Kincs és vér

Összes megtekintés: 841 


Csongor letette a könyvet, és merengőn a távolba nézett. Ma úgy mondanák elbambult, pedig gondolatai gyorsvonat sebességével száguldottak fejében. Hogy is volt? Gyerekkori emlékképek derengtek fel elméjében. Ők is keresték a kincset, mint minden akkori gyerek, csak nem a kert végében lévő disznóól romjai közt, hanem egy elhagyatott gyümölcsös bedőlt pincéjében.
A hatvanas évek első esztendőit írta akkor a történelem. Még élénken élt 1956 emléke. Igaz akkor ő még kicsi gyerek volt, de rá is átragadt testvérei lelkesedése, és a forradalom győzelmes pillanatainak emléke. Aztán jött a megtorlás, és legidősebb bátyjának külföldre disszidálása. Titokban barátaival mégis az ellenállás gondolatai foglalkoztatták őket. Ebben Tatay Sándor ifjúsági regénye, a Puskák és galambok is táplálta bennük a tüzet. Meg is alakították a MISZ-t, a Márciusi Ifjak Szövetségét. Igaz, erről csak ők négyen tudtak, és ki is merült a szövetség tevékenysége abban, hogy egy nagyméretű radírgumiból kifaragták a pecsétjüket. Aztán a szervezkedés abbamaradt, mégpedig egy tragédia következtében. A kincskeresés volt mindennek az oka.
Csongor, aki akkor a Bolha megtisztelő nevet birtokolta, Nyekker, és a Hamza testvérek alkották a kincskereső csapatot. Össze is szedték az összes kelléket, így ásót, lapátot és csákányt Csongorék szerszámos kamrájából, és nekivágtak a kb. másfél kilométeres útnak az elhagyott gyümölcsös felé.
Kissé elfáradva, de a lelkesedéstől fűtve álltak neki a beomlott pince bejáratának kibontásához. Egymás között már azt találgatták, hogy mennyi pénzt, ékszert fognak találni, hiszen a pince gazdái ’56-ban disszidáltak, így nem tudtak mindent magukkal vinni.
– Szerintem, legalább ötezer forintot kell találnunk, meg a Mécs néninek az ékszereit – jelentette ki Peti a kisebbik Hamza gyerek.
– Honnan veszed ezt a marhaságot? – förmedt rá bátyja, Jancsi – az se biztos, hogy találunk mást, mint rozsdás szerszámot, vagy lavórt. Nem voltak ők olyan gazdagok.
– Te csak nem magyarázz – förmedt rá öccse – igenis volt mit a tejbe aprítaniuk. Mondta is Kulcsár néni, hogy mindig olyan puccosan öltöztek. Hát akkor miért mentek ki nyugatra, ha nem volt mit magukkal vinni, he?
– Szerintem kár vitatkozni – torkolta le őket Bolha, azaz Csongor – majd kiderül, mit találunk. Ássunk csak tovább!
Ismét nekifeszültek az ásásnak és lapátolásnak. A pince egy meredek löszfalba épült. Ez is okozta a beomlást, mert mint azt a felnőttek mesélték egy harckocsi lőtt oda és akkor omlott be a pince. A tulajdonosok akkor már Ausztriában voltak, így nem ásta ki senki sem, meg nem is merték bolygatni a megmaradt épületet se, mert azt pedig a Tanácson elkobozták a disszidálás miatt.
Eleinte könnyen ment a munka, hiszen a leomlott laza földet, csak el kellett lapátolni távolabbra, aztán később már nem volt helye a kiásott földnek, így láncot kellett alkotni, hogy hozzáférjenek a bejárathoz. Jancsi és Nyekker dobta a földet távolabbra, amit aztán bolha továbbított Petinek, aki a valamikori pince előtti gyepre szórta azt. Így már lassan kezdett kibontakozni a bejárat. Jól látszott az ajtón túli pinceboltozat, amit csak úgy kifaragtak a löszfalból, és nem volt téglával kibélelve.
– Te Peti! – szólt Bolha – mit gondolsz, teljesen ki kell ásni azt a nagy halom földet? Nem volna elég csak annyira, hogy hasmánt be tudjunk mászni? Így legalább messziről úgy látszana, mintha még mindig beomolva lenne.
– – Igazad van, ráadásul fele munkát megspórolnánk.
– Akkor még egy fél óra, és be lehet mászni a pincébe – állapította meg Bolha.
– Nem is bánom –avatkozott közbe Nyekker, – a kezemen már úgyis nagy vízhólyag nőtt a lapátolástól.
A gyerekek nagy elszánással láttak neki újra a lapátolásnak, ásásnak, és csakhamar annyira kibontották a bejáratot, hogy valóban be lehetett mászni a pincebolt alá. Elsőnek Bolha mászott fel a fölkupac tetejére, majd csúszott be a szűk nyíláson. Utána sorban jöttek a többiek is.
A pincében sötét félhomály uralkodott. A szűk nyíláson csak éppen annyi fény hatolt a helyiségbe, hogy érzékelni lehetett a falakat. Az, hogy mi található a falak mentén elhelyezett polcokon, nem lehetett látni.
– Srácok! – szólt Jancsi – Elemlámpát, vagy gyertyát kellett volna hozni. Így nem látunk semmit sem. Jó lesz hazamenni érte, mielőtt még valami baj történik.
– Oké! Menjünk! – válaszolták szinte egyszerre.

Kissé elfáradva, de a kincsek reményétől felajzva loholtak haza a lámpákért.
– Csak nehogy amíg itt járunk, valaki felfedezze és kirabolja a pincét – aggodalmaskodott Nyekker.
– Senki sem jár arra – vélekedett Jancsi, de azért szaporázta a lépteit, hogy mihamarabb visszaérjenek.
Az út nem tartott sokáig, hisz szinte végig futva tették meg, és úgy háromnegyed óra múlva már ismét a pincegádorban tolongtak. Most, hogy a cél ott lebegett a szemük előtt, egy kissé megilletődtek. Egyikkőjüknek sem akarózott elsőként átmászni a bejárat előtt tornyosuló földhalmon. A tanácstalan tipródást bolha oldotta fel, mert a vállát megrándítva felmászott a bejárat sötét szájához, majd a nyíláson átkúszva, becsusszant a pincébe.
Amint a félhomályos boltozat alá ért felkattintotta a zseblámpát, és körülnézett. Először egy hang sem jött ki a torkán a meglepetéstől, aztán artikulátlan hangon felkiáltva hívta a társait:
– Gyertek be azonnal, ilyent még nem láttatok! Ez egyenesen elképesztő!
A fiúk a kincs reményében egymást lökdösve tolakodtak a bejáraton át. Aminta beértek rájuk is hasonló hatást gyakorolt a látvány. A polcokon felhalmozva rengeteg fegyver hevert. Külön osztályozva meredeztek a hosszú puskák, karabélyok, géppisztolyok és a mellettük álló polcon számos pisztoly, és kézigránát tornyosult. A szemben lévő fal mellet, ahol valamikor a hordók sorakoztak a csántérfán, lőszeresládákat halmoztak fel.
Első pillanatban azt sem tudták mit mondjanak. Aztán Nyekker hangja jött meg a legelőbb.
– Fiúk! Most már a MISZ-nek nem csak pecsétje, hanem fegyvere is van. Ha jól látom akár egy egész század forradalmárt is fel tudunk fegyverezni. Ha akarjuk, akkor a forradalmat ismét el lehet kezdeni.
– Te teljesen hülye vagy! – szólt Jancsi a nagyobbik Hamza gyerek. Itt vannak a ruszkik. Mit akarsz, ezekkel a puskákkal még csak meg sem karcolhatjuk a tankok páncélját.
– De ellenállást azért szervezhetünk. Este, sötétben lövöldözhetünk a pártház tetején levő vörös csillagra. A komcsik meg jól berezelnek, mert azt hiszik, hogy még mindig sok a forradalmár.
– Te tényleg ütődött vagy. Azt hiszed, egy hét alatt nem buknánk le? Megfigyelnék a környéket, és amikor odaosonnánk, még csak elő se vehetnénk a puskát, már is elkapnának. Sokan vannak a munkásőrök, meg a rendőrök. Mi meg azt sem tudjuk, hogyan álcázzuk magunkat. A puskákat itt kell hagyni, mert bármikor el tudunk jönni érte.
– Akkor meg mit tegyünk velük? – kérdezte Peti a kisebbik Hamza.
– Szépen csendben gyakorolunk velük, hogy ha itt az idő, tudjuk, hogyan használjuk azokat. Persze lőni is kell, de azt nagyon körültekintően csináljuk.
– Minden kedden a lőszergyárban kipróbálják a töltényeket, és egész nap dörögnek a fegyverek. Akkor kell lőni, mert nem tűnik fel a lövés hangja – válaszolt a bátyja.
– Ez így jó lesz – nyugtázta Bolha a javaslatot. Arra kell csak figyelnünk, hogy a bejáratot jól el kell tüntetni, nehogy más is megtalálja, mert akkor elviszik a fegyvereket.
Ebben mindannyian egyetértettek és a fegyverekkel kezdtek ismerkedni. Először a pisztolyokat vették szemügyre. Rövid idő alatt rájöttek a működésére, ezért aztán a géppisztollyal kezdtek foglalkozni. Sok próbálkozás után jöttek csak rá, hogy először a dobtárat kell beilleszteni a megfelelő helyre, majd azt rögzíteni, és csak az után lehet felhúzni, ami egyben a csőre töltést is jelenti. A biztosítót rögtön megtalálták a zárszerkezeten. A puskák és karabélyok működtetése már nem jelentett problémát.
– A kézigránátokhoz egyelőre ne nyúljunk, mert annak nagy a hangja, meg aztán könnyen fel is robbanhatnánk vele, hisz azt sem tudjuk, hogyan működik – vélekedett Bolha.
– Igazad van – hagyta rá Jancsi. No, meg aztán rögtön fel is fedeznének minket a nagy robbanás miatt. Jobb, ha arra az időre hagyjuk, amikor valóban hasznát vesszük.
Más kérdés már nem is hangzott el, csak a bejárat álcázása jelentett gondot. Egyelőre kissé visszatemették, így nem szúrt szemet az arra járónak.

Másnap az iskolai tízperces szünetekben másról sem folyt a szó, mint a fegyverek kipróbálása. El is határozták, hogy a következő hét keddjének délutánján előveszik a pisztolyokat egyelőre, mert annak nincs nagy hangja, így senkinek sem tűnik fel, ha lődöznek velük az erdőben. Alig bírták ki, hogy az osztálytársaknak el ne mondják a szerzeményüket. A hét lassacskán véget ért, és a keddi nap is elkövetkezett. A délelőttöt már alig bírták ki az iskolában. A tanítás után futva tették meg az utat hazáig, és az ebédet bekapva már loholtak is a pincéhez. Szerencsére Bolhának eszébe jutott lapátot hozni, mert így el tudták szórni a földet a bejárat elől.
Izgatottan tódultak a pincébe, mert attól féltek, hogy valaki felfedezte a titkukat, és a fegyvereket elvitték. Szerencsére minden úgy volt, ahogyan hagyták.
Mohón vetették magukat a pisztolyokra.
– Tokarev, betűzte Jancsi a cirill betűs írást. Ez biztosan ruszki fegyver – kommentálta az esetet.
– Nem mindegy, milyen? – kérdezte Nyekker – Az a fontos, hogy jól működjön.
Megnézték, hogy tárban található-e lőszer és a pince elé tódultak célba lőni. Mielőtt azonban lődözni kezdtek volna, óvatosan körüljárták a gyümölcsöst. Se közel, se távol nem láttak senkit, így aztán kezdődhetett a lövészet. Távolról hosszú sorozatokat lehetett hallani, de még itt is egészen hangosan hallatszottak a lövések. Kitettek egy régi tuskót, ami a pince mellett hevert és az volt a cél.
– Még szerencse, hogy ilyen hangosan lövöldöznek, így nem tűnik fel a mi pisztolyaink hangja – jegyezte meg Nyekker, és kb. tíz méterről belelőtt a tuskóba.
– Egész jól sikerült kommentálta a kisebbik Hamza fiú. Pont a közepét találtad el.
Valamennyien el kezdték a céllövészetet. Legnagyobb meglepetésükre egészen jól sikerültek a lövések. Kb. egy óra hosszat gyakoroltak, és közben ellőttek legalább hatvan töltényt.
– Most már jó lesz abbahagyni, mielőtt valakinek feltűnik a fegyverropogás – jegyezte meg Bolha. Menjünk haza, és senkinek egy szót se a mai délutánról.
Valamennyien egyetértettek a javaslattal és visszavitték a pisztolyokat a pincébe.
– Valahogyan meg kellene oldani a bejárást, mert így minden alkalommal ásni kell, és így sok időt vesztünk – vetette fel Jancsi, nagyobbik Hamza.
Szétnéztek a környéken és találtak egy rozzant ajtószárnyat, amit a bejárati nyílás fölé fektettek és némi földet szórtak rá, így úgy tűnt, mintha az lett volna a bejárat, csak félig eltemetve a földdel. Azt egy mozdulattal el lehetett dönteni, és már szabad volt az út. A nagy cipekedésben és rendezkedésben észre sem vették, hogy Nyekker egy pisztolyt az inge alá rejtett. Nem akart semmi rosszat tenni, csak egy kicsit jobban szét akarta szedni, hogy a működését jobban megismerje, ezért vitte el magával.

A hét további napjain nem történt semmi, és mélyen hallgattak valamennyien az új játékról, mert féltek, hogy kiderül az eset, és nagyon megütik a bokájukat. Valamennyien várták a jövő keddet, és az újabb lövészetet. Nyekker azonban a hétvégén nem bírta már tovább a pisztoly rejtegetését, és kint a házuk melletti műhelyben nekiállt szétszerelni. Gyakorlatlan lévén a tárat ugyan kivette a fegyverből, de a csőből elfelejtette kiüríteni a bennmaradt lőszert. Ahogyan feszegette a fegyver hátsó závárzatát hangos dörrenéssel elsült a pisztoly. Egy pillanatig meglepett tekintetet vetett a kezében füstölgő szerszámra, majd egy mély sóhaj kíséretében előre dőlt, és meghalt. A lövés éppen a szívébe hatolt. Ahogyan előrebukott a teste alól egyre terjedő vérfolt csörgedezett szét a padlón.
A tragédiára csak este derült fény, ugyanis a szülők akkor kezdték el kétségbeesetten keresni fiúkat. A mentő, majd a halottszállító távozása után sorban kérdezték ki őket, a barátait, mit tudnak a fegyverről? Valamennyien hallgattak a pincéről, mert érezték, hogy annak nem lesz jó vége, ha kitudódik az ő szerepük is a tragédiában.
Egy hét telt el a baleset óta, már eltemették Nyekkert is, mikor újra elmentek a pincéhez.
Valamennyien egyetértettek abban, hogy véget kell vetni ennek a játéknak, mert elég volt a bajból. Úgy határoztak, hogy berobbantják a pince bejáratot, és akkor senki sem találja meg többé azokat a fegyvereket.
Így is tettek. Egy kézigránátot a bejárat boltíve alá akasztottak, majd a biztosító szegre vékony zsineget kötöttek és jó messzire elbújtak egy nagy fa mögé. Mikor valamennyien fedezékben voltak Bolha megrántotta a zsinórt. Tompa robbanás hallatszott és a pince bejárata felől némi por szállt fel. Lassan odaosontak és örömmel látták a bejárat beomlott, így többé nem találhatnak a fegyverekre.

Eltelt harminc év, amikor Csongor a kisebbik fiával hazalátogatott édesapjához és néhány napot együtt töltöttek. Fiának megmutatta a gyerekkori erdőt, a kőbányát és az erdei ösvényeket, ahol annakidején játszottak. A séta alatt odatévedtek az elhagyott gyümölcsöshöz is. Talán még elhanyagoltabb volt, mint a gyerekkorában. Odaballagtak a pince bejáratához, és legnagyobb megdöbbenésére a bejárat előtti földkupac tetején egy nyílást látott, ahol egy állat, talán borz nyoma látszott, valamint a boltív egy kb. méteres darabja. Óvatosan bekémlelt a nyíláson, a homályban ki tudta venni a polcokat, és a földön heverő ládák sziluettjét is.
Ketyeg az újabb bomba – gondolta és elballagott a gyerekkel a nyílás közeléből. Másnap bement a városba, majd egy utcai telefonról felhívta a rendőrséget és elmondta, hogy ott a pincében fegyverek találhatók. Este a híradóban diadalmasan jelentették, hogy megtalálták az „ellenforradalmárok titkos fegyverraktárát”. Akkor 1988-at írt a történelem.

Írta: Rajnai Rotter Csaba

“Kincs és vér” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Csaba!

    Találó címet adtál a történetnek! Abban az időben biztosan több hasonló cselekmény történt a "kincskeresést" illetően. Sajnálom, hogy sokan halálukat is lelték.
    Még a mai világban is megtörténik, hogy ha nem megfelelően bánnak a fegyverekkel, halált is okozhatnak!
    Nagyon szépet megírtad, gratulálok!

    Üdv.: Torma Zsuzsanna
    🙂

  2. Kedves Csaba!
    Izgatottan olvastam a történetet, mert a címből arra következtettem,tragédia is fog történni.
    A fiatalok hajlamosak titkos szervezetet alapítani, felfedező útra menni, kincset keresni. Kincs helyett fegyverekre bukkantak. Tapasztalatlanságuk miatt történt meg a baleset. Az elhunyt fiú barátainak örökös szomorú emléket hagyott.
    Elgondolkoztató, hogy 30 év után is rejtve maradtak a fegyverek, és az akkor már felnőtt férfi bejelentésére találták meg.
    Nagyon tetszett, gratulálok!
    Szeretettel: Titanil

  3. Kedves Tara és Ida!
    Köszönöm az elismerő szavakat. A történet sajna valódi, csak egy kicsit lett kiszínezve, hogy fogyasztható legyen.
    Kösz, hogy olvastátok.
    Csaba

  4. Kedves Csaba!
    Épp arra gondoltam, hogy írásodat be kellene tenni a középiskolás irodalomkönyvekbe, mert szinte évente történik hasonló baleset. Még abban a korban is más ha egy tanár, vagy szülő beszél róla, vagy egy ilyen remek szemléletességgel megírt történetet elolvasva jobban át tudja érezni.
    Szeretettel gratulálok: Tara

  5. Kedves Csaba!

    Örülök, hogy újra itt vagy, remélem, sokáig maradsz.
    Kitűnő írásod izgalommal olvastam végig. Sajnálom, hogy tragédia is lett benne, de örülök, hogy csak az az egy. Veszélyes "játékok" ezek.

    Szeretettel gratulálok: Viola

Szólj hozzá!