Az erdő titka

Elmesélek nektek egy igaz történetet. Egyik legjobb barátom osztotta meg velem legmélyebb, legtitkosabb érzéseit, melyek hosszú évekre felkavarták az életét.

Hallgassátok figyelmesen!

2008. január vége felé járt az idő. F tökéletes romokban hevert. Fél éve vált el, hagyta ott a felesége. Szerencsére két lánya és Dödö, a kutya mellette maradtak.
Elindult egy újabb év, de semmi jóval nem kecsegtetett…
Remegő gyomorral nézte a naptárat – másodfokú tárgyalására várt – és reménykedett, hogy a nyarat még szabadon, lányaival, barátaival töltheti!
F volt feleségével lezártnak is tekinthetné a 17 évi házasságot, de valójában sok kérdés megválaszolatlan maradt. Pedig a nő cselekedetei, viselkedése minden szónál beszédesebbek voltak. Fájt ami történt, hisz egész életében ragaszkodó volt,és csak azt akarta ..szeressék!
Egy kedves szóért a lelkét odaadta.
Otthon pihent, naphosszat a számítógép előtt ült: zenét hallgatott, leveleket írt, beszélgetett.
Szívesen időzött a közösségi oldalakon is.
Egy nap, váratlanul előkerült a semmiből N, vagy 25 év távlatából ismerősnek jelölte meg.
Nincsenek véletlenek! Gyors üzenetet váltottak… olyan semlegest… jól vagyok, mizújs… stb.
Valami mégis történt! F megérezte, ösztöne súgta nem kerek N élete! Érzékei, lelki szenzorjai bekapcsoltak. Életösztöne, belső hangja átvette a vezér szerepét. Azonnal előbújtak a 25 évvel ezelőtti – 2 hónapos – fergeteges kapcsolatuk mélyre ásott emlékei! F újraismerkedésük 4-dik napján – számára is váratlanul – verset írt N-nek.
Nem is akármilyet! Íme: olvassátok…

Édesem szíve, lelke sas madár,
Teste rég béklyóban, milyen kár.
Mozdulata, illata, teste íze bennem él,
előjött ösztönöm, láncát tépi és remél.

Nem számít mi lesz, csak legyen Ő nekem,
érinthessem egyszer és fogja a kezem.
Törjön ki börtönéből, tomboljon a szenvedély,
játszunk újra együtt,ha eljön a várt NAGY éj.

Hallgass a belső hangra, mely benned él,
tested is ledobja terhét, mert sokat remél.
Az élet visszaadja, amit sokáig elvett,
nem gyötri kín tovább, e gyönyörű testet.

Lelkem nyitott rád, szívem is Veled van tele,
rád zúdul most meggyötört testem,lelkem heve.
Szenvedély, tomboló vágy, ki adja ezt vissza,
tested illatát a múlt ködéből, lelkem újra issza.

Mondtál 3 szót, 25 éve őrzöm, ott mélyen,
bocsáss meg e sorokért,csak ezt kérem.
Jött a finom válasz:
Ne csináld ezt velem! Ilyen verset még soha nem írtak nekem. Ha itt lennél látnád a szememen mennyire megérintett, de tartanom kell magam, mert két kolléganő ül velem egy helyiségben.
Basszus legszívesebben elsírnám magam!! Mit művelsz velem?

Teljesen felkavarta N-ben is múltuk emlékeit. F maga sem tudja miképpen szabadultak fel benne a gondolatok, szavak és rímek, de szinte a lelkéből szakította ki ezt az első verset.
Egyet biztosan tudott… N-t megszerzi, meghódítja és kiszabadítja rabságából!
Megjelent, eljött megint az istennő, és most nem engedi el.
Lelkük finom hálója megrezdült, és a szerelem megkezdte hódító útját mindkettőjük lelkében-testében!
Három hónapig csak telefonon és üzenetekben tudtak „találkozni”, de végül elérkezett a nap amikor élőben láthatták egymást… végre!
Ami akkor történt velük, soha el nem felejtik.
Most jelen időben fogom elmesélni a csodás találkozásukat, remélem Ti is átélitek…

Tavasz eleje van. A reggeli Nap bátortalan sugarai már támadják az éjszakánként még újraszülető jégcsapdákat. Kora reggel van, friss szellő borzolja a faházat körülölelő, és védelmező fák sokszínzöldbe öltöztetett leveleit. Itt fent a hegyen, nagyon korán ébred az erdő.
Hirtelen, lompos farokkal vörös bunda villan, és már el is tűnik a sűrű bokrok tövében.
Fürge mókus család tűnik fel, hang nélkül. Villám mozgásukat gyakori megtorpanással törik darabosra. Magabiztosan közlekednek az égig érő, függőleges autópályákon.
A rönkfából épült erdei lak teljesen belesimul a környezetébe. Akaratlanul is elmosolyodik az arra járó, ha a szokottnál nagyobb méretű ablakokra tekint. Elindul hódító útjára a Nap. Ha felnézel a fák fölé, olyan érzésed támad, hogy az Ég leereszkedett a lombok közé.
A gyenge szélben mozdulnak a lombok – lélegzik az erdő – hallani is!
Érezni, ahogy körülfog, átjár, felbont ritmusával a zajos csend.
Szanaszét hever a Hajnal, s a gyorsléptű Reggel szorgalmasan szedegeti össze a maradványokat.
Rejtett mosoly vésődik a fák kérgébe, bokrok belsejébe. A hajnali pára rég elillant, felszippantotta a duzzadó napkorong. Messzebbre tekintve, azért még homályt terít a lombkorona és az Ég közé Köduraság!
A házikó előtt vastag farönkök terpeszkednek, mint párnás fotelek egy nappaliban.
No, menjünk csak közelebb!
Végül is meséről van szó, a fantázia óhatatlanul káprázatot varázsolhat szemünk és lelkünk elé?! Vagy ez tényleg a valóság…?
Induljunk! Menjünk be a házikóba! ..Gyertek velem. Csendben!
Már az előtérben vagyok. Mondhatnám, hogy csend van, leszámítva a sejtelmesen fátyolos hangú SADE, izgalmas énekét, mely betölti az egész nappalit.
Rönkfából készült, pácolt ülőgarnitúra uralja a kőkandalló előtti teret. Emberléptékű, de mégis tiszteletet parancsol a tér. Talán a meleget adó, vöröslő lánggal égő kandalló tüze, vagy a parázsló megnyugtató pattogása adta az ötletet – süppedő, puha cserge terül el lustán-lomhán de hívógatóan! A finom pihenő hely most sem üres…
Egy Nő és Férfi fekszik – alig betakarva – a cserge, ölelő bundarengetegében, szorosan egymás mellett. A Férfi keze, lazán pihen a Nő derekán. A Nő bőre bársonyos, sima, teljesen hibátlan. A lángocskák narancsvörös fénye játékosan cikázik rajta, fura mintázatot rajzolva a derékig érő selymes hajára. Kreol bőrén, az éjjeli szeretkezések nyomán keletkezett testpára lepelként terül el.
Halkan szuszognak, arcuk sima, talán olyan, mintha mosolyognának… szinte egy ritmusban lélegeznek.
Semmi különleges nincs ebben – csak egy emberpár – de csak én tudom,mennyire hasonlítanak egymásra. Ismerem őket! Talán ugyanazt is álmodják!?
Láthatatlan, mégis tapintható a szerelem körülöttük. Testük éjjeli, vad tombolása nyomokat karcolt a levegőbe. Szinte harcoltak, ki tudja a másik testéből minél jobban előcsalogatni a titkokat. A Nő-t azonnal bizsergés fogja el, ha a Férfi hangját hallja… A Férfinak egy apró kacaj is elég, hogy a külvilág bezáruljon körülötte, és nappal is különleges vaddá váljon!
A Nő ezt az átváltozást tökéletes nyitottsággal fogadja, bármikor is tör rájuk a vadállattá válás édes kényszere!
Az űzött vadak érezhetnek hasonlót, de ők ketten ezt az érzést önmagukból gerjesztik, és mindent elsöprően indul fékezhetetlen útjára bennük az ősi ösztönük.
Egy sima étkezés, napi takarítás, vagy éppen munkába indulás közben megtörik a pillanat, és készen állnak a tombolásra.
Egyetlen mozdulat is elég ahhoz, hogy mindketten megérezzék, miről beszél némán, mégis ordítva a testük. Ez a ritka rezgésszint, lélek azonosság kapcsolatuk alapja.
Évtizedekig elnyomott vágyaik, meggyötört lelkük, mélyre bújtatott ösztöneik végre felszínre törtek. Jaj! Csitt, csitt…! Ébredeznek!
Magukra kell hagyni őket, legyen csak kettőjüké ez a csodás reggel…
A történet vége még sem boldogságos…!
F megkapta méltó büntetését, amiért nem tiszta úton akarta megtartani – minden áron – házasságát, feleségét…
Szerelme pedig 1,5 évig bírta a távolságot. Szerelmük egy hideg nyári estén megfagyott, és már nem lehetett újra éleszteni!
F csak idén szabadult béklyói alól, és bűnös múltjától. Egyedül kell ismét talpra állnia.
Múzsája, szerelme, istennője már más utakon jár.
Közel kétszázötven verse szerelemről, bánatról, és lelke színeváltozásairól szól, és kiadásra várnak.

Nem régen küldte friss művét… okuljak belőle!
Hát megosztom veletek!

A PILLANAT

Elkapod, megforgat, eltalál, eltoltad,
fénye van,elvakít, összefog, szétszakít,
varázsol, elbutít,gondot űz,felvidít,
emlék már,elszaladt, múltadból kiszakadt,
várod őt,szüntelen, okosan,esztelen,
szörnyet szül,elriaszt,erőt ad, torz vigaszt,
megszépít, elbújik,beléd mar,széttörik,
meghalsz érte, benned marad, fája fénye, ne bántsd magad!
csontig hatol, agyat gyötör, óhajtod és nincs más gyönyör,
villan egyet, jéggé dermedsz,nélküle mit sem kezdhetsz.

vágyat fakaszt,lelket bélel,eltűnik a hajnali széllel,
újra éled,visszavárod,nincs szebb nekünk,te is látod?

Lejegyezve: az Úr 2011-dik éve, nyárközepe havának 9-dik napján.

Írta: Veszprémi Gábor

“Az erdő titka” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Kedves Taz!

    Elolvastam, bár ne tettem volna!:):(:(
    A novella fantasztikus, a lelkem-szívem…hagyjuk…

    Szeretettel gratulálok,

    Gabi

  2. Zseniális! Az okulásunkra írt vers pedig telitalálat. Gratulálok!
    Ritka jó írás.
    Üdv: Tara

  3. Kedves Ronika!
    Köszönöm, hogy reagáltál. Én is örülök,hogy örömet szereztem írásommal.
    üdvözlettel: Taz;)

  4. Huuuuuuuuuuuuu. Féltem, hogy beletrafálok, s bejött. Ne haragudj, hogy "lelepleztelek". Bár, ne tarts attól, külön- nem érvényesülsz. A versre, s aprózára gondolok. Talán külün-külön jobb lenne. Tudsz valamit ami nem mindenkinek adatik meg. Úgy tudod az érzéseidet betűkbe foglava átadni hogy azt kevesen. Mert akik tudják a betűket olvasni, azok átérzik azt, amit érzel. Gratula
    Üdv
    🙂

  5. Kedves Doroty!
    Köszönöm dícsérő soraid. Ráéreztél.. a barát is én vagyok…!
    Megéltem 1 fantasztikus szerelmet,majd annak fájdalmait,amikor…
    baráti üdvözlettel..tasmandobos;)

  6. Gratulálok Gábor!
    S ha létezik,;) a barátodnak is. Vibráló, érdekes, köszönöm, hogy megosztottad velünk:)

Szólj hozzá!