Kellemes októberi délutánon, kedves barátnőm unokájáért igyekezett a másik utcába. Az ötödik évében lévő kislány nagyon szeretett náluk lenni. Nem hiába, egy pesti kislánynak ilyenkor kinyílik a világ. A bérházak rengetege után a természet ezernyi szépségét bontja ki, amit a szürke egyhangú város eltakar.
A kislány mikor csak lehetséges pár napot ott tölt a kis faluban, ahol sohasem unatkozik, mert olyankor állandóan a barátnőjével van együtt. Hol itt, hol ott tartózkodnak. Mama, sok programot csinál nekik.
– Ha-hó megjöttem kijátszottátok magatokat? – hallatszott Kati mama hangja, ahogy fellépett a teraszra.
– Már öt óra van? – kérdezte a kislány, amikor meglátta a nagymamáját belépni az ajtón.
– Bizony már öt óra. Ezek szerint jól játszottatok, ha így kérdezed?
– Kati néni holnap is jöhet Petra játszani? – kérdezte Editke
– Hát, holnap már nem, mert holnap megy haza.
– Ó, de kár – mondta egyszerre a két kislány – mama te vagy a legaranyosabb mamám én úgy szeretek nálad lenni – mondta a kislány, miközben átölelte szeretettel a mama derekát.
A barátnők elbúcsúztak egymástól és elindultak hazafelé az úton. Azt utca egyik oldala fákkal, bokrokkal teli ligetet alkot. Már a lombok java lehullott, de még szép színesen ékeskedtek az ágakhoz ragaszkodó levelek a fákon. A délutáni lemenőben lévő nap még színesebben rajzolta meg az őszt, ahogy átvilágított bágyadt fénye az ágak között.
Ahogy Petra mesélte a mamájának, hogy mit játszottak, a természet csendjében egyszer csak erős apró kopogás visszhangja törte meg a kis liget csöndjét. A kislány felkapta a neki ismeretlen hang irányába a fejét és szájtátva bámult az irányába.
– Mama mi volt ez?
Kati leguggolt felmutatott a tőlük nem messze lévő fa törzsére, és halkan odasúgta a kislánynak
– Nézd ott, annak a vastag fának a törzsét! Ott van a fakopács a fák doktora.
– Hol? Nem látok semmit? Mi az a fakopács?
– Az a kapaszkodó kis madár.Harkály a neve. Olyan barnás színű ott kapaszkodik a fa törzsén és munkálkodik.
– Látom!
– Azért fakopács, mert kopácsolja a fát?
Közben a harkály lefelé ereszkedve újra kopogtatott.
Igen így is nevezik. De az igazi neve Harkály.
– Miért kopácsol?
Megkopogtatja a fát és ahol eltérő hangot hall ott felnyitja a fa kérgét és kikotorja a férget, ami a fában lyukat váj.
– És mit csinál vele?
– Bekapja és megeszi.
– Azért, mert fúrja a fát?
– Hát azért is, meg azért, mert az-az ennivalója.
– Elrepült!- mondta a kislány sajnálkozva, hogy a harkály eltűnt.
Mikor hazaértek és meglátta a nagyapját nagy sietséggel rohant hozzá.
– Papa, Papa! Képzeld láttunk harkályt és éppen dolgozott.
– Hogy- hogy dolgozott? – kérdezte nevetve a papa.
– Jaj, hát azt monda a mama, hogy a harkály a fák doktora és éppen kioperálta a lyukból a férget.
– Ja, értem! – mondta mosolyogva a papa – és nem ijedt meg tőled?
– Nem! Ott dolgozott tovább. Mama is látta.
– Sajnálom, hogy nem láttam, szívesen meglestem volna munka közben- mondta a papa mosolyogva.
Kiskunlacháza 2010 11.
Írta: Tátos Gyöngyi
Kedves Gyöngyi!
Nagyon tetszett a történeted, annál is inkább, mert mostanában többször tapasztaltam, hogy délutánonként nagyszülők sétálnak kisebb-nagyobbacska gyerekekkel mögöttünk a gáton. Sokszor a gát mögötti erdőt kutatják, az őszi tavaszban, hiszen egy ilyen helyen annyi a látnivaló. A kertünk is a gátnak "tart", itt is megtalálható a siklók hada, sündisznó alszik az összehúzott avar alatt. Kis kerti asztalt tettem rá, hogy a szél ne kotorja szét a leveleket. Azért is nem égettük el. A másik süni, amelyiknek a lába megsérült, a kamránkban alussza téli álmát egy dobozban, szintén száraz levelek alatt nyitott ablaknál. Már félig aludt, mikor még etettük, és azért is hoztuk be, ha felébredne tudjunk neki enni adni. 8 madáretető várja az éhes madarakat, és hozzánk is jár évek óta egy fakopáncs pár. Piros sapkája, nadrágja van, és fekete-fehér pettyes kabátkája. Télen megeszik a leszórt magot is, ha már nincs más. A szülők nem érnek rá a gyerekekkel kijönni a természetbe, de szerencsére a nagyszülők időt szánnak rá, s tanítva levegőznek együtt mögöttünk nap-mint nap.
Szeretettel gratulálok kedves kis írásodhoz! Tara.
Kedves Gyöngyi!
Bizony, milyen jó amikor a gyerekek rácsodálkoznak a világra! Mennyi érdekességet találnak, és az őket tanító felnőttek is újra felfedezik velük együtt ezeket.
Nagyon kedvesen ábrázoltad ezt a történetedben!
A "nálunk dolgozó" harkály doktor időnként akkora ágdarabokat műt le a diófáról, hogy már szinte megmetszi a fát 😀
Még fizetséget sem kér érte 🙂
Amióta elterjedt a városban a házak szigetelése hungarocell lapokkal, már ott is lehet találkozni a harkályokkal. Ha Petra felnéz egy-egy frissen szigetelt házra, ami előtt térdig lehet járni a hungarocell forgácsokban, ott is láthatja a fakopáncsot, aki átképezte magát műanyag kopáncsnak. 🙂
Az ornitológusok értetlenül állnak az előtt, hogy a harkályok megkezdték a szigetelő anyagok bontását.
Arra gondolnak, hogy a harkályok jelzőfaként, pusztán a kopácsolás hanga kedvéért használják ezeket a helyeket. E madarak más fajokhoz hasonlóan harsány hangadással jelzik társaiknak területüket, és a nőstények is részben ilyen hangok alapján bizonyosodhatnak meg a hímek fizikai rátermettségéről. Ismeretes, hogy a harkályok pont e célból kopognak eszeveszetten a tányérantennákon. Ha ráütünk egy ilyen ház falára, a több négyzetméteres felületek messze hangzó dobként működnek, szinte bizonyos, hogy ez a hatás vonzza ide a harkályokat is, és okoznak milliós károkat.
Az én verzióm szerint pedig: tűzvédelmi okokból, emberbaráti szándékkal bontják le a hungarocell szigeteléseket, amik úgy égnek, mint a zsír és egészségtelenek. Nyugaton már tilos ilyeneket a házakra tenni… 🙁
Judit
Kedves Gyöngyikém!
Rettentően aranyos kis történetet írtál.
Szeretettel olvastam:Rozálka;)