Sült krumpli illatú volt régen ruhám, mikor sokáig ott üldögéltem…. És mintás volt a plafon meg a fal is, más- más színű. Alulról néztem a lábakat, amik elsorakoztak a ház előtt magukkal vitték a szuterén álmú reggelt, delet és délutánt.
Lábujjhegyen állva belátszott az egész utca, apró ablaknyi története….
Meleg masina vascsövéről lekoptak mára a kéznyomok,az idő mostanra szabályos gödröt vájt a járdalapokba, belém is.
Mormolom magamnak a titkaimat, szitálom az emlékezetem meg nem mozdulva járom el azokat a lépéseket –képzeletemben-, ami ide tartoznak ezekhez az árkokhoz még, nagyanyám házáig és cipőm talpában maradtak mostanáig.
Régen nem ott lakik már.
De van, hogy ugyanarra a fényre van szükségem sehová sem sietve a dombon felfelé kaptatava, az akácfák és részletekig, emberekig ismert házak mellett.
Arcomra lehel a gyermekvágynyi idő és lelassít engem, érzem, ahogyan a nyugvó napot leveleiken keresztül rám villantják a szél rezgette fák, egy-egy pillanatból áll össze az egész korong…
Egy-egy pillanatom….
Langyos az aszfalt, meztelen talpam kívánja erejét a földnek, papucsom kezemben lógatom erre a pár lépésnyi időre.
A kútnál pihenek meg, a ház mellett, ahonnan a leengedett redőny mögül idegen függönyök susognak, de a falak tartják a régiek lakta szuszogásokat, lomolásokat, érintéseket, tücsökciripelős éjszakákat… érzem, ahogy hátam beletámasztom a múltba.
Hirtelen haragvó fekete óriás gyűlik felettem. Kútnak elvándorolt vizéből nyári záport csinál, minden kíncseppjét az utolsó utcának bemossa keresztül rajtam a garád felé…
Most eddig jöttem…házadig…
2011-01-28
Írta: Kordics Orsi
Kedves Orsi!
Engedd meg, hogy most Katalinnak válaszoljak!
Nem!!!
Sok szeretettel,
Szála Gabi
köszönöm az olvasást mindenkinek! annak méginkább,hogy úgy tűnik nem vagyok egyedül a múló idő keltette gondolataimmal és hiánnyal a régire !
Kedves Orsi!
Megérintette az én lelkemet is ez a rövid kis írásod.
Együtt tudok érezni Veled, hiszen nekem is vannak hasonló élményeim, csak már a régi ház (házak) nem állnak.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
🙂
Kedves Orsi!
Te talán megérted… néha úgy érzem, hogy akkor növünk fel igazán, amikor a Nagyszüleink hagynak itt minket. Talán azért, mert az iskolai szünetekben sok időt töltöttünk Náluk, így a gyermekkorunkból sok emlék köt Hozzájuk. Én a mai napig sokat gondolok a Nagyszüleimre. Ők is meghatározó szerepet játszottak az életemben. Még ma is hiányoznak.
Szeretettel olvastam írásodat: Tara
Kedves Orsi!
Régi ház és sok,sok édes emlék amiért ellenállhatatlan késztetést érez az ember hogy végig menjen ugyanazon az úton amin valaha oly sokat járt.
Jót sétáltam veled ,s közben saját nagymamám jutott eszembe.
Rövid írásodhoz képest,nagyon sok gondolat,mondanivaló van benne.Ebben te nagyon jó vagy.
Üdv : Juli
Zsike! Eszter! Köszönöm a sétát velem!
Eszter látod!!!!? A kaptatásra fel sem figyeltem! Majd azt is kérem Józsitól javítsa nekem!
😀
Kedves Orsi!
Gondolom Józsi most nagyon el van foglalva a pályázati anyagokkal, de biztosan beírja Neked azt a "k" betűt, s lejjebb a "kapatatava" szót is kijavítja. Nehogy félreértsd, más írásában könnyebben meglátja az ember az elütést, ez így van nálam is, akárhányszor átnézem, sokszor mérgelődök, hogy mikor már az oldalon van, akkor találok még benne hibát. Egy külső szemlélődőnek egyszerűbb észrevenni.
Az írásod nagyon mély érzéseket közvetít egyszerűen, szépen, s mivel én nagyi vagyok, csak remélem, hogy az én unokám is így érez majd egyszer.
Sok szeretettel Eszter
Kedves Orsi!
Ez a klasszikus "visszavágyás", amikor az emlékek olyan erővel törnek fel, hogy muszáj visszafelé menni ahhoz, hogy kapjunk egy villanásnyit "ugyanabból a fényből",mert a későbbi fény már soha nem lesz, nem lehet ugyanolyan. Nagyon szépen megfogalmaztad a hely, a pillanat, és Drága, "akkori" Nagyanyád hiányát.
Szeretettel:Zsike 😛
amik ide tartoznak ezekhez az árkokhoz még, nagyanyám házáig és cipőm talpában maradtak mostanáig.
kimaradt egy K
😀 a fentiből ,
remélem odalátjátok