hogy a gyermek, vagy az apa a nagyobb vesztes. Mert az apa az, aki mindent elveszít. Éjjel-nappal dolgozott, hogy mindent megadjon a családnak, s végül ő lett kevés, mert azért valahol igaz a nőkre, valljuk be:"új műsorhoz új férfi kell". Talán el sem tudják képzelni, hogy egy férfi is szeretheti annyira a gyereket, mint egy anya.
Szeretettel: Tara.
Kedves Judit!
Egy tudományos munka levezetésében természetes, ha nincsenek érzelmek megjelenítve. A másik oldalt villantottam meg én, amikor épp az érzelmek vezérlésére hogyan fordulnak át a dolgok.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Tara.
Kedves Timóca!
A kis boltból bekerült egy céghez, több nő közé. Mások voltak az elvárások, megjelenés, viselkedés, egyéb. De ez nem jelentené azt, hogy elfelejtse az ember, honnan indult. Azt meg pláne nem, hogy attól kezdve szégyellje a férje kétkezi munkáját. Sokan esnek ebbe a hibába. Többek közt ezt is szerettem volna érzékeltetni. Mert ez szinte biztos, hogy váláshoz vezet.
Szeretettel: Tara.
Kedves Tara! A mai világban 10 házasságból 6 válással végződik, és ezeknek gyerekeknek a többsége már apa nélkül nő fel. Ez nagyon szomorú, mert a jó apa éppoly fontos a gyerek számára, mint a gondos anya. Egy apa , akkor a legnagyobb, amikor szeretettel leguggol a gyermekéhez. Gratulálok Jega Ibolya
Kedves Tara!
Mintha csak illusztráció lenne az alkotásod a "Papírlakodalom" című cikkemben írtakhoz!
"A házasságban úgy kell egyezségre jutni, lehetőleg sértődések és veszekedések nélkül, hogy az mind a két félnek jó legyen. Sajnos ez nem jön össze, ha a házasok kevés időt szánnak egymásra, mert állandó rohanásban telik az életük. Így elvész az együtt megélt dolgok közös intimitása, és valami más /ahol több időt töltenek el, például a munkahely, vagy a barátok / lesz a fontosabb. Nagyon fontosak a közös események, a beszélgetések, a közösen végzett tevékenységek, mert ez teszi a házaspárt családdá."
Ezt a száraz szöveget, Te az érzelmek lefestésével sokkal gazdagabban, és árnyaltan ábrázoltad!
Judit