János szomszéd 2/2. rész

– Mikor mész a héten megint bevásárolni? – kérdezte kedves szomszédom a kerítésen átkiabálva péntek délelőtt.
– Szokásom szerint a hétvégén szombaton. Esetleg vasárnap. Miért? Kifogytál valamiből?
– Nem, csak jó lenne megnézni a zsírszalonnát. A szórólapjuk szerint ma megint lesz, s én úgy be vagyok indulva rá. Nem mennél – soron kívül – ma is bevásárolni?
– Hogy az én jó szívem egyszer még a sírba fog tenni engem! Na jó, egy nagy családnál mindig kell ez-az, ha 10 felé indulnánk, az jó lenne neked?
– Nem lehetne korábban?
– Mi az? Jön a barátnőd, hogy így be vagy sózva? Vagy hova ez a nagy sietség?
– Mintha nem tudnád: 10-kor van az összefoglaló az elmúlt hétvégi összes európai meccsekről. De éppen ilyen fontos, hogy elsőként legyünk a boltban. különben nem marad megint zsírszalonna. Induljunk el most!
– Te nem vagy komplett! Még meg sem reggeliztem, meg sem kávéztam, hova rohansz hajnali ½ nyolckor?
– Nyolcra odaérnénk, elsőként kapnék szalonnát, s neked sem rohadna meg a felvágott a kocsiban. Ha nem sokat tökölnénk, ¾ 1o-re röhögve itthon lehetnénk. Na, mit szólsz hozzá?
– Hogy mit meg nem teszek érted,kedves János, de akkor öt perc múlva a kapuban légy!
– Rohanok!

Miután így, – idő előtt – elindultunk, már nyitás előtt ott toporogtunk az ajtóban. A „körutunkat” – szokás szerint – a piperecikkeknél kezdtük…

– Nézd csak Jancsi! Van már csalán ízű fogkrém is, a múlt héten még nem volt.
– Vegyél, ha kell nektek, az én műfogsoromra nem jó.
– Meg van akácvirágos babaszappan is! – lelkendeztem tovább.
– Az meg mi a francnak? – kérdezte durván. Nem vagytok ti már gyerekek, s unokátok sincs…
– Nem úgy van az kedves szomszéd! Nem is tudtad, hogy a felnőttek nagy része baba-készítményeket használ?
– Aztán meg mi a francnak? – esett ismétlésbe a barátom.
– Mert sokkal finomabb anyagokból készülnek, mint a felnőtteknek szánt hasonló termékek. Tudod, János, a babák bőre nagyon érzékeny, nem lehet akármivel mosni, bekenni. A mi rinocérosz-bőrünk mindent kibír, de az övék hamar kipirosodik, kipattog, lehámlik…
Ráadásul az állam dotálja is, így jót veszel, olcsón. Én vennék a helyedben…
– Kell a francnak! Menjünk inkább a szalonnáért! – fakadt ki kedves barátom, és észre sem vette, hogy a mai napon – valami miatt – nagyon egysíkúan fejezte ki magát…

A festékes részlegnél öntudatlanul is felkiáltottam: – No, még ilyet! Kapható karácsonyi- kaktusz-színű csónaklakk! Megáll az eszem!
– És mit akarsz vele lemázolni?
– Én? Semmit. Csak felhívtam a figyelmedet, ha a jövőben valamit le akarnál lakkozni, a választék eggyel nőtt… De ez még nem minden: a fabeeresztő választékuk is bővült: van már bézs, ekrű, és padlizsán színekben is. Hogy manapság mi mindent ki nem kísérleteznek a vegyészek!
– Tudtommal nálatok minden kék, hová kennéd ezeket a szörnyűségeket?
– Nana, kedves szomszéd! Az ember sosem tudhatja, mikor lesz szüksége padlizsán-színű lazúrra. Nem kell átmenni a szomszédba megkérdezni, egyenesen ide vezethet az utad…

A kenyereknél nem tudtam vissza fogni magam: – Te, János! Kapható öt fajta magvas kenyér! Ráadásul alig drágábbak, mint a fehér kenyér, amelyik állandóan morzsálódik. Most vegyél belőle, mert ha visszaviszik az árát, nem fogod tudni megvenni! Szükség esetben lefagyaszthatod azokat, egy fél évre megvan a magos-kenyér készleted…
– Kell a rossz nyavalyának! Belemegy a mű- és az igazi szájpadlásom közé, aztán nem jön ki, nyomja a bőrömet. Vehetem ki, pucolgatni. Vegyél te, ti biztosan szeretitek ezt!…
– Ki is vágna az asszony vele együtt. Nem vagyunk mi madarak, hogy magot zabáljunk. Neked ajánlottam, mert nem jó az emésztésed, ezért vagy olyan sovány… De ha nem kell, nem erőszak a disznótor. Menjünk is, mert itt fogunk éjszakázni.

A sajtoknál összecsaptam a kezem a csodálkozástól: Ezt nézd meg kedves szomszéd: mozzarella sajt ezer forint alatt! Na, mit szólsz hozzá? Most vegyél, hiszen 40%-kal olcsóbb! Ne mondd,hogy ezt sem tudod megfizetni!
– Annyi még lenne nálam, de ez a sajt nem sajt, csak a neve az.
– Ezt meg hogyan érted? Szerinted nem tejből készül?
– Dehogynem. Ettől függetlenül se íze, se bűze. Nem is tudom, hogy lehet ezt megenni?!
– Paradicsommal kedves szomszéd! Karikára vágott paradicsommal, egy kis sóval, borssal, bazsalikom-ecettel, ill. ha van, friss bazsalikommal.
– Én nem értek az ilyen francos kajákhoz. Én csak az ömlesztett sajtokat, a parenyicát, meg az edámit ismerem… De ha nem vásárolsz, menjünk tovább!
– Felőlem!

A cipők mellett elhaladva, muszáj voltam megszólalni: Figyelj, öregem! Megjött az őszi divat! Ha feltétlenül karmazsinos csizmára fáj a fogad, ne fogd vissza magad, jól néznek ki, és az áruk is tűrhető…
– Aztán mi a fitty-fenének vegyem meg? A suhanc-koromat leszámítva sosem hordtam csizmát, akkor is csak sáros időben…
– Pedig most is jól állna neked, a fejemet rá! És nézd csak ezt a modern talp-kialakítást! Ez tetszik nekem: a régi az újjal ötvözve: egy újfajta csúszásmentes talp a hagyományos csizmának… Nem semmi, barátom!
– Akkor akassz le egyet, próbáld fel, és ha jó, haladjunk tovább, mert el fog fogyni a szalonna.
– Te nem vagy magadnál János! Én, a törzsgyökeres városi ember csizmában? Nincs ki minden kereked? Nem akarok én közröhej tárgya lenni! Na, menj már…!
– Akkor minek nézegeted, ha nem is akarsz venni? Csak az időnket pocsékolod!
– Mert olyan jó megfogni ezt a puha anyagot, belélegezni a cserzett bőr illatát… Fura, hogy te, mint született falusi, csukott szemmel mennél el mellettük!
Nézd csak az alsó sort: azokon még sarkantyú is van! Milyen szépen csillognak!
– Hadd csillogjanak, engem nem érdekelnek! Igyekezzünk már! Még semmit sem vettünk, de egy órát már elszartunk!
– Nincs igazad, csak ötven percet, de legyen igazad, húzzunk bele!

De alig mentünk pár lépést, a csodálkozástól földbe gyökerezett e lábam: – Ez nem lehet igaz, Jancsi! Nézd csak, mit látnak szemeim? Le a kalappal a menedzsment előtt…
– Mi a túró tetszik neked annyira itt, a ruhaosztályon?
– Ködmön, lajbi, kacagány, de még muff is, a nagymamám ilyet használt télvíz idején, hogy a keze le ne fagyjon! Micsoda zseniális ötlet! Visszahozni a régi, szép falusi ruházatot. Ezt nevezem, ez már döfi!
Jó, tudom: neked ehhez nincs szemed, de nekem van, s ezért kutya kötelességem felhívni a figyelmedet minden szépre.
– Azt mondd meg: akarsz valamit is venni, vagy csak az időt húzod – vált egyre feszültebbé a kedves szomszédom.
– Jól van, – adtam be a derekamat – ne rostokoljunk egy helyben, vár minket a zsír-szalonna részleg!

Majdnem elmentem a szőnyegek mellett, mikor is eszembe jutott valami: – Te, János! Most választ kaphatsz a kérdésedre, itt van egy eladónő!
– Mire gondolsz?
– Arra, hogy honnan ismerhető fel, melyik a kézi-, ill. a gépi csomózású szőnyeg. Bogarat ültettél a múlt hét végén a fülembe, azóta is azon agyalok. Most szakértőtől tudjuk meg az igazat!
– Hagyd a fenébe, nem érdekes, csak hogy már a kocsimban legyen a szalonna. Azért jöttünk, vagy a szőnyegek csomóinak vizsgálatáért?
– Ha gondolod, lépjünk tovább, de aztán ne engem hibáztass, ha úgy patkolsz el, hogy még ezt sem tudod!

A tejeknél gyorsan berakta a szokásos műtejét, aztán ideges várakozásba kezdett, míg én szisztematikusan végig böngésztem a két sor tejet. Egy idő után nála kiborult a bili:
– Nem mindegy, melyiket veszed, mind egyformán szarok, csak az árukban van különbség! Dobj be valamit, aztán húzzunk már, mint a vadlibák!…
– Nem úgy van az, kedves szomszéd! 50 fölött már oda kell figyelni, mit eszik-iszik az ember. Tudod: koleszterin, magas vércukor, meg miegymás…
De különben sem értelek: miért akarsz venni zsír-szalonnát, mikor most nem leárazva hirdették. Megveszed 30-40%-kal drágábban, csak azért, hogy esetleg a jövő héten megint olcsóbban kaphatnád meg. Mi ebben a logika?
– Az, hogy ha olcsón kínálják, pár perc alatt elfogy, úgy, mint a múltkor. Akkor inkább fizetek egy kicsivel többet, de akkor biztosan kapok. Imádom a töpörtyűt, s már annyira kívántam, gondoltam, kerül, amibe kerül, de veszek. Nem is kettő, hanem három kilót, akkor bizonyára marad a következő hetekre is…
– Értelek, s valahogy igazad is van, nézzük meg akkor a szalonna-kérdést!

Azonban a zöldséges részt nem lehetett csak úgy kihagyni, mintha nem is lett volna… Becsületemre vált azonban, hogy nem turkáltam tíz percnél tovább a paradicsomban, és az uborkában együttvéve. S meg sem nyomogattam úgy, mint a kedves szomszédom, csak úgy megsimogattam, eldajkálgattam kezeim között…
Egy fél rekesz uborkát – csak úgy, játszásiból – nagyság szerint rendezgettem, majd ott is hagytam őket, hadd gyönyörködjenek az utánam jövő kedves vásárlók, milyen szép, katonás rendben sorakoznak a kovászolni valók…
– Veszel, vagy nem? – kérdezte a világ legkedvesebb szomszédja, de a hangja mintha feszült lett volna… Csak tudnám,mitől?
– Ebből? Meg vagy buggyanva? A fóliámban sokkal szebbek teremnek! Menjünk is innen, rájuk sem birok nézni!

– Még ilyet! Mindjárt dobok egy hátast! Látod, János? Igazi polip! A mindenit! Már nemcsak tengeri halat, hanem osztrigát, meg kagylót, és egyéb tengeri herkentyűt is kínálnak! De feltört ez a cég! A végén még cápát is lehet majd kapni…
– Hát az meg mi a búbánatos rossz nyavalyának kell? –kérdezte, s hangjában némi idegességet véltem felfedezni…
– Ó! kedves barátom, te még nem ettél cápa-uszony levest! Nem tudod, miért ilyen sivár az életed!…Annál nincs fenségesebb a világon!
– Elmész ám! Mindjárt megmondom, hova? Csak nem akarod velem elhitetni, hogy ilyen szarokat eszel?
– Hogy te milyen maradi vagy, kedves János! Ha még nem próbáltad, minek cikized le? És vedd tudomásul, hogy igen is megeszek minden fajta tengeri vackot: a kagylótól a medúzán át a mini polipig, sőt: a kedvencem a panírozott polipkar. Olyan, mint egy olajban sült gumi alátét, marhára csípem, csak úgy rugózik a fogam alatt…
– Akkor kérjed ezt a tengeri szörnyet, aztán húzzunk tovább!
– Elmentek nálad otthonról? Egy napi bért kiadni egy kiló tengeri finomságért? Meg is nyúznának otthon, ha ilyen drágaságra adnám ki a nehezen összegyűjtött konyhapénzt! Dehogy is kell innen bármi is, menjünk, hogy haladjunk!… Az idő sürget!

A söröknél egy láda üvegeset vettem. – Csak, hogy ne kerüljön többe, mint a dobozos társa! – mondtam a kedves szomszédomnak. – Az üvegeket meg visszahozzák a gyerekek! Úgyis kell nekik egy kis zsebpénz. Csak azért mondom, János barátom, nehogy megszólj! Te nem veszel semmit?
– Nem, most a kémény-bélelésre gyűjtök. Mehetünk tovább?
– Hogyne, kérlek tisztelettel, már akartam javasolni…

A boros részlegnél nem sokat vacakoltam, vettem 3 üveg vöröset, 3 fehéret, meg egy üveg „konty alá valót” a lányoknak.
– Nem sokat ér ez a homoki padlódöngető, de fröccsnek elmegy… Hol is láttam az ásványvizeket, vissza kell mennem pár palackért…
A világ egyik legrendesebb szomszédja ekkor lemondóan legyintett egyet, és ráült egy alacsonyabb rakás, teljes értékűk kutyaeledel-konzervre.
Mikor visszajöttem a bugyborékoló itallal, barátomat a legnagyobb letargiában találtam. – Mi van veled, Jancsi? De el vagy anyátlanodva! Csak nem beteg vagy?
– Van a fene! Csak azt nem tudom felfogni, hogy lehet 2 órát úgy elszarni, hogy szinte semmit sem vettél!… Sok van még hátra?
– Á! Csak csirkét veszek, és már mehetünk is a szalonnádért!
– Rendben, de most már tényleg siessünk!
– Felőlem akár futhatunk is!

– János! Én igazán nem tehetek róla, hogy annyi szárnyas állat létezik, amelyet oly szívesen megvenne az ember. De a vásárlást nem lehet hűbelebalázs módra összecsapni. Különösen a tyúk-szférában nem. Nejem csak a mellet szereti, mindenki más a combot. Péter fiam imádja a lábat, kár, hogy szinte sosem kapni., mint pl. most sem . A mennyiség sem mindegy, hiszen egy comb nem egyenlő egy egész mellel, tehát úgy kell vásárolni, hogy mindenkinek – lehetőség szerint – egyformán jusson. Érted, barátom?
– Persze, csak már rakjad azt a döglött csirkét!
– Várjál, Jancsi, az nem olyan egyszerű: mindent pontosan ki kell számítani: két napra főzök, akkor a két lánynak kell két egész csirkemell, az ketté vágva 4 fél, nekünk, 3 fiúnak akkor 6 db comb,ehhez jön kettő, amit a Peti az útra magával visz, kettő kell a Tominak a melóba, egy pedig a Barbarának,ő kis étkű. De hogy hétfőn ne kelljen újra vásárolni mennem, magamnak is hozzá számolok még két combot. Az asszony a munkahelyén kajál, rá külön nem kell számolnom.
– Az tehát összesen két mell, és tizenhárom comb. Stimmel?
– Aha.
Ezzel betettem a kocsimba 2 nagy csomag (10 db.-os) combot, meg egy kis csomag (2 db.-os) mellet.
– Most számoltad ki, pontosan mennyi kell. Miért vettél akkor 20 db. combot?
– Mert 13 db.-os kiszerelésű nincs. Most vagy valakinek nem jutna, vagy lehet repetázni… Szerintem, az utóbbi a humánusabb… És akkor nézzük a szalonna-ipart!
E pillanatban úgy nézett ki, a szalonna vásárlásnak már semmi sem állhat útjába…

De nem jutottunk el a kívánt árúhoz, mert útközben hatalmas plakát adta tudtul, hogy a sertéskaraj most 30%-al olcsóbb…
– Várj János, kicserélem! Ha valami ilyen olcsó, azt ki kell használni! Különben is a hétvégén volt csirke, nem lehet minden nap ugyanaz, még akkor sem, ha olcsó…
Azt hiszem, a guta kerülgethette, de ez még nem volt elég nekem: – Rántott bordát csinálok, de ahhoz tojás is kell. Már megyek is vissza, a tojás-részleghez, de sietek!
– Csinálj, amit akarsz, nekem már tök mindegy. A foci-összefoglalónak már így is – úgy is lőttek… Most már ráérek…- adta tudtomra összetörten.

– Szabadon tartott tyúk tojását vettem János, annak állítólag jobb az íze! – lelkendeztem, de a szomszédok gyöngye maga alá volt rogyva: gyászba borult a lelke, mivel lekéste a gól-özönt. De én nem tehetek róla, hogy annyi mindent kell megszemlélni, figyelembe venni, és kiszámolni. Így nem is csoda, hogy egy láda sörre, egy csomag karajra és tíz tojásra két és fél órát kellett áldoznom

Ráadásul megint nem kapott zsírszalonnát!

Írta: Winczheim Tibor